Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.
Ülésnapok - 1931-149
216 Az országgyűlés képviselőházának ÍM megint csak az ország helyzetét fogja rontani. Fel lehet tenni azt a kérdést: vájjon felér-e ez a veszteség azzal a nyereséggel, amely a mezőgazdasági termények értékesítése következtében áll elő; vájjon nem lesz-e ebből a mezőgazdaságnak is kára? Hiszen elveszít újabb fogyasztótömegeket, mert kiesnek a munkahelyükről, legyenek akár ipari munkások, akár szellemi foglalkozásúak, vagy testi foglalkozásúak, az mellékes. Ha valaki a keresetét elveszíti, akkor az kiesik a fogyasztók sorából s ezt a mezőgazdaság is hátrányosan érzi, mert elveszíti azokat a fogyasztótömegeiket, melyekre pedig igen nagy szüksége volna. Ezt tanúsítja éppen ennek a szerződésnek megkötésére iráirányuló törekvés is. E szerződés megkötésének egyik legfőbb oka ugyanis az volt, hogy a kormány a mezőgazdasági terményeknek és termeivényeknek akart bizonyos mértékben piacot teremteni. Mondom, itt erősen taglalni kell, hogy vájjon felér-e a mezőgazdaság előnye azzal a hátránnyal, amely az ipari foglalkoztatás terén jut az ország számára. Távol áll tőlem, hogy védelmezzem azt a magyar ipari kapitalizmust, amely a magyar ipari munkásokkal különösen nagyon mostohán — és azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, hogy igen gonoszul — bánik el. En ezt egy pillanatig sem védelmezem s amidőn egyes foglalkozási ágakat itt megemlítek éspedig olyan értelemben, hogy ezek a hátrányait fogják érezni ennek a szerződésnek, teszem ezt azért, mert tisztában vagyok azzal, hogy a magyar ipari munkásság milyen nagy mértékben szorult ki az utóbbi esztendőkben a munkahelyekről, milyen nagy mértékben duzzadt fel az ipari munkások munkanélküliéinek létszáma és milyen ijesztően lehet tapasztalni napjainkban is hétről-hétre, hogy a munkanélküliek száma egyre erőteljesebben növekszik és semmi kilátás nincs arra, — legalább a kormány részéről nem látunk olyan intézkedéseket — hogy ezt az ijesztő gazdasági jelenséget valamivel ellensúlyozná. Most itt van a szerződés, amely az enyhítés, az egyensúlyozás helyett ezen a területen még rosszabb állapotot teremt. Éppen ezért ennek a kereskedelmi szerződésnek tárgyalása kapcsán joggal aggályoskodom az ipari munkások érdekében és nevében, hogy vájjon mi lesz ezen a területen, ha az a sok minden iparcikk, amelynek behozatalára ez a szerződés lehetőséget nyújt, bekerül ide az országba? Mi lesz a munkanélkülieknek amúgy is felduzzadt létszámával, amely valójában újból rohamosan növekedni fog? Azt is kijelentem, hogy én nem állok azon az elzárkózó állásponton, hogy ide nem szabad behozni semmiféle iparcikket; igenis helyénvaló, ha van külföldi behozatal, mert ez árszabályozólag hathat s vannak igen nagy területek, amelyeken rendkívül nagy szükség van arra, hogy külföldi iparcikkek, de általában szükségleti cikkek bejöjjenek olyan területről, amely területen kiforrott termelés van és éppen a kiforrott termelés alapján olyan áron kerülhetnek a fogyasztók kezeihez, amely a fogyasztók számára jelent előnyös állapotot. Hangsúlyozom tehát, ezt a behozatalt igenis, szükségesnek tartom továbbra is minden területen, egészen addig a határig, amíg nem jelenti egyes foglalkozási ágak rombadülését és az ezekben a foglalkozási ágakban érdekelt munkásoknak munkanélküli állományba jutását. Mihelyst agonbaía ezt jelenti? akkor már ülése 1933 február 16-án, csütörtökön, igenis, szót kell ellene emelni, különösen akkor, ha azt állíthatom, — úgy érzem, teljes joggal — hogy ennek a szerződésnek megkötésénél lehetett volna a magyar kormány képviselőinek olyan értelemben állást foglalniuk, hogy főképpen azok a termeivények, iparcikkek kerüljenek be az országb a, amelyeik vagy félkész áruk vagy amelyeknek gyártására ebben az országban kellő berendezkedés nem történt, amelyeket tehát megfelelő olcsó áron — értem alatta a világpiaci árakat — előállítani nem lehet, vagy nem akarnak. Egészen nyíltan meg lehet mondani, hogy pl. a textilipar Magyarországon kihasználja a helyzetet, (Ebeír Antal: Ügy van!) mert termeivényeit olyan áron bocsátja a fogyasztókhoz, amely indokolatlanul magas. (Éber Antal: Ugy van!) Hiszen a világpiaci árakat veszem figyelembe, a legnagyobb határozottsággal meg lehet állapítani, hogy a textiliákban a hazai árak a világpiaci árakat lényegesen túlhaladják. Ha ez a vámszerződés ezen a területen azt jelenti, hogy bejön Ausztriából bizonyos mennyiségű textília és ez azután árszabályozó hatással van, ezt igenis, helyeselni tudom a fogyasztóközönség szempontjából, ellenben nem tudom helyeselni azoknak az iparcikkeknek^ behozását, amelyek behozatalánál nemcsak árszabályozó hatást nem tapasztalok, hanem amelyek behozatala — mint ahogyan már előbb is megemlítettem — egyes iparágaknak csaknem rombadőlését jelenti. A részletekből r néhány tételt kiragadok, hogy ezzel is alátámasszam és igazoljam állításomat. TTgy látom, hogy ez a kereskedelmi szerződés, habár ideiglenes is, mégis egy jelentős iparágban, a vas- és fémiparban olyan nagymértékben fogja előidézni a munkanélküliek létszámának növekedését, hogy az egyenesen kétségbeejtő, mert a munkanélküliség számának katasztrofális növekedésére lehet számítani. Ha pedig ilyen nagy iparágnál a munkanélküliek számának növekedése következik be, ez tudvalevőleg nemcsak azt jelenti, hogy ez az iparág szenvedi azt egyedül, mert ennek kihatásai vannak más vonatkozásban is., Hiszen a munkanélküli mint fogyasztó T ahogyan előbb említettem — kiesik a számításiból egész sereg területen és így ennek következményei egész sereg iparágban mutatkozni fognak. Szóval gazdaságilag ez súlyos állapotot jelent és éppen ezért igen jó volna, ha lehetne ezen a téren olyan intézkedéseket tenni, amelyek a gazdasági helyzetnek ezt a katasztrofális változását megakadályozzák. Kiragadok egy tételt, a 754. számú tételt, amely a tejszállítókannákra vonatkozik. Magyarországon egészen nagyszerűen berendezett üzemek vannak, amelyek igen kitűnően tudnak tejszállítókannákat szállítani. Mi szükség van tehát arra, hogy most ilyen áru jöjjön be külföldről? Ennek az árunak bejövetele egyszerűen azt jelenti, hogy ebben a foglalkozási ágban szinte egyszerre meg fog szűnni a munka a munkások számára. A vállalkozásokról nem beszélek, mert az ipari vállalkozók a maguk érdekeit sokkal jobban meg tudják védelmezni, mint mi, a munkásság, éppen ezért ezt reájuk bízom, de ennyit ineg^ kell a munkások érdekében is említeni. Tovább is folytathatom. A ló- és ökörpatkó, patkósarok, ekevas, szántóvas, csoroszlya, kormánylemez, lapát, csapóágy stb. mind olyan iparcikkek, amelyeket idehaza is nagyszerűen elő tudnak állítani. Nem vitatkozom abban a tekintetben, vájjon az az árpolitika, amely e téren mutatkozik, megfelel-e annak az elvi feltételnek,
