Képviselőházi napló, 1931. XI. kötet • 1932. augusztus 12. - 1931. november 29.
Ülésnapok - 1931-129
404 Az országgyűlés képviselőházának 129. ülése 1982 november 18-án, pénteken. Imre budapesti ügyvéd feljelentést tett Zeőke Antal képviselő úr ellen, hogy róla azt állította, hogy ellenszolgáltatáskép hajlandó viszszalépni a választáson, ha kap egy 3000 pengőről szóló váltót. A választás után Zeőke Antal arra való hivatkozással, hogy a megállapodást ő nem tartotta be, visszakérte tőle a 3000 pengős váltót, amelyet ő csak fenyegetésre adott vissza s ez alkalommal is 800 pengőt követelt tőle. Ez az állítás a rágalmazás vétségének megállapítására alkalmas lehet. A bizottság megállapította, hogy a megkeresés illetékes hatóságtól érkezett, az összefüggés a bűncselekmény és a nevezett képviselő személye között nem kétséges, a feljelentés négy ténytanura is hivatkozik, a nyomozás adatai a feljelentés tartalmát valószínűsítik, zaklatás esete nem forog fenn, javasolja tehát a t. Képviselőháznak, hogy Zeőke Antal országgyűlési képviselő mentelmi jogát ebben az ügyben függessze fel. Elnök: Szólásra következik! Esztergályos János jegyző: Kóródi Katona János! Kóródi Katona János: T. Ház! Tekintettel arra, hogy az ügy irataiból nem tűnik ki az, hogy Zeőke Antal képviselő úr tette az inkriminált kifejezést, hanem az ügyvédje, azonkívül, hogy választási küzdelem hevében történt az egész dolog, tisztelettel indítványozom, hogy a Ház ebben az ügyben ne függessze fel Zeöke Antal képviselő úr mentelmi jogát. Elnök: Szólásra következik? Esztergályos János jegyző: Senki sincs feljegyezve! Váry Albert előadó: T. Képviselőház! Az iratok tanulmányozása alapján és abból folyólag... Elnök: Az előadó úr milyen címen méltóztatik szólni 1 ? Váry Albert előadó: Magamévá akarom tenni Kóródi Katona képviselő úr indítványát. Elnök: Ez ellenkezik a Képviselőház eddigi gyakorlatával. Az előadó úr a mentelmi bizottság álláspontját képviseli, amely ellentétes Kóródi Katona képviselő úr javaslatával. Senki sem kíván szólni, a vitát bezárom, a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom és a t. Ház határozatát kérem. Nevezetesen az előadó úrnak, illetőleg a mentelmi bizottságnak javaslata az, hogy ez ügyből kifolyólag függessze fel a Ház Zeőke képviselő úr mentelmi jogát. Ezzel szemben Kóródi Katona képviselő úr házszabályszerűen ellentétes indítványt adott be, hogy a Ház ne függessze fel Zeőke képviselő úr mentelmi jogát. Szembeállítom tehát a mentelmi bizottság, illetőleg az előadó úr javaslatát Kóródi Katona képviselő úr javaslatával. Amennyiben az előadó úr javaslatát nem méltóztatik elfogadni, kimondom Kóródi Katona képviselő úr javaslatának elfogadását. Kérdem tehát, méltóztatik-e elfogadni a mentelmi bizottság, illetőleg az előadó úr javaslatát, szemben Kóródi Katona képviselő úr javaslatával? (Nem!) A Ház az előadó úr javaslatát nem fogadta el, ellenben elfogadta Kóródi Katona képviselő úr javaslatát, amely szerint ez ügyből kifolyólag a Ház Zeöke Antal országgyűlési képviselő úr mentelmi jogát nem függeszti fel. Következik >a mentelmi bizottság 302. éz. jelentése. Váry Albert előadó: T. Képviselőház! A budapesti kir. főügyészség megkereste a Képviselőház elnökét vitéz Kenyeres János országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztése iránt, mert egyik hitelező je, Kálmán és László budapesti cég sikkasztás és csalás miatt jelentette fel vitéz Kenyeres János országgyűlési képviselő urat. Megállapítható azonban az iratokból, hogy semmiféle közelebbi tényállást és a tényállást igazoló bizonyítékot be nem szolgáltatott, ennek következtében az iratokból a bűncselekmény nyomatékom gyanúja meg nem állapítható, zaklatás esete forog fenn, I miért is a mentelmi bizottság- javasolja a 1 t. Képviselőháznak, hogy vitéz Kenyeres János képviselő úr mentelmi jogát ebben az ügyben ne függessze fel. Elnök: Szólásra következik? Eszlergályos János jegyző: Senki sincs feljegyezve. Elnök: Kíván valaki szólni? (Nem!) Senki sem kíván szólni, kérdem tehát, méltóztatnak-e az előadó úr, illetőleg a mentelmi bizottság javaslatát elfogadni? (Igen!) A Ház az előadó úr javaslatát elfogadja és ebből az ügyből kifolyólag vitéz Kenyeres János országgyűlési képviselő úr mentelmi jogát nem függeszti fel. Következik a mentelmi bizottság 303. ez. jelentésének tárgyalása. Az előadó urat illeti a szó. Váry Albert előadó: T. Képviselőház! A budapesti kir. főügyészség Farkas Elemér országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését kérte, mert a budapesti kir. büntető járásbíróság előtt feljelentést tett ellene Dajkovich Sándor levéltitok megsértése miatt A bizoitság megállapította, hogy a megkeresés illetékes hatóságtól érkezett, tekintettel azonban a feljelentett cselekmény indokára és körülményeire, a levelek megszerzésének jóni szemű módjára és arra, hogy Farkas Elemér cselekményéből a jogellenesség szándéka és tudata hiányzik, a bizottság zaklatás esetét látja fennforogni és javasolja a t. Képviselőháznak, hogy Farkas Elemér képviselő úr mentelmi jogát ebben az ügyben ne függessze fel. Elnök: Szólásra következik? Esztergályos János jegyző: Senki sincs feljegyezve. Elnök: Kíván valaki szólni? (Nem!) Ha senki sem kíván szólni, kérdem a t. Házat, méltóztatik-e az előadó úr, illetőleg a mentelmi bizottság javaslatát elfogadni? (Igen!) A Ház a javaslatot elfogadja, így ebből az ügyből kifolyólag Farkas Elemér képviselő úr mentelmi jogát nem függeszti fel. Következik a mentelmi bizottság 304. sz. jelentése Lakatos Gyula és Andaházi-Kasnya Béla országgyűlési képviselő urak mentelmi ügyében. Váry Albert előadó urat illeti a szó. Váry Albert előadó: T. Képviselőház! A bu dapesti kir. főügyészség Lakatos Gyula és Andaházi-Kasnya Béla országgyűlési képviselők mentelmi jogának felfüggesztését kérte, mert ellenük a budapesti kir. büntető járásbíróság előtt párviadal vétsége miatt bűnvádi eljárás indult. A bizottság megállapította, hogy a megkeresés illetékes hatóságtól érkezett, az összefüggés nevezett képviselők személye és a vélelmezett vétség között nem kétséges, zaklatás esete nem forog fenn, ezért javasolja a t. Képviselőháznak, hogy Lakatos Gyula és Andaházi-Kasnya Béla országgyűlési, képvise-