Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.

Ülésnapok - 1931-149

Az országgyűlés képviselőházának 14,9. szén láttuk, hogy amikor az 1931. évi, még a Bethlen-kormány által megcsinált megállapodást még azon év őszén az osztrák kormány egyszerűen nullifikálta, akkor nem volt semmiféle fegyver a kezünkben, nem volt semmiféle retorzió a kezünkben, (Erődi-Harrach Tihamér: Úgy van!) csak összetett kezekkel, és nagyon gyenge taktikai pozícióban folytatott tárgyalásokkal tudtunk védekezni. De még egy fontos szempont szói a mellett, hogy egy ilyen kis ország, mint a mienk a szaíbadkereskedelem irányában tájékozódjék, és ez a mi nagy tőkeszegénységünk. Nemzeti jövedelmünket lehetetlenség olyan módokon "fokozni, amelyek nagy tőkeinvesztíciókkal járnak és a most következő jövőben még lehetetlenebb lesz, mint volt eddig. Nekünk arra kellene törekednünk, hogy azokat a nagy intellektuális erőket, amelyek az országban vannak, tőkebefektetés nélkül tudjuk a nemzeti jövedelem fokozása céljából felhasználni. Erre rendelkezésre áll kereskedő osztályunk nagy intellektuális erejével, nagy tájékozottságával, példátlanul álló agilitásával és ügyességével, az a kereskedő osztály, amely a tranzitókereskedelem, a kelet és nyugat közti kereskedelem ügyeinek elintézésével képes volna nemzeti jövedelmünket tőkebefektetés nélkül fokozni, (Sándor Pál: Ügy van!) képes volna felserdülő é>s állások, után törtető ifjúságunknak a szabadkereskedelmi pályán elhelyezkedést biztosítani, amire természetszerűleg — ezek mellett a megkötöttségek mellett, amelyek ma világszerte léteznek, és amely megkötöttségekből, valljuk be, egész kiadós módon kivettük magunk is a részünket, (Sándor Pál: Előljártunk! — nem nyílik alkalom. Ez a két sízempont az, amiért én, magyar nézőpontból tekintve a dolgokat, különösen hangsúlyozni kívánom a szabadkereskedelmi irányzat mellett való állásfoglalásnak és valóságos politikának a kérdését. Ebben a tekintetben igen súlyos mulasztásokat követtünk el. Amikor mint önállóvá vált vámterület az autonóm vámtarifa megalkotásával megtettük az első lépést a gazdaságpolitikai önállóság terén, egy teljesen elhibázott, teljesen téves és a magyar közgazdasági érdekekre rendkívül káros, úton tettük meg ezt az első lépést. Hogy mi volt ez az elhibázott elgondolás, azt néhány szóval fel fogom olvasni, annak a Ferenczy Izsónak a könyvéből, aki végeredményben egyértelmű a magyar vámpolitikával 1920 óta, mert a többi tényező mind mellékes és Ferenczy Izsó az, aki a magyar vámpolitikát az autonóm vámtarifa megalkotásától kezdve mostanig vitte, irányította és vezette. (Sándor Pál: Önfejűén!) Az ő könyvéből, amelyet a magyar vámpolitika alapvetéséről írt, akarnám azt a teljesen elhibázott premisszát idézni, amely sok gazdasági bajunknak vált kútforrásává. Az írja (olvassa): «Ha egyszer CsonkaMagyarország gazdasági szervezete és beállítottsága az egész világgazdasági helyzetbe ezidőszerint olyan, hogy a mezőgazdaság érdekeit a közvetlen vámvédelem nem képes előbbrevinni, ellenben határozott vámvédelem útján van mód és alkalom arra, hogy ipart teremtsünk, az ipart kifejlesszük, erősítsük és létében biztosítsuk és ezáltal legalábbis remény nyílik az ország egész gazdasági életének regenerálására, közvetve tehát a mezőgazdaságnak is haszon és gyümölcs kínálkozik», — uti figura dooet — «akkor meggyőződésem szerint a vámvédelem kérdésében az ipari termelés érdékei kell, hogy döntők legyenek.» KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XIII. ülése 1933 február 16-án, csütörtökön. 219 Abban az időben ezzel a felfogással szemben, minden gyakorlati meghallgatás nélkül sikra szállt a vámpolitikának, magyar, sőt mondhatnám nemzetközi értelemben egyik legnagyobb kiválósága, néhai Matlekovics Sándor, aki válaszolva erre a Ferenczy-féle felfogásra, a következőket mondotta (olvassa): «A vámtarifa nem tekintheti első és főcéljának az ipar fejlesztését és ha az ország iparának fenntartására és fejlesztésére védelmi vámok alkalmazását szükségesnek találjuk, az mindig oly mértékben történjék, hogy általa a mezőgazdaság és a fogyasztók érdekei ne veszélyeztessenek. Az autonóm vámtarifa készítésénél az ország érdekeit egészében kell figyelembevenni és így természetesen az ipar érdekeit is, de ne feledjük el, hogy nemcsak a nemzetgyűlés többsége, hanem az ország természete isi mezőgazdasági, ne felejtsük el, hogy a mi nyomorúságunkban is a mezőgazdaság az az erős horgony, amely országunk hajóját a világ zivataros tenderen szilárdan fenntartja.» « T. Ház! Ezt a vitát akartam emlékezetébe idézni a mélyen t. Képviselőháznak azért,- mert méltóztatik látni, hogy teljes egészében Ferenczy Izsó felfogása érvényesült és abszolúte nem vétetett figyeleimhen Matlekovits Sándor felfogása. Téves volt Ferenczy Izsó elgondolásában a kiindulás, ami igen tisztéletreméltó, mert hiszen nagyszerű volna, ha lehetett volna egy legyőzött, megcsonkított, legyengített országnak a mezőgazdaságát is fenntartani és emellett ipart is teremteni és mellette a kereskedelem további működésének is teret nyújtani. Azonban ezt mind egyesíteni teljesen lehetetlen volt, ez a kizárólagosan a gyáripar fejlesztésére irányuló vámtarifa eredményezte azt, hogy először a mezőgazdaság termelési költségeit rendkívüli módon megdrágítottuk, másodszor pedig, hogy a kereskedelmi szerződések kötésénél nem rendelkezünk többé olyan fogyasztó piac felett, amelynek révén kompenzációkat tudnánk megfelelő mértékben kapni. (Úgy van! Ügy van! a baloldalon.) Ennek az elgondolásnak ez a két alapvető tévedése vezetett minket rettenetes súlyos következmények elé. Nem akarom á mezőgazdaságot érintőleg ma fennálló összes vámmegterheléseket itt az idő rövidsége miatt felsorolni, de rá akarok utalni arra, hogy amennyivel a nyersanyagok árai és a piaci áruk árai csökkennek, annyival inkább emelkedik relatiV súlya ezeknek a vámoknak. És méltóztassanak megengedni, hogy csak néhány számot, amelyet százalékosain kiszámítottam magamnak, idézzek annak dokumentálására, hogy ugyanabban az időben, amikor a mezőgazdaság, hitelbajain, a mezőgazdasági értékesítés bajain olyan erőszakos rendszabályokkal, mint a hitelmoratóriüm, mint a boletta akarunk segíteni, ugyanakkor a mezőgazdasági termeléshez szükséges cikkek behozatalánál micsoda rendkívüli vámokkal sújtjuk ugyanazt a^ mezőgazdaságot. Csak egynéhány cikket idézek: a stearingyertya behozatala 32*5% vámmal van sújtva, a kocsikenőcsé 25*5% vámmal, a jutazsáké 37-3% vámmal, a kapáé és ásóé majdnem 25%-os vámmal, az ekéé és boronáé 38%-kai, nem beszélve a pamutszövetekről, amelyekre előttem szóló igen t. képviselőtársam is utalt, úgyannyira, hogy a nép öltözködési cikkei ma 38—40—45%-os vámmal vannak megterhelve. (Az elnöki széket Bessenyey Zénó foglalja el.) T. Ház! Minden befektetés nélkül fenntart33