Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.

Ülésnapok - 1931-142

24 Az országgyűlés képviselőházának 1U2. ülése 1933 január 25-én, szerdán. nek a milliós közüzemeknek a mai atmoszférá­ban már nála lsiennek eiKépzeinetetien penz­poesék oil ásóknak igazi gyökere. ±us mi volt en­nek az okai Az voit az oka, hogy igen jólii­szemü, jószándekú, derek, ember volt ezeknek az időknek a folamívelésügyi minisztere, aki­nek azonban fajdalom, nem volt energiája, nem volt einatarozottsaga, nem volt bátorsága ah­hoz, hogy szembeszálljon azokkal a halaimak­kal, azokkal a bürokratikus tényezőkkel, akik az országot valójában dirigálták. Mert a bor­házkérclieis bölcsője — iit már eleve meg kell monuanom — nem a földmívelésügyi miniszté­riumban ringott. A bomazügyekneK és az egész állami borakcióna'k bölcsője a pénzügyminisz­tériumban ringott. Én halottakkal nem peres­kedem, de a dolgok tényállásához tartozik, hogy az egész borházkérdésnek az atyamestere, az egész borházkérdésnek elindítója fcjzáboky pénzügyi államtitkár volt, az ő irodájából jöt­tek a tervek... (Nagy zaj balról.) És ha Mayer Jánosnak szemére vethetek innen ezekről a padokról valamit, az — még egyszer mondom — legelsősorban az, hogy nem volt ereje és önbizalma ahnoz, hogy Szabókyval és a pénz­ügyi magasrangú bürokratákkal szembeszáll­jon, másodszor pedig az, hogy amikor ő már maga is lattá, hogy milyen veszélyek fenyege­tik az államot, újra nem volt elég lélekjelen­léte és elhatározottsága ahhoz, hogy likvidálja ezt a feneketlen hordót, amely már a második esztendőben öt millió pengőjébe került az ál­lamnak. (Ugy van! a bal- es a szélsobaíoldalon. — líassay Károly: Tapsoltak hozzá!) Zsebken­dővel akart tüzet oltani. Egyszerre elkezdődött tehát a borház-, a bor­palotaépités szerte egész Európában. Berlin* München, Hamburg, Kopenhága, London, Varsó, Prága; ezzel kezdődött az első futam. Itt most eztkKel a borhazakkal nem foglalkozom. {Hall­juk! Halljuk! balfelől.) Ha Isten éltet bennüli ket, a jövő szerdán beszélünk a Házban újra ezekről. Most nem szólok arról a berlini Kaland­ról, amelyben újból úgy éltek vissza a derén, nékem őszintén naigyon kedves Mayer János­nak jóhiszeműségével, mint amikor egy vidéki gazda megérkezik Budapestre és alig száll ie a pályaudvaion a vasútról, mindjárt Kilopjak zsebéből pénztárcáját. (Derültség.) Ez törtont vele azzal az úgynevezett Spolarieh-féle bor­házzal Berlinben. (Dinnyés Lajos: Csak azzal a különbséggel, hogy tőle az állam pénzét lop­ták el!) Csak egy mellékmondatban jegyzem meg itt, — ezt az igen t. miniszter úr éppen olyan jól tudja mint én — hogy legalább fél év­tizedre a magyar bor exportját Berlinbe en­nek a borháznak elképesztő debacle-je akadá­lyozza meg. Miért? Mert kényszerítve volt rá az állam, hogy a gondatlanul és rosszul meg­fogalmazott szerződések alapján a borház egész berendezését és egész borkészletét potom áron a ház tulajdonosának engedje át, hogy a szerződésből futni hagyja. Most ugyanaz a bor potom áron forog a berlini piacon, és olyan olcsón kínálják, hogy teljesen lekonkur­rálják a magyar borkereskedelmet, még az államit is.. (Helyeslés balról és a középen. Petró Kálmán: Nagy szerencsétlenség ez!) T. Képviselőház, ez alkalommal a svájci alapításokról óhajtok beszélni. (Halljuk! Hall­juk!) Svájcot nem tudom miért, — mert erre a statisztika, amelyet bátor voltam áttanul­mányozni, semmiféle útmutatást nem ad — valahogyan a földmívelésügyi minisztérium­ban a kerek világ legnagyobb borfogyasztó, valósággal borszomjas országnak deklarálták, csak így tudom megérteni azt, hogy Svájc­ban egyszerre gőzerővel indult meg a bor­palotaépítkezés, és pedig Zürichben, Basel­ben, Luzernben, Genfben, azután Schaffhau­senben és Montreuxban és Svájcot egyszerre benépesítették magyar borházakkal. Ezzel kapcsolatban említem^ meg, — de ez újból jövő szerdai interpellációm anyaga, ezért nem mélyedek el ma ebben — (Dinnyés Lajos: Hol van az ügyész?) a budafoki borpince, ez állami bornagyüzem ügyét, amelybe már az első két esztendőben ötmillió pengőt fektet­tek be. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Lázár Miklós: Kérném beszédidőmnek meg­hosszabbítását. Elnök: Mennyi időre méltóztatik kérni a meghosszabbítást? Lázár Miklós: 15 percre! Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a képviselő úr beszédidejének egynegyedórával való meghosszabbítását megadni? (Igen!) A Ház a kért meghosszabbítást megadta. Lázár Miklós: Minthogy a külföldi borhá­zaknak csak a berendezései 633.554 pengőbe ke­rültek, a házaknak megvásárlása pedig külön másfél millió pengőbe kerül, — pontosan 1,684.000 pengőbe, — így az első esztendők ki­adásait is nagyon szűkmarkúan 10 millió ma­gyar pengőre kell becsülnünk. (Mozgás a bal­oldalon. — Eckhardt Tibor: így gazdálkodta­tok ti!) Miért Svájc, t. Képviselőház? A legtárgyi­lagosabban gondolkodó polgárban, aki elme­reng ezeken az adatokon, felmerül a kérdés, hogy miért koncentráltuk a magyar állam teherbíró képességének egész súlyát Svájcra? Miért Svájcot szemeltük ki arra, hogy ott boldog-boldogtalan, négyéves korától egészen nyolcvan éves koráig csak magyar bort igyék, De, ha még inna is, akkor sem tudtuk volna megkeresni azt, amit belefektettünk! Ennek a svájci exkurziónak éltető lelke egy férfiú volt, akiről — utána lapozva az 1918-as sema­tizmusban — megállapítottam, hogy ekkor az illetőt Laskai Mózes konzulátusi irodasegéd­tisztnek r hívták, s aki a borpaloták színes fényreklámjai segítségével lett szalontai Las­kay Dénes, — ipszilonnal — kormányfőtaná­csos, Oberregierungsrat. (Derültség és zaj bal­felől. — Fábián Béla: A laskát megtartotta!), a másodosztályú polgári érdemkereszt tulajdo­nosa, amiikor az óceánrepülők harmadosztályú érdemkeresztet kaptak, (Zaj balfelől.) a svájci magyar kereskedelmi egyesületnek, a svájci ma­gyar kamarának ügyvezető alelnöke, és oly magasra vitte, hogy egyúttal — most németül kell mondanom a címét — Bevollmächtigter der Kön. Ung. Handels- und Ackerbauminis­terien lett. Bevollmächtigter — nem azt jelenti, hogy megbízott, hanem azt jelenti, Logy meghatal­mazott. (Ügy van! balfelől.) így lett tehát Laskai Mózesből (Viha.os derültség balfeiől és a középen) magyar nemes, méltóságos úr, meghatalmazottja a két legnagyobb gazdasági minisztériumnak, a legszebb polgári kitün­tetés büszke tulajdonosa. (Dinnyés Lajos: Kor­mányfőtanácsos!) Mindez az ottani magyar diplomácia tudta nélkül történt, mert abban az időben, t. Kép­viselőház a diplomáciánk kissé különös volt Svájcban. (Halljuk! Halljuk! balfelől.) Az ot­tani követünk, Parcher úr két ország követe

Next

/
Oldalképek
Tartalom