Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.

Ülésnapok - 1931-154

Äz országgyűlés képviselőházának 154. ülése 1933 március 1-én, szerdán. 421 főbb szempont. (Esztergályos János: Az indokolás is ezt mondja!) En a magam részéről régóta követelem az adminisztrációban a leegyszerűsítés keresztülvitelét. Követeltem már 1924-ben és azóta is súlyos szemrehányásokat tettem a kormánynak, hogy bár az 1924. évi szanálási törvényekben nagy felhatalmazást kapott a kormány ilyen szervezeti intézkedések keresztülvitelére, ezen a téren semmi sem történt. De mégis azt kell mondanom, hogy az ilyen racionalizálás nem hagyhatja figyelmen kívül a közigazgatás biztonsági kérdéseit, a biztosítékokat sem, amelyekkel a közigazgatásnak működnie kell. Ha én a harmadfokú jogorvoslatot a jövőre nézve nagyjában meg fogom szüntetni, akkor nekem bizonyos biztosítékokkal kell bírnom, hogy az alsóbbfokú ítélkezések, intézkedések ki fogják bírni a kritikát. Engedjen meg nekem a t. miniszter úr, azonban én ebben a tekintetben semmi plnszgaranciát ebben a törvényjavaslatban nem kaptam. Talán csak két utalás van erre: az egyik az alsófokú közigazgatási bíróság intézményének megteremtése. (Ügy van! a jobboldalon.) Nem lehet azonban előbb kivennem a féket és azután gondoskodnom valami pótlékról. (Ügy van! Ügy van! half elöl.) Ebben a tekintetben egyidejűleg kellett volna intézkedni és kétségkívül ragaszkodni kellett volna ahhoz, hogy a harmadfokú jogorvoslat elvétele esetében odalenn az ítélkezés és intézkedés biztosítékait megteremtsük. (Esztergályos János: Nem lehet kísérleti nyúlnak tekinteni a közönséget!) Azt mondja a miniszter, úr, hogy be fogja nyújtani ezt a javaslatot. Én azt hiszem, helyes lett volna megvárni azt, hogy a t. miniszter úr ezt a javaslatot egyidejűleg benyújtotta volna, (Ügy van! Ügy van! bal felől.) vagy legalább megkaptuk volna ennek kontúrjait az időre és a lényegre vonatkozóan. Ezt azonban nein kaptuk meg, t. Ház. Kaptunk még egy biztosítékot, illetőleg ígéretet. Ez a másik ígéret vonatkozik a közigazgatási államvizsga bevezetésére, hogy tudniillik evvel a vizsgával fog emeltetni a közigazgatás színvonala. Nagyon jól tudjuk, hogy aizi 1883. évi I. törvénycikk óta ez az államvizsga bent volt a mi törvényeinkben, azonban soha végre nem hajtatott. (Felkiáltások a jobboldalon: Szakvizsga!) Államvizsga vagy szakvizsga, — egészen mindegy, hogy minek nevezzük el. Magas abb fokú képesítést jelentő vizsga. Ez azonban — 'mondom — soha végrehajtva nem lett. Nincs semmi kilátás _ arra, hogy ez a legközelebbi jövőben végrehajtatik. De ha a miniszter úr ebben bizonyos garanciát lát a közigazgatás megjavítása tekintetében, akkor is azt kell mondanom, mint aizi előbbi kérdésnél: egyidejűleg kellett volma idehozni a Ház elé ennek megalkotását, (Ügy van! Ügy van! bal felől.) és így egyfelől leegyszerűsíteni az eljárást s elvenni a harmadfokú jogorvoslatot, másfelől pedig gondoskodnia kellett volna a miniszter úrnak-újabb garanciákról, amelyek az intézkedések tekintetében a közigazgatás alsóbb hatóságainál a jövőben majd jelentkezni fognak. ' Végeredményben, t. Ház, nálunk, ahol az életnek annyi jogviszonya van bevonva a közigazgatás működési körébe, nem irreleváns az, hogy mi történik az alsóbbfokú közigazgatási bíróságoknál. En őszintén megvallom, a racionalizálást nem ott tkezdtem volna, hogy ilyen csekély anyagi jelentőséggel bíró eljárási reformot hozok a Ház elé, hanem kivettem volna ezeket az életviszonyokat a közigazgatás köréből, (Ügy van! Ügy van! balfelől.) amely életviszonyok abszolúte nem indokolják azt a közigazgatási tevékenységet, amely tevékenységnek inä" a tárgyai. (Ügy von! a báloldalon.) Hiszen nincs időm arra, hogy sokat' felsoroljak, de csak egyet említek meg itt: a névmagyarosítás kérdését. T. Ház! A névmagyarosítás problémája minden kultúrállamban le van egyszerűsítve a felek akaratára és az: állami hivatalok regisztráló működésére. (Ügy VOM! Ügy van! a baloldalon.) De mi történik nálunkl Nálunk annyi hatóság működik közre egy ilyen kérdés elintézésénél, hogy ez önmagában mutatja, hog-- a mi közigazgatásunk hibája nem a komplikáltságban, hanem igenis abban van, hogy olyan életviszonyokat, amelyek nem érdemlik meg, hogy bevonjuk a közigazgatás működési körébe, az idők folyamán sokszor az öncélúvá vált bürokrácia merev ragaszkodása miatt is bevontuk a közigazgatás működési körébe. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Hogy odalent a® alsófokú hatóságoknál emelnünk és szaporítanunk kell az ítélkezés és intézkedés garanciáit, az világos, hiszen a magánfeleket, az állampolgárokat érintő rendkívül sok jogviszony tartozik oda a közigazgatás intézkedési körébe, — és pedig nem kis jelentőségű ügyek — amelyek áthatják aa életnek majdnem egész területét. A mi jogrendszerünknek van egy másik hibája. Nálunk a közigazgatási hatóságok által okozott jogsérelmek ellen nincs meg az a magánjogi bírói út az állammal szemben, amely a fejlettebb jogrendszerű államokban megvan. Van bizonyos rendelkezés az 1886:XX. tc.-ben, azonban ez involválja azt, hogy a tisztviselő tudatosan kártokozó szándékkal járt él. JEz azonban nem elegendő. Egy jogállamban biztosítékot kell adni a polgárnak arra az esetre is, ha, a közigazgatás végsői fokon a törvények megsértésével neki joghátrányt okozott. És amint az angol jogban megvan a Petition of Heights, az állampolgárnak az a joga, hogy a korona ellen, az, állam ellen fordulhat a köz

: igazgatási határozatokkal és a közigazgatási jogserelmekkel szemben, ennek biztosítva kell lennie minden fejlett jogállamban. És ez az, ami nálunk hiányzik, amely szempontból fokozottan óvatosnak kell lenni akkor, ha itt jogorvoslati fórumokat megszüntetünk. Hiszen a belügyminiszter és a kormányhatóságok fellebbezési jogköre nemcsak azt jelentette, hogy az állampolgárnak volt még egy fóruma vélt igényének érvényesítésére, de jelentett egy olyan fórumot is, amely fórumnak volt bizonyos felelőssége, fokozott felelőssége: politikai felelőssége. Ha a belügyminiszter végső fokon eljárva jogellenes határozatot hozott, vagy helybenhagyott, akkor a belügyminiszter viselte az ő jogellenes tényéért a súlyos politikai felelősséget, (vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: Ép úgy viseli az alispánért is!) De az alispán nem visel politikai felelősséget! (vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: Én viselem érte!) Nem viselheti a belügyminiszter úr, ha eleve elzárkózik attól a lehetőségtől, hogy az alispán jogellenes tényét felülbírálhassa vagy megsemmisíthesse. Csak akkor viselheti a miniszter úr, ha a miniszter úrnak a törvény módot ad arra, hogy az illető tisztviselő tényét felülbírálhassa. Hiszen éppen itt volt a régi rendszernek az előnye, hogy a belügyminiszternek, vagy annak a kormány-