Képviselőházi napló, 1932. X. kötet • 1932. június 14. - 1931. július 05.
Ülésnapok - 1931-114
388 Az országgyűlés képviselőházának 11 Amikor hozzánk jönnek a munkanélküliek tömegei, a szegény elpusztult exisztenciák és látjuk, hogy a mezőgazda hogyan romlik, pusztul napról-napra, a falusi ember hogyan megy tönkre, a városi polgár hogyan veszti el minden életreménységét, ha látjuk a kiskereskedői pultok mögött a hiába álldogáló szegény kétségbeesett kereskedőket, ha nézzük a műhelyeket, ahova az iparos hiába várja a vevőt, ha látjuk, hogy minő rémes, kétségbeesett nyomortanyákon sínylődnek az emberek, hogyan pusztulnak el a gyermekek az éhségtől, — mondom — ha ezek a képek elénk tárulnak, lehetetlenség, hogy a t. Képviselőház nyugodt bizakodással menjen a maga pihenőjére. (Lázár Miklós: Ügy van! Ügy van!) Lehetetlen, hogy riadtan ne gondoljon arra, mi vár még erre a szegény országra. (Lázár Miklós: Mi lesz télen! — Jánossy Gábor: Mi lesz holnap!) A legteljesebb bizonytalanság érzése üli meg az országot, üli meg a lelkeket. Jób szenvedéseit viseli és tűri ez a nemzet. Olyanok vagyunk, mint a hajótöröttek, akiket a rémes pusztító vihar kivetett egy szigetre és ma már mi, hajótörött nemzet azon tusakodunk, hogy vájjon a társadalmi osztályok és rétegek közül melyik pusztuljon el előbb, melyiket kell feláldozni, hogy a többi megmenekedhessek; legalább is a kormány politikájából ezt a lehetetlen irányzatot látjuk, hogy nem tud egyetemesen olyan programmot adni, amely minden foglalkozási rétegen segítene, hanem itt-ott próbál egyikmásik foglalkozási ágon segíteni, a szerint, hogy minő politikai nyomás alatt cselekszik és ezt a rettenetes problémát nem tudja összhangba hozni egy nagy egyetemes gazdasági politikával, a termelő munka megindításával, (Jánossy Gábor: Nem Programm kell ide, hanem munka meg kenyér!) Igen t. Képviselőház! A tegnapi napon a magyar kormány felhívást kapott Lusanneból, a lausannei konferencia elnökétől, MacDonald angol miniszterelnöktől, küldje ki delegátusait a világválság problémáit tárgyaló konferenciára, hogy ott a magyar kérdést is tárgyalhassa. Ugyancsak tegnap a miniszterelnök úr a maga pártjának értekezletén az elkövetkezendő idők számára két irányban jelölte meg a cselekvés programmját: az egyik volna az ínségakció, a másik a munkanélküliség problémája. (Úgy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Már most kérdezem az igen t. kormányt, hogy amikor elküldjük delegátusainkat a lausannei konferenciára, vájjon képes-e arra, hogy a magyar nemzet komoly * tragikus idejében annyira helytálljon és annyi bizalomra találjon a népek tanácsában, mint ahogy egy egyetemes nemzeti lelkületből származó politikai irányzat számíthat csak arra, 'hogy ott méltóképpen képviselhesse egy nemzetnek és társadalomnak érdekét. Azt látom, hogy szét yan szórva, szét van tagolva ez a társadalom és a végveszély pillanataiban is teljesen össze-vissza, gyökértelenül és egymás ellen sorakozó politikai szempontok szerint próbálják megoldani a nemzet tragikus idejében a legszörnyűbb Válságot. Amíg itt rá nem ébred mindenki arra, hogy a segítésnek utolsó pillanatait éljük és minden igazi erőt össze nem fog a végből, hogy segítsen ezen az országon, amíg pártpolitikai szempontúik döntik el azt, hogy hogyan kormányozzák ezt az országot, és amíg érvényesülhet olyan felfogás, mint aminőt Bethlen István gróf tegnap hangoztatott az egységespárti ér4. ülése 193È július í-én, pénteken. tekezleten, hogy csak az egységespártra kell támaszkodni, hogy az országot ki lehessen vezetni ebből a borzalmas katasztrófából, (Jánossy Gábor: A nemzetre kell támaszkodnunk!) amíg tehát az elfogultságnak ilyen tüneteit látjuk, addig hiába beszélnek itt az urak maguk is a meggyőződés megrezegtetett hangján a magyar nyomorról, mert azt nem érzik át. Amíg mélyrehatóan át nem dolgozzák ezt a politikai rendszert és irányzatot, addig itt komoly segítségre a magyar nemzet és a magyar társadalom nem számíthat. T. Képviselőház! A kormány kettős célkitűzése furcsán fest abban a pillanatban, amikor mélyére nézünk annak az úgynevezett insékakeiónak és azt nézzük, hogyan próbálja a kormány azt elintézni. Általában felfogásom az, hogy jótékonykodással,^ filantrópiával, inségakciókkal nem lehet segíteni a magyar dolgozó társadalmon, nem is méltó hozzá s nem méltó a magyar nemzethez. (Ügy van! balf.elől.) Méltóztassék itt a komoly termelőmunkát megindítani, méltóztassék lehetővé tenni, hogy a hitelélet meginduljon. Tessék a vállalkozóknak^ alkalmat adni arra, hogy megfelelő segítés révén, amelyről a kormánynak kell gondoskodni, fenntarthassák magukat. Lehetetlenség az, hogy amikor az ipar, a kereskedelem, a mezőgazdaság és a lateinerosztály segítségért fordul a kormányhoz, akkor apró kis tüneti kezeléssel akarja a kormány a segítés módjait nyújtani. Kerületemben keservesen láttam, hogyan pusztul el annak a kerületnek minden társadalmi rétege. A múlt héten kerületem egyik községében, Üllőn a következő riasztó és mindenkit komoly gondol- * kodásra késztető eseményről szereztem tudomást. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Üllőn, a múlt héten az ottani ipartestület ülést tartott, és azon az ülésen olyan kijelentés történt, hogy 104 iparos visszaadta iparigazolványát. (Felkiáltások a baloldalon: Hallatlan!) Elnök: A képviselő úr a gyermeknyaraltatásról eddig még egy szót sem szólt. Méltóztassék felszólalásának tárgyára rátérni. Pakots József: Az inségakcióval kapcsolatban rá fogok erre is térni. Mondom, 104 iparos visszaadta az iparengedélyét, (Lázár Miklós: Hallatlan!) mert nincs vevő. Ugyancsak megtörtént az a klasszikus eset is, hogy egy asztalosipari tanoncot heteken keresztül nem tudtak felszabadítani, mert nem volt egyetlen asztalosműhely sem, amelyben munka lett volna és így alkalom lett volna a tanonc felszabadítására. Ezek az életnek apró jellegzetes kis eseményei, amelyek rávilágítanak az egész kérdésre. Azt mondta a t. elnök úr, hogy nem beszéltem az inségakcióról és a gyermeknyaraltatásról. Helyes, hisz ebben benne van mindén, mert ahol a gazdasági élet így leromlik, természetes, hogy ott az inségakciót fel kell fokozni, és a leromlott magyar társadalmat meg kell erősíteni, hogy átmentse magát arra az időre, amikor majd munkaalkalmat szerezvén, dolgozni tud a nemzet érdekében. Kérdem, mi történt a fővárosban az inségakcióval? A 'helyett, hogy a kormány kellő időben alkalmat adott volna a fővárosnak, amely a legnagyobb erőfeszítéssel igyekszik az itt ^feltornyosult nyomoron segíteni, hogy kormánytámogatással, anyagi segély nyújtásával az inségakció a maga normális medrében lebonyolítható legyen, alkudozik a fővárossal és a már kilátásba helyezett segélyösszeget egyáltalában nem utalja ki. (Jánossy Gábor:
