Képviselőházi napló, 1932. X. kötet • 1932. június 14. - 1931. július 05.

Ülésnapok - 1931-108

172 Az országgyűlés képviselőházának 108. ülése 1932 június 22-én, szerdán. Frey Vilmos jegyző (olvassa): «Hajlandó-e a népjóléti minisztérium, illetőleg hivatali utódja gondoskodni arról, hogy a kezelése alatt lévő budapesti állami lakótelepeken élők emberhez méltó módon lakjanak?» Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Bródy Ernő: T. Képviselőház! Ez a kérdés, amelyről beszélni akarok, ezentúl a mélyen t. belügyminiszter úr hatáskörébe fog tartozni és ezért megragadom ezt az alkalmat, hogy elmondjam, milyen módon élnek az emberek az állami lakótelepeken. Meg kell jegyeznem, hogy néhány évvel ezelőtt volt itt Budapesten egy úgynevezett Suhajda-telep; talán még méltóztatnak rá emlékezni. (Farkas István: Sóhajda-telep!) Néhány évvel ezelőtt itt a Pannónia-utcában, a paloták tövében egy Suhajda János nevű ember bérelt egy telepet, ahol fészerek és garázsnak alkalmas helyiségek voltak. (Jánossy Gábor: Ölak!) Ö ezeket átalakította lakásokká és kiadta úgy, hogy a legszomorúbb, legszégyenteljesebb állapotok voltak a főváros szívében. (Zaj. — Halljuk! Halljuk!) Enök: Csendet kérek! Bródy Ernő: Akkor ez ellen a telep ellen a főváros törvényhatósági bizottságában akciót indítottunk és sikerült is a szerencsétlen embereket kitelepíteni onnan és rendes lakásokban elhelyezni őket. A napokban kinn jártam a népjóléti minisztérium vezetése és kezelése alatt lévő állami telepeken. Ez a Suhajda-telep jutott ott eszembe. A Suhajda-telepen azonban ez a Suhajda János a nyomor vámszedője volt. Az államhoz mégsem illik ez a gesztus és ezért örülök, hogy itt van a belügyminiszter úr, akinek figyelmét felhívhatom ezekre a dolgokra. En ezekért senkit sem teszek felelőssé, csak azt a rendszert, amely ilyen helyzeteket teremtett. Ez alatt a tíz év alatt vettek kastélyokat és palotákat: Deszken megvették a báró Gerliczykastélyt, (Jánossy Gábor: A tüdőbetegeknek!) Visegrádon megvették a gróf Pálffy-kastélyt, (Jánossy Gábor: Az újságíróknak!) Bicskén megvették a gróf Batthyány-kastélyt. (Jánossy Gábor: A kisgyermekeknek!) Építettek Albertfalván, felépítették a Bethlen-udvart, a Vassudvart, a Kakovszky-udvart. (Söpkéz Sándor: A hivatalnokoknak!) Ez alatt a tíz év alatt kellett volna a népjóléti minisztériumnak gondoskodnia arról, hogy a fővárosban és a főváros környékén lévő nyomortelepeken is emberhez méltó módon lakjanak az emberek. Ezek a telepek: a Zita-telep, az Augusztatelep, a Mária Valéria-telep és Pest környékén, Sashalmon, szintén van egy állami lakótelep. Még egyet veszek hozzá, amely időközben keletkezett: ez a ferencvárosi kiserdőben lévő telep. Mondom, a napokban kint jártam ezeken a telepeken s bejártam őket. Megállapítottam, hogy ezeken a telepeken 25.000 ember lakik, mert a Zita-telepen van 1000 ember, a Mária Valéria-telepen van 12.000 ember, az Augusztatelepen 5000 ember, Sashalmon 3000, a Ferencvárosi kiserdőben 4000 ember, összesen tehát 25.000 lélek lakik ezeken a telepeken, amelyeket — a Ferencvárosi kiserdőt kivéve — mind a népjóléti minisztérium kezel. Méltóztatnak tudni, hogy ezeken a telepeken annak idején a háború alatt leginkább kórházak, vagy pedig kaszárnyák, (vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: Barakök!) bartakok voltak s ilyen módon maradtak meg az államnak, amely azután ezeket mint szükséglakásokat kiadta. (Zaj. — Halljuk! Halljuk! - Szilágyi Lajos: Állandóan zavarják a szónokot! — Söpkéz Sándor: Ne zavarják a szónokot!) Ezeknek a telepeknek közös hibáik és hiányaik vannak. Mindenekelőtt minden lakóháznál szükség van pincére és padlásra. Ezeken a telepeken sem pincék, sem padlások nincsenek, a telepek nagy részén nincs csatornázás, nincs megfelelő vízvezeték, úgyhogy ezeknek a telepeknek nagy részén, ha esik az eső, — mint nekem mondották — esernyő alatt laknak lakásaikban az emberek. (Fábián Béla: Szép, hogy legalább esernyőjük van!) Az nem valami szép, amikor a lakásban esernyő alatt kell élni. (Zaj. — Halljuk! Halljuk!) Bejártam ezeket a telepeket. A legtöbb helyen még petróleumvilágítás van. Ezek a telepek a tömegnyomor tipikus mintáit mutatják. Megjegyzem és hangsúlyozom, hogy ezért senkit a vezetők közül felelőssé tenni nem lehet, azokat a gondnokokat sem, akik kint vannak, s akik mind példásan teljesítik a maguk kötelességét, s nem tehetnek ezekről az állapotokról, úgyhogy senkit a világon bevádolni nem akarok, csak ezeket az állapotokat, ezeket a tényeket akarom ide, a Képviselőház elé hozni. Bent voltam a Zita-telepen az 52-es számú barakban, ahol egy szobában hiat család lakik, tizennyolc ember együttvéve és a szobában a rekeszek papendeklivel vannak egymástól elválasztva. (Fábián Béla: Jó hadifogolytábor!) Meggyőződtem róla, kik laknak ott. Ott lakik többek között vitéz Nagy Sándor is a feleségével és öt gyermekével abban a helyiségben, (Jánossy Gábor: Odúban!) amelyiben rajta kívül még tizenhármán laknak. Ott is van egy rész, amely papírral van elkerítve. Egy zugban öt emher van együtt. Megkérdeztem vitéz Nagy Sándort, hogy hogyan került ő mint vitéz ebbe a helyzetbe, mert érdekelt a válasz, amely belevilágít egy kicsit a földbirtokreformba is. (Mojzes János: Ügy látszik, vitézi telek helyett ezt kapta!) Azt mondotta vitéz Nagy Sándor, hogy Szabolcsban kapott mint vitéz 20 hold telket, (Mojzes János: Homokot!) azonban olyan homokos volt, hogy még a feleségének három hold földje is ráment, úgyhogy neki öt év múlva azt a 20 hold vitézi telket ott kellett hagynia. (Zaj.) Akkor került családjával együtt Budapestre és azóta itt él Budapesten a Zita-telepnek ebben a barakkjában tizenhárom más szerencsétlen társával együtt, a háború nagy dicsőségére. Ezt az esetet az igen t. Képviselőháznak és a belügyminiszter úrnak tudomására kellett hoznom. A 67-es számú barakban szintén 19 ember lakik, ugyanolyan papirfallal rekeszekre osztott szobákban. (Fráter Jenő: Lehetetlenség!) Meginvitálom igen t. képviselőtársamat ide a telepre úgy, amint én magam is kimentem a helyszínre meggyőződni. (Fráter Jenő: Lehetetlenség!) A Zita-telepen, a 67-es számú barakkban, tessék erről a helyzetről meggyőződni. Ugyancsak fel kell hívnom a mélyen t. miniszter úr figyelmét (Halljuk! Halljuk!) a Mária Valéria-telepre, hol 12.000 lélek lakik együtt. (Fráter Jenő: Egy szobában? — Zajos derültség.) Nem egy szobában, hanem egy helyen. Ott szintén bementem az egyes helyiségekbe. (Halljuk! Halljuk! — Szilágyi Lajos: Szomorú adatok!) Ügy van, nagyon szomorú adatok. Ott van a 4-es számú barak, az Uj-telepen. Itt helyezték el Bakács Géza bányász, 20 éve budapesti lakost, konyhanélküli lakásban, mivel előző óbudai lakásából kilakoltatták és most feleségével és hét gyermekével lakik itt kony-