Képviselőházi napló, 1931. XI. kötet • 1932. augusztus 12. - 1931. november 29.
Ülésnapok - 1931-119
Az országgyűlés képviselőházának 119. ülése 1932 október 12-én f szerdán. 89 színházban és láttam a miniszterelnök urat és kabinetjét ott megjelenni ragyogó díszmagyarokban, díszuniformisokban. (Fáy István: Nem lehet Gandhi-ruhában járni, késő ősz van!' — Derültség a jobboldalon. — Zaj balfelől.) Eszembe jutott, t. miniszterelnök úr — és a miniszterelnök urat érdekelni fogja, hiszen pár nappal ezelőtt Romhányban áldozott Rákóczi emlékének — egy epizód Rákóczi korából. Bercsényi, aki abban az időben gazdasági szanálásra szorult» de azért nagyon fényes lábon élt, egy összejövetel alkalmával vitába elegyedett Bruyuings holland követtel és azt mondta neki: «Követ úr, nem értik ezt kelmétek, mert nem sajtról van itt szó. Mi szabadságot keresünk.» Ekkor a holland követ azt mondta: «Ha az urak szabadságot keresnek, fizessék adósságaikat, ne fizessék értéktelen pénzzel katonáikat, vágják le a sok hiábavaló cifraságot, aranyat és láncot mentéjükről és tegyék pénzzé. Mi, hollandusok, egyszerű ólomgombos ruhában vívtuk ki szabadságunkat.» (Tetszés a szélsőbaloldalon. — Zaj a jobboldalon.) Állítom, hogy ezeket a bántó kiadásokat is meg kell szüntetni, mert lehetetlen, hogy a magyar állam ilyen fényűzésben, parádés külsőségekben élje ki magát. Nem tudom, hogy ha annak a Bruynings hollandi követnek valamelyik utódja Hollandiában látni fogja ezt a propagandafilmet, nem fog-e hasonló gondolatra DÖnni. (Zaj a jobboldalon. — Fáy István: Már a díszmagyar is fáj?) Elnök: Csendet kérek! (Peyer Károly: Igen, fáj a díszmagyar, amikor rongyosan jár az ország népe!) Rassay Károly: T. Képviselőház! En a realitások szempontjából tettem kritika tárgyává ezt a megállapítást. A miniszterelnök úr ugyanakkor bejelenti, hogy munkanélküli segély nem lesz, de munka lesz. ígéri a mezőgazdaság megsegítését. Talán megint bolettás vagy ahhoz hasonló szisztémák alapján, amelyek a magyar államnak már annyi deficitjét idézték elő? ígéri a közmunkák megindítását, a kereskedelem és ipar megsegítését. T. Ház! Legyen szabad megkérdeznem a sok szép szó után, hogy miből és hogyan? (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Elferdített és túlzott beállítás!) T. miniszterelnök úr, higyje el, hogy ezekhez a túlzott beállításokhoz el kell jutnia abban a pillanatban, ha a miniszterelnök úr leszáll a ködös, teoretikus magasságról és a gyakorlati kérdésekkel és az élet kérdéseivel foglalkozik. A miniszterelnök úr valami csodálatos atavisztikus — ő szokta ezt a kifejezést használni — történelmi szemléletben él, nem tud kiszabadulni az Etelközből, nem akarja észrevenni, hogy azóta elmúlt már egy évtized vagy éviezred és nem veszi észre 1 , hogy a magyar nemzet fennmaradása nemcsak ezeken a parádés és harcos erényeken nyugszik, amelyeket a miniszterelnök úr emleget, hanem ezeréven keresztül ennek a nemzetnek fennmaradása éppen a nagy bölcseségen, az alkalmazkodó képességen, az exisztenciáknak mindenkori szemelőtt tartásán nyugodott. T. Ház! Nekem, sajnos, nincs időm — és ezt végtelenül sajnálom, — hogy elmondhassam, imár csak gróf Bethlen István megnyugtatására is, (Jánossy Gábor: ö teljesen nyugodt!) hogy milyen momentumok vannak még, amelyek engem a kormányt illetőleg bizalmatlanságra kényszerítenek. Beszélhetnék a belpolitikai kérdésről, a választójog kérdéséről — amely kérdést gróf Károlyi Gyula exponálta először hatalmi pozicióban, amiért Magyarországon a történelmi fejlődés szempontjából emléke, igenis, mindig tisztelt lesz, — beszélhetnék a közvéleményre alapított kormányzásról, amelyet a miniszterelnök úr maga elé tűzött, de ugyanakkor hallgatott azoknak az eszközöknek a visszaadásáról, amelyek alapján és amelyek segítségével a közvéleményt ki lehet formálni és a közvéleményt meg lehet állapítani; beszélhetnék a külpolitikai bizalmatlansági okokról, amely külpolitikai bizalmatlansági okok legsúlyosabbja az a Mussolini-féle távirat, amelyet a 'miniszterelnök úr elküldött. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A mi súlyos helyzetünkben én ezt külpolitikailag végzetesnek tartom. A miniszterelnök úrnak nem lett volna szabad elfelejtenie, amit az összes külföldi lapok megírtak ezelőtt másfél évvel, hogy amikor a magyar nemzet szégyenszemre az utolsó kölcsönéért koldult, — ezt is méltóztassék az erkölcsi eredményekhez írni a regime javára, — akkor az olasz tőke szűkkeblűséget tanúsított, megengedem, természetes okokból, és bevonult a francia tőke és akkor a külföldi lapok mindenütt úgy r jelezték ezt, mint tényt, hogy Franciaország melegebb érdeklődést tanúsít Magyarország iránt. Nagyon sajnálom, hogy a miniszterelnök úr ezzel a sürgősen elküldött távirattal olyan lépést tett, amelynek visszahatása a diplomáciában talán nem nagyon hangosan, de annál eredményesebben jelentkezni fog. Annál inkább kell erre az álláspontra helyezkednem, t. miniszterelnök úr, mert hiszen olyan kérdések előtt állunk, amelyeknek eldőlése horrendus jelentőségű nemcsak a mai generáció, hanem a jövő generáció szempontjából is. Es itt hiányolom a miniszterelnök úrnak több ízben elmondott programmját, s hiányolom, hogy a jóvátétel kérdésében a miniszterelnök úr nem foglalt el határozott viszszautasító álláspontot. (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Bocsánatot kérek, méltóztatott beszélni a Lausanne-i szellemről, A Lausanne-i szellem abban kulminált, hogy Németországgal szemben az összes jóvátételi követeléseket megszűntették, mert amit még fizetnie kell, az csak az elmaradt Hoover-év részlete, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Tehát beszéltem a jóvátételről!) Kérem, t. miniszterelnök úr, meg méltóztatik engedni, hogy én kifejtsem a magam álláspontját: borzasztóan örülök és az is a célom, hogy a miniszterelnök urat határozott állásfogLalásra bírjam, hogy alkalma legyen a magyar n'eimr zeti közivíéleményt a háta mögé sorakoztatni. Eme tárgyalások alkalmával tehát letöröltetett a jóvátétel kérdése. Mi kezdettől . fogra subsidiariusan voltunk felelősek a, jóvátételért. Amikor 1924-ben az akkori Beühlen-kormány a jóvátétel problémáját a népszövetségi kölcsönnel kapcsolatosan felvetette, akkor én itt a Házban azt mondottam: miniszterelnök úr, a jövő fogja elbírálni az ön tettét, mert ha Németország kedvezőbb helyzetbe fog kerülni, akkor ön súlyosan vétett ennek a jóvátételi kérdésnek kimondásával és exponálásával, ha ellenben) Németország súlyosabb helyzetben maradi, akkor ön érdemeket szerzett. Lausanne-ban a német jóvátétel megszűnt, s a miniszterelnök úrnak csak egyetlen álláspontja lehet, s ehhez kell a Tesz.-nek és az egész nemzetnek a támogatása, hogy ez a nemzet nincs abban a helyzetben, hogy egyetlenegy fillér jóvátételt is fizessen! (Taps a bal és a szélsőbaloldalon. — Szeder Ferenc: Fizetünk, vagy nem fizetünk?
