Képviselőházi napló, 1932. X. kötet • 1932. június 14. - 1931. július 05.
Ülésnapok - 1931-112
Az országgyűlés képviselőházának 112. het. Mert Magyarországon a politikai eszmék terjedése a sajtóval mindig összefüggésben állott. (Nagy Emil: Elvégzi Klebelsberg is!) Mit? (Nagy Emil: Ezt az egész sajtóügyet!) De én nem Klebelsbergről beszélek, (Hajós Kálmán: Lehet Nagy Emilről is beszélni, eleget ír!) hanem visszaemlékezem a régi nagy magyar szerkesztőkre, így Kossuth Lajosra. Amikor Kossuth Lajost a Pesti Hirlap szerkesztésétől eltávolították,' — mert a hatalom eltávolította — akkor ki volt az ő utóda? Szalay László. Szalay Lászlónak volt az utódja Gsengery Antal. A magyar publicisztikának ezek a legnagyszerűbb nevei egyúttal mind képviselők is voltak. Ez volt a régi korszakban. Az új korszakban Holló Lajos neve a legtiszteltebb és a legbecsültebb nevek egyike Magyarországon. Lovászy Márton, Jókai Mór, a másik oldalról Gjajáry Ödön, (Propper Sándor: Bartha Miklós!) mind felelős szerkesztők voltak, és — bocsánatot kérek — az a felelős szerkesztői vagy kiadói tevékenység nemcsak a szellemi részt jelenti, hanem jelenti azt is, hogy az a magyar publicista, az a magyar képviselő önmaga és családja egész kis vagyonkáját belefektette abba a vállalkozásba. Hiszen tudjuk, hogy Holló Lajos egész életet szentelt az újságírásnak és szegényen halt meg. Harminc évig volt a Magyarország felelős szerkesztője. És a többi esetekben is így volt, Lovászy Mártonnál is, aki a maga Mieális lelkületét belevitte a zsurnalisztikáiba is. (Mozgás a középen.) Hiszen, ha van összeférhető tevékenység, akkor a képviselőség és zsurnalisztika egymásnak ikertestvérei, nem hogy összeférhetlenek volnának és el kellene tiltatni egyiket a másiktól. /hanem egyik a másikból következik. Ha én a közélet tényezője vagyok szóval, természetes, hogy eszméimet tollal és írásban is terjeszteni akarom. Micsoda diffamáló dolog vagy eltiltó rendelkezés szoríthat engem arra, hogy tollamat ne használjam fel eszméim érvényesítésiére 1 ? r Én azt hiszem, hogy ez a szakasz egyáltalában nem való idle. Ez lehetne a sajtójogban, leiVetne a mentelmi jog kodifikálásánál, itt azonban teljesen elveszett szakasz. Nem is áll az, amit mondanak, hogy csak a szociáldemokratákra vonatkozik, mert a polgári lapokra is és a polgári ellenzék tagjaira is erősem vonatkozik. Engem az összeférhetlenségi kérdés elbírálásánál mindig csak egy szempont vezet: a kormánnyal való összefüggés kérdése, a függetlenség kérdése. Éppen azokat akarjam kiszorítani egyik vagy másik foglalkozásiból, akik a legfüggetlenebbek? Éppen az ellenzéki irány terjesztőit, az ellenzéki szellem képviselőit, akik itt a parlamentbenl és a sajtóban az ellenzéki temperamentumot éa az ellenzék eszközeit viszik csatába 1 ? Ez. nem lehet célja egy modern, alkotmányos reformnak. Egy modern alkotmányos reformnak az összeférhetlenség terén csak egy célja lehet: kiseprűzni a Képviselőházból mindazokat, akik önző anyagi érdekekből a kormánypártom elhelyezkedve, a maguk üzleti céljait viszik diadalra. (Úgy van! Úgy van! — Helyeslés balfelöl.) Ez az összeférhetlenség elve, lényegbe és célja. De szabad a független polgárokat, akik meggyőződésüknek és véleményüknek sajtó útján is kifejezést akarnak adni, kizárni: ez nem tartozik ennek a törvényhozásnak keretéibe és nem tartozik különösen a magyar törvényhozás keretébe, amelynek a legszebb tradíciói vannak és amelynek ülése 1932. évi június 28-án, kedden. 309 exponensei ós prominens képviselői nemcsak szóval, hanem egy élettel is áldoztak a maguk eszméiért. Nem idevaló ez a szakasz, méltóztassék ezt kihagyni. (Helyeslés balfelöl.) Elnök: Szólásra következik 1 ? Héjj Imre jegyző: Pakots József! Elnök: Pakots képviselő úr nincs jelen! Van még valaki feliratkozva? Héjj Imre jegyző: Felírva nincs senki! Elnök: Felírva nincs senki. Kíván még valaki szólni 1 ? (Nem!) Ha senki szólni nem kíván, a vitát bezárom. Az igazságügyminiszter úr óhajt nyilatkozna. Zsitvay Tibor igazságügyminiszter: T. Ház! Ennek a törvényjavaslatnak tárgyalása meglehetősen elhúzódott, ami mindenesetre a javaslat részletei iránt való meleg érdeklődést is jelenti, de jelenti azt is, hogy kétségessé válhatik ennek a javaslatnak végleges tető alá hozása a Felsőházban a nyári szünet előtt. Ezért ne méltóztassék tiszteletlenségnek venni, ha én a magam részéről eddigi szokásomtól eltérően egészen röviden fogok az egyes vitapontokra válaszolni, mert nem akarom kockáztatni azt, — aminek reménysége még mindig fennáll előttem — hogy a mai napon ezt a javaslatot tényleg tető alá hozhatjuk és mód és alkalom kínálkozik majd, hogy a Felsőház is még foglalkozhassak ezzel a javaslattal. Ez a magyarázata tehát annak, hogy nem az egyes szónokoknak válaszolok, hanem csak egészen röviden megindokolom ezt a szakaszt. Távol áll tőlem, hogy ennél a szakasznál bármiféle animozitás vezetne, pláne osztálygyűlölet vagy egyoldalú elfogultság, mondjuk, a szociáldemokratapárttal vagy a Népszavával szemben. Kétirányú az én állásfoglalásomnak kiindulási pontja, az egyik elvi, a másik gyakorlati. Az elvi szempontokat úgy magyarázhatom meg a legrövidebben, ha felhívom a t. Ház figyelmét arra, hogy a mai sajtótörvény, amely nem a személyi felelősségnek, vagyis nem a személy által elkövetett cselekményért való felelősségreyonásnak, hanem a fokozatos felelősségnek elvén alapszik, bizonyos fokozatokat állapít meg a tekintetben, hogy kiket kell sajtótermékért, különösen időszaki sajtótermékekért feleletre vonni, tekintet nélkül arra, hogy a sajtóterméknek van-e szerzője vagy sem. Ezek között pedig megjelöli a felelős szerkesztőt és a felelős kiadót. Mind a két személy tehát olyan valaki, akit bizonyos erkölcsi és egyéb kellékekkel ellátottan be kell jelenteni az illetékes hatóságnak, a törvényhatóság első tisztviselőjének abból a célból, hogy ezek tekintet nélkül személyi bűnösségükre, sajtóbűncselekmény elkövetése esetén felelősségre vonhatók legyenek. Ezek a személyek tehát a törvény által megkívánt és statuált kivételes rendkívüli felelősséggel tartozó személyek, elvi akadálya van tehát annak, hogy ezek a személyek ugyanakkor kivételes mentességi védelemben részesüljenek, amelyimmunitás megilleti az országgyűlési képviselőket. Azt hiszem, hogy a t. Háznak minden egyes tagja már egy nézeten lenne velem, ha most nem a képviselői immunitás és a felelős szerkesztői és a felelős kiadói rendkívül kiélezett felelősségi helyzet állana összeütközésben, hanem például egy külföldi államnak ittlakó, exterritorialitással rendelkező személyisége, aki megmutatná, (Farkas István: Ilyen még nem volt! Nem erre szabták!) hogy ezzel a mentességgel, ezzel a kivételes -helyzettel lehetetlenné lehetne tenni, meg lehetne semmisí-
