Képviselőházi napló, 1931. XII. kötet • 1932. november 30. - 1931. december 22.

Ülésnapok - 1931-132

02 Àz országgyűlés képviselőházának 132. ülése 1932 december l-én

} csütörtökön. olyan óriási változásokon ment volna át, hogy az öt év elteltével azt, amit korábban jónak, helyesnek és szükségesnek tartott, most máifeleslegesnek és szükségtelennek tartaná. Éppen ezért abban reménykedem, hogy alapos meggondolás után az egységespárt sem tudja megtenni azt, hogy az öregségi biztosítási ágat, annak járulékfizetését felfüggessze, mert, ha ennek felfüggesztését elősegítené, akkor a már előbb említett súlyos eseteket teremtené meg a munkások számára. Beszéljünk ezenkívül a szociális biztosítás egészségügyi ágáról, amiről szintén sok szó esik. Ennek nagy deficitje van, amely deficit nem akar csökkenni, hanem úgyszólván esztendőről-esztendőre növekszik, s az államnak, a kormánynak ad különösebb gondot. Legalább kellene, hogy gondot adjon, hogy hogyan és miképpen tüntesse el ezeket a deficiteket. Ha most még ennek tetejébe az öregségi várományi osztálynak beszüntetése történnék meg, akkor először is a többszáz tisztviselő, alkalmazott alkalmaztatása válik bizonytalanná» Vagy el kell azokat bocsátani, szélnek kell ereszteni, vagy pedig vállalni kell azokat a járandóságokat, fizetéseket, amelyeket élveznek, ha őket továbbra is ott tartják. Tehát nézzük csak ebből a szempontból is, hogy milyen következményekkel jár a várományi osztálynak, az öregségi járandóságnak felfüggesztése. Nemcsak magukra a biztosítottakra jelent ez elviselhetetlen konzekvenciát, hanem egyéb tekintetekben is újabb problémát nyit meg és zúdít olyan bajokat az állam nyakába, amely anyagi bajok eltüntetésére az fedezetet találni nem tud. Ez is amellett szól, hogy ezt a kérdést nem szabad bolygatni, mert ennek bolygatása különböző konzekvenciákkal jár. Ismét vissza akarok térni a munkások sorsára és helyzetére. Mostanában a racionalizálás korszakát éljük, amikor a technika fejlődése olyan nagyarányú és olyan -gyorsléptű, hogy úgyszólván napok sem múlnak el anélkül, hogy a technika újabb vívmányai meg ne jelennének. Ez azt eredményezi, hogy a termelés könynyebbé válik... (Kertész Miklós: És az élet nehezebbé!) Az csak természetes, hogy az élet nehezebbé — és hogy a termelésben egyre kevesebb és kevesebb munkáskézre van szükség. De vannak olyan új munkametódusok, amelyek azt követelik minden körülmények között, hogy a lehető legjobb fizikai erőben levő munkások álljanak ezeknek az újabb termelési módszereknek rendelkezésére. Beszéltünk nemrégiben a gyűlölt Bedeaux-rendszerről, amely a lehető legnagyobb mértékben veszi igénybe a munkás fizikai munkaerejét. Elz a munkarendszer azt jelenti, hogy a munkást valójában még nem is öreg korában kilöki a munkából, alkalmatlanná teszi az ebben a rendszerben való munkálkodásra. Ez is amellett szól, hogy most az öregségi biztosítás megszüntetésével kacérkodni nem szabad. Ennek a biztosításnak visszafejlesztésére sem szabad gondolni, mert olyan munkamódszereket alkalmaznak most az üzemekben, a technika vívmányai is olyan tökéleteset követelnek most a munkásoktól, hogy ez a legépebb fizikumú munkások alkalmazását teszi szükségessé. Ennek következménye az, hogy a munkások sokkal korábban válnak a munkára alkalmatlanokká. Ezért igenis, az öregségi biztosítás kifejlesztésére volna szükség. (Kertész Miklós: A korhatár leszállítására 65-ről 55-re!) A korhatárt erősen csökkenteni kell, mert különben van egy réteg a munkások között, amely sem alkalmazást nem nyer éppen a technika fejlődése a az új munkamódszerek alkalmazása miatt, sem az öregségi biztosításba még neon juthat bele, mert e között a két korhatár között van. Kénytelen vagyok azt is kijelenteni, — valószínűleg már beszéltünk is róla — hogy a munkáltatók között van egy csendes megállapodás, amelyet ők nyilvánosságra nem hoztak, de önmaguk között szigorúan betartanak, hogy 50 éven felüli munkásokat egyáltalán nem alkalmaznak. (Büchler József: Haljon éhen az 50 éven felüli munkás! — Kertész Miklós: Sokszor meg is teszi!) Ezt ma már a szellemi munkásoknál is előszeretettel alkalmazzák. (Kertész Miklós: 20 évnél fiatalabbakat alkalmaznak!) Különösen könnyen tehetik ezt mostanában, amikor rendkívül sok fiatalabb tartalékerő gyülemlett fel. Halljuk a fiatalabbak panaszait is, azok sem tudnak elhelyezkedni, kikerülnek az iskolából és úgyszólván az iskola padjaiból a legbizonytalanabb munkanélküliségbe jutnak bele, amelyből senki sem tudja, hol a kivezető út. Amikor tehát a munkáltatók ilyen fiatal munkaerőkkel rendelkeznek s ilyen fiatal munkaerők nagy számban úgyszólván követelik a munkába helyezésüket, akkor ők ezt a csendes megállapodást, amelyet már évek óta tartanak, nagyon könnyen tudják végrehajtani, mert a hiányzó munkaerőket bőségesen tudják pótolni abból a nagy tartalékból, amelyet maga a munkanélküliség jelent. Mit csináljanak azok a munkások, azok az alkalmazottak, akik benne vannak az 50 és 65. életév közötti korban 1 Ez alatt a 15 esztendő alatt a legnagyobb bizonytalanságban, a legkétségbeejtőbb helyzetben vannak, mert 50 éves korán felül nem juthat be valaki a gyárba, egyrészt mert nincs munka, másrészt, mert van elegendő munkaerő olyan korban, amely igenis alkalmas a mai haladottabb technikájú termelésre, alkalmasabb^ azokra az új módszerekre, amely új munkamódszerek a legerőteljesebb, a legfiatalabb korú munkásokat követelik a munka mellé. Teljes joggal követelik tehát azt, hogy a szociális biztosításnak ne a csökkentésére, viszszafejleszlésére gondoljanak, hanem igenis arra, hogy azt. tovább fejlesszék. Mielőbb szállítsák le a korhatárt az öregségi biztosításnál minél erőteljesebben,, hogy azokról az évjáratokról, amely sem munkába jutni nem tud, sem^a fennálló törvények értelmében öregségi ellátásban még nem részesülhet, szintén valamiképpen gondoskodás történjék és ez se legyen a lassú éhhalálnak, a lassú éhenpusztulásnak kitéve De arról is szólni kell ez alkalommal, hogy egészen természetesnek tartja mindenki, hogy az állami alkalmazottak, legyenek azok tisztviselők, legyenek egészen alacsony minősítésű alkalmazottak a vasúti őrtől felfelé, a legmagasabb állami tisztviselőig, öregségükre ellátást, nyugdíjat kapjanak. Ezeket a terheket nem sokalja senki. Én sem azért beszélek, mintha ezt ellenezném, sőt, inkább fel akarom használni azt az alkalmat annak bizonyítására, (Kertész Miklós: Ez nem lehet privilégium!) hogy ha a társadalom egyik rétegét lehet ilyen módon az egész társadalom megterhelésével öregségi járandósággal ellátni, megélhetésüket biztosítani, nem kötelessége-e a társadalomnak. egy másik nagy társadalmi rétegről, a munkásságról, az alkalmazottakról hasonlóan gondoskodni, illetőleg, ha már van egy törvény, odahatni minden illetékes tényezőnek, hogy ez a törvény igenis érvényben maradjon, hogy ezt a törvényt ne bántsák, ne fejlesszék vissza, ne is gondoljanak e törvény felfüggesztésére,