Képviselőházi napló, 1931. XII. kötet • 1932. november 30. - 1931. december 22.

Ülésnapok - 1931-133

Az országgyűlés képviselőházának 138. ülése 1932 december 2-án, pénteken. 129 van! — Általános élénk taps.) és a történtek után még fokozottabb mértékben fogunk törekedni arra, hogy megváltoztassuk a mai tűrhetetlen helyzetet, (Helyeslés és taps.) amelynek kiáltó igazságtalan voltát ennek a földgömbnek minden emberségesen gondolkozó és érző államférfia már belátta. Talán vannak még különbségek a külföldön abban a tekintetben, hogy elérkezettnek látják-e az időt arra, hogy a változásokat tényleg keresztülvigyék, de abban a tekintetben ma már nincs véleménykülönbség sehol a művelt világon, hogy a magyar kérdés olyan fájó és égő seb nem is Európa, hanem az egész nemzetközi politika testén, amelynek meggyógyítása és orvoslása nemzetközi kötelességet képez. (Ügy van! Ügy van!) Éppen ezért téved súlyosan a román külügyminiszter úr, aki személyesen áll ezeknek a zavargásoknak, ezeknek a súlyos eseményeknek a háta mögött, (Ügy van! Ügy van!) amikor azt hiszi, hogy a 2 millió romániai magyarra gyakorolt brutális elnyomás, amely kétirányú, azt kell mondanom, fizikai és lelki elnyomás, a revízió gondolatának erősödését meg fogja akadályozni. (Ügy van! Ügy van!) Fizikai elnyomással állunk ott szemben, a legsúlyosabb bántalmazásoktól kezdve (Felkiáltások: Asszonyokat bántalmaznak!) végig az egész vonalon, amikor munkaadókat kényszerítenek arra, hogy magyar alkalmazottaikat bocsássák el, a nyomdákban a művezetőket degradálják közönséges mukásokká, ha már nem nélkülözhetik. A magyarság élete, vagyona és biztonsága ellen megszervezett és rendszeres terrorisztikus agitáció van folyamatban. De kérdezem: segíthet-e ez azon a gondolaton, előbbre viheti-e Tituleseu román külügyminiszter úrnak azt a szándékát, hogy most már a romániai magyarság elnyomása után a világ lelkiismerete majd kevésbbé fog a revízióért kiáltani? Hát nem a legkiáltóbb bizonyítéka-e a Romániában mostan lévő helyzet annak, hogy a revízióért folytatott harc nem magyar-román relációban, hanem nemzetközi viszonylatban sürgősen rendezendő kérdés? (Ügy van! Ügy van!) Mert megmondjuk nyíltan, mi megmondhatjuk, akik a revízióért dolgozunk, hogy csak két választás lehetséges az európai politikában: vagy a revízió vagy a háború. Mi a háborút el akarjuk kerülni, minden eszközzel azon dolgozunk, hogy ne lehessen újból háború. De Tituleseu román külügyminiszter úr, aki a húrt a végletekig feszíti, tudatosan, vagy^ tudatlanságból, de a háború politikáját szolgálja. (Ügy van! Ügy van! —- Malasits Géza: Schneider-Creuzot keze is szerepet játszik benne!) Ha méltóztatnak megengedni, a vigasztalás szavát és gondolatait szeretném innen a magyar törvényhozás házából a trianoni határon túl élő magyar testvéreinknek elküldeni. Lehet, hogy a közeljövő még súlyos megpróbáltatásokat tartogat számukra; lehet, hogy talán még nehezebb napokat fognak élni, mert ami Romániában történik, nem különb annál az eljárásnál, amelyet valamikor a bolsevisták alkalmaztak hadifogolytisztjeinkkel szemben, amikor túszok gyanánt tartották ott őket és rajtuk állottak bosszút mindenért, ami esetleg nemtetszett a szovjet hatalmasainak. Lehet. Sajnos, nem vagyunk abban a helyzetben, hogy a magunk akaratából, vagy erejéből változtatni tudnánk helyzetükön, de azt üzenjük nekik innen a magyar törvényhozás házából, hogy minden szenvedés, amelyet nekik szenvedniök kell, meggyorsítja azt az ütemet, sietteti azt a napot, amelyen végleg felszabadulnak a mostani szenvedések alól. (Ügy van! Ügy van!) T. Ház! A leszerelési konferenciának sajnálatos, — nem akarom azt a szót használni, hogy «csődje» — de sajnálatos fennakadása, az a nyilvánvaló helyzet, amelyet különben Winston Churchill is megállapított múlt szerdai hatalmas parlamenti beszédében, hogy talán látszathatározatokkal palástolni lesznek képesek a leszerelési konferencia csődjét, tényleg azonban kiélesítik az európai helyzetet, ez a szituáció arra fogja kényszeríteni és kényszeríti máris az európai nagyhatalmakat, hogy a kitűzött kérdések sorrendjében bizonyos változtatásokat eszközöljenek és a megakadt leszerelés programmja helyébe __ a revízió előtérbe nyomuló kérdését helyezzék. (Helyeslés.) Ha a hatalmi egyensúly politikájához, ha a felfegyverzés politikájához való viszszatérést meg akarják a nagyhatalmak akadályozni, aminthogy nagy európai érdek volna, nogy ez megakadályoztassák, mert a mai kiélezett atmoszférában a revízió előzetes keresztülvitele nélkül — igaza van Winston Churchillnek — a hatalmi egyensúlyhoz való visszatérés a háborúnak a legrövidebb időn belül való biztos bekövetkezését is jelentené, ha ebben a kiélezett helyzetben Európa nem akar nyitott szemmel az örvénybe és a pusztulásba rohanni: nincs más útja, mint nekifogni azoknak a konstruktív változtatásoknak keresztülviteléhez, amelyekre a nemzetközi jogalap megvan, amelyeknek tárgyi igazságossága ma már kétségbevonhatatlan és amelyeknek siettetését elsősorban azok az események indokolják, amelyek odaát Romániában éppen most folynak és vannak folyamatban. (Ügy van! Ügy van!) Méltóztassanak megengedni, hogy végezetül a magyar társadalomhoz bizonyos kérést intézzek. En, aki a nemzeti politikából, azt hiszem, mindenkor száz százalékig kivettem részemet. (Ügy van! Ügy van!) a gyávaság vagy meghúnyászkodás vádja nélkül üzenhetem innen minden heves vérű, de talán a tényeket kellőleg nem ismerő magyar testvéremnek, főleg a magyar fiatalságnak: ne engedjék magukat beugratni, ne üljenek fel agent provocateur-öknek. (Ügy van! Ügy van!) A jogtalanságra ne válaszoljanak jogtalansággal, (Elénk helyeslés és taps.) ne engedjenek semmiféle erőszakoskodást ennek az országnak; a területén román állampolgárokkal szemben bekövetkezni, (Helyeslés.) hanem higgadtan, hideg fanatizmussal és összeszorított fogakkal fékezzék indulataikat, mert minden megtorlás, minden retorzió, minden hosszúcselekedet nem nekünk használ, hanem annak a politikának javítja — mondjuk — a szaldóját, amely odaát hasonló eszközökkel dolgozik magyar testvéreink ellen. (Ügy van! Ügy van!) T. Ház! Ügy érzem, hogy akkor, amikor a Ház néhány napra munkáját beszünteti, ezt a figyelmeztetést — nem mintha tartanék tőle, hogy a magyar közvéleményben ilyen komoly szándékok vannak, nehogy még elvétve és szórványosan se jusson ilyesmi senkinek se eszébe — talán nem feleslegesen hangsúlyoztam itt és ha meg méltóztatnak engedni, az önök helyeslésével, valamennyiünknek, az egész magyar parlament valamennyi pártjának a nevében fe-