Képviselőházi napló, 1931. XII. kötet • 1932. november 30. - 1931. december 22.
Ülésnapok - 1931-136
Az országgyűlés képviselőházának 136. különösebben kiterjeszkedni, nein, annyira a folyósítás körül vannak nehézségek, mint inkább abban az irányban, hogy ezek a naturáliák nem bírnak azzal az értékkel, mint néhány év előtt. (Ügy van! a báloldalon és a közévem.) Azt az egy métermázsa búzának számított járandóságot, amely valamikor 27 pengőre volt értékelve, s amely akkor érhetett talán 30 pengőt is, most már csak 21 pengőre értékelik, de természetesen ennyi értéke sincs, talán bolettával 16 pengőre lehet számítani. Ez ellen fel lehetne hozni ugyan azt, hogy a készpénzjárandóságokból is történtek levonások, bizonyos azonban, hogy ilyen nagymérvű, levonás, mint amelyet ezeknek a naturáliáknak értékcsökkenése okoz, a készpénz járandóságoknál ilyen alacsonyabb fizetési osztályokban nem jelentkezett és nem volt. Az összes járanunsás'ok értéke körülbelül 7.600 000 nena-ő, ebből 4'5 millió készpénz, 1,260.000 földjárandóság ós 1.840.000 az úgynevezett naturália. Ezeknél a naturáliáknál. ha egy érték egységet most 21 pengővel számítunk, mivel 145.000 értékegység van. ahány pengővel kisebbre számítjuk az értékegységet, annyi 145.000 pengőt kell fizetni» ha tehát leszállítanók azt — mondjuk — 16 pengőre, ez most már több, mint 500.000 pengő különbözetet jelentene, amire momentán, az államháztartás jelenlegi helyzete mellett nem tudnánk fedezetet nyújtani. Hogy azonban túlzott véleményünk ne legyen a dolog felől- hangsúlyoznom kell, hogy ezeknek a járandóságoknak értéke mellett mindenütt ott vannak a földjárandóságok is, amelyek átlagban másfél métermázsa, búzára vannak értékelve, úgyhogy ez az értékelés néhol elég alacsony lévén, itt talán valamilyen többletet kapnak az értéken felül, és ez némi rekompenzációul szolgálhat. Az állapot azonban végeredményben nem helyes, és mihelyt az államháztartás helyzete meg-engedi, gondoskodnunk kell. hogy ezen mi módon segíthessünk. Nagyobbak a nehézségek a készpénzjárandóságoknál, mert ebből a 4,500.000 pengő készpénzjárandóságból 1,100.000 pengő készpénzjárandóság van hátralékban, amely nenn folyt be. Ez így magában nagyon nagy összeg, de ha a tanítók egész fizetését vesszük, akkor ez annak csak 4:4%-a, ha pedig a helyi járandóságot vesszük, akkor annak körülbelül 19-1%-a. Arról tehát nem lehet szó, hogy valaki egyáltalában nem kap illetményt, hanem valaki illetményeinek egy részében szenved csorbát, illetményeinek e**y részét nem kapja meg teljes összegében. Súlyos a helyzet azért, mivel ez. nem mindenütt egyenlő, csak átlagosan mondjuk, hogy 4*4% hiányzik, hanem egyik tanító nagyobb összegét kapja az ő járandóságainak a helyi fenntartóktól, a másik pedig kisebbet. Éppen azért minden más pénzügyi forrás hiányában olyan megoldási módhoz kellett nyúlnunk, hogy legalább momentán enyhíthessük ezt a helyzetet és momentán kapjanak a tanítók olyan segélyeket, amelyek folytán legalább azok, akik nagyobb hátrányt szenvedtek, akiknek nagyobb hátralékuk van, — ilyeneknek veszem a 400 pengőnél nagyobb fizetési hátralékban levőket — megkaphassák ezeket a járandóságokat. Amint méltóztatnak tudni, a beiratásnál a szülők — már úgy értem, a nem szegény szülők — egymillió gyerek közül körülbelül 400.000 gyermek szülője fizet 1 pengő heir atási díjat. Ennek az 1 pengő beiratási díjnak felét szegény tanulók tankönyveire fizeülése 1932 december l^-én, szerdán. 235 tik, a másik 50 fillért pedig tartalékoljuk tanítóinternátusok céljaira, amelyek a pusztákon tanító tanítóság gyermekeinek nevelését volnának hivatva elősegíteni. (Egy hang a köépen: Nagyon szép!) Mivel ez az öisszeg jelenleg még nem olyan nagy, hogy internátus volna belőle építhető, s mivel a jelen pénzügyi helyzet mellett nem tudnók annak az internátusnak fenntartását sem biztosítani, ahhoz az expedienshez nyúltunk, hogy a .minisztertanács engedélyével az e célból tartalékolt összegekből 400.000 pengő erejéig segélyeket nyújtunk a tanítóknak olyanformán, hogy ezt az Öszszeget kamatmentes kölcsönként kiadjuk egyes helyi iskolafenntartóknak, és ebből kapják meg ők a hátralékos, már tudniillik 400 pengőnél nagyobb hátralékos járandóságaikat. Ez az öszszeg két évre szóló kamatmentes kölcsön s azután még egy évre meghosszabbítható, az utolsó évben azonban már a Nemzeti Bank kamatlábának megfelelő kamatláb mellett. Ezzel az összeggel remélünk a momentán helyzeten segíteni. Tudjuk, hogy ez csak ideiglenes és kisegítő megoldás, momentán azonban mindenesetre kenyeret nyújt ezeknek a tanítóknak és biztosítja nemcsak a tanítók további működését, hanem néhány olyan iskola fennmaradását is, ahol — mint a képviselő úr mondotta — tényleg nehézségek voltak >a dologi kiadások fedezése, a fűtési, világítási és egyéb ilyen kiadások folyósítása körül. Ami a balmazújvárosi iskolát illeit, itt nem az volt a helyzet, hogy ez az iskola beszüntette volna működését, hanem amikor a felekezet nem tudta fenntartani az iskolát, az 1868 : XXXVIII. te. határozmányai értel. méhen felébredt a község iskolafenntartási kötelezettsége és Balmazújváros mint község volt kénytelen átvenni az iskolát és így tartja azt fenn. Hiszen .méltóztatnak tudni, hogy a jelenlegi legális helyzet nem az, hogy ahol felekezeti iskolák nem volnának, ott az államnak kellene iskolákat létesítenie, hanem a helyzet az, hogy a község a köteles iskolafenntartó és a jelenlegi törvények mellett úgy az állam, mint az egyes egyházak is csak kisegítő iskolafenntartók. A helyzet megoldását mi is úgy reméljük, hogy ezeken az anomáliákon, a naturáliáknak méltánytalan voltán mielőbb segíteni igyekezünk és igyekszünk biztosítani olyan forrásokat, amelyek révén azután a tanítók mind nemcsak jogilag és formailag, — ahogy jelenleg is fennáll — hanem tényleg is egyforma illetményeket kapjanak. Eziránt különböző javaslatok vannak kidolgozás alatt, mivel azonban ezeknek előzetes letárgyalása még nem történt meg, ezeknek részleteire vonatkozólag nem tudnék nyilatkozni. Csak azt akarom hangsúlyozni, hogy a felekezeti iskoláknak, vagy a hitvallásos iskoláknak államosítása sem pénzügyi okokból, sem azért nem volna célszerű, mert nem akarjuk nélkülözni azokat a nagy erkölcsi erőket, amelyeket az egyházaknak az oktatás terén, főleg a valláserkölcsi és állampolgári nevelés terén kifejtett tevékenysége jelent. ÍKabók Lajos: Lesz ez másképpen is! Nem lesz ez mindig így!) Egy másik kérdése Kocsán t. képviselőtársamnak az volt, hogy milyen nagy az állástalan tanítók száma. Egészen pontos választ adni erre majdnem lehetetlen, mert a tanítóI képzőket elvégzett tanítók és tanítónők nem j mind akarnak állást vállalni és különösen a múltban a tanítónőképzőt végzetteknek jórésze 33*