Képviselőházi napló, 1931. XI. kötet • 1932. augusztus 12. - 1931. november 29.
Ülésnapok - 1931-127
362 Az országgyűlés képviselőházának íí köze, amellyel a kormánynak élnie kell, amelylyel a kormánynak meg kell mutatnia, hogy aki gyáros, az legyen gyáros és hagyja élni a kereskedőket. A fogyasztóközönség érdekeinek kijátszása az, ami itt történik'. Más volna, ha azt mondaná, hogy jobbat vagy olcsóbbat ad. De ugyanazt az árut hirdeti ugyanazon az áron s odacsalogatja a vevőket. Ez nem az az eljárás, amely a Treue und Glaube elve alapján megengedhető volna. (Vázsonyi János: Fekete ügy!) A másik követelmény pedig az: a behozatali engedélyeket, amint ezt a kereskedelmi és iparkamara hivatalos álláspontjában jelzi, a kormánynak ki kell terjesztenie a kereskedők javára. Hadd hozzon be az a kereskedő éppolyan vámkedvezménnyel árukat, hadd legyen versenyképes az ilyennel szemben, aki mint gyáros, a kormánynak dédelgetett kedvence. Hadd legyen a kereskedő abban a helyzetben, hogy ugyanilyen vámkedvezménnyel hozhassa be azokat az árukat, mert akkor egészséges helyzet lesz és akkor az a másik csinálhat ötven boltot, csinálhat száz boltot, amennyi neki tetszik, akkor veleszemben a kereskedőnek meglesz a versenyképessége. De hogy ő féláron hozzájutva a nyersanyaghoz, — kormánykedvezményből — kétszerannyi nyereségre tehessen szert és ezzel megölje a kereskedők százait és százait Budapesten és vidéken, ez tűrhetetlen állapot, ezt az egészséges kommerciális érzék nem nem tűrheti. Még meg kell említenem, — a kereskedelemügyi miniszter úr javára könyvelve — hogy a kereskedelemügyi miniszter úr éppen a mai napon ezt az esetet külön figyelem tárgyává téve, megküldötte a kereskedelmi és iparkamarának azzal, hogy a fennforogni látszó visszaélések megtorlására a vizsgálatot tartsa meg és tegyen neki erről jelentést. A miniszter úrnak ez az elhatározása mutatja, hogy helyes érzékkel bír ezeknek a visszaéléseknek felismerésére. De kétségtelen, hogy a pénzügyminiszter úrra is tartozik ez az ügy, — és én szerencsémnek tartom, hogy jelenlétével megtisztelte interpellációmat — mert a pénzügyminiszter úrra is tartozik az, hogy az adóalanyok tönkretétele ilyen módszerekkel nem lehet az államnak érdeke. Nem a tisztviselők fizetésének lefaragásával, hanem a kereskedőknek és más önálló exisztenciáknak támogatásával kell az adóképességet fokozni. Ha az önálló exisztenciák adózóképességét megóvjuk, talpraállítjuk és azoknak védbástyákat emelünk az ilyen rablógazdálkodással szemben, amelyet a nagy Pók-ok végeznek rajtuk, akkor egészséges állapot keletkezhetik itt. Akkor nem szükséges folyton szembeállítanunk a gazdatársadalmat a kereskedő- és iparostársadalommal, akkor egészséges fejlődés indulhat meg minden gazdasági ágban. De addig,^ amíg ezt eltűrik és amíg ilyen kóros jelenségek a tisztességtelen verseny minden eszközével mutatkoznak, addig nem igen lehet segíteni. Várom és hászem, hogy a kormány e tekintetben meg fogja adni a kellr' segítséget. Elnök: Az interpelláció kiadatik a kereskedelemügyi miniszter úrnak. Következik Mojzes János képviselő úr interpellációja. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék felolvasni az interpelláció szövegét. Esztergályos János jegyző (olvassa): «In'. ülése 1932 november 16-án, szerdán. terpelláció a m. kir. földmívelésügyi és pénzügyminiszter urakhoz a vízitársulatok részére adott beruházási kölcsönök kamatszolgáltatásának leszállítása tárgyában. 1. Van-e tudomásuk a földmívelésügyi és pénzügyminiszter uraknak arról, hogy a vízitársulatok munkálataira adott beruházásig köles önök után az igénybevevő társulati érdekeltségek a jelenlegi súlyos gazdasági viszonyok között és a mezőgazdaságig termelés jövedelmezőségének teljes megszűnése mellett is a több év előtt megállapított évi 7^4% kamatot kötelesek fizetni 1 ? 2. Hajlandók-e intézkedni a miniszter urak aziránt, hogy a vízitársulatok beruházási kölcsönei után a kamatszolgáltatás a 6300/1932. M. E. számú rendelet 37. §-ában foglalt rendelkezéseknek megfelelő évi 5% kamatlábra szállíttassék le?» Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Mojzes János: T. Képviselőház! A néhány nappal, illetve két héttel ezelőtt megjelent gazdavédelmi rendelet legjelentősebb intézkedése az, amely a mezőgazdaságot terhelő törlesztéséé kölcsönök kamatait folyó évi november 1-től kezdődően egy évi időtartamra, vagyis 1933. évi október hó 31-éig az eddigi 7-5, illetőleg 7%-ról 5%-ra szállítja le. Amennyire helyes és indokolt ennek a gazdavédelmi rendeletnek most hivatkozott intézkedése abból a szempontból, hogy igyekszik megszüntetni azt a katasztrofális aránytalanságot, amely a mezőgazdaság jövedelmezősége és a mezőgazdaságot terhelő kölcsönök kamatterhe között fennáll, épp annyira helytelennek, hiányosnak és következetlennek kell minősítenem ezt az intézkedést abból a szempontból, hogy ez a mezőgazdaságot terhelő törlesztéses kölcsönöknek csupán egy részére vonatkozik és a kölcsönök egyes kategóriáit előnyben részesíti, más kölcsönökkel szemben. Most itt nem kívánok arra utalni, hogy ez az intézkedés túlnyomórészben a nagybirtoknak és a nagyobb birtokkategóriáknak kedvez, mert hiszen köztudomású dolog, hogy a törlesztéses kölcsönöket csupán nagyobb birtokosok vehették igénybe és abból a legkisebb birtokkategóriák, különösen pedig a törpebirtokok teljesen ki voltak zárva. Arra sem kívánok utalni, hogy ha egyes kölcsönöknél és különösen a nagybirtokok által igénybevett kölcsönöknél ez a kamatteher 5%-ra csökkentetett le. akkor a nem hosszúlejáratú kölcsönök kamatterhe, amelyet túlnyomórészben a kisebb birtokosság és a törpebirtokosok vettek igénybe, még mindig 8%, tehát ez a kamatteher nem csökkentetett abban az arányban, amint a föld jövedelmezőségének csökkenése a kisebb birtokoknál is indokolttá tenné. De hiányosnak és következetlennek kell minősítenem ezt a rendelkezést amiatt is, mert a hosszúlejáratú törlesztéses kölcsönöknek is csak bizonyos kategóriáira vonatkozik és így indokolatlan előnyben részesíti ezeket a kölcsönkategóriákat a törlesztéses kölcsönök más nemeivel szemben. Hiányos tehát ez az intézkedés amiatt is, hogy csupán a telekkönyvileg bekebelezett, vagyis a jelzálogos törlesztéses kölcsönökre vonatkozik, de nem vonatkozik a mezőgazdaságot terhelő egyéb és nevezetesen a be nem kebelezett hoszszúlejáratú törlesztéses kölcsönökre. Pedig köztudomású dolog, hogy a mezőgazdaság által igénybevett és a mezőgazdaságot terhelő hosszúlejáratú kölcsönöknek nagy része nem jelzálogos, tehát nem bekebelezett kölcsön. Ha