Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.
Ülésnapok - 1931-144
104 Az országgyűlés képviselőházának 144. ülése 1933 február l-én, szerdán. amit ebben a válaszban ír, Dem lehetséges. (Farkas István: Ügy van!) Az egyik ponttal, a türeleimimel tehát visszaélt, a másik oldalion a lelkiismeretességet nem gyakorolta. (Farkas István: Nagyon messze áll ez tőle!) Anniikor az amnesztiáról beszélünk, azt, hogy politikai szempontból ennél az amnesztiánál közömbös voit az, hogy ki milyen politikai irányzatot követ, azt hiszem, még a miniszterelnök sem tudja jóhiszeműen állítani. (Farkas István: Naivitás tőle!) Egész ridegen éis tárgyilagosan meg kell állapítanom, hogy a közkegyelmet politikai felfogások szerint osztották; nagyon jól megnézték, ki miilyen politikát követett, ki minek a szolgálatában követte el azokat az úgynevezett bűnöket, amelyeket elkövetett. Elsősorban hivatkozom arra, hogy Bethlen volt miniszterelnök úr, az egységespárt ragyogó fáklyája, érdemeit onnan számítja, 'hogy konszolidációt hozott létre ebben az országban. Ö volt az, aki a különítményles garázdálkodást megszüntette, aki helyreállította az életbiztonságot, aki biztosította a polgárok vagyonát. Ha tehát volt olyan kilengés, amelyre tíz esztendő múlva is lehet hivatkozni, akkor egészen bizonyos, hogy voltak bűnösök is, mint ahogy voltak: Orgovány, Siófok, Somogyi Béla—Bacsó, Britannia, Palace. Nem volt senkinek az élete biztonságban; nemcsak a bolsevistáknak nem volt biztonságos az élete, senkinek sem volt biztonságban az élete, mindenki reszketett, lakásába zárkózott s úgy várta, hogy a különítményes urak mit határoznak. (Sándor Pál: De Bethlen megszüntette ezt az állapotot!) Ügy van! Éppen azt mond!o,m, hogyha valamit meg lehetett szüntetni, akkor annak a valaminek előbb lennie kellett. Tehát volt kilengés és érdem az, hogy megszüntette. Igenis, 745 gyilkosságról van felvett jegyzőkönyv. Nemcsak bolsevistákat gyilkoltak meg, meggyilkoltak zsarolásból, meggyilkoltak azért, hogy raboljanak, teljesen ártatlan embereket. A miniszterelenök úr nevezzen meg nekemi egyetlen gyilkost, aki nem kapott amnesztiát, nevezzen meg egyetlen gyilkost, aki előtt megnyíltak a börtön falai. Hogyan leheft ilyen körülmények között azt mondani, hogy közömbös volt politikai szempontból, hogy ki hova tartozott?; Nem volt közömbös. Aki az ellenforradalomhoz tartozott, annak mindén bűnét megbocsátották (Úgy van! a ssélsőbaloldalon.) s az amnesztia elsősorban ezeket vette fi; gyelembe s neimi törődött azzal, hogy politikai gyilkosság volt-e, avagy közönséges raiblógy ilkosság. Ha ezeket a dolgokat figyelembe vesszük, akkor azt kell megállapítanom: hét esetben volt amnesztia a válaszárat szerint, összesen 45.000 személyt érintett ez az amnesztia. A 45.000 személy között — azt hiszem — nagyon kevés van olyan, aki az ellenforradalmat megelőző időben volt politikailag bűnös. Valószínűleg a közönséges bűntettesek száma a legnagyobb ezek között, de ezeken kívül azután igen nagy a száma azoknak a kegy elemiben részesített fehórterroristáknak, akik majdnem két esztendeig urai voltak a fővárosnak, sőt — mondhatnám — az egész országnak. Ha egyenlő mértékkel mérnek és politikailag közömbös, hogy ki milyen bűnt követett el, akkor hogyan lehetséges, hogy 13 esztendő elmultával is olyan emberek élnek a külföldön, akik nem gyilkoltak. A vádirat hiába jelöl meg egész csomó gyilkosságot. Vannak olyanok, akik egyáltalán nem gyilkoltak, hanem megakadályozták a kilengéseket, megakadályozták azt, hogy it sokkal véresebb események játszódjanak le, mint amilyenek lejátszódtak- Böhm Vilmos sohasem volt kapható arra, hogy gyilkosság követessék el; flónai Zoltán, mint igazságügyi népbiztoshelyettes minden erejével meggátolta, hogy gyilkosságok történjenek; (Ugy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Garbai Sándor meggátolta, hogy gyilkosságok történjenek. Ezek az emberek mégis 13 esztendő után is kint élnek a külföldön és senki sem törődik vele, hogy mikor jönnek vissza. Ismétlem, nincs példa rá a történelemben, hogy a bosszúnak, az üldözésnek szelleme ennyi ideig legyen élesen érvényben, hogy ennyi ideig engeszte.hetetlenül elzárják az utat azok elől, akik vissza akarnak térni az országba. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon,) Azt mondják önök: közömbös a politikai szempont! Akkor viszont hogyan lehetséges az, hogy ezek az emberek,'akik nem gyilkoltak, — és nincs olyan ügyész, aki be tudná bizonyítani, hogy gyilkoltak vona — nem jöhetnek haza, azoknak a gyilkosoknak pedig, akiket ismernek és akik között tömeggyilkosok is vannak, (Farkas István: Állami állásokat kaptak!) hajuk szála sem görbült meg, még abban az esetben sem, ha tudják, hogy az áldozat aranyórája az ő zsebükbe került. Ilyen körülmények között ne mondja a miniszterelnök úr, hogy politikai szempontból közömbös volt az, hogy ki milyen politikai pártállású. Legyen annyi bátorsága, mint önérzetes és keményderekú magyar embernek, hogy mondja meg: igenis, mi az ellenforradalmakat, még ha gyilkoltak is, a magunkéinak valljuk, azokat pedig, kik a forradalmat intézték és áldozatai voltak a forradalomnak, áldozatai voltak a háborús elnyomásnak, (Ügy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) sohasem eresztjük vissza ebbe az országba. (Buchinger Manó: Mi van a válaszfalak leomlásával?) Azt mondja a miniszterelnök úr, — és ez klasszikusan érdekes — • hogy olyan emigránsok is visszakerülhettek, akik a bolsevizmus idején súlyos bűntényeket követtek el. Elsősorban merem tagadni, hogy bármiféle bűntényt is elkövettem volna a bolsevizmus idején. Nem beszélek arról, nem akarok hivatkozni arra, hogy^ mi volt az én szerepem a bolsevizmus idején, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) azt azonban meg kell állapítanom, ^— és a miniszterelnök úr valószínűleg csodálkozni fog rajta — hogy ellenem semmiféle bűnvádi eljárást nem indítottak. En hazajöttem a királyi főügyész úr menlevelével, amely szerint ellenem semmiféle eljárás nincs. Szabad kérnem 10 perc meghosszabbítást? t Elnök: Méltóztatnak ehhez hozzájárulni? (Igen!) A ház a meghosszabbításhoz hozzájárul. Weltner Jakab: Ezzel a menlevéllel jöttem haza, amelyben meigállapíttatott, hogy ellenem semmiféle eljárás' nincs. Hazajöttem tehát. Akkor belekerült a lapokba egy hazug híradás, hogy én Vácott felléptem képviselőjelöltnek, ami nem felelt meg a valóságnak, akkor — merem állítani, hogy akkor — indítottak ellenem pert, azt .mondták, hogy eddig ezt elnézték; akkor indították meg az eljárást, akkor gyártották azt a két pert, amely miatt én évekig politikailag nem szerepelhettem. A miniszterelnök úr ne hivatkozzék arra, hogy én is egyike vagyok azoknak, akik visz-