Képviselőházi napló, 1931. XI. kötet • 1932. augusztus 12. - 1931. november 29.

Ülésnapok - 1931-127

342 Az országgyűlés képviselőházának 127, kell jelentenem azt is, hogy ezen túlmenően felhatalmazást adtam az egyes municipiutmok­nak, az egyes községeknek arra, hogy a saját erejük végső megfeszítésével ott, ahol sízüksé­ges, rendelkezésre álljanak és iparkodjanak az ínséget közmunkákkal enyhíteni. Természetes dolog, hogy a kormány a legnagyobb súlyt he­lyezi arra, hogy mindezeken felül még a társa­dalmi gyűjtés, még pedig a forszírozott társa­dalmi gyűjtési útján beszerzendő összegek is rendelkezésre állíttassanak erre a célra. Meg vagyok róla győződve», hogy ezeknek az intéz­kedéseknek következtében az idén újra el fog­juk tudni kerülni azt, hogy mezőgazdasági la­kosságunk nyomora egészen az éhségig foko­zódhaissék. Ezeket voltam bátor bejelenteni a kérem válaszom tudomásulvételét. {Helyeslés a jobb­oldalon.) Elnök: Az interpelláló képviselő úr kíván a viszon válasz jogával élni. Szeder Ferenc: T. Képviselőház! Magam is tökéletesen egyetértek azzal a felfogással, hogy mindezeket a problémákat, amelyek a nyomorú­sággal kapcsolatban adódnak, ínségakcióval tö­kéletesen megoldani nem lehet s amikor mi ezeken a padsorokon Magyarország egész gaz­dasági életének újra való átszervezéséért har­colunk, éppen ez a gondolat sarkal bennünket, mert szégyenletes állapotnak tartjuk azt, hogy mikor itt az ősz a nyakunkon s jön a tél, akkor a képviselőházban minduntalan szóvá kell ten­nünk az ínségesek nyomorult helyzetét s segít­séget és támogatást kell reklamálnunk szá­mukra a kormány részéről. Teljesen tisztában vagyunk azzal, hogy egészen más társadalmi és gazdasági viszonyok, amelyek begyökerez­nek a legdemokratikusabb földreformba, old­ják meg ezeket a problémákat, de ha ezt nem akarják, vagy félnek megcsinálni, akkor mégis a kormány kötelessége, — ismétlem — nogy mindent megtegyen a nép megmentése érdeké­ben, mert ez az országnak a jövőben is eminens érdeke lesz. Tévedésben van a belügyminiszter úr, — és ezt a tévedését korrigálom én minden beszédemben — amikor azt mondja, nogy ma nincs olyan nagyfokú nyomorúság, mint tavaly. Nem akarok dicsekedni e kérdések ismeretével, de mégis kénytelen vagyok leszögezni, hogy a nyomorúság csak hatványozottabb, mint volt tavaly ilyenkor. Kukoricatermésünk jobb volt valamivel a tavalyinál, de más mezőgazdasági terményeink, sajnos, rosszul sikerültek, de ha még jól sikerültek volna is. azok a munkaerők, amelyek kiszorultak a mezőgazdasági munkák­ból, itt vannak családtagjaikkal együtt épúgy, mint tavaly s most már fokozottabban vannak kitéve a nyomorúságnak, mert hiszen egy év alatt csak fokozódott a nyomorúság, a leroii­gyolódás és az emberek ma sokkal jobban ki. vannak téve a nyomornak, mint amennyire ki voltak téve a múlt esztendőkben. Egységespárti képviselőtársaimtól is hallom ugyanezeket a panaszokat, amikor bizalmasan beszélgetünk egymással, de amikor szenibenállnak velem, akkor más álláspontot foglalnak el ezekben a kérdésekben, mint elfoglalnak akkor, amikor együtt utazunk, vagy másutt találkozunk, mert ilyenkor ők is velünk együtt sírnak a viszo­nyok ilyen züllött voltán s akkor ők is határo zottan és nyíltan elmondják ugyanezeket, ami­ket itt én most a Ház plénuma elé terjesztek. T. Ház! Ha valóban akarnak valamit segí­teni a nyomoron, akkor már régen meg kellett volna indítani a közmunkákat. Ma november 16-ika van, kezd fagyni s a kubikusok, vagy azok, akiket olyan munkálatoknál alkalmaznak, ülése 1932 november 16-án, szerdán. mint pl. útépítés, a csatornaépítés és egyéb ilyen természetű munkálatok, amelyek rövidé sen befagynak, nem tudják ezeket a munkákat folytatni, ha csak hóhányásra vagy ilyesmire nem gondolnak az illetékesek a tél folyamán, mert el sem tudom képzelni, hogy ezeket a mun­kálatokat, ha a téli idő bekövetkezik, folytatni tudják. Igen t. belügyminiszter úr, én tényleg tudok a kecskeméti útépítésről, mert hiszen Fabinyi kereskedelemügyi miniszter úr nyilatkozott a választókerületében és elmondta, hogy ott már alkalmaztak 40 kisteleki és vagy 30 dorozsmai munkást. Elmondta, hogy majd egy másik mi­niszter választókerületében is módját ejtik an­nak, hogy munkásokat alkalmazzanak. Ez azon­ban csip-csup, apróság a tengerben s éppen azért intézem a kérdést az összkormányhoz, tá­jékoztassa a Házat arról, hogy mi történt e kér­dések körül eddig. Az, amit a belügyminiszter úr válasz gyanánt adott a Háznak, nem tájé­koztatás. Ilyen általánosságokat mi már éppen eleget hallottunk a képviselőházban. Az általá­nosságba burkolt kijelentések azonban nem al­kalmasak arra, hogy tisztán lássunk ezekben a kérdésekben. Nem kételkedem a belügyminisz­ter úr jószándékában ; hisz tudom, hogy a bel­ügyminiszter úr utasította a községeket, hogy tegyenek meg mindent, amit csak meg lehet tenni saját hatáskörükben, erejük megfeszítésé­vel is a nyomor enyhítése érdekében. A belügy­miniszter úr is jól tudja azonban, hogy a köz ségi kasszák legnagyobb része üres és hogy elég tekintélyes azoknak a községi jegyzőknek a száma, akiket nem tudnak fizetni a községek és a belügyminiszter úrnak kell néha-néha se­gítségükre lenni, hogy a jegyzők is kapjanak valamit, A jegyzőknek egész tömege van, akik nem kapnak fizetést. Ha ilyenek az állapotok a községnél, akkor naivitás arról beszélni, hogy a városok erejüket is megfeszítve törekedjenek arra, hogy munkaalkalmakat teremtsenek. Én azért hoztam fel különösképpen a falusi munkások nyomorúságát, mert nagyon érdekes a kormánynak az az álláspontja, — amit, azt hiszem, politikai szempontból emelt ki — hogy csak a városokra nézve terjeszti ki az ínség­akciónak azt a formáját, amelyet már köz­ismertté tett. Például elmondottam Csongrád­vagy Békésyármegye esetét. Előbb is említet tem, hogy Békésmegyében két város van, de ott vannak népes községek is, Békés, Endrőd, Oros­háza vagy Gádoros és a többiek, vagy Csanád­megyében csak egy város van, Makó, a többiek pedig kezdve Battonyától le egészen Elekig, mind-mind nagyon népes községek, amelyek kétségbeejtő és nyomorúságos helyzetben van­nak. Az ilyen községeknek is segítségére kellene lennünk, t. belügyminiszter úr, és ismétlem százszor és ezerszer, hogy a kormányzatnak nincsen fontosabb feladata ebben a nyomorten­gerben — és nem lehet lelkiismeretünket meg nyugtatni azzal, hogy más .társadaimii osztá­lyok életszintje is leromlott — minthogy ezek­nek a dolgozni akaró százezreknek a segítsé­gére siessen. Elismerem, hogy más társa­dalmi rétegek életszintje is alább hagyott, de akkor, amikor az életlehetőségek minimuma is alig volt meg a mezőgazdasági munkások százezreinél, itt az életszint sülyedése a pusz­tulást jelenti. Éppen ezekből az elgondolásokból intéztem a belügyminiszter úrhoz ismételten azt a hatá­rozott interpellációmat, azt a határozott kéré­semet, hogy feleljen ezekre a kérdésekre, amelyeket feltettem. De engedje meg a bel­ügyminiszter úr: az, amit a belügyminiszter

Next

/
Oldalképek
Tartalom