Képviselőházi napló, 1931. XII. kötet • 1932. november 30. - 1931. december 22.
Ülésnapok - 1931-133
Az országgyűlés képviselőházának 133. lemnek tipikus példája ez, amely ebben a mentelmi megkeresésben foglaltatik. Már pedig az egyoldalú tőkevédelemnek megszüntetését helyezte kilátásba a miniszterelnök úr miskolci beszédében. Ha tehát ez kormányzati programmpont, akkor ne méltóztassék a munkásokat üldözni azért, ha saját jólfelfogott érdekeiket a tőkével szemben — melynek egyoldalú favorizálását olyan illetékes tényező is ^ elismerte, mint aminő a kormány elnök — védeni bátorkodnak. Tisztelettel kérem a t. Házat, hogy ha az urakban a bányamunkásság, a magyar robotosok egyik legszánalmasabb helyzetben lévő csoportja iránt megértés van, akkor ezt a mentelmi megkeresést vessék el és Esztergályos képviselőtársunk mentelmi jogát ne függeszszék fel, teljesen figyelmen kívül hagyva azt, hogy vannak-e, vagy nincsenek-e esetleg erősebb kitételek ebben az immár több mint egy esztendővel ezelőtt megjelent cikkben. Elnök: Szólásra következik? Herczegh Béla jegyző: Krüger Aladár! Krüger Aladár: T. Képviselőház! Most már igazán nem tudom, hogy a t. szociádlemokratapártnák ízlése szerint hogyan szerkessze meg a mentelmi bizottság jelentéseit. Az előző ügyben az kifogásoltatott, hogy nem eléggé terjedelmesen végzi a mentelmi bizottság jelentése javaslatának indokolását. Most pedig azt kifogásolja a t. képviselőtársam, hogy olyasmiket is idéz és kifogás tárgyává tesz a mentelmi bizottság jelentése, amikben tulajdonképpen büntetendő cselekmény nincs. A mentelmi bizottság jelentése itt majdnem teljes terjedelemben idézi a vád tárgyává tett cikket. Ebből azután nem következik az, amit t. képviselőtársam akar abból következtetni, hogy mert egyes enyhébb kifejezések előfordulnak benne, a büntetendő cselekmény megállapítására alkalmas kifejezéseket se tegye az ügyészség vád tárgyává. Énre ez az első megjegyzésem. Második megjegyzésem az, hogy nem a t. képviselőtársam által idézett kifejezésben van a büntetendő cselekmény, amely egyszerűen regisztrálja, hogy mi történt, hanem azokban a kifejezésekben, amelyek ezt kommentálják. Az ilyen kifejezéseket kifogásoljuk, mint (olvassa): «A bányászoknak már csak a csontja, a bőre, meg^ a köhögős tüdeje maradt meg, melyiket adják még oda?» «Ezeket az urakat nem hatja meg a könny, a sírás, mert ezeknek szívében (rég ismeretlen az emberi szeretet» stb., amelyekben a kapitalista osztályról, elsősorban pedig a bányatulajdonosokról olyan állításokat kockáztat meg, amelyek feltétlenül alkalmasak a gyűlölet kiváltására. Hogy a kir. ügyészség ezeket üldözi és hogy az ilyen inkriminált cikkek miatt a mentelmi bizottság a szerkesztőt feltétlenül kiadja, ez maguknak a bányászoknak is érdekük, mert ilyen cikkeket megjelentetni és velük a bányászokat felizgatni, félrevezetni senkinek célja nem lehet. Tisztelettel kérem méltóztassék a mentelmi bizottság javaslatát elfogadni. Elnök: Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a mentelmi bizottság javaslatát elfogadni, igen vagy nem 1 ? (Igen! Nem,!) A Ház a mentelmi bizottság javaslatát elfogadván, Esztergályos János képviselő úr mentelmi jogát ebben az ügyben felfüggesztette. Következik a mentelmi bizottság 414. számú jelentésének tárgyalása. ülése 1932 december 2-án, pénteken* 121 Kérem annak ismertetését. Erfídi-Harraeh Tihamér előadó: T. Képviselőház! Pécs szab. kir. város tiszti főügyésze Farkas István országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését kérte, mert am. kir. államrendőrség pécsi kapitánysága pécsbányatelepi kirendeltségének megkeresése szerint a nevezett országgyűlési képviselő mint a «Testvér!» című röpirat kiadója alaposan gyanúsítható azzal, (hogy az 1914 : XIV. te. 29. §-ának 3. pontjában megállapított kétrendbeli kihágási cselekményt elkövette azzal, hogy a «Testvér!» című sajtóterméket az ugyanezen törvénycikk 11. §-ban meghatározott engedély nélkül forgalomba hozta, illetőleg terjesztés végett rendőrhatósági igazolvánnyal el nem látott egyénnek adta át. A bizottság megállapította, hogy a megkeresés illetékes hatóságtól érkezett, az összefüggés a vélelmezett bűncselekmény és a nevezett képviselő személye között nem kétséges, zaklatás esete nem forog fenn, javasolja a t. Képviselőháznak, hogy Farkas István országgyűlési képviselő mentelmi jogát ebben az ügyben függessze fel. Kérem a bizottság javaslatának elfogadását. Elnök: Szólásra jelentkezett? Herczegh Béla jegyző: Senki sincs feljegyezve. Elnök: Senki szólni nem kíván. Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a mentelmi bizottság javaslatát elfogadni, igen, yagy nem? (Igen!) A Ház a mentelmi bizottság javaslatát elfogadván, Farkas István országgyűlési képviselő úr mentelmi jogát ebben az ügyben felfüggesztette. Következik a mentelmi bizottság 415. számú jelentésének tárgyalása. Kérem annak ismertetését. Erődi-Harrach Tihamér előadó: Tisztelt Képviselőház! A szegedi kir. főügyészség Farkas István országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését kérte, mert a gyulai kir. törvényszék megkeresése szerint a nevezett országgyűlési képviselő ellen eljárás indítandó az 1925 : XXVI. te. 161. §. 4. pontja alá eső választási vétség miatt, mert alaposan ! gvanúsítható, hogv az országgyűlési képviselőválasztások idején, 1931. évi június hó 9. napján készített, «Isren Tisztelt Polgártárs!» megszólítással megjelent röpcédula megrendelésében résztvett, arra való tekintettel, hogy a röpiraton kiadóként az ő neve szerepelt. A bizottság megállapította, hogy a megkeresés illetékes hatóságtól érkezett, az összefüggés a vélelmezett bűncselekmény és a nevezett képviselő személye között azonban kétséges, zaklatás esete forog fenn, javasolja a t. Képviselőháznak, hogy Farkas István országgyűlési képviselő mentelmi jogát ebben az ügyben ne függessze fel. Kérem a bizottság javaslatának elfogadását. Elnök: Kíván • valaki ^ szólni? (Nem!) Szólni senki sem kíván. Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a mentelmi bizottság javaslatát elfogadni? (Igen!) A Ház a mentelmi bizottság javaslatát elfogadván, Farkas István országgyűlési képviselő úr mentelmi jogát ebben az ügyben nem függesztette fel. Következik a mentelmi bizottság 416. számú jelentésének tárgyalása. Kérem annak ismertetését. Erődi-Harrach Tihamér előadó; T. Kép-