Képviselőházi napló, 1931. XI. kötet • 1932. augusztus 12. - 1931. november 29.

Ülésnapok - 1931-117

30 Az országgyűlés képviselőházának 11 ket pedig mindezektől közvetlenül kívánhat». Továbbk azt mondja, hogy ha az állam érdeke megkívánja, {halaszthatatlan intézkedéseket még az talispán megkerülésével is tehet. A magyar törvények szerint tehát a fő­ispánnak csak a törvényhatóság első tiszt­íviiselőjén, az alispánon keresztül lehet intézke­déseket tennie, a főispán közvetlenül sem a főszolgabírót, sem a jegyzőt, sem semmiféle közeget nem utasíttoatt semmiféle ténykedésre. Ennek ellenére az történt, hogy Borsod vár­megye főispánja, otthagyva az ő miskolci rezidenciáját, Mezőesátra költözött és onnan intéiZite a választás ügyeit; intézte személyesen, mint ahogy vitéz Bizony Emil tb. főszolgabíró három képviselő, Klein Antal, Rakovszky Ti­bor és Kuni Béla képviselő urak előtt kijelen­tette: én nem intézkedhetem, mert a főispán úr átvette tai főparancsnoklást. Ávette a főparanes­noklást olyan értelemben, hogy például a mi számiunkra ott munkát végző autók sofőrjeinek igazolványai tekintetében sem a szolgabíró in­tézkedett, hanem a főispánhoz kellett enge­délyért menni és a főispán volt az, aki a sofőr­igazolványok kérdésében a kék ceruzát hasz­nálta* tetszése szerint. (Zaj.) A főispán úr, az ott jelenvolt 40—50 egységespárti kép­viselőre hivatkozom, mint tanura, hogy igaz-e, a választás tartama alatt abban a bizonyos korcsmahelyiségben tartózkodott, ott az ő asz­tala^ körül tevékenykedtek az összes közigaz­gatási tényezők, a főszolgabírák, a szolgabí­rák, a jegyzők és ott ültek önök is, igen tisz­telt túloldali képviselő urak, akik a főispánnal együtt, azt kell mondanom, szinte tanácssze­rűen végezték a választási teendőket. Kér­dezni bátorkodom, elsősorban is a belügymi­niszter úrtól, hiszen ő is volt főispán, meg­tette volna-e a belügyminiszter úr, mint fő­ispán, — pedig hosszú ideig volt főispán a mélyen tisztelt belügyminiszter úr és ő sem ment tanácsért kölcsön, ha arról volt szó, hogy mandátumot kell a kormánynak szállítani — (Ügy van! Ügy vem! a bal- és a szélsőbalolda­lon. — Zaj. — Friedrich István: Azért ül ott, megkapta a jutalmát!) összeegyeztethetőnek tartotta volna-e főispáni méltóságával azt, hogy a falu korcsmájába szálljon ki és ott a kortestanyán, főispán létére jegyzőkkel, szol­gabírákkal és jegyzőknél alantasabb emberek­kel heteken keresztül ingujjban dolgozzék a kormány érdekében"? (Zaj. — Propper Sándor: Mégis megbukott!) önök azt mondják, hogy tekintélyrombolók vagyunk. Kérdezem önöktől, milyen volt a főispáni tekintély 15—20 eszten­dővel ezelőtt? Elképzelik-e önök azt, hogy a 20—30 esztendővel ezelőtt ténykedő főispánok között akadt volna csak egy is, aki ingujjban, a korosmában (Felkiáltások a jobboldalon: Nem igaz!) lévő kortestanyára költözve vezes­sen egy kormányzópárt érdekében választáso­kat. Nem mi romboljuk a tekintélyt. Az rontja a tekintélyt, aki megengedi annak az egyszerű kisembernek, hoerv nyitott ajtókon keresztül lássa, hogy a főispáni tekintély a miskolci vármegyeházából hogyan csúszik le egy korcsma kortestanyájáig. (Zaj a jobboldalon. — Fáy István: Mikor jönnek az atrocitások 1 ?) Hogy ennek a főispáni rezidenciaáttételnek minő következményei kellene, hogy legyenek, azt, remélem, nem kell vázolnom sem ebben a parlamentben, sem e házon kívül senki előtt. Egy pár körülményt azonban legyen szabad leszögeznem. A mélyen tisztelt túloldali kép­viselő urak is méltóztatnak tudni és ennek kö­vetkeztében tanúképpen hivatkozom önökre '. ülése 1982 szeptember 2-án, pénteken. annak igazolása végett, hogy a mezőcsáti vá­lasztókerületben megtörtént az, hogy Borsod vármegye három aktív főszolgabírája az ózdi, az ónodi és a mezőkeresztesi főszolgabírák, ki­vették a szabadságukat (Felkiáltások a jobb­oldalon: Jogwkban áll!) és a szabadság ürügye alatt ugyancsak Mezőesátra tették át a maguk rezidenciáját, mert jobb nyaralóhelyet Ma­gyarországon és a világon nem találtak, (De­rültség.) mint a mezőcsáti porfelhőket. (Zaj.) Három aktív főszolgabíró kivonult a mező­csáti kerületbe (Szilágyi Lajos: 1922-ben kü­lönb dolgok történtek.) és a kortestanyán fő­ispáni segédlettel, a főispán vezetése mellett segédkeztek a választás alkalmával. Önök azt fogják kérdezni, hogy hát ezek az urak nem állampolgárok, hát ezeknek az uraknak nincs joguk ahhoz, hogy szabadságukat kivegyék és úgy töltsék el, ahogyan nekik tetszik? Igazuk van, ehhez minden állampolgárnak és minden főszolgabírónak joga van, de kérdezem, joguk van-e ezeknek a főszolgabíráknak ahhoz^ is, hogy így egyik vagy másik községre való rá­szabadítás után abban a községben, ahol im­périumuk sem volt, a választók szavazása te­kintetében illegitim befolyásokat érvényesítse­nek? (Bessenyey Zénó: Mivel?) Sürgönyben jelentettük a földmívelésügyi miniszter úrnak azt, hogy az Igriciben tartóz­kodó Lukács nevű főszolgabíró úr maga elé rendelte a gáton dolgozó munkások egy ré­szét; névszerint megjelöltük ezeket az egyéne­ket a sürgönyben és felkértük a minisztert, intézkedjék abban az irányban, hogy utasít­tassák az a főszolgabíró, hogy engedje a mun­kába felvétetni azokat az egyéneket, akiket azért tiltott el a munkába való felvételtől, mert tisztességes és bátor polgárokhoz illően elutasították azt a gyalázatos kívánságot, hogy a kormányra szavazzanak. (Zaj és derült­ség a jobboldalon. — Bessenyey Zénó: Vala­mennyi munkás ellene szavazott és mégis mind tovább ott maradt zavartalanul a munkájá­ban!) Felszólítottuk a földmívelésügyi minisz­ter urat, hogy tegye meg az intézkedéseket. Az egyik főszolgabíró Igriciben heteken keresztül éjszakákon át házról-házra járt, em­bertől-emberhez ment; a jegyzőkönyvek egésa tömegével tudjuk igazolni, hogy állandóan ezt a munkát végezte ott, nyilván mert a szabad­ságidő alatt pihenésre yolt szüksége. (Besse­nyey Zénó: Nem volt hivatalos impériuma!) Házról-házra járt befolyásolni a választókat abban az irányban, hogy a kormányra szavaz­zanak. (Bessenyey Zénó: Magánember volt, nem volt ott impériuma! — Zaj half elől.) Ugyanezt a tényt kell megállapítanom az úgynevezett ároktői kubikus-fronton ténykedő Fekete nevű főszolgabíróval szemben, aki a nyaralási munkáját annyira fokozta, hogy ép­pen ő volt az, aki például Ároktőn a mi pro­grammbeszédes gyűlésünket megzavarta, akit a főszolgabíró kénytelen volt csendőrrel arra kényszeríteni, hogy végre hallgasson el és aki­nek közbelépése miatt Ároktőn tumultuózus jelenetek állottak elő. Lovasesendőröket a tö­megbe ugrattak és ott kínos, kellemetlen inci­dens történt. Vájjon ennek az országnak a főszolgabírái azért vannak a főszolgabírói hivatalokban, hogy szabadságot vegyenek magúknak avég­ből, hogyha valahol képviselőt választanak, ők odamenjenek és ott a rendet megbontsák, a törvények elleni cselekedetre kényszerítsék és megfenyegessék a választókat?' (Farkas 1st-

Next

/
Oldalképek
Tartalom