Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.

Ülésnapok - 1931-147

148 Az országgyűlés képviselőházának 1U7. ülése 193$ február 9-én, esütörtÖkoiit kotorni, amellyel állítólag megindítják iái munkát valamikor egyszer. De kérdem, mi lesz a munkássággal? A munkásság addig

r elpauperizálódik. Hiszen a mai rossz gazdasági viszonyok között és nyomorult munkabérek mellett a szociális védtelenség következtében a munkásságnak már minős egy fillér tartaléka sem, úgyhogy ha valamelyik ma még dolgozó munkás kiesik a munkából, holnap már szaladhat a Sipőcz-kosztért, az úgynevezett rohamebédért, mert tartaléka nincs. Kiesik az a munkás tehát a fogyasztásiból. Ugyanígy van a magánalkalmazottak nagy serege is. Ezek is a teljes szociális védtelenség állapotában vannak. Ma ezer és ezerszámra találunk magánalkalmazottakat állás és kereset nélküli, összeszorul az ember szíve, amikor látja az intelligens emberek egész seregét, akiknek várni, reszketni kell azért a sovány levesért, amelynek tápértéke pénzben kifejezve 13 fillér naponta. Es ugyanekkor mit látunk? Azt, hogy a kormány minden további nélkül tűri, sőt atyai mosollyal kiséri, hogy a gyár vállalatok, amelyek a valutazárlat következtében hatalmas összegeket keresnek, 12—13 órán át foglalkoztatják magánalkalmazottaikat. Nagy áruházak lecsukott redőnyök mellett éjfélig ott tartják alkalmazottaikat a másnapi rendezés céljából. Soha sem hallottunk arról, hogy az iparfelügyelő odament volna; sohasem hallottunk arról, hogy a kormány valamelyes intézkedést is tett volna a tisztviselőknek ilyen szörnyűséges kizsákmányolása ellen. Ez ellen nincs intézkedés, de ha egy kurtakocsmában néhány munkás arról beszél, hogy majd eljön Kun Béla fehér lovon, piros lobogóval, két óra múlva már ott van a rendőri kirendeltség autóbusszal és már viszik az egész társaságot. Pedig tessék elhinni: a széles néprétegek fogyasztóképtelenné tétele, a széles néprétegeknek szociális végtelenségben hagyása, a széles néprétegeknek a kapitalisták mohó étvágyának való kiszolgáltatása tízszer nagyobb bűn, mint akármilyen úgynevezett kommunista összeesküvés, melyet a rendőrség szabályoz, amikor az ő politikájába ez éppen belevág. T. Ház! Még egy társadalmi rétegről kívánok megemlékezni ebben a vonatkozásban és ez: a földmívesosztály. Itt aztán nem kell újságot mondanom. Merem állítani: ha valaki Németországban, ahol igen nagy a mezőgazdaság válsága, különösen a keleteurópai földbirtokosok tudnak pompásan sírni a válságról, mondom, ha valaki Hamburgtól elmegy egészen Drezdáig, ezen a hosszú úton nem lát annyi rongyos embert, mint ha valaki Szolnoktól gyalog menne Békéscsabáig. Miért? A mezőgazdasági munkásság, a földmíveslakosság helyzete évek óta kétségbeejtő. A kormányok állítólag 286 millió pengőt fordítottak a mezőgazdaság céljaira. Ebből a kisparasztságnak, a mezőgazdasági munkásságnak semmi sem jutott, csak a munka és a további nyomorúság s ma ebben a gazdasági válságos esztendőben ez : a gazdasági réteg sem ruhát, sem egyebet vá- j sárolni nem tud. Hiába rakja ki a kereskedő' ; portékáját, hiába sóvárog az a szegény asz- I szqny egy jobb kötény vagy egy jobb szoknya j után, nem telik, mert nincs. Egyes falvakban j még egy 20 pengőst sem lehet felváltani. Idáig ! juttatta a kormány a várost, a falut, a keres- • kedelmet, az ipart, ezzel az egészen helytelen ! gazdasági politikával, amelyet évek óta itt foly- : tátott. A törvényjavaslat védeni akarja a kereskedelmet az illetéktelen versenytől és védeni akarja a kereskedelmet a hamis hirdetések ellen. 'Kétségtelen, hogy nem valami gusztusos látvány, hogy egyik-másik utcában lát az ember hatalmas kirakatokat, csődtömegárusításokat és ezek egy félesztendeig is tartanak. Az sem valami ízléses látvány, ha a város szívében ilyen hirdetést látunk: kénytelen vagyok kiköltözni, nem bírom a lakbért tovább, ezért olcsón árusítok. De nem ez az egyedüli baja a kereskedelemnek. A miniszter úrnak figyelmébe ajánlom például a bankkapitalizmusnak legújabb manőverét. Méltóztatnak tudni, hogy most ipari vállalatba nem helyezik pénzüket a bankok, mert ezek nem mutatkoznak lukrativ üzletnek ; kivételt képez a textilipar és a rokoniparok. (Eber Antal: Kivett betétekbe helyezik!) Ma újabban rávetik magukat az élelmiszeriparra. Méltóztassék megnézni a város különböző részein a henteskirakatokat^ ilyeneket Párizsban, Londonban nem látni. Az élelmiszerüzletekre vetik rá magukat a bankok. Méltóztassék elmenni a város főútvonalaira, mindenütt csempézett hentes- és mészárosüzleteket lehet látni, olyan szépeket, amilyeneket sem Párizsban, sem Londonban, egyetlenegy nagyvárosban sem látni- Ki van írva egy tisztes polgári név, azonban ez csak amolyan pictus masculus, valójában a bankkapitalizmus áll a háta mögött. Egymásután keletkeznek az áruházak és hirdetik, reklámozzák árujukat. Árulnak élelmiszereket olyan olcsón, amilyen olcsón azt a kiskereskedő beszerezni nem tudja. Árulnak élelmiszereket olyan csomagolásban, amellyel a közönséget teljesen megszédítik úgy az áru súlyát, mint értékét illetőleg. Hiába rendeli el a miniszter úr, hogy bizonyos fajtájú hirdetéseket nem szabad közölni, hiába akarja a miniszter úr leszoktatni az embereket a tisztességtelen versenyről, az, amit a bankkapitalizmus segítségével létesített áruházak csinálnak reklám dolgában, nem esik ennek a törvényjavaslatnak hatálya alá, mégis sokkal gyilkosabb reklám, mint minden más reklám, amit a miniszter úr itt ezzel a javaslattal tiltani akar. Es mindezt, nem azért mondóm, hogy egy újabb törvényjavaslatot méltóztassék benyújtani, amely taxatíve felsorolja, hogy hogyan, mikép szabad a kávét és egyéb árukat kínálni. E tekintetben én és pártom a legteljesebb szabadság álláspontján vagyunk, mert azt tartjuk, hogy a jónak és rossznak is reklám kell; a közönség majd a saját kárán fogja megtanulni, hogy mi a jó és mi .a rossz áru, e tekintetben semmiféle törvényes korlátozásra nincs szükség, csak megemlítem, hogy ugyanakkor, amikor a kormány ilyen apró látszat-intézkedésekkel jön, figyelmen kívül hagyja azt, hogy a Fiskereskedőket „nem ez a reklám gyilkolja, nem is a tisztességtelen verseny, hanem az a tőke, az a kapitalizmus, amely a munkást, a magánalkalmazottat, az írót, a művészt, mindenkit, aki bűvkörébe kerül, kizsákmányol, természetesen kizsákmányolja a kiskereskedőt is. A kereskedelemnek, a kiskereskedelemnek, a iközépkereskedelemnek nem az a látszólagos tisztességtelen versenyes iránya a hiba, amelyet itt a miniszter úr meg akar tiltani, hanem az a bankkapitalizmus, amely hatalmas tőkével rendelkezvén, a termelőtől közvetlenül a fogyasztóhoz viszi az árut, olyan csekély haszonnal elégedvén meg, amely csekély haszon mellett az a szerencsétlen keres^ kedő sem megélni, sem pedig családját el-