Képviselőházi napló, 1931. XI. kötet • 1932. augusztus 12. - 1931. november 29.
Ülésnapok - 1931-127
358 Àz országgyűlés képviselőházának 12 szerződés revízióját, mert a szerződést ezzel a hozzáadással, ezzel a paranccsal, ezzel a felhívással hagyta jóvá az akkori kormány és az akkori vármegyei közgyűlés. A másik fogantyú, ahol a kormány az ilyen méretű árdrágításokba beleavatkozhat, a kartelitörvény és az adó. Tessék megsrój folni azt az adót, amely ma is olyan kevéssé sújtja a nagyj övedéi met és nagyvagyont és olyan privilegizált tényezővé teszi a gazdasági életben az ilyen részvénytársaságokat, mint ez a bizonyos rosszhírű Miskolci Villamossági Részvénytársaság is. A kar telitörvényen és az adózás eszközein keresztül tessék megtalálni a módot arra, hogy ezek és az ehhez hasonló csúnya és elviselhetetlen árdrágítások, a legszegényebb lakosságnak ilyenméretű megnyomorítása megszűnjék. Éppen Diósgyőrött a legkiáltóhb ez az eset. mert Diósgyőr túlnyomórészt munkásváros. Hogyan lehetséges az, hogy Budapest fele áron — pedig a budapesti áram is elég drága — tudja szállítani az áramot, holott azt neki kell előállítania, mint az a villamos részvénytársaság, amely majdnem ingyen kapja az áramot egy közüzemtől, amelyet adófillérekből tartanak fenn, amelynek óriási milliókra terjedő deficitjei vannak? Hogyan lehetséges az, hogy ezt a t. kormány s az előző kormányok idáig is tűrték, hogyan lehetséges az, hogy ajándékot ad közüzem magántársaságnak ugyanakkor, amikor ezt az ajándékot saját testvérének, a másik közüzemnek nem hajlandó megadni? Tessék belenézni ebbe a dzsungelbe és itt is új stílust mutatni. Ha Budapest féláron adja az áramot, ha Bécs a budapestinek is feléért adja az áramot, akkor méltóztassék leszállítani ezeket az árakat és megkönnyíteni az életet a miskolci és diósgyőri fogyasztóknak. Azt állítom, (Imrédy Béla 'pénzügyminiszter megjelenik a teremben) — itt van éppen a pénzügyminiszter úr is, — hogy a pengőt nem fogják tudni fenntartani és kénytelenek lesznek előbb-utóbb áttérni egy nyilt inflációra, ha az árak leszállítását nem tudják megoldani. Ilyen minimális pénzmennyiséggel nem is lehet fenntartani ekkora gazdasági terület forgalmát, csak olcsó árak mellett. Méltóztassék ezt a folyamatot megkezdeni ott, ahol az élet megadja a lehetőségeket. Ez olyan pont, olyan eset* amely kirívó és ahol ugyancsak megvannak hozzá a jogi eszközök. Nem kell itt, Isten tudja, új jogszabályokat konstruálni, az eddigi jogszabályok alapján a kormánynak megvan a módja arra, hogy beavatkozzék és én elvárom a t. kereskedelemügyi miniszter úrtól, hogy ezzel a Miskolci Villamossági Részvénytársasággal és azzal a rabló kapitalizmussal, amelyet ez képvisel, le fog számolni, mert ha nem fog leszámolni, akkor ezzel a rendszerrel is le fog számolni az ország népe. Elnök: Az interpelláció kiadatik a kereskedelemügyi- és a honvédelmi miniszter uraknak. (Dinnyés Lajos: A régi nóta folytatódik.) Következik Kóródi Katona János képviselő úr interpellációja a pénzügyminiszter úrhoz. Kérem az interpelláció felolvasását. Brandt Vilmos jegyző (olvassa): «Interpelláció a m. kir. pénzügyminiszter úrhoz. 1. Hajlandó-e a m. kir. pénzügyminiszter úr (Halljuk! Halljuk!) a trafikengedélyeknek ez év végéig lefolytatandó revizióját elrendelni? 2. Hajlandó-e mindazoktól elvonni a trafik7. ülése 1ÙS2 november 16-án, szerdán. engedélyeket, akiknek kimutatható 250 pengő havi jövedelme van s hajlandó-e az engedélyeket állás- és keresetnélküli családfenntartóknak juttatni?» Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Kóródi Katona János: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Ez év júniusában a költségvetési vita alkalmával a pénzügyi költség-vetés tárgyalásánál bátor voltam egy határozati javaslatot beterjeszteni, amelyben kértem, hogy a trafikengedélyek vétessenek revízió alá és egy bizonyos kategórián túl vétessenek el az engedélyek olyan nyugdíjasoktól, akiknek bizonyos összegű nyugdíjuk van. Akkor Korányi pénzügyminiszter úr visszavonatta^ velem ezt a határozati javaslatot azzal az ígérettel, hogy ezek az intézkedések meg fognak történni és a revíziós munka meg fog indulni. Sajnos,, szomorúan állapítom meg, Ihogy mindezideig, a mai napig egyetlen ilyen revíziós aktus sem történt. (Dinnyés Lajos: Szomorú ez, képviselő úr!) A boldogult békeidőben, amikor a gazdasági helyzet más volt, e mellett a téma mellett teljesen közömbösen mehettünk el. Amikor azonban a kényérnélküli exisztenciák «zárna folyton szaporodik, panaszkodnak a hadirokkantak, a hadiözvegyek, azonkívül ott vannak az állástalan diplomások és más családfenntartók, akik családjuk megélhetését biztosítva nem látják, akkor ezt a trafiJireviziót, a dohányárusítási engedélyeknek revízióját annál inkább forszíroznunk kell, mert ezen a téren meglehetősen kiáltó igazságtalanságok vannak. Ennél a tárgynál érdemes egy kis statisztikával is foglalkozni. (Dinnyés Lajos: Halljuk! Halljuk! A női mosoly!) 1931 december végén az egész országban 146 trafiknagyáruda volt, ebből 10 volt a fővárosban. Korlátlan dohányeladási engedély, amely tudniillik szatócsüzletekkel kapcsolatos, volt 9277, ebből Budapesten egyetlenegy sincsen, mert Budapesten a trafikengedélyeket nem kapcsolták össze a szatócsüzletekkel. Kizárólagosan dohányárusítással foglalkozásra jogosító engedély volt az egész országban 4333, ebből Budapesten 1263. Korlátolt dohányárusítási engedély — tudniillik kocsmákban, meg italmérési helyeken — volt összesen 406. Békeidőben az volt a dohányjövedék úzusa, hogy annak a bizonyos jutaléknak megállapításánál, amelyet a kincstár a doháinyeiaclóknak adott, árlejtést hirdettek és ezáltal módja volt a kincstárnak a lehető legnagyobb hasznot produkálni a maga számára. A jutalékot azon a címen adták, hogy az illető maga szállítja ki ezeket a dohányárúkat, ami bizony az ország messzebbeső vidékein meglehetősen tetemes fuvarköltséget, az utóbbi időben autó vagy kocsiköltséget igényelt. Ez a jutalék az én tudomásom szerint 0,'6%-tól egészen 7%-ig terjedt a nagytrafikoknál. Az első teendő szerény vélemény szerint az lenne-, hogy a nagyárudáknál meg kellene szüntetni a társas viszonyokat. (Dinnyés Lajos: Az Arz és Hellebronth-féle társasviszonyt!) Ez a kincstár érdeke is. Másodsorban az lenne a teendő, hogy egy bizonyos értékhatárt kellene megállapítani a nagytrafikok jövedelmeit illetőleg. Az én szerény véleményem szerint, ha egy nagytrafikos havonta 500 pengőt keres tisztán, evvel tökéletesen biztosítva van az illető exisztenciája és ezen felül mindazideig csökkenteni kellene a jutalék százalékát, amíg ez a jövedelem az 500 pengőt el nem éri. A trafikengedélyek szaporításával szemben
