Képviselőházi napló, 1931. XII. kötet • 1932. november 30. - 1931. december 22.

Ülésnapok - 1931-133

Az országgyűlés képviselőházának 138. ülése 1932 december 2-án, pénteken. 129 van! — Általános élénk taps.) és a történtek után még fokozottabb mértékben fogunk töre­kedni arra, hogy megváltoztassuk a mai tűr­hetetlen helyzetet, (Helyeslés és taps.) amely­nek kiáltó igazságtalan voltát ennek a föld­gömbnek minden emberségesen gondolkozó és érző államférfia már belátta. Talán vannak még különbségek a külföldön abban a tekin­tetben, hogy elérkezettnek látják-e az időt arra, hogy a változásokat tényleg keresztül­vigyék, de abban a tekintetben ma már nincs véleménykülönbség sehol a művelt világon, hogy a magyar kérdés olyan fájó és égő seb nem is Európa, hanem az egész nemzetközi politika testén, amelynek meggyógyítása és orvoslása nemzetközi kötelességet képez. (Ügy van! Ügy van!) Éppen ezért téved súlyosan a román kül­ügyminiszter úr, aki személyesen áll ezeknek a zavargásoknak, ezeknek a súlyos események­nek a háta mögött, (Ügy van! Ügy van!) amikor azt hiszi, hogy a 2 millió romániai magyarra gyakorolt brutális elnyomás, amely kétirányú, azt kell mondanom, fizikai és lelki elnyomás, a revízió gondolatának erősödését meg fogja akadályozni. (Ügy van! Ügy van!) Fizikai elnyomással állunk ott szemben, a leg­súlyosabb bántalmazásoktól kezdve (Felkiál­tások: Asszonyokat bántalmaznak!) végig az egész vonalon, amikor munkaadókat kénysze­rítenek arra, hogy magyar alkalmazottaikat bocsássák el, a nyomdákban a művezetőket degradálják közönséges mukásokká, ha már nem nélkülözhetik. A magyarság élete, va­gyona és biztonsága ellen megszervezett és rendszeres terrorisztikus agitáció van folya­matban. De kérdezem: segíthet-e ez azon a gondo­laton, előbbre viheti-e Tituleseu román kül­ügyminiszter úrnak azt a szándékát, hogy most már a romániai magyarság elnyomása után a világ lelkiismerete majd kevésbbé fog a revízióért kiáltani? Hát nem a legkiáltóbb bizonyítéka-e a Romániában mostan lévő hely­zet annak, hogy a revízióért folytatott harc nem magyar-román relációban, hanem nem­zetközi viszonylatban sürgősen rendezendő kérdés? (Ügy van! Ügy van!) Mert megmond­juk nyíltan, mi megmondhatjuk, akik a reví­zióért dolgozunk, hogy csak két választás le­hetséges az európai politikában: vagy a reví­zió vagy a háború. Mi a háborút el akarjuk kerülni, minden eszközzel azon dolgozunk, hogy ne lehessen újból háború. De Tituleseu román külügyminiszter úr, aki a húrt a vég­letekig feszíti, tudatosan, vagy^ tudatlanságból, de a háború politikáját szolgálja. (Ügy van! Ügy van! —- Malasits Géza: Schneider-Creuzot keze is szerepet játszik benne!) Ha méltóztatnak megengedni, a vigaszta­lás szavát és gondolatait szeretném innen a magyar törvényhozás házából a trianoni ha­táron túl élő magyar testvéreinknek elküldeni. Lehet, hogy a közeljövő még súlyos megpró­báltatásokat tartogat számukra; lehet, hogy talán még nehezebb napokat fognak élni, mert ami Romániában történik, nem különb annál az eljárásnál, amelyet valamikor a bol­sevisták alkalmaztak hadifogolytisztjeinkkel szemben, amikor túszok gyanánt tartották ott őket és rajtuk állottak bosszút mindenért, ami esetleg nemtetszett a szovjet hatalmasainak. Lehet. Sajnos, nem vagyunk abban a hely­zetben, hogy a magunk akaratából, vagy ere­jéből változtatni tudnánk helyzetükön, de azt üzenjük nekik innen a magyar törvényhozás házából, hogy minden szenvedés, amelyet ne­kik szenvedniök kell, meggyorsítja azt az üte­met, sietteti azt a napot, amelyen végleg fel­szabadulnak a mostani szenvedések alól. (Ügy van! Ügy van!) T. Ház! A leszerelési konferenciának saj­nálatos, — nem akarom azt a szót használni, hogy «csődje» — de sajnálatos fennakadása, az a nyilvánvaló helyzet, amelyet különben Winston Churchill is megállapított múlt szer­dai hatalmas parlamenti beszédében, hogy ta­lán látszathatározatokkal palástolni lesznek képesek a leszerelési konferencia csődjét, tényleg azonban kiélesítik az európai helyze­tet, ez a szituáció arra fogja kényszeríteni és kényszeríti máris az európai nagyhatalmakat, hogy a kitűzött kérdések sorrendjében bizo­nyos változtatásokat eszközöljenek és a meg­akadt leszerelés programmja helyébe __ a re­vízió előtérbe nyomuló kérdését helyezzék. (He­lyeslés.) Ha a hatalmi egyensúly politikájá­hoz, ha a felfegyverzés politikájához való visz­szatérést meg akarják a nagyhatalmak aka­dályozni, aminthogy nagy európai érdek volna, nogy ez megakadályoztassák, mert a mai ki­élezett atmoszférában a revízió előzetes ke­resztülvitele nélkül — igaza van Winston Churchillnek — a hatalmi egyensúlyhoz való visszatérés a háborúnak a legrövidebb időn be­lül való biztos bekövetkezését is jelentené, ha ebben a kiélezett helyzetben Európa nem akar nyitott szemmel az örvénybe és a pusztulásba rohanni: nincs más útja, mint nekifogni azok­nak a konstruktív változtatásoknak keresztül­viteléhez, amelyekre a nemzetközi jogalap megvan, amelyeknek tárgyi igazságossága ma már kétségbevonhatatlan és amelyeknek siette­tését elsősorban azok az események indokolják, amelyek odaát Romániában éppen most foly­nak és vannak folyamatban. (Ügy van! Ügy van!) Méltóztassanak megengedni, hogy végeze­tül a magyar társadalomhoz bizonyos kérést intézzek. En, aki a nemzeti politikából, azt hiszem, mindenkor száz százalékig kivettem ré­szemet. (Ügy van! Ügy van!) a gyávaság vagy meghúnyászkodás vádja nélkül üzenhetem innen minden heves vérű, de talán a tényeket kellőleg nem ismerő magyar testvéremnek, fő­leg a magyar fiatalságnak: ne engedjék ma­gukat beugratni, ne üljenek fel agent provo­cateur-öknek. (Ügy van! Ügy van!) A jogta­lanságra ne válaszoljanak jogtalansággal, (Elénk helyeslés és taps.) ne engedjenek sem­miféle erőszakoskodást ennek az országnak; a területén román állampolgárokkal szemben be­következni, (Helyeslés.) hanem higgadtan, hi­deg fanatizmussal és összeszorított fogakkal fékezzék indulataikat, mert minden megtor­lás, minden retorzió, minden hosszúcseleke­det nem nekünk használ, hanem annak a poli­tikának javítja — mondjuk — a szaldóját, amely odaát hasonló eszközökkel dolgozik ma­gyar testvéreink ellen. (Ügy van! Ügy van!) T. Ház! Ügy érzem, hogy akkor, amikor a Ház néhány napra munkáját beszünteti, ezt a figyelmeztetést — nem mintha tartanék tőle, hogy a magyar közvéleményben ilyen komoly szándékok vannak, nehogy még elvétve és szór­ványosan se jusson ilyesmi senkinek se eszébe — talán nem feleslegesen hangsúlyoztam itt és ha meg méltóztatnak engedni, az önök helyes­lésével, valamennyiünknek, az egész magyar parlament valamennyi pártjának a nevében fe-

Next

/
Oldalképek
Tartalom