Képviselőházi napló, 1932. X. kötet • 1932. június 14. - 1931. július 05.

Ülésnapok - 1931-114

388 Az országgyűlés képviselőházának 11 Amikor hozzánk jönnek a munkanélküliek tö­megei, a szegény elpusztult exisztenciák és lát­juk, hogy a mezőgazda hogyan romlik, pusztul napról-napra, a falusi ember hogyan megy tönkre, a városi polgár hogyan veszti el min­den életreménységét, ha látjuk a kiskereskedői pultok mögött a hiába álldogáló szegény két­ségbeesett kereskedőket, ha nézzük a műhelye­ket, ahova az iparos hiába várja a vevőt, ha látjuk, hogy minő rémes, kétségbeesett nyo­mortanyákon sínylődnek az emberek, hogyan pusztulnak el a gyermekek az éhségtől, — mon­dom — ha ezek a képek elénk tárulnak, lehetet­lenség, hogy a t. Képviselőház nyugodt biza­kodással menjen a maga pihenőjére. (Lázár Miklós: Ügy van! Ügy van!) Lehetetlen, hogy riadtan ne gondoljon arra, mi vár még erre a szegény országra. (Lázár Miklós: Mi lesz télen! — Jánossy Gábor: Mi lesz holnap!) A legtelje­sebb bizonytalanság érzése üli meg az orszá­got, üli meg a lelkeket. Jób szenvedéseit viseli és tűri ez a nemzet. Olyanok vagyunk, mint a hajótöröttek, akiket a rémes pusztító vihar ki­vetett egy szigetre és ma már mi, hajótörött nemzet azon tusakodunk, hogy vájjon a társa­dalmi osztályok és rétegek közül melyik pusz­tuljon el előbb, melyiket kell feláldozni, hogy a többi megmenekedhessek; legalább is a kor­mány politikájából ezt a lehetetlen irányzatot látjuk, hogy nem tud egyetemesen olyan programmot adni, amely minden foglalkozási rétegen segítene, hanem itt-ott próbál egyik­másik foglalkozási ágon segíteni, a szerint, hogy minő politikai nyomás alatt cselekszik és ezt a rettenetes problémát nem tudja össz­hangba hozni egy nagy egyetemes gazdasági politikával, a termelő munka megindításával, (Jánossy Gábor: Nem Programm kell ide, ha­nem munka meg kenyér!) Igen t. Képviselőház! A tegnapi napon a magyar kormány felhívást kapott Lusanne­ból, a lausannei konferencia elnökétől, MacDo­nald angol miniszterelnöktől, küldje ki delegá­tusait a világválság problémáit tárgyaló kon­ferenciára, hogy ott a magyar kérdést is tár­gyalhassa. Ugyancsak tegnap a miniszterelnök úr a maga pártjának értekezletén az elkövet­kezendő idők számára két irányban jelölte meg a cselekvés programmját: az egyik volna az ínségakció, a másik a munkanélküliség problémája. (Úgy van! Ügy van! a szélsőbal­oldalon.) Már most kérdezem az igen t. kormányt, hogy amikor elküldjük delegátusainkat a lausannei konferenciára, vájjon képes-e arra, hogy a magyar nemzet komoly * tragikus ide­jében annyira helytálljon és annyi bizalomra találjon a népek tanácsában, mint ahogy egy egyetemes nemzeti lelkületből származó poli­tikai irányzat számíthat csak arra, 'hogy ott méltóképpen képviselhesse egy nemzetnek és társadalomnak érdekét. Azt látom, hogy szét yan szórva, szét van tagolva ez a társadalom és a végveszély pillanataiban is teljesen össze-vissza, gyökértelenül és egymás ellen sorakozó politikai szempontok szerint próbál­ják megoldani a nemzet tragikus idejében a legszörnyűbb Válságot. ­Amíg itt rá nem ébred mindenki arra, hogy a segítésnek utolsó pillanatait éljük és minden igazi erőt össze nem fog a végből, hogy segít­sen ezen az országon, amíg pártpolitikai szem­pontúik döntik el azt, hogy hogyan kormányoz­zák ezt az országot, és amíg érvényesülhet olyan felfogás, mint aminőt Bethlen István gróf tegnap hangoztatott az egységespárti ér­4. ülése 193È július í-én, pénteken. tekezleten, hogy csak az egységespártra kell támaszkodni, hogy az országot ki lehessen ve­zetni ebből a borzalmas katasztrófából, (Já­nossy Gábor: A nemzetre kell támaszkod­nunk!) amíg tehát az elfogultságnak ilyen tü­neteit látjuk, addig hiába beszélnek itt az urak maguk is a meggyőződés megrezegtetett hangján a magyar nyomorról, mert azt nem érzik át. Amíg mélyrehatóan át nem dolgoz­zák ezt a politikai rendszert és irányzatot, addig itt komoly segítségre a magyar nemzet és a magyar társadalom nem számíthat. T. Képviselőház! A kormány kettős cél­kitűzése furcsán fest abban a pillanatban, amikor mélyére nézünk annak az úgynevezett insékakeiónak és azt nézzük, hogyan próbálja a kormány azt elintézni. Általában felfogásom az, hogy jótékonykodással,^ filantrópiával, in­ségakciókkal nem lehet segíteni a magyar dol­gozó társadalmon, nem is méltó hozzá s nem méltó a magyar nemzethez. (Ügy van! bal­f.elől.) Méltóztassék itt a komoly termelőmun­kát megindítani, méltóztassék lehetővé tenni, hogy a hitelélet meginduljon. Tessék a vállal­kozóknak^ alkalmat adni arra, hogy megfelelő segítés révén, amelyről a kormánynak kell gondoskodni, fenntarthassák magukat. Lehe­tetlenség az, hogy amikor az ipar, a kereske­delem, a mezőgazdaság és a lateinerosztály segítségért fordul a kormányhoz, akkor apró kis tüneti kezeléssel akarja a kormány a segí­tés módjait nyújtani. Kerületemben keserve­sen láttam, hogyan pusztul el annak a kerü­letnek minden társadalmi rétege. A múlt hé­ten kerületem egyik községében, Üllőn a kö­vetkező riasztó és mindenkit komoly gondol- * kodásra késztető eseményről szereztem tudo­mást. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Üllőn, a múlt héten az ottani ipartestület ülést tar­tott, és azon az ülésen olyan kijelentés tör­tént, hogy 104 iparos visszaadta iparigazolvá­nyát. (Felkiáltások a baloldalon: Hallatlan!) Elnök: A képviselő úr a gyermeknyaral­tatásról eddig még egy szót sem szólt. Méltóz­tassék felszólalásának tárgyára rátérni. Pakots József: Az inségakcióval kapcsolat­ban rá fogok erre is térni. Mondom, 104 ipa­ros visszaadta az iparengedélyét, (Lázár Miklós: Hallatlan!) mert nincs vevő. Ugyan­csak megtörtént az a klasszikus eset is, hogy egy asztalosipari tanoncot heteken keresztül nem tudtak felszabadítani, mert nem volt egyetlen asztalosműhely sem, amelyben munka lett volna és így alkalom lett volna a tanonc felszabadítására. Ezek az életnek apró jelleg­zetes kis eseményei, amelyek rávilágítanak az egész kérdésre. Azt mondta a t. elnök úr, hogy nem be­széltem az inségakcióról és a gyermeknyaral­tatásról. Helyes, hisz ebben benne van min­dén, mert ahol a gazdasági élet így leromlik, természetes, hogy ott az inségakciót fel kell fokozni, és a leromlott magyar társadalmat meg kell erősíteni, hogy átmentse magát arra az időre, amikor majd munkaalkalmat szerez­vén, dolgozni tud a nemzet érdekében. Kér­dem, mi történt a fővárosban az inségakció­val? A 'helyett, hogy a kormány kellő időben alkalmat adott volna a fővárosnak, amely a legnagyobb erőfeszítéssel igyekszik az itt ^fel­tornyosult nyomoron segíteni, hogy kormány­támogatással, anyagi segély nyújtásával az inségakció a maga normális medrében lebo­nyolítható legyen, alkudozik a fővárossal és a már kilátásba helyezett segélyösszeget egy­általában nem utalja ki. (Jánossy Gábor:

Next

/
Oldalképek
Tartalom