Képviselőházi napló, 1931. XI. kötet • 1932. augusztus 12. - 1931. november 29.

Ülésnapok - 1931-127

368 Az országgyűlés képviselőházának lí ipar és a kereskedelem nagyon sínylődik. Hogy ezeknek segítségére legyen, az 1917. évi bérek­nél is alacsonyabbra mérsékli a béreket. Maga a kormányzat is érezte ennek szük­ségét, s a napilapok ési egyes érdekeltségek felhívása alapján az utóbbi időben egy lak­bérrendelettervezetet dolgoztak ki az üzlet­es műhelybérekre vonatkozólag. Ezzel az üz­letbértervezetteil úgy a napisajtó, mint a szé­kesfőváros közigazgatási bizottsága foglalkoz­ván, a pontok napvilágot láttak. Tudjuk ezek­ből, hogy a rendelettervezet előírja, hogy amennyiben az 1917. év november 1-én érvény­ben volt béreknek 80%-át meghaladja, vagy 80%-ánál magasabb az üzletbér, ebben az eset­ben a lakó, a bérlő mehet, fordulhat a bíró­sághoz a bér mérséklése végett. Ha tehát a kormány szükségét érzi annak, hogy itt az ipar és kereskedelem érdekében bizonyos mérsék­lést keresztül kell vinni, és ha már a rendelet­tervezetben, amint azt a székesfővárosnál is ismertették, az van, hogy az 1917-es bér 80%-ánál magasabb béreknél már joga van a bérlőnek a bírósághoz fordulni, akkor különö­sen azoknál a házaknál, amelyeknek kezelése a kormányra van bízva, — így az előbb emlí­tett József-körút 67., 69. és 71. számú házakban, amelyek a vallás- és közoktatásügyi miniszté­rium tulajdonába tartoznak, mint bizonyos alapítványi háziák, s amelyeket a miniszté­rium kezel — legalább, is méltányos lett volna, hogy a bérlők ismételt kérését meghallgatva, ezeket a nagyon magas béreket mérsékeljék. Amikor az üzlettulajdonosok hozzám for­dultak, mint a kerület képviselőjéhez, elvittem a küldöttséget a kultuszminisztériumba, ahol kérve-kértem Mészáros helyettes államtitkár urat, — megismertetvén vele az üzletbéreket ezekben a házakban, ő maga is konstatálta, hogy az 1917-es bérekhez viszonyítva 150— 200%-ot meghaladó bér is van, — hogy mérsé­kelje ezeket a béreket, hozza arányba a kör­nyékbeli házak béreivel. Az államtitkár úr ígé­retet is tett erre vonatkozólag­, sajnos, azonban mindezideig nem történt semmi. Ismételten elvittem a küldöttséget a refe­renshez, Jalsovszky Jenő miniszteri tanácsos­hoz. Ö is azt mondotta, hogy foglalkozott a minisztérium ezzel a kérdéssel, de már elmúlt november l-e, közel vagyunk november 30-ához és amennyiben november 30-áig nem jelenti be a minisztérium a mérséklést az adózás szem­pontjából, az egész évben ezek után a bérek után kell az adót megfizetni; és így kevésbé lehet reményük az üzlettulajdonosoknak arra, hogy bérüket le is fogják szállítani. Kezemben van e három ház bérlőinek egy­részt a bérlemény nagyságáról szóló pontos ki­mutatása, másrészt az 1917. és az 1932. évi bér­megállapítás. Ebből egy pár adatot akarok ki­ragadni. Takács János órásiparos 1917-ben 200 koronát fizetett, ma pedig 1600 pengőt tesz ki a bére, ami 228%-nak felel meg. Özvegy Mi­lits Jánosné szénkereskedő pincehelyiségének a bére 1917-ben 400 korona volt, ma fizet érte 840 pengőt, tehát a régi bér 210%-át. Gyurassza János rokkant órás üzletbére 1917-ben 1000 ko­rona volt, ma felemelték 1680 pengőre, felemel­ték tehát 168%-ra. Érdekes, hogy itt rokkanttal állunk szemben, s egy ugyanolyan nagyságú szomszéd üzlet bérénél 350 pengővel fizet töb­bet. Kárpáti Sándor illatszerkereskedő bére 1260 koronáról 1760 pengőre, tehát 176%-ra emelkedett, Bárány Lajos fűszeres az 1917-beli 2000 korona helyett 2800 pengőt fizet, vagyis 140%-ot. 1917-ben azonban ehhez a bérlethez . ülése 1932 november 16-án, szerdán. tartozott egy nagyobb pincehelyiség, amelynek bérét akkor 400 koronában állapították meg. Azóta ezt a pincehelyiséget elvették a bérlőtől és bérletbe van adva özv. Milits Lászlónénak 840 pengőért. Kreste Margit zöldségüzleténél 350 korona volt az 1917-es bér. Nem tudom, hogy itt nincs-e valami tévedés ennél az egy adatnál, mert szinte nem merem elhinni, hogy az akkori 350 korona helyett most 1500 pengőt kérnek érte. Ezek a számok világosan beszélnek minden kommentár nélkül is, de legyen szabad mégis egy pár szót szólnom ezeknek az üzlettulaj­donosoknak mai helyzetére vonatkozóan. Van üzletes, aki ellen árverést hirdettek és árve­rést tartottak éppen azért, mert magas üzlet­bérét nem tudta megfizetni. Sajnos, el is árve­rezték üzletét, tönkrement, be kellett csuk­nia. Van egy másik üzlettulajdonos, aki nem tudván fizetni ezt a magas bért, — Földes Géza üveg- és porcellánkereskedő — kérte a minisztérium gazdasági hivatalát, hogy mér­sékelek az ő bérét, mert abba az üzletbe ő be­invesztált 3500 pengőt, amivel üzletét rendbe­hozta, és e magas bér mellett nem tud meg­maradni, hanem kénytelen felmondani, ha bérét nem szállítják le. A minisztérium ahe­lyett, hogy méltányolta volna ennek a szegény embernek a kérését, inkább elfogadta a fel­mondást; itt a kezemben van a felmondó levél. Ezzel szemben, hogy az itt jelenlévő állam­titkár úrnak bizonyos adatokkal mindjárt szolgáljak, érdeklődtem az ottani környékbeli házak üzletbérei iránt és megállapítottam, hogy pl. a József-körút 62. számú házban egy 9 méter mély és 5 méter széles üzletet bérel­nek 2100 pengőért. Ezt ezidén november 1-én adták bérbe. Ennek az üzletnek nagysága pontosan megfelel az alapítvány tulajdonában lévő József-körút 67. szám alatti házban Pap Viktor étkezdéje nagyságának, amelyért vi­szont 5000 pengő üzletbért fizet. Ő is többször fordult a minisztériumhoz bérmérséklésért, és nagynehezen az 5000 pengőből most kilátásba­helyeztek neki 100 pengő mérséklést. Klein József József-körút 68. szám alatti saroküzle­téért, amelynek négy kirakata van, 1200 pengő évi bért fizet. Ugyanebben a házban Brüll Antal üzletes kétszer olyan nagy üzletért, mint amilyen pl. az alapítványi házban Gyu­rassza órásüzlete, 1200 pengőt fizet, holott Gyurassza az alapítványi házban 1680 pengő bért fizet. A József-körút 72. számú házban egy üzletes felmondott. A háztulajdonos neki sem akart engedni, de amikor felmondása mellett kitartott, a háztulajdonos 2000 pengős üzletbérét 600 pengővel mérsékelte, és a jelen­tékeny mérséklés után vissza tudott maradni az üzlettulajdonos. A közvetlen szomszédság­ban van a Háztartás Szövetkezet két hatal­mas üzlete, amely körülbelül 20 méter mély. Ezért a két üzletért — különálló üzletek — a Háztartás 6000 pengő évi bért fizet. Most a Háztartás is a háztulajdonoshoz fordult, és az 1000 pengőt engedett. Igenis bizonyítani tu­dom tehát, hogy a környékben, ha valahol magasabb is volt az üzletbér, jelentékeny összeget engedett a háztulajdonos, és viszont e három ház bérlői eddig hiába fordultak a m i nisztériumhoz ármérséklésért. A fenti adatok alapján kérdem a minisz­ter urat, hogy hajlandó-e a miniszter úr e szegény iparosok és kereskedők kérelmét most már interpellációm kapcsán is teljesíteni, mél­tányolni, és ha tudomást szerez a környékbeli

Next

/
Oldalképek
Tartalom