Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.
Ülésnapok - 1931-142
24 Az országgyűlés képviselőházának 1U2. ülése 1933 január 25-én, szerdán. nek a milliós közüzemeknek a mai atmoszférában már nála lsiennek eiKépzeinetetien penzpoesék oil ásóknak igazi gyökere. ±us mi volt ennek az okai Az voit az oka, hogy igen jóliiszemü, jószándekú, derek, ember volt ezeknek az időknek a folamívelésügyi minisztere, akinek azonban fajdalom, nem volt energiája, nem volt einatarozottsaga, nem volt bátorsága ahhoz, hogy szembeszálljon azokkal a halaimakkal, azokkal a bürokratikus tényezőkkel, akik az országot valójában dirigálták. Mert a borházkérclieis bölcsője — iit már eleve meg kell monuanom — nem a földmívelésügyi minisztériumban ringott. A bomazügyekneK és az egész állami borakcióna'k bölcsője a pénzügyminisztériumban ringott. Én halottakkal nem pereskedem, de a dolgok tényállásához tartozik, hogy az egész borházkérdésnek az atyamestere, az egész borházkérdésnek elindítója fcjzáboky pénzügyi államtitkár volt, az ő irodájából jöttek a tervek... (Nagy zaj balról.) És ha Mayer Jánosnak szemére vethetek innen ezekről a padokról valamit, az — még egyszer mondom — legelsősorban az, hogy nem volt ereje és önbizalma ahnoz, hogy Szabókyval és a pénzügyi magasrangú bürokratákkal szembeszálljon, másodszor pedig az, hogy amikor ő már maga is lattá, hogy milyen veszélyek fenyegetik az államot, újra nem volt elég lélekjelenléte és elhatározottsága ahhoz, hogy likvidálja ezt a feneketlen hordót, amely már a második esztendőben öt millió pengőjébe került az államnak. (Ugy van! a bal- es a szélsobaíoldalon. — líassay Károly: Tapsoltak hozzá!) Zsebkendővel akart tüzet oltani. Egyszerre elkezdődött tehát a borház-, a borpalotaépités szerte egész Európában. Berlin* München, Hamburg, Kopenhága, London, Varsó, Prága; ezzel kezdődött az első futam. Itt most eztkKel a borhazakkal nem foglalkozom. {Halljuk! Halljuk! balfelől.) Ha Isten éltet bennüli ket, a jövő szerdán beszélünk a Házban újra ezekről. Most nem szólok arról a berlini Kalandról, amelyben újból úgy éltek vissza a derén, nékem őszintén naigyon kedves Mayer Jánosnak jóhiszeműségével, mint amikor egy vidéki gazda megérkezik Budapestre és alig száll ie a pályaudvaion a vasútról, mindjárt Kilopjak zsebéből pénztárcáját. (Derültség.) Ez törtont vele azzal az úgynevezett Spolarieh-féle borházzal Berlinben. (Dinnyés Lajos: Csak azzal a különbséggel, hogy tőle az állam pénzét lopták el!) Csak egy mellékmondatban jegyzem meg itt, — ezt az igen t. miniszter úr éppen olyan jól tudja mint én — hogy legalább fél évtizedre a magyar bor exportját Berlinbe ennek a borháznak elképesztő debacle-je akadályozza meg. Miért? Mert kényszerítve volt rá az állam, hogy a gondatlanul és rosszul megfogalmazott szerződések alapján a borház egész berendezését és egész borkészletét potom áron a ház tulajdonosának engedje át, hogy a szerződésből futni hagyja. Most ugyanaz a bor potom áron forog a berlini piacon, és olyan olcsón kínálják, hogy teljesen lekonkurrálják a magyar borkereskedelmet, még az államit is.. (Helyeslés balról és a középen. Petró Kálmán: Nagy szerencsétlenség ez!) T. Képviselőház, ez alkalommal a svájci alapításokról óhajtok beszélni. (Halljuk! Halljuk!) Svájcot nem tudom miért, — mert erre a statisztika, amelyet bátor voltam áttanulmányozni, semmiféle útmutatást nem ad — valahogyan a földmívelésügyi minisztériumban a kerek világ legnagyobb borfogyasztó, valósággal borszomjas országnak deklarálták, csak így tudom megérteni azt, hogy Svájcban egyszerre gőzerővel indult meg a borpalotaépítkezés, és pedig Zürichben, Baselben, Luzernben, Genfben, azután Schaffhausenben és Montreuxban és Svájcot egyszerre benépesítették magyar borházakkal. Ezzel kapcsolatban említem^ meg, — de ez újból jövő szerdai interpellációm anyaga, ezért nem mélyedek el ma ebben — (Dinnyés Lajos: Hol van az ügyész?) a budafoki borpince, ez állami bornagyüzem ügyét, amelybe már az első két esztendőben ötmillió pengőt fektettek be. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Lázár Miklós: Kérném beszédidőmnek meghosszabbítását. Elnök: Mennyi időre méltóztatik kérni a meghosszabbítást? Lázár Miklós: 15 percre! Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a képviselő úr beszédidejének egynegyedórával való meghosszabbítását megadni? (Igen!) A Ház a kért meghosszabbítást megadta. Lázár Miklós: Minthogy a külföldi borházaknak csak a berendezései 633.554 pengőbe kerültek, a házaknak megvásárlása pedig külön másfél millió pengőbe kerül, — pontosan 1,684.000 pengőbe, — így az első esztendők kiadásait is nagyon szűkmarkúan 10 millió magyar pengőre kell becsülnünk. (Mozgás a baloldalon. — Eckhardt Tibor: így gazdálkodtatok ti!) Miért Svájc, t. Képviselőház? A legtárgyilagosabban gondolkodó polgárban, aki elmereng ezeken az adatokon, felmerül a kérdés, hogy miért koncentráltuk a magyar állam teherbíró képességének egész súlyát Svájcra? Miért Svájcot szemeltük ki arra, hogy ott boldog-boldogtalan, négyéves korától egészen nyolcvan éves koráig csak magyar bort igyék, De, ha még inna is, akkor sem tudtuk volna megkeresni azt, amit belefektettünk! Ennek a svájci exkurziónak éltető lelke egy férfiú volt, akiről — utána lapozva az 1918-as sematizmusban — megállapítottam, hogy ekkor az illetőt Laskai Mózes konzulátusi irodasegédtisztnek r hívták, s aki a borpaloták színes fényreklámjai segítségével lett szalontai Laskay Dénes, — ipszilonnal — kormányfőtanácsos, Oberregierungsrat. (Derültség és zaj balfelől. — Fábián Béla: A laskát megtartotta!), a másodosztályú polgári érdemkereszt tulajdonosa, amiikor az óceánrepülők harmadosztályú érdemkeresztet kaptak, (Zaj balfelől.) a svájci magyar kereskedelmi egyesületnek, a svájci magyar kamarának ügyvezető alelnöke, és oly magasra vitte, hogy egyúttal — most németül kell mondanom a címét — Bevollmächtigter der Kön. Ung. Handels- und Ackerbauministerien lett. Bevollmächtigter — nem azt jelenti, hogy megbízott, hanem azt jelenti, Logy meghatalmazott. (Ügy van! balfelől.) így lett tehát Laskai Mózesből (Viha.os derültség balfeiől és a középen) magyar nemes, méltóságos úr, meghatalmazottja a két legnagyobb gazdasági minisztériumnak, a legszebb polgári kitüntetés büszke tulajdonosa. (Dinnyés Lajos: Kormányfőtanácsos!) Mindez az ottani magyar diplomácia tudta nélkül történt, mert abban az időben, t. Képviselőház a diplomáciánk kissé különös volt Svájcban. (Halljuk! Halljuk! balfelől.) Az ottani követünk, Parcher úr két ország követe