Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.
Ülésnapok - 1931-155
478 Az országgyűlés képviselőházának 155. cenzorok vizsgáztathatnak, akik az illető szakhoz tartoznak, tehát a belügyi szakvizsgán csak a belügyminiszter által delegált cenzorok vizsgáztathatnak, (östör József: Szakcenzorok!) mert annak egyáltalában nem tudnám magánját még gondolatban sem alávetni, hogy az a közigazgatási szakvizsgát tevő jelölt reszortmunkás pénzügyi ember kezébe kerüljön, vagy egy reszortmunkás honvédelmi ember, vagy kultuszminiszteri cenzor kezébe kerüljön. Engedelmet kérek, ennek semmiféle praktikus célja nem volna és e mellett visszaesnénk abba a hibába, amelyben az eredeti javaslat volt, hogy tudniillik általános nagy őrületes tömeget akart felöleltetni azzal a jelölttel, aminek semmiféle praktikus célja nincs. (Jánossy Gábor: Amiből a cenzorok is megbuktak volna!) Proponáltam, hogy vizsgáztassák le egymást. (Östör József: A jelöltek a cenzorokat! — Jánossy Gábor: Az emberi tudás mértékét meghaladj rettentő anyag!) Lehetetlenség, az ember egyszerűen megállott és csodálkozott, arra gondolt, hogy az elméleti tudásnak ez a végtelensége hogyan üti agyon a való életet. Más konzekvenciára nem lehetett rájönni. Mélyen t. Képviselőház! A törvényjavaslatot ezekben röviden, nagy vonásokban, de főleg a lényeges kérdésekben voltam bátor ismertetni. Ebben már benne van annak indokolása is, hogy miért szavazom mes 1 ,, miért üdvözlöm ezt a törvényjavaslatot. Mielőtt azonban mondandóimat befejezném, méltóztassanak megengedni, hogy egy akár fatális tévedésből, akár tendenciózus beállításból származott szállóige hibás alkalmazásának visszautasítására térjek ki. Ez kapcsolatban van a most tárgyalás alatt álló kérdéssel és méltóztassanak hozzájárulni, hogy ezt itt tegyem szóvá. Magyary Zoltán kormánybiztos emlékiratából citálom azokat a szavakat, amelyeket itt a Házban is, de különösen a szakirodalomban már annyiszor hangoztattak, hogy alkalmasak a közvélemény félrevezetésére; t. i. arról a megállapításról van szó, mint méltóztatnak rá emlékezni, hogy: a közigazgatás megméretett és könnyűnek találtatott. (Rakovszky Tibor: Tiltakoztunk ellene!) Tiltakoztunk főleg azért, mert a tisztviselőkre vonatkoztatták. Hát, igen kényelmes ez, mélyen t. Képviselőház! (Jánossy Gábor: Ki mérte meg és ki találta könnyűnek?) Ö. De ne menjünk eddig. Joga volt megmérni, erre hatósági, miniszterelnöki felhatalmazása volt. (Jánossy Gábor: Én meg nehéznek találtam!) Ez felfogás dolga, de mégis tisztázzuk a kérdést. (Jánossy Gábor: Ügy van, tisztázzuk.) Megállapítom, amit már előbb is hangsúlyoztam, hogy itt vagy fatális félreértésről vagy pedig tendenciózus félremagyarázásról lehet szó. (Jánossy Gábor: Az előbbiről!) Mert tisztán és kizárólag a racionalizálási kormánybiztos megállapításának eredménye ez a jelszó, amint voltam bátor hangoztatni, és nem, a közigazgatási tisztviselők működésére, munkájuk értékére vagy kötelességtudásukra vonatkozik, hanem arra, hogy a közigazgatás mai szervezete, territoriális beosztása, hatásköri rendszere, a bonyolult fórum-rendszer komoly kifogás alá esik. Ez méretett meg és szerinte ez találtatott könnyűnek. (Rakovszky Tibor: Sőt nagyon nehéz!) Igaz, de hiszen azért vagyunk itt, most is azért tárgyaljuk ezt a javaslatot, hogy javítsunk azon a fórum-rendszeren, amely már megközelítette a bürokrácia határait. ülése 1933 március 2-án, csütörtökön. Ne méltóztassanak azonban én tőlem elfogadni, ha én ebben a kérdésben a köztisztviselők egyeteme nevében itt visszautasító szavakat használok, én egyenesen magának Magyary » Zoltánnak a szavaival akarom ezt megcáfolni. Méltóztassanak idefigyelni, felolvasom, nehogy memóriám egy vesszőt is kihagyjon abból, amit ő írt. (Halljuk! Halljuk! jobb felől.) Azt mondja az egyik helyen (olvassa): «A magyar köztisztviselő éppoly kitűnő emberanyag, mint a magyar katona.» A másik megállapítása pedig később ez (olvassa): «A magyar közszolgálati alkalmazottak és főleg a tisztviselői kar ismerői kell, hogy egyetértsenek abban, hogy ez a tisztviselői kar olyan szellemi és jellembeli tulajdonságokkal rendelkezik, amelyek őt a legmagasabb teljesítményekre képesítik.» Ezt . mondja abban a memorandumában, emlékiratában, amelyből azok, akik a közvéleményt félrevezetni .szeretik, kipuskázták a jelszót, (Szinyei M'erse Jenő: El sem olvasták!) hogy a közigazgatás megméretett és könnyűnek találtatott. Egyszersmindenkorra megállapítom, aláhúzom, — gondosan kerülöm azt a szót, hogy: «leszögezem», mert csak a koporsót szokás leszögezni (Berültséa.) — hogy a kormánybiztosnak ez a kitétele nem vonatkozik a köztisztviselői karra. Akárhol hangzik is el, a leghatározottabban vissza fogjuk utasítani, (Helyeslés a jobb- és a baloldalon.) Utolsó mondataimban még egy nagyon kedves kötelességnek teszek eleget. Méltóztatnak tudni, hogy költségvetési beszédemben, de közigazgatási vonatkozású felszólalásaimban is mindig ráirányítottam a belügyminiszter úr figyelmét arra, hogy milyen rettenetes kínnal, gonddal küzd a köztisztviselői kar, a közigazgatási tisztviselői kar ama szétágazó, bonyolult joganyagnál fogva, amelynek gondozása, alkalmazása rá van bízva. Mindig sürgettem... (Jánossy Gábor: Rendelet-Bakony!) Természetes dolog, hogy mint azelőtt... (Jánossy Gábor: A régi Bakony! Bocsánatot kérek a mai Bakony tói!) Még egyszer szeretnék olyan hangnak birtokába jutni, hogy Jánossy Gábor bátyámat túl tudnám kiabálni. (Derültség. — Zaj. — Jánossy Gábor: Csak beszélek, nem kiabálok. — Rassay Károly: Miről van szó? Nem hallunk egy szót sem, pedig ez nagyon jó lehet! — Nem halljuk idáig! — Jánossy Gábor: Rendelet-dzsungel!) Ezt nagyon sajnálom és különösen sajnálom azt, hogy kedves képviselőtársam csak most jelent meg, mert nagy szeretettel és érdeméhez méltóan foglalkoztam tegnapi beszédével (Úgy van! Ügy van! a jobboldalon. — Rassay Károly: Beám nézve nagy veszteség) s azt hiszem, hogy a végén találkozni fogunk ennek a javaslatnak méltatásában. Nagyon kedves kötelességet teljesítek tehát most, amikor a Ház színe előtt köszönetet mondok azért a hatalmas p szép munkáért, amely «Közigazgatási jogszabályok gyűjteménye» cím alatt napvilágot látott. Hálásak lehetünk érte, (Ügy van! Ügy van!), mert együtt van ebben az egész joganyag. Méltóztassék elképzelni, 1250 oldalas kötet s én még' azt sem bánnám, ha hiba volna benne, — eddig még nem találtam ugyan — mert ez olyan kiindulási pont, amelyet majd fejleszteni, javítani lehet. Hogy a belügyminiszter úr hozzájárulásával s az államtitkár úr támogatásával négy kiváló munkatársuk tető alá hozta ezt az egész nagy munkát, (Erődi-Harrach Tihamér: Nagyszerű munka!) ezért a legnagyobb elismeréssel adózunk és ezért örökítsük meg az ő nevüket a Ház
