Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.
Ülésnapok - 1931-144
98 Az országgyűlés képviselőházának U szempontból talán valamivel kisebb nehézséggel kénytelen megküzdeni, mint azok az álta- ! lános nehézségek, amelyekkel jellemeztem sok egyéb gazdasági vonatkozású törvényhozási , intézkedés elé tornyosuló akadályokat. Egy- ! részt azért, mert a dolog természetéből kifolyólag a fogalmak ebben az esetben legalább j is megközelítő szabatossággal, de a legtöbb : esetben teljes szabatossággal meghatározhatók, j úgyhogy ezzel a törvényjavaslattal kapesolatban az az aggály is elesik, hogy az, aki a deliktumot elköveti, nem tudhatja előre, hogy meg nem engedett dolgot csinál. Másrészt azt találom, hogy a törvény kodifikációja» szerkesztése kitűnően oldja meg ezeket a kérdéseket, mert olyan szabatos körülírással dolgozik, j amelyek f a még esetleg fennmaradó kételyeket j is — talán egy-két esettől eltetkintve — elosz- ; látni alkalmasak; Ha a törvényjavaslatot közelebbről vizs- J gálom, megállapíthatom azt, hogy ez egyetlen ! tisztességes kereskedőt sem fog megakadá- j lyozni abban, hogy rendes üzleti tevékenysé- | get folytassa., Lehetővé teszi a kereskedelem ; részére, mint ahogyan erre szükség is van, hogy i például azon alkalmakkor, amely alkalmakkor eddig is a tisztességes kereskedelem olesó áron szokott árusítani, tehát például a szezonvégi kiárusítások alkalmával eddigi magatartását tökéletesen éppúgy követhesse, mint eddig, ugyanazokkal á szabadságokkal rendelkezzék, mint^amilyenekkel eddig rendelkezett. Ugyanígy áll a helyzet a karácsonyi és húsvéti vásárlásokkal is. A szezonvégi kiárusítások engedélyezését évenkint legfeljebb két izben és külön-külön, legfejebb 15—15 napig az illetékes kereskedelmi és iparkamarára bízza a törvény, tehát egy olyan erkölcsi testületre, amelyben úgy szakértelem, jmint objektivitás ! tekintetében a legteljesebb mértékben megnyu- j godhatunk. Ezzel az intézkedéssel a tisztessé- I ges kereskedelem idevonatkozó igényei, felfogásom ; szerint, teljes mértékben meg vannak védve és meg van védve az eddigi lehetőségek fenntartása által a fogyasztóközönség is. A törvénynek azonban fontos rendelkezése és tulajdonképpeni célja az, hogy megakadályozza e jogok és lehetőségek épségbentartása mellett az olyan visszaéléseket, amelyek alatt a tisztességes kereskedelem eddig szenvedett. Így például egyes kereskedőknek önkéntes árverés, kiárusítás, üzletmegszüntetés, üzletfelosztás, felszámolás, üzletáthelyezés, végeladás, vagy más hangzatos címen eszközölt végeladásai, illetve az ezzel kapcsolatos visszaélések a törvény szerint meg fognak szűnni. Ilyen hangzatos címeken eddig becsábították a közönséget igen gyakran olyan üzletek, amelyek állandósították a végeladást és nem adták el készletüket véglegesen, hanem újból bepótolták és megint véíreladást rendeztek. Budapesten egészen megszokott jelenség és állandó úzus volt, hogy végeladásokat ugyanabban az üzletben az ember hónapokon, talán éveken keresztül is látott, sőt voltak egyesek, akik a végeladásaik részére külön, állandó fiókhelyiséget tartottak másutt, mint ahol az eredeti üzlethelyiség volt. (Úgy van! a középen.) Tudok egy esetet, t. Ház, amikor Budapesten valamelyik belső kerület egyik utcájában egy kereskedő csődbe ment és a csődtömeg folytatta az ő árukészletének kiárusítását. Néhány nappal később már új cégtábla jelent meg az illető üzleten, amely azt a hangzatos címet viselte, hogy; «X.Y. esődtömegéből és ••If. ülése 1933 február 1-én, szerdán. egyéb alkalmi vásárlásokból olcsó végeladás.» Tehát a csődhelyzetet kihasználva, egy reguláris üzletet hangzatos cím alatt berendezett vagy az, aki csődbe ment, vagy más, akivel az illető összeköttetésben volt f Természetes, hogy ez a legflagránsabb megsértése a tisztesT séges kereskedőnek, mert, ha a hiszékeny közönség — amely, ismétlem, ma sokkal hiszékenyebb, mint valaha volt, — meglátja az ilyen hangzatos felírásokat, ahol a csődön és az olcsó végeladáson van a fősúly, azt hiszi, hogy ott olcsón vásároilhat, oda dűl be és otthagyja az ő megszokott kereskedőjét. Helyesnek tartom tehát, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat az ilyen és hasonló eljárást tiltja. A tilalom azonban természetszerűleg szankció nélkül nem ér semmit és azért a törvényjavaslat igen bölcsen választja meg a szankciónak azt a nemét, amely minden körülmények között hatásosnak fog bizonyulni, nevezetesen, hogy engedélyhez^ köti az előbb felsorolt címeken való végeladást. Tudom, hogy hosszabb vita volt a bizottságban abban a tekintetben, hogy ezt a végeladásra vonatkozó engedélyt melyik hatóság, illetve milyen fórum adja meg. A kereskedelemügyi miniszter úrnak az volt a felfogása, hogy ezt az elsőfokú iparhatóság adja meg, a Kereskedelmi és Iparkamara igen t. elnöke, Eber Antal t. képviselőtársamba Kereskedelmi és Iparkamara részére reklamálta ezt a jogot. En megvallom őszintén, hogy a miniszter úr álláspontját tartom helyesnek, azért, mert ez mégis hatósági jellegű ténykedés, (Úgy van! a középen.) amely nem jelenti azonkívül semmiképpen a Kereskedelmi és Iparkamara pozíciójának, tekintélyének vagy az objektivitásában való bizalomnak csökkentését, (Ügy van! a középen.), hiszen látjuk a törvényjavaslatban, hogy mint véleményező fórum a Kereskedelmi és Iparkamarát az elsőfokú iparhatóság mellé helyezi. Szükségesnek tartanám azonban azt, hogy, miután jogosaknak látszanak olyan megjegyzések, hogy az elsőfokú iparhatóság egyes közegei a dolog természetéből kifolyólag nem bírhatnak az ilyenfajta gyakorlati kérdésekben a kellő jártassággal, a kereskedelemügyi miniszter úr a törvény végrehajtási utasításával egyidejűleg részletes útmutatást küldjön az elsőfokú iparhatóságoknak, hogy lehetőleg ne bürokratizálják el e kérdések kezelését, nevezetesen felsorolná azokat az eseteket, amelyekben például nem tagadható meg az ilyen engedély. El tudok képzelni egész sereg olyan más intézkedést is, amelyekkel olyan előzetes direktivákat ad az elsőfokú iparhatóságoknak, hogy a bürokrácia túltengése miatt való panaszra ne legyen ok, annál inkább, mert meggyőződésem szerint ma az elsőfokú iparhatóságok úgy, mint a többi kor•mányfórumok is, mindinkább látják annak szükségét, hogy szakítsanak bizonyos bürokratikus formalitásokkal, amelyek egyik-másik vonatkozásban még most is túltengnek. Azt gondolom, t. Ház, hogy tehát az ilyen engedélyek megadása a törvényben teljesen kielégítő módon van szabályozva és helyes logikus folyoimiánya az egész elgondolásnak az is, hogy ha valamely kereskedő végeiárusításra engedélyt kért az előbb felsorolt címeken, akkor az illetőnek, mikor a végeiárusítása befejeződött, ipari jogosítványát megvonják. Elvégre logikus az, hogy ha azon a címen kérem a végeladást, hogy üzletemet be akarom szüntetni, — ha az á-t kimondtam., akkor kimondjam a b-t is, — akkor
