Képviselőházi napló, 1931. XI. kötet • 1932. augusztus 12. - 1931. november 29.

Ülésnapok - 1931-130

462 Az országgyűlés képviselőházának 13< csak úgy gondoltam!) mint ahogy ez mindenütt elő szokott fordulni. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi mi­niszter: Például az a zsidó fiatalember, aki ki­hívta azt az egyetemi magántanárt párbajra egy egyetemi kijelentésért, az szintén nem voH egyetemi hallgató. (Rassay Károly: Semmi kö­zünk ahhoz! — Pakots József: Akkor mi köze van az ügyhöz?) Ezt is pertraktálták. (Rassay Károly: Haendel professzor meg provokálta Sándor Pált egy kijelentéséért. — Zaj.) Elnök: Kérem a képviselő urakat, méltóz­tassanak nyugodtan meghallgatni a kultusz­miniszter úr válaszát. Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi mi­niszter: Mindezeket a körülményeket nem akar­tam a t. Ház elé hozni, azonban engem olykép­pen aposztrofáltak az urak, mintha az igazság és törvény ellenére működném és hogy nem akarok és nem tudok rendet csinálni. (Rassay Károly: Kértük, hogy csináljon rendet!) A deb­receni egyetemen a rend igenis, helyreállt. A debreceni eseményekből kifolyólag azonban az összes egyetemek keresztény diákjainak egy nagy csoportja, körülbelül 7—8000 ember, akik a Turul bajtársi szövetségben vannak egye­sülve, megmozdult és ezen események kapcsán, mint a mozgalom kiinduló pontját, éppen a nu­merus clausus-törvény elejtését jelölte meg es — mint méltóztatnak tudni — a napokban ezt a memorandumukat, amely a törvény régi sza­kaszának helyreállítását célozza, a rektorok úfc­ián hozzám felterjesztette Méltóztatik látni ebből a tényből, hogy itt sokkal mélyrehatóbb társadalmi mozgalomról van szó, mint az urak gondolják. Itt súlyos szociális és gazdasági bajok vannak. (Ügy van! Ügy van!) Az urak nem fogják kétségbe vonni, hogy a magyar diákság a legsúlyosabb anyagi helyzetben van; nem fogják kétségbe vonni azt sem, hogy a magyar diákságon segí­teni kell, (Ügy van! Ügy van!) mert a ma­gyar diákság sorsa a magyar jövő sorsa. (ügy van! ügy van!) Nem fogják azt sem kétségbe vonni, hogy amikor a magyar diák­ság látja azt, hogy az életben elhelyezkedni, az egyetemen tanulni nem tud a gazdasági nehézségek miatt, akkor izgatott kedélyálla­potban van. (Ügy van! Ügy van! jobbfelöl.) Ez az izgatott kedélyállapot robbant ki Debre­cenben. De ennek van még egy specialis helyi oka is. Debrecenben az egyetemen más a hely­zet, mint a többi egyetemeken. Debrecenben, hogy úgy mondjam, a zsidó ifjúság képviseli az előkelő, gazdag elemet. (Fábián Béla: Deb­recenben?) Igen. (Fábián Béla: Nahát! — Zaj a bal- és a szélsőbaloldalon.) A szegény diákokban... (Nagy zaj a bal­és a szélsőbaloldalon. — Szeder Ferenc: A sze­gény embereket kikergetik!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: En nem politizálok, hanem ténye­ket konstatálok. (Zaj.) Ezekben a szegény diá­kokban bizonyos elkeseredés támadt, amikor azt látták, hogy a debreceni egyetemen a. va­gyonosabb zsidó diákok száma évről-évre növe­kedett. Méltóztassanak tudomásul venni, hogy az a numerus clausus-törvény, amely ellen az újságok annyit írnak, már nincs meg olyan állapotban, miként 10 vagy 12 év előtt volt. (Rassay Károly: Egy új törvény van!) Van egy új törvény, az 1928 : XIV. te, amelyben megállapítást nyert, hogy nem faji és feleke­: ülése 1932 november 29-én, kedden. zeti alapon állapítják meg az arányszámot, hanem (Bródy Ernő: A papa foglalkozása szerint.) a foglalkozás alapján. Ennek ered­ménye lett, hogy a debreceni egyetemen 27% zsidó hallgató van az orvosi fakultáson, (Ras­say Károly: Gazdag zsidó gyermekek!) nem mind gazdagok, de jómódú zsidó hallgatók és emiatt van a szociális elégedetlenség. De méltóztassanak figyelembe venni azt is, hogy nemcsak Debrecenben van ez így, ha­nem másutt is. Méltóztassanak elolvasni az újságokat a bécsi és a berlini verekedésekről, (Bródy Ernő: Egyelőre Magyarországon va­gyunk!) méltóztatnak majd látni, hogy egész Közép-Európában van ilyen mozgalom. (Büch­ler József: Más példákért miért nem megy külföldre a miniszter úr?) En minden példáért nagyon szívesen megyek és ha szolgáltatnak az urak... (Fábián Béla: Olaszországba miért nem megy el az egyetemekre?) Azért, mert ott rend van az egyetemeken! (Elénk derültség a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök: Csendet kérek képviselő urak. Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Szóval oda akarok konkludálni, hogy én az egyik oldalon, mint a vallás- és közokta­tásügy minisztere, miniden törvényes hatalom, mai megakadályozni és megtorolni kívánok minden rendbontást, amely az egyetemeken elő­fordul. (Rassay Károly: Vegye segítségül az ügyészt.és az igazságügyminiszitert!) Elnök: Csendet kérek képviselő urak. Ras­say Károly képviselő urat kérem, ne méltóztas­sék zavarni a miniszter urat. (Rassay Károly: Miérté) Mert most nincs szólásjoga a képviselő úrnak. Én a rendet akarom fenntartani. (Ma­gyar Pál: Ne védje a miniszter urat olyan na­gyon! —- Büchler Károly: Az elnöknek nyu­godtnak kell lennie! — Zaj.) Csendet kérek kép viselő urak. (Magyar Pál: A miniszter úr nem olyan izgatott, mint az elnök úr! — Jánossv Gábor: Csak a szónoknak van joga beszélni!"; Csendet kérek képviselő uraik! A tárgyalási rend felett az elnöknek kell őrködnie és az el­nök intézkedéseit mindenki köteles tiszteletben tartani. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Megismétlem azt, amit négy (hét előtt mondottam, hogy minden esziközzel bizto­sítani fogom a tanulás szabadságát az egyete­meken minden diák részére, társadalmi és fele­kezeti [különbség nélkül. {Helyeslés. — Rassay Károly: Szabad-e kijönni az utolsó padból?) Ezzel szemben elítélek minden olyan törekvést, amely a magyar keresztény diákság- egyetemét akarja egyesek excessusáért felelőssé tenni. (Elénk helyeslés és taps a jobboldalon.) Köszö­nettel vettem Píakots képviselő úr bevezető sza­vait, mert ilyen jelenségek és ilyen tünetek igenis voltak és vannak (Fábián Béla: Hol?) A sajtóban.^ (Fábián Béla: Melyik sajtóiban? Nem lehet általánosítani. Mondja meg a mi­niszter úr mint történelemtudós, melyik l'aoban olvasta ezt a miniszter úr? — Zaj és felkiáltá­sok a jobboldalon: Micsoda hang ez?) Elnök: Fábián képviselő urat ismételt köz­beszólásaiért rendreutasítom. Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Abiblan a sajtóban, amely közölte, amit az uraik idehoztak, hogy Herceg Béla egyetemi hallgató azt mondotta, hogy minden keresztény diák gyáva. (Fábián Béla: Melyik lapban olvasta ezt a miniszter úr?.) Minden lap­ban. Elnök: Figyelmeztetem a képviselő urat, maradjon csendben, különben kénytelen va-

Next

/
Oldalképek
Tartalom