Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.

Ülésnapok - 1931-153

Az országgyűlés képviselőházának 15 S. ülése 1933 február 28-án, kedden. 401 bizottsági tagot, Pesten pedig 2000—2200 . ember küld <be egy-egy bizottsági tagot. Vannak kerületek, ahol 2200 szavazat is kell egy mandátum megszerzéséhez! (Propper Sándor: Scitovszky bűne!) Miért keresztény demokrácia az, hogy meghonosították az örökös tagok rendszerét! Ezt azért vették fel a törvénybe — mondták az urak — ihogy ha valaki érdemeket szerzett az egyes törvényhatóságok területén arra, hogy Örökös tagja legyen a törvényhatóságnak, az ő közéleti működésével, azokat (megtisztelik azzal, hogy (megválasztják őket örökös tagoknak. En például keresve. kutattam a budapesti törvényhatósági életben, ahol elég ismerős vagyok, hogy miért választották meg például érdemei elismeréséül Petzrik Jenőt örökös tagnak. (Kabók Lajos: Ki az?) Ki hallotta ezt a nevet? Es miért Schmidt Richardt nevezetű urat? Milyen érdemeket szereztek például ezek az urak, akik még csak ijörvényhatósági bizottsági tagok sem voltak, azt hiszem, soha. Miért választották meg ezeket örökös törvényhatósági bizottsági tagoknak? Bizonyára nem a törvényhatósági életben szereztek érdemeket, hanem az egyes pártvezérek körül szereztek érdemeket arra, hogy őket örökös tagoknak megválasszák. Kérdem, miért lehetett egyáltalában és miért kellett megválasztani olyan embereket örökös tagoknak, akik soha életükben azt sem tudták, hogy merre van a budapesti Városháza? Nem értem, hogy milyen keresztény demokrácia ez? Vagy milyen keresztény demokrácia pl. az, hogy, mondjuk, a Wolff-párt is rászavazott Léderman Móricnak örökös törvényhatósági bizottsági taggá való megválasztására? (Propper Sándor: Felsőházi tagságára!) Kern értem, micsoda keresztény demokrácia volt az, (Kozma Jenő: Nagyon jótékony ember Léderman!) és micsoda érdemeket^ szerzett ez a bizottsági tag úr, — akit személyében természetesen nem akarok bántani — (Kozma Jenő: A jótékonykodás terén!) a törvényhatósági életben? (Kozma Jenő: Pártkülönbség nélkül elismerték. — Kabók Lajos: A pártkasszába bizonyosan jótékonykodott. — Propper Sándor: Meg aztán huszonkét házacskája van Pesten, az is nagy érdem! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Büchler József: Nem értem, micsoda keresztény demokrácia az, hogy a fővárosi választáson például valóságos szelvény-börze működött? (Kozma Jenő: Azt nem mi csináltuk! — Petrovácz Gyula: Ebben aztán ártatlanok vagyunk! — Zaj.) Nem érteim, micsoda demokrácia az, hogy a szelvényeket áruba bocsátották és a szelvényeknek megvolt a napi áruk (Kozma Jenő: Ezt üldözni kellene!) és aszerint emelkedett az értékük, minél közelebb voltunk a választás napjához. Minél közelebb jutottunk a választás napjához, annál drágábban árusították a

r szelvényeket, annál nagyobb ára volt a szelvényeknek. Nem értem, milyen demokrácia lehet abban, (Propper Sándor: A hadikölcsönszelvényeket nem váltják be!) hogy az uraknak szabad a választásokon röpiratokat, plakátokat kiadni, olyanokat, amilyeneket akarnak, természetszerűen az önök számára. (Kozma Jenő: Csak bejelentett plakátokat!) Önöket a hivatalnokok a fővárosban a Városházán kiszolgálják és éppen azért az a cenzor semmiképpen sem működik olyan szigorúan, — t. képviselőtársam ezt kitűnően tudja, jobban, mint én, — hogyha önök mutatnak be egy plakátot, vagy röpiratot, mint ha az ellenzék, de kiváltképpen, ha a szociáldemokratapárt mutat be valamilyen röpiratot, vagy plakátot. Es milyen keresztény demokrácia végül az, hogy a baloldal a budapesti törvényhatósági választásokon többséget kapott a választóktól, (Propper Sándor: Bizony, bizony! Kétszer is egymás után!) és mégis azoké a többség ma, akik kisebbségbe kerültek a választásokon? Ezek olyan kérdések, amelyekre egyetlen válasszal lehet felelni és pedig azzal, amit én az imént mondtam volt, bogy tudniillik ezeket a törvényeket én, kormány, én kormányzati rendszer, nem a főváros lakossága érdekében, nem a megye, a falu lakossága érdekében hoztam, hanem hoztam bizonyos pártoknak az érdekében, elsősorban pedig az uralmon levő uralkodóosztály érdekében. T. Képviselőház! Mi új törvényt követelünk. Üj törvényt követelünk a falvakra, a megyei rendszerre és új törvényt követelünk a fővárosban is. Mi tudjuk nagyon jól, hogy ezekéi az új törvénykövetelésekkel nem járunk jól. Mi az 1872. évi XXXVI. tcikkel sem voltunk természetszerűen megelégedve, azt elavultnak, rossznak és a kor igényeinek meg nem felelőnek tartottuk. Uj törvényt követeltünk a fővárosi életre és új törvényt követeltünk a falusi életre, a megyei életre is és akkor jött a Bethlen-kormány belügyminisztere, Scitovszky képviselő úr és hozott olyan ajándékot, amely nem kellett sem testünknek, sem lelkünknek. Nemcsak nekünk rossz ez a törvény, hanem rossz ez á főváros egész lakossága többségének is, amint ez a szavazásoknál is kitűnt. Ha tehát mi ma új törvényt követelünk, meg vagyunk róla győződve, hogy még ennél a csapnivalóan rossz törvénynél is rosszabb törvényt kapnánk; mert amíg ez a mai kormányzati rendszer áll, nem várhatunk ettől jobbat, mint ami ma van. Ellenben azt megkövetelhetjük minden kormány zati rendszertől, hogy ha törvényt hoz, ne legyen az a törvény osztálytörvény, ne legyen a kiváltságos^ osztályok privilégiuma, hanem legyen az egész nép üdvére és az egész nép számára való. Mert ez a novelláris módosítás is, amelyet a miniszter úrnak ma méltóztatott benyújtani, kizáróan azt a célt szolgálja, hogy az uralkodó osztálynak — most már nem mondom, hogy a csendőrnek, nem mondom, hogy a rendőrnek, vagy a szolgabírónak, vagy az alispánnak, hanem az uralkodó osztálynak — még jobban kiszolgáltassa ezt a szerencsétlen magyar népet, mint amenynyire eddig ki volt szolgáltatva. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Uj törvény kell, nem a keresztény demokrácia, hanem az emberi igazság, az emberi és társadalmi demokrácia jegyében. (Kóródi Katona János: Nem tetszik a keresztény demokrácia Büchler képviselő úrnak!) Volt egy nagy papja a katolicizmusnak, Prohászka Ottokár, aki szintén beszélt néha ezekről a kérdésekről és nem volt olyan elfogult ebben a kérdésben. Egyszer hallottam Prohászka Ottokárt beszélni egy temetésen — Zuboly temetésén — :ahol azt mondotta: «Mondják, hogy ez az ember, aki előttünk fekszik, sohasem imádkozott, az ő egész élete azonban egy nagy imádság volt, harangok zúgása, hangok szimfóniája, csengettyűk szólása.» A magyar nép élete egy nagy mártiromság, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) a szenvedéseknek és jajkiáltásoknak orehestere. Ez a nép, a városi és falusi nép, a legkeresztényebb életet éli a kínlódások tüzében, (Ügy \van! a szélsőbaloldalon.) ez a nép —