Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.

Ülésnapok - 1931-155

474 i Az országgyűlés képviselőházának 155, kényszer is adja kezünkbe ezt a törvényjavaslatot. Nekem, mint vérbeli önkormányzati embernek, örömömre, szívem szerinti gyönyörűségemre szolgál, hogy ez az első törvényjavaslat a Ház előtt, amely nyíltan hadat üzen a centralizációnak. Ezt örömmel kell üdvözölnie minden önkormányzati érzésű, közférfiúnak, mert ez a kiindulási pont, amit én mindig hirdettem, hogy decentralizáció nélkül nem lesz nyugvópont. Hirdettem, hogy a községi hatóságot ki kell szélesíteni a községi jegyzői kvalifikáció felemelésével. (Helyeslés.) Mindig hirdettem, hogy a járási autonómiát ki kell szélesíteni, ha csak lehet járási kisgyűlés alkotásával és legfőképpen a főszolgabíráknak megfelelő szakértőkkel való ellátásával. Ez az a gondolat, amelyet a belügyminiszter úr, mint alaptételt, mint vezetőgondolatot lefektetett ebben a törvényjavaslatban, mert itt a mindenáron, egészen végsőfokig való fellebbviteli jogot már ki is küszöbölte. Azt már többször aláhúztam, hogy a decentralizációt felülről kell kezdeni. Legyünk egyszer tisztában azzal, hogy felülről kell kezdeni, a központi szerveknél, mert elvégre egy bizonyos, az, hogy a központi szervek még ma is nem a csonkított ország arányában vannak imitt és amott. Természetes dolog, a belügyminiszter úrnak tökéletesen igaza van abban a törekvésében, hogy először a feladatkört akarja leszállítani, ahol felesleges módon van megterhelve a személyzet és feleslegesen veszik igénybe olyannal, amivel foglalkoznia nem okvetlenül kellene. Minden egyes legfelsőbb kormányzati szerv

T feladata négyfelé tagozódik. Az első a törvényalkotás, vagyis a törvénytervezetek elkészítése, a második a rendeletkibocsátás, természetesen a törvényes határok között, a harmadik a felügyelet és ellenőrzés és végül a negyedik tagozat a konkrét ügyek intézése. Ha már most tehermentesíteni akarom a központi szervet, a minisztériumot, természetes, hogy ehhez a legutóbbihoz kell nyúlnom, mert a három elsőnek megvan a maga hivatása, azt nemhogy csonkítani, azt még jobban összpontosítani kell. Ne méltóztassék azt gondolni, hogy én egyenesen megvadulok attól a szótól, hogy «centralizáció.» Vannak olyan kérdések,^ amelyekben a centralizáció egyenesen közérdek, mert tegyük fel, egy ország közszükségleteit egyöntetűen ellátni, egyöntetűen teljesíteni, illetőleg pótolni a hiányokat, igenis, a központi szerv feladata. Sőt még vagyok bátor azt is kifejezésre juttatni, hogy nem volna felesleges a mostani szétzilált törvényszerkesztési hibák kiküszöbölésére egy központi felügyeleti szervet kreálni — mondjuk — a miniszterelnökségen, amelynek nem lenne egyéb hivatása, minthogy a készülő törvényjavaslatokat revideálj tl

? cl készülő törvényjavaslatokat az egyetemes magyar jogszabályok szempontjából felülbírálja. En már láttam a legutóbbi időkben is olyan esetet, t. Ház, hogy egy szakminisztérium által kidolgozott törvényjavaslatban túlhaladott, már hatályon kívül helyezett törvényes rendelkezésekre való hivatkozás maradt benn. Nagyon is vigyázni kell tehát, mert nemcsak a belügyminisztériumból kerülnek ki törvényjavaslatok, hanem más minisztériumokból is. Igaz, hogy az egyes minisztériumokat meghallgatják, de tudjuk a gyakorlatból, hogy ezeknek nincs meg az az általános áttekintése és látóülése 1933 március 2-án, csütörtökön. köre, amely ehhez szükséges. Ezt csak azért voltam bátor előhozni, hogy én nem vagyok elvi ellensége a centralizációnak, de elvi ellensége vagyok a hatalmi centralizációnak. A kormányzati centralizációt szükségesnek tartom, azt azonban, hogy minden ügy elintézését a kormány a maga hatáskörébe vonja, hogy a kormány kvázi mindenkinek a nyakára üljön, nem tartom helyesnek, mert ez nem az ő. hivatás Nagyon helyes és okos tehát, hogy a Keraest a belügyminiszter úr ezen a ponton fogta meg s kijelentette, illetőleg a törvényjavaslatban lefektette, hogy kiküszöbölendők azok a módok, amelyek révén minden ügy egész a belügyminisztériumig, iletőleg a szakminisztériumig vihető fel. Hogyan viszi ezt keresztül? Keresztül viszi a felülvizsgálati kérelem eltörlésével, és annak elvként való kimondásával, hogy a másodfokú hatóság végérvényesen határoz. Nézzünk most egy pillanatra szét az 1901 : XX. tc.-től kezdve, amely a felülvizsgálati kérelmet kreálta» hogy miként is áll ez a helyzet, milyen fejlődési folyamatot látunk? Az 1901: XX. te. még csak azt mondta ki, hogy az elsőfokúval egybehangzó másodfokú határozat ellen fellebbezésnek helye nincs, azonban felülvizsgálati kérelemre ad módot abban az esetben, ha hatásköri túllépés van, vagv jogszabálysértés történt. Az 1929 : XXX. te. ezen túlmegy, azt mondja ki, hogy ha eltérés is a másodfokú határozat az elsőfokútól érdemben, azért az végérvényes, csak felülvizsgálati kérelemnek van ez ellen is helye. Nem keli <x magyar ember természetrajzát, a magyar ember lelkivilágát idevetítenem: ha neki módja van egy bizonyos fellebbvitelre, legyen az akár jogos, akár jogtalan, ha a háza utána megy is, akkor sem törődik vele, — mint ahogy mondani szokták — de fellebbez a végletekig. Itt látjuk az indokolásban: a felülvizsgálati és fellebbviteli jogot minden egyes alkalommal kimerítették, mert azt mondja az a fél, hogy «a belügyminiszternek igaza van, mert nem mehetünk tovább». : r Elmondok egy epizódot az életemből. Polgármesterségem idején, amikor háborús világ volt és megkezdődtek a hadi segélyezések, napirenden voltak a panaszok, úgyhogy magának a polgármesternek, a törvényhatóság első tisztviselőjének kellett ezekkel a kérdésekkel foglalkoznia. Mert, ha a fél csak egy pillanatra is észrevette, hogy a polgármester habozik valamelyik tétel megállapításánál, akkor már nem hitt neki. Beállított hozzám egy érdekelt fél, mutatja a könyvét, át akarja nyújtani. Mondom neki, csak tartsa magánál és diktálja az adatokat, amelyeket kérdezek: hány gyermeke van, milyen keresete, tb., méltóztatik erre emlékezni. Erre kiszámítom, hogy neki, mondjuk, 87 korona jár havonkint. «Nézze meg a könyvét, — mondom — annyi van-e benne?» — Megnézi, annyi van. Azt mondja most ő: «Kérem, akkor hát mit csináljak?» — «Hogy egészen meggyőződjék róla, hivatom a referensemet, X. Y. tanácsost és majd ővele átvizsgáltatom a^ kérdést.» Azt mondja nekem erre: «Kérem alássan, én már voltam a tanácsos úrnál.» — «Es mit mondott?» — «Azt mondta, amit a polgármester úr.» — «Akkor miért jött ide, kedves asszonyom?» —- «Azért, mert a polgármester urat is akartam hallani. Ha így van a r dolog, akkor most már elhiszem.» (Derültség.) Ez a magyar ember természete. Ha engem akkor valami hibában talál, amely eltér az Ő megállapított járandóságától,