Képviselőházi napló, 1931. XII. kötet • 1932. november 30. - 1931. december 22.

Ülésnapok - 1931-138

Az országgyűlés képviselőházának 138. szerűen kezelik. A magyar alapoknál, bocsánatot kérek, méltóztassék akár a zárszámadást, akár a költségvetést megnézni, ilyen példát aligha fognak t. képviselőtársaim találni. Ami pedig a francia költségvetést illeti, nem folytatom tovább, de csak mindenkinek figyelmébe ajánlom — a könyvtárban elolvashatják, hogy a francia költségvetésnek öt főcíme van. Ennek annyi annexe-e, annyi melléklete, annyi subdivision-ja, olyan adjonction-jai vannak, hogy ott a törvényes felhatalmazás körülbelül 100 szakaszból áll. Ezekben a törvényes felhatalmazásokban felhatalmazást kap a kormány az egyke elleni küzdelemtől kezdve egészen a műtrágya-akcióig, mindenre benne van a külön felhatalmazás. Ott van a budget générale, vannak annexek, vannak servicék, vannak amortisementek, adjonctionok, az ötödik már nem tudom mi, azt hiszem, moyen de service, de utóvégre meg lehet látni a könyvtárban. Es itt van a zárszámadás, amely a kötelező jegyek, a notes publiques zárszámadását hozta. Tessék itt megnézni, a közmunkák, vállalkozási összegek, teljesített munkák, hitelmaradványok szerint fel vannak sorolva lapokon és oldalakon keresztül. Bocsánatot kérek, ne jöjjön nekem senki azzal, hogy a francia költségvetés, vagy a francia zárszámadás nagyobb latitude-öt ad a kormányoknak, mint a jelen esetben nálunk történik és különben is nem hiszem, hogy a francia parlamentben, ha ilyen nagy adósságokról volna szó, hogy két év alatt a közigazgatási budget 50%-ával növekedett az állami adósság, ahogy nálunk, sajnos, megtörtént, nem történnék más, minthogy az egész ellenzék és a volt kormánytámogató párt csak azt kéri, hogy méltóztassék hozzájárulni ahhoz, hogy szépen, törvényesen, törvényhozásilag és ne házhatározattal szabályozzuk a kérdést. (Bródy Ernő: Az sem!) Ezenkívül tulajdonképpen lényegileg nem történik itt semmi. Ez az egész konzekvencia, amelyet ebből az 50%-os adósságnövekedésből levontunk. Mert, engedelmet kérek, miből áll az egész költségvetési jog és zárszámadási kötelezettség? Abból áll, hogy először meg volt-e a kormánynak a törvényes felhatalmaállami gazdálkodás vitelére, igen vagy nent? Ez az első kérdés. A második kérdés, amely azonban csak akkor jöhet, ha az elsőre igennel tudtunk felelni, az, hogy betartotta-e a kormány a felhatalmazást, vagy a jogszabályokat, amelyeket ennek a kezelésnek keretén belül be kellett volna tartania. Ameddig az első kérdés igenlően eldöntve nincs, szó sem lehet a második kérdésről és ezért itt van az a disztinkció, amelyet tán t. képviselőtársaim, nem tudtam elég érthetően megmagyarázni, hogy először: van-e törvényes felhatalmazás, igen-e vagy nem? Ha igen, akkor jön csak a második kérdés: túllépték-e azt, igen-e vagy nem? A második kérdésre esetleg elegendő a házhatározat, de az elsőre nem. A t. pénzügyminiszter úr precedensekre és más ilyesmikre hivatkozik. Itt van a számszék. Miért nem hivatkozik a számszék precedensekre és más paragrafusokra, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon) miért hivatkozik mindig a számvitelről szóló törvény 42. 4-ára? Tessék akkor megmondani a számszéknek is, hogy ne a 42. §-szal, hanem azzal az országos határozattal vagy végrehajtási utasítással vagy — nem tudom én — micsoda más jogforrással jöjjön ide, de ne a 42. §-szal, ahogyan pedig ismételten teszi. ülése 1932 december 16-án, pénteken* 323 Ezzel azután már be is fejeztem mondanivalómat és még csak egy francia példát hozok fel, minthogy annyit hallottam itt ezekről a francia példákról. Ott vannak a douzièmes provisoires. Ezt sem a törvényhozás megkerülésére és nem a miniszteri felelősség csökkentésére eszelték ki. Az az úgynevezett compte provisioneile pedig, amit a háború elején eszeltek ki, — ha jól tudom, ennek nevezték — amellyel transzferálni akarták évről-évre tovább az állami deficiteket, hova vezetett? Oda vezetett, hogy Caillauxtól kezdve Klotz, Francois Marschall, Raoul Perét Loucheurig és mindezeken keresztül akarva vagy nem akarva, végre a francia frank bukásáig és a Poincaré-féle stabilizációig jutottak el. Készséggel elismerem, hogy az a •compte provisionelle példa is és külföldi is, de tagadásba veszem, hogy követendő volna. (Magyar Pál: Miért éppen a rossz példát kövessük?) Nagyon óvom a kormányt attól, hogy itt szintén egy compte provisionelle-el dolgozzék. Van még egy francia példa, nem is kell külföldre menni érte, itt van Budapesten. Méltóztassék egyszer végigmenni a Dunaparton, van itt egy háza az egyik rokonomnak, amelyet — nem tudom, hogyan áll a dolog — a francia követség céljaira vettek meg vagy akartak megvenni. Eveken keresztül húzódik vagy húzódott ez a vétel — nem tudom, hogy ma kié — és a francia kamarának, vagy parlamentnek vagy szenátusnak, vagy a politikai helyzetnek alakulása következtében még mindig nem perfektuálódott a vétel és nem fizettek. Egyszer a ^ raporteur volt beteg, egyszer elnapolták a házat, máskor berekesztették az ülésszakot, vagy nem mehetett az ügy a szenátus elé, vagy feloszlatták a kamarát, vagy választások voltak. En, mint magyar adófizető, nagyon örülnék, ha azoknak a külföldi borpalotáknak a megvétele tekintetében is ugyanaz a gondosság, ugyanaz az alkotmányjogi pedantéria nyilvánult volna meg, amelyet a nagy bortermelő Franciaország tanúsít a budapesti követsége megvásárlása tekintetében. Ügy tudom, hogy a francia szőlő- és borkereskedelmi körök igen behatóan érdeklődtek és érdeklődnek a magyar borkiviteli kormányakciók sorsa iránt. Eveken keresztül tartózkodtam a Gironde partjánál ezelőtt húsz évvel és elég sok embert megismertem. Beszéltem több borkereskedővel vagy szőlőbirtokossal a Gironde mellett és Anjou vidékéről, akik nagyon közelről kísérték figyelemmel a magyar borkivitelt, hiszen konkurrenciát sejtettek a dologban. Igaz ugyan, hogy csalódtak. Azt azonban sohasem hallottam, hogy a magyar példát a borpaloták megvétele körül követendő példa gyanánt említették volna, vagy azt mondották volna, hogy: hiszen ez nagyszerű dolog, majd interpellálok a házban, hogy a francia földmívelésügyi miniszter ne aludjék, hanem kövesse ezt a példát. Azt hiszem viszont, hogy igen sok magyar adófizetőt fogok találni, aki ha majd megveszi a francia kormány ezt a dunaparti palotát, azt fogja kívánni: vajha az ő pénzének kezelése körül is ugyanaz a gondosság, ugyanaz a pedantéria és a formalizmusoknak ugyanaz a szigorú betartása érvényesülne, mint amilyen a követségi palota tekintetében — mondom, nem tudom létrejött-e most már az ügylet vagy nem — tényleg éveken át érvényesült. Még csak egy kérésem volna az igen t. elő-