Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.
Ülésnapok - 1931-151
290 Az országgyűlés képviselőházának 151. ülése 1933 február 22-én, szerdán. kor nem ilyen pepecseléssel, hanem korszerű javaslattal kell idejönni. Mit jelentett a földbirtokreform? A nagyon magasan megállapított földváltságot leszállították-e? Elintézték-e azt, bogy a kisgazdaságok is megélhessenek? Azokat a magas díjakat, amelyeket a földesuraknak fizettek az egyes földhözjutottak, leszállították-e a mostani nyomorult viszonyok színvonalára? (Felkiáltások a jobboldalon: Mindezt elintéztük!) Dehogy intézték el mindezt. Csak egy részét! Mindezt nem intézték el. Segítettek a magyar népen? Nem segítettek! Nem igazságtalanabb-e ma Magyarországon a földbirtokmegoszlás, mint a háború előtt? Nem sok-e a nagybirtoktest? Nem úgy van-e ma, hogy sokkal igazságtalanabb a birtokmegoszlás, mint a háború előtt? Az előadó úr nagyon jól tudja, ugyanabból a statisztikából, amelyből ő tudja, én is tudom, hogy sokkal igazságtalanabb ma Csonka-Magyarországon a birtokmegoszlás, mint volt a háború előtt és a földreform előtt. Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék talán közeledni a kisebbségi véleményhez. Nem a földbirtokreform, hanem a gazdasági munkaszerződésről szóló törvényjavaslat van napirenden. (Propper Sándor: Na, véletlenül kiejtette ezt a szót. — Malasits Géza: Arról beszél, hogy mi kellene! — Dinnyés Lajos: Nem cselédekre van szükség, hanem önálló exisztenciákra. — Simon András: Hát akkor a cselédekről nem kell gondoskodni?) Farkas István: T. Ház! En az elnök úrral nem vitatkozom, de tény az, hogy a földmunkások kérdése és a munkabér kérdése szorosan összefügg a földbirtokreformmal és azzal a földbirtokmegoszlási rendszerrel, amelyben él ez a népesség. Nem lehet kiszakítani egy foglalkozási ágat abból a gazdasági miliőből, amelyben él és amelyben kénytelen élni, mert csak ebben lehet megismerni és csak ebben a miliőben lehet ezt a dolgot elintézni. Ez a birtokmegoszlás is egyik akadálya annak, hogy lehetséges legyen egészséges védelmet teremteni a mezőgazdasági népesség számára. Hiszen itt áll az a tétel, hogy az a nagybirtok, amely az országban terpeszkedik, nem engedi azt, hogy más haladottabb szociális szempont uralma következzék be. A nagybirtok nem engedi, hogy a birtokmegoszláson keresztül a mezőgazdasági népesség sorsa úgy enyhüljön, íhogy önálló megélhetési lehetőséget kapjon a mezőgazdasági nincstelen népesség és ezzel lecsapoljuk a munka, a kereset nélkül lévők nagy számát, a vagyonnélküliek nagy számát és ezzel csökkenjen azoknak a száma, akik munkát vállalni kényszerülnek. Természetes dolog, hogy ez mindig befolyásolja a munkavállalás lehetőségét és mennyiségét, hiszen éppen azért hoznak ilyen törvényeket, hogy a nagybirtoknak ^mindig nagymennyiségű felesleges munkaerő álljon rendelkezésére, amely éhezése következtében kénytelen bármilyen munkafeltételek mellett is munkát vállalni. Menjünk csak tovább, t. Ház! A betegségés balesetbiztosításról határozatot hozott ez a Ház többször. Kényszerítette a kormányt arra, hogy bizonyos határidőn belül hozzon javaslatot. Nem hozott. Kérdem: hol van az a messzemenő védelem, t. előadó úr? Hol van a törvényhozásban az a nagy belátás, amelyre hivatkozni méltóztatik? Hol volt a gyengéknek megértése? Már pedig magyar nemzeti szempontból, ha igazán komolyan adnak jelszavaikra valamit az urak, valóban fontos dolog volna és lett volna az, hogy a mezőgazdasági népesség egészségügye legalább annyira részesüljön védelemben, mint a kehes lovak. Nagyon meg volnának elégedve, ha nekik is volna körorvosuk és gondoskodnának róluk úgy, mint ahogy gondoskodnak a kehes juhokról és a göthös lovakról. De menjünk csak közelebb a kérdéshez. Ott van az úgynevezett kerületi bérmegállapító bizottság. Ez is egy keret-törvény, ez is látszat és semmi más. Mert mit jelent ez is? Ez is egészen beletartozik ebbe a komplexumba, mert hiszen annakidején is, amikor ezt tárgyaltuk, azt mondották, hogy ez a rendelkezés, ez a törvény lehetővé teszi azt, hogy a mezőgazdasági népesség kérje a minimális munkabérek megállapípítását. De hogyan történik itt az eljárás? Elsősorban is kérni kell a földmívelésügyi minisztériumtól, a földmívelésügyi minisztérium azután elrendeli, hogy abban a kerületben, amelyben a minimális munkabérek megállapítását kérik, üljön össze egy bizottság. Ez a bizottság megállapítja a heréket, ha ugyan egyáltalán megállapítja. De ha meg is állapította a mezőgazdasági napszám-munkabéreket, ennek akkor sincs szankciója,'mert én számtalan esetet tudnék felhozni, hogy ugyanazokban a kerületekben, ahol megállapították a mezőgazdasági munkabéreket, a törvény által kreált, létrehozott munkabérbizottságok, ezeket nem tartják be. Mit csináljon az a munkás? Elmenjen perelni? De hiába megy perelni! Nem is megy, nincs is értelme, hiszen a közigazgatásnál folyik a pereskedés is. Ittas különbség van: míg az ipari munkásságnak a rendes bíróságnál, a munkaügyi bíróságnál van peres keresetlehetősége, addig a mezőgazdasági munkások ügyeit a szolgabíró, a rendőrség, a közigazgatási hatóság intézi el, (Malasits Géza: A nagybirtokos vadászpajtása!) tehát ugyanazoknak a barátai, osztálytársai, akikkel neki peres ügye van. Ez tehát nem jelent semmit, t. Ház. Nincs szankciója annak, amit ez a bizottság megállapít. Nincs aki végrehajtsa, mert nincs szervezet, a mezőgazdasági munkásság nem áll ott szervezetten. A gazdák szervezve vannak az Omge.ban, nekik nemcsak, hogy szervezetük van, hanem a kormány minden esetben, ha mezőgazdasági problémát tárgyalnak, az Omge.-val, a gazdák szervezetével tárgyalja azt meg. A mezőgazdasági munkásoknak ellenben nincs szervezetük, nekik nem szabad szervezkedniök, nincs sajtószabadságuk. Ez természetes dolog, mert ez az osztály nincs megszervezve, önmaga nem tudja ezt végrehajtani. Ott állunk, ahol állottunk régen, amikor mindenhol, az egész világon az osztálytagozódásból adódott erő jelentkezett a közélet terén: a munkás és a munkaadó. Természetes, hogy amikor ezek az erők jelentkeznek, az államnak nem lehet az a feladata, hogy az egyiket elnyomja, lehetetlenné tegye, a másikat pedig elősegítse, mert hiszen nyilvánvaló dolog, hogy akkor az elnyomott, a gyöngébb fél teljesen ki van szolgáltatva a vagyonsabb rétegnek., Nálunk ez a helyzet, ez a valóság és ezért ezeknek a munkabérmegállapító bizottságoknak a gyakorlati életben semminemű értékük nincsen. (Simon András: Egészen más a munkabérmegállapító bizottság!) Nyilvánvaló dolog, hogy a mezőgazdasági népesség^ igen rossz viszonyok közé jutott az elmúlt tíz esztendőben. Nem kell másra hivatkozni, mint arra, hogy volt egy lapjuk, «A Földmívesek Lapja», de ezt betiltották. (Simon András: Ez a boldogító!) Ezt az urak mind természetesnek tartják, jónak tartják, jónak ítélik. Beszélnek itt arról,
