Képviselőházi napló, 1931. XI. kötet • 1932. augusztus 12. - 1931. november 29.

Ülésnapok - 1931-126

;30Ö Az országgyűlés képviselőházának 12 íosban lévő kórházba, a szülészeti osztályra, de nem viszik be, mert ez annyiba kerül, hogy ennek következtében földönfutóvá válik a,z. egész család. A nyomor, az ínség, az éhezés következtében leromlott fizikumú emberek között egyre több például a -serves beteg. Ezeket is , inkább hagyják éveken keresztül kínlódni, szenvedni, nem viszik be a városba megoperáltatni, mert nem tudják előteremteni azt az 50—100—150 pengőt, hiszen egész évben nem keresnek annyit. A városi kórház nem operálhatja meg, csak szegénységi bizonyítvány ellenében, szegénységi bizonyítványt pedig nem kap az, akinek egy taipalattnyi darab földje, vagy egy kis házacskája van otthon. így szaporodnak vidéken a nyomorékok, a betegek, növelik a halálozási arányszámot és rontják a kultúr szín vonalat. Mert a kultúrszínvonal nemcsak a városi fürdőszobák számától, nemcsak a városi aszfalttól, nemcsak a szanatóriumban gyöngélkedő asszonyok számától, nemcsak a Balaton mellé eljutó fehér gyermekszobában élő gyermekek számától függ, hanem ezeknek a legalsóbb rétegeknek kulturális ellátottságától is. Már pedig á kulturális ellátottsághoz tartozik az^ iskolán, a szociálpolitikán kívül ez az egészségügyi kérdés is, hogy aki beteg és fizetni nem tud, annak megfelelő gyógyintézeti ápolást és gyógyeszközöket adjunk. Ne üljenek az urak elefántcsont toronyban, amikor ennyi baj gyülekezett össze, és ha nincs cipő. és mezítláb kell járni, akkor szedjék le a cilindereket olyan helyről, ahol árra nincs szükség. Ennek a kérvénynek alapján kérjük fel a belügyminiszter urat sürgős intézkedésre ebben á kérdésben. Kérem tehát a t. Házat, hogy azzal a hozzáadással adja ki ezt a kérvényt, hogy «sürgős intézkedés céljából». Elnök: Szólásra következik? Takách Géza jegyző: Dinnyés Lajos! Dinnyés Lajos: T. Képviselőház! Mindenekelőtt hálás köszönettel tartozom — és tartozunk, azt hiszem, valamennyien — Hódmezővásárhely törvényhatóságának, hogy feliratot küldött a Házhoz, amely feliratban a betegápolás és a gyermekvédelem kérdésének rendezését szorgalmazza és sürgeti. , A költségvetési vita során ehhez a kérdés h ez. itt a Házban már több hozzászólás hangzott el, és most még hatványozottabb mértékben kell a Háznak ebben a kérdésben állástfoglalnia. A költségvetésben lecsökkentett betegápolási alapból olyan minimális dotációk kerülnek ki a vidékre, hogy előfordul az, hogy egy községnek havonta a szegény betegek ápolására ebből az alapból mindössze 20— 30 pengő áll rendelkezésére. Mi, akik falun élünk, tudjuk, mit jelent ma orvosságot venni, milyen drága a gyógyszer. így nyilvánvaló lesz mindannyiunk előtt, hogy abból a 20—30 pengőből a községi elöljáróság a maga szegény betegeit nem tudja gyógykezeltetni, de még aszpirint sem tud' annak a szegénysorsú betegnek rendelkezésére bocsátani. A helyzet az, hogy a községi körorvos kötelezve van állásánál fogva a szegény betegek kezelésére, ő tehát még elmegy és megnézi azt ä beteget, de ha csak a legcsekélyebb operációról, kötszerről, vagy orvosságról, akár csak aszpirinról van szó, akkor az a nyomorult szegény orvos, aki talán már hónapok óta nem kapja meg a maga járandóságait — sőt jegyzőkről is tudok, akik szintén hónapok óta '. ülése 1932 november 11-én, pénteken. nem kaptak fizetést — a sajátjából kénytelen kifizetni annak a nyomorult betegnek orvosságát. Nem is beszélek arról a lehetetlen és különösen nehéz állapotról, amely akkor áll elő, amikor ragályos betegséget kell megakadályozni és valamilyen oltószerre, szérumra lenne szükség. Ezeknek horribilis és fantasztikus nagy árait bizonyos kartellérdekeltségek drágítják meg a szegény nyomorgó nép rovására; ezek olyan fantasztikus, csak csillagászati számokkal kifejezhető összegekbe kerülnek, hogy a helyzet ma az, hogy a falun a 'beteg ember rá van kényszerítve arra, hogy csendben, némán tűrve szenvedését, egyenesen meghaljon. Köztudomású, hogy éppen most, az elmúlt hónapokban a vidéken járványos betegségek léptek fel, amelyek különösen a kisgyermekeket pusztították halálra. Itt Pest alatt is tudok községet, éppen a magam községe, ahol egy hónap alatt 25, vagy 26 kéthónapos kisgyermek halt meg és ezek közül 20 esetben az orvos már csak mint halottkém szerepelt. Amikor ezeket a szomorú állapotokat látjuk, felmerül evvel kapcsolatban egy másik kérdés, a kórházi ápolás anyagi felelősségének kérdése. Nevezetesen az a helyzet ma, hogy ha egy ember, akinek önálló háztartása van, aki családot alapított, elküldi gyermekét a kórháziba és azt a gyermeket megoperálva hazaküldik, ha a szülőnek vagyona nincs, ellenben a gyermek nagybátyjának, vagy nagyapjának van 2—3 hold földje, vagy egy kis szalmafödeles viskója, a 2—300 pengős költséget rátáblázzák a nagyapának, nagybátyának vagyonára. Ezer és ezer esetet látunk az életben, amidőn családi perpatvarok, családi villongások származnak ebből és a helyzet odáig fejlődött, hogy a következő gyermek, akit kórházi ápolással, talán egy-két hetes gyógyítással meg lehetett volna menteni az életnek, elpusztult. Az apa kétségbeesetten mondta, nem tudok tenni semmit, kénytelen vagyok könynyezve nézni, hogy a gyermek meghaljon. Magam is több jegyzővel beszéltem a vidéken, aki azt mondotta, hogy sajátjukból is kénytelenek odaadni a kötözőszert annak a nyomorult betegnek. Ilyen állapotokat látunk emberegészségügyi téren a vidéken. Nem akarok rátérni arra, hogy az állategészségügy nálunk sokkal fejlettebb, mint a közegészségügy. Hiszen, ha vidéken egy ember valami oknál fogva megőrül, — több esetről tudok — odahaza bezárt félszerekben, sötét szobákban tartják az Önmagával tehetetlen élőhalottat, mert nem merik felhozni a fővárosi elmegyógyintézetbe elsősorban azért, mert mint vidékit a főváros nem veszi át, másodsorban azért, mert az állami klinikák túl vannak zsúfolva. Kifejlődött egy szomorú gyakorlat, nevezetesen az, hogy majdnem^ félhivatalosan felszólítják az elmebeteg családját, hozzátartozóit, hogy vonaton valami úton-módon hozzák be Budapestre. Tudok olyan esetről, amikor az elmebeteget elbódították, alkohollal leitatták, majd Budapest székesfőváros területén szóltak egy rendőrnek, «Itt van egy elmebeteg» és csak úgy tudták Valahogy elhelyeztetni. Vagy beszéljek a különböző^ operációt igénylő betegségekről? Ma a törvényhatóságoknál a helyzet az, hogy gyönyörű megyeházát tényleg látunk, ellenben közkórházakat, amelyek hivatva lennének a közegészségügyet mindenképpen előmozdítani, — le kell szögeznem — sajnos, nagyon csekély: számban látunk. Pedig legyünk tisztában az-,