Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.

Ülésnapok - 1931-151

294 Az országgyűlés képviselőházának 15 dolatfűzésének befejezését, mert hiszen elvégre a gazdasági életben eléggé járatos vagyok, hogy érdekelt volna hallani ezt az esetet is, de a konklúziót nem találtam meg. A második momentum, amelyre kitért: a munkások szervezettségének hiánya, kollektív szerződések hiánya. Engedelmet kérek a t. elnök úrtól, hogy kissé én is eltérjek a tárgytól; tudom, hogy ez egyáltalán nem tartozik a tárgyhoz, de mivel az előttem szólott képviselő úr szóbahozta, kötelességemnek tartom, hogy én is válaszoljak rá. Azt mondta, hogy a kollektív szerződéseknek a gazdasági életben való hiányossága okozta ezeket a bajokat, amelyeken segíteni kellene egy új törvényjavaslattal. Aki a gazdasági életet ismeri, az nagyon jól tudja, hogy a kollektív szerződések rendszere a gazdasági életben abszolúte nem alkalmazható, mert a mezőgazdasági munka teljesen más, mint az ipari munka és míg az ipari munkára, amely bizony sablónszerűséggel jár, alkalmazható, addig a másikra nem. Amit a munkások szervezettségének hiányára vonatkozólag mondott a képviselő úr ... (Farkas István: Ausztriában megvan!) Ausztriában nem is nagyon jól mennek a dolgok, mert ennek a következménye nem jó. (Farkas István: Németországban és Csehszlovákiában is megvan!) Amit a szervezettség hiányáról a képviselő úr mondott, úgy látom, hogy amikor lekicsinyelni méltóztatik azta patriarchális viszonyt, amely a gazdálkodó és a munkás között van, — az az egészséges állapot, ahol megvan — akkor ezzel a megjegyzéssel éket akar verni ezen két elem közé, ahol pedig nincsen olyan válaszfal, mint a gyáriparnál, ahol az egyik oldalon a munkás áll, a másik oldalon gyakran nem is az iparos, hanem a nagyvállalat, a nagyvállalkozás, a bankérdekeltség, amelyeket tulajdonképpen ég és föld választ el egymástól. Ezzel szemben a mezőgazdaságnál ez a két elem már azért is összetartozik, mert egyből élnek: a föld terményéből és a föld terményének ára emelkedéséből él jobban a gazdálkodó, de^ él jobban maga a munkás is, úgyhogy ez már magábanvéve is olyan szoros kapocs a kettő között, amelyet megbolygatni országos érdekből, nemzetgazdasági érdekből határozottan károsnak tartok. Visszatérve a törvényjavaslat tárgyalására, rá kell mutatnom arra, hogy az egyes szakaszok azt a célt szolgálják, amelyet a javaslat de facto szolgálni akar, hogy a munkás mindenkor megkapja a bérét még csőddel, árveréssel és földeladással kapcsolatban is, és így a problémát sikerülten oldják meg. Ká kell mutatnom arra, amit az előadó úr is említett már, ami tulajdonképpen jogilag novum, hogy a gazdálkodónak készfizető kezességet kell vállalnia olyan szerződéssel szemben, amelyet nem ő kötött meg mert ez a szerződés, amelyre a javaslat alludál, tényleg nem a gazdálkodó és a munkás között fennálló szerződés, hanem a gazdálkodó és a vállalkozó közötti szerződés. Igaz, bizonyos mértékig megváltozott a törvényjavaslatnak eredeti elgondolása, mégis jogi érzésemmel nem fér össze, hogy valakit megterheljünk olyan szerződéshői kifolyólag, amely az ő szempontjából tényleg nem létezik, ennek dacára magamévá teszem, mert a cél, az elgondolás helyes, minthogy azt kívánja biztosítani, hogy a munkás minden körülmények között megkapja a bérét. De helyeslem azért is, mert remélem, hogy a gazdának bizonyos rizikóval járó meg1, ülése 1933 február 22-én, szerdán. terhelése eredményezni fogja azt, hogy ilyenféle szerződéseket egyáltalán ne kössenek. Azért én ezt az elintézést helyesnek tartom és magamévá is teszem, sőt megvallom, hogy az eredeti javaslat fogalmazását megfelelőbbnek tartom, mint a bizottsági szövegezést, azért, mert igazságtalanabb a gazdálkodóval szemben, úgy látom, — pradoxont mondok — hogy ez az igazságtalanabb rendelkezés igazságosabb helyzetet tudna létrehozni. Álláspontom az, hogy ezek a szerződések, amelyeknél a gazdálkodó a munkással közvetlen szerződési viszonyban nincsen, egyáltalán szűnnének meg. {Helyeslés. — Csikvándi Ernő: Ügyi s megszűnik ezzel!) Az a rendszer, amely ezeket a szerződéseket létrehozta, nem volt más, minthogy a munkás ki volt szolgáltatva a vállalkozónak s a vállalkozó olyan szerződés alapján, amelyet senki sem látott, azt csinálhatta a munkással, amit akart. Éppen azért remélem, hogy ha ez a törvényjavaslat a bizottság szövegezésével is megy keresztül, ezt a célt el fogja érni. Amint eddig voltam bátor rámutatni" arra, hogy miért tartom helyesnek ezt a törvényjavaslatot, éppen ebből kifolyólag kell, hogy az egyetlen komoly kifogást megtegyem a törvényjavaslattal szemben, amennyiben azt kifogasolom, hogy nincs kellőképpen kidomborítva benne az^ az alapelv, hogy a munkabér a munkás részére minden körülmények között biztosítva legyen. Ezért voltam bátor egy indítványt beadni, amelyet a részletes tárgyalás során leszeik majd bátor megindokolni és amely szerint a törvényjavaslat elé egy új első paragrafus kerülne, amely mint elvi igazságot leszögezné, hogy a megszolgált munkabér minden követelést, akár magánjogi természetű, akár közszolgáltatáson alapszik, megelőz. Ennek indokolására azt hiszem", nincs is nagyon szükség, mert utóvégre, aki helyesnek tartja a javaslatot, helyesnek fogja tartani ezt az elgondolást is s azért úgy a javaslatot képviselő miniszter urakat, mint az előadó urat is arra kérem, hogy tegyék magukévá ezt az elgondolást. Lehetségesnek tartom, hogy ebben a tekintetben a pénzügyminiszter úrral ellentétes álláspontra fogok kerülni, mert tudom nagyon jól, hogy ezzel én többet kérek, mint amennyi az eredeti javaslatban van. Lehet, hogy a pénzügyminiszter úr arra fog hivatkozni, hogy a közszolgáltatások nem kizárólag kincstári érdeket szolgálnak, hanem jótékonysági és kulturális érdekeket is és így méltánytalanságot jelentene a közzel szemben, ha engedne abból az álláspontból, hogy a közszolgáltatások minden követelést megelőznek. Lehet az is, hogy a pénzügyminiszter úr abból fog kiindulni, hogy ez a kérés veszedelmes precedenst alkot. Bocsánatot kérek, precedens csak annak a részére veszedelmes, aki nem tudja cselekedeteit indokolni. Amikor pedig megszolgált munkabérről, emberek megélhetéséről, családok mindennapi kenyeréről van iszó, az én érzésem az, hogy magában ebben a tényben benne van az indokoltság, amit minden embernek, akinek szíve a helyén van, éreznie kell. Arra kérném a pénzügyminiszter urat, hogy amikor majd ezt az indítványomat el fogja bírálni, ítélje meg ezt ne a paragrafusok száraz értelmezésével, hanem az állam ama kötelességének elismerésével, hogy méltányosságot kell gyakorolnia akkor, amikor annak helye van. Már pedig éppen azzíal bizonyítja az