Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-102

474 Az országgyűlés képviselőházának 102. ülése 1932 június 10-én, pénteken. tudomásul venni, annak elébeállítja az, elbocsátás rémét. Ma pedig valakinek állástalanná, munkanélkülivé válni, csaknem teljesen egyenlő a lassú éhhalállal. Hiszen békében is volt munkanélküliség-, akkor is volt állástalanság, azoniban azokban az időkben ez csak igazán .rövid, átmeneti időre szóló jelenség volt, amelytől senki különösebben nem félt, mert néhány hetes, esetleg egy-két hónapos munkanélküliség, állástalanság után biztosan újból munkát tudott kapni az illető. Ma azonban, aki elveszíti állását, aki elveszíti munkahelyét, a legkétségbeejtőbb helyzetbe jut, mert nem hónapokon keresztül nem tud újabb alkalmazást találni, hanem éveken keresztül hiába tesz mindenféle kísérletet, nincs új munkaalkalom, mert hétről hétre, hónapról hónapra csak arról hall híreket, ami a közgazdasági életben lefolyik, hogy ma az egyik üzem csökkentette létszámát több száz fővel, holnap talán a másik nagyobb mammutüzem egynéhány ezerrel, holnapután vagy a következő héten bezár az egyik üzem künn a Váci-úton, a következő hónapban talán a Kőbányai-úton, vagy a városnak más helyén, vagy az országnak bármely részén szűnik meg egy üzem, szűnik meg egy iroda, egy munkavállalási hely, ami azt jelenti, hogy nemcsak hogy nem lehet újabb elhelyezkedést találni, hanem mindjobban összeszűkül a meglévő lehetőség is. Éppen ezért ma fokozottabb mértékben kellene a törvényhozásnak gondoskodnia a kormánnyal az élén, hogy ezt a mérhetetlen kizsákmányolást, a munkásoknak ezt a nagyfokú kiszipolyozását, kiaknázását valamilyen úton-módon megakadályozza. Ezzel szemben mit látunk? Azt látjuk, hogy à költségvetésben, a megajánlási törvényjavaslatban hatalmas összegek vannak előirányozva olyan adótételekre, amelyek a munkásokat,, az alkalmazottakat koppasztják meg és szívják el tőlük még azt a kicsiny jövedelmet is, amelyet a kapitalizmus keresetként meghagyott. Jövedelemadóban és vagyonadóban 58 millió pengő van előirányozva. Ez az össszeg hallatlanul súlyos. Ha még a vagyonadó képezné ennek az összegnek a nagyobbik részét, akkor ebben némi vigasz volna, azonban a jövedelemadó az, amely ennek az 58 millió pengőnek nagyobbik részét képezi, tehát itt is a kereset van megnyirbálva. Ma már úgy állunk a mi nagyszerű adózási rendszerünkkel, hogy az, akinek keresete eléri a havi 300 pengőt, keresete után ötszörösen fizet adót: háromszoros kereseti adót és kétszeres jövedelemadót fizet, tehát olyan súlyosan terhelik meg adóval, hogy ez igenis igazságtalan. Ez igenis hozzájárul ahhoz, hogy annak a dolgozónak az életét megrontják, mert ezt az adót családjától, gyermekeitől kell elvonnia, a megélhetését kell megrosszabbítania, életszükségleteit kell annyira lecsökkentenie, hogy nem élheti a kultúrember életét, hanem egész primitív emberi életet kell neki élnie, úgyszólván vissza van vetve az évszázadokkal ezelőtti állapotba. Ez ellen igenis tennie kellene valamit a törvényhozásnak, be kellene látnia, hogy ez nem mehet így tovább. En már rámutattam arra, hogy az állami költségvetésben vannak olyan súlyos összegek, amelyek olyan célokat szolgálnak, amely célokra nem feltétlenül szükséges a mai viszonyok között milliókat kiadni, különösen akkor nem, amikor az állami bevételek úgy folynak be, hogy a földhözragadt, szegény, sovány keresetű, a legminimálisabb emberi megélhetést sem biztosító keresettel bíró munkásokra, alkalmazottakra van kiróva egyrészt 58 millió, másrészt 24 millió pengő adó, nem is beszélve arról, hogy ezzel még az ő adózásuk kimerítve nincs. Mert hol van a forgalmi adó, hol van a fogyasztási adó, hol van a községi, egyházi és egyéb adó, amelyek mind-mind súlyosan nehezednek a vállaikra. Éppen ezért, ahol az adózókat és különösen a gyenge teherbíró képességű adózókat ilyen súlyosan róják meg adóval, ott nem szabad úgy dobálódzni a százmilliókkal, nem szabad 1200 millióra felduzzasztott költségvetéssel dolgozni, ott szigorúbban kell megvizsgálni, melyek a feltétlenül szükséges kiadások, és csak azokat szabad beállítani, előirányozni, amelyek minden körülmények közt és elkerülhetetlenül szükségesek az ország fenntartása érdekében. T. Ház! Amidőn arról beszélek, hogy milyen súlyos a helyzet, akkor igenis ezt az alkalmat még'egyszer fel kell használnom arra, hogy kissé mélyrehatóbban beszéljek magáról a munkanélküliség kérdéséről, (Helyeslés a, szélsőbaloldalon.) beszéljek arról, vájjon mi a kormány elgondolt tennivalója a munkanélküliség leküzdésére. (Büchler József: Semmi! Nyomorban hagyni a munkást!) Elsősorban anyagiakban nem találunk semmit, mert habár a szükségadó, amelynek az inségakció céljait kellene szolgálnia, be van állítva az elkövetkezendő költségvetési esztendőre is, attól még sem lehet komolyan remélni, a munkanélküliek, az önhibájukon kívül munka nélkül levők segítését. Erről bőséges tapasztalataink vannak. A városok öszszehordják a súlyos összegeket különadó alakjában, a városok részére azonban ezt nem használják fel. Kiindulhatunk akár Budapestről. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Tudomásom szerint Budapest szükségadó formájában kereken 14 millió pengőt szolgáltatott -be. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ezzel szemben az az összeg, amelyet az inségakció céljaira engedélyeztek, elenyészően csekély, mert úgy tudom, körülbelül 2—3 millió pengő körül ingadozott, tehát még negyedrésze sem annak az Összegnek, amelyet Budapest adófizető közönsége beszolgáltatott. Ha a vidéki nagyobb városok ez irányú tevékenységet veszem szemügyre, ott is hasonló helyzetet laláiok. Alkalmam volt például éppen megtudni, hogy Oyőr városának adófizető közönsége beszolgáltatott 740.000 pengőt szükségadó formájában, és a város Ínségesei ebből körülbelül 140—150.000 pengőt kaptak, 600.000 pengőt be kellett a központba szolgáltatni. Ha most ezzel szemben azt nézem, hogy viszont a falvak miként voltak ellátva, akkor meg lehet ítélni abból a sok súlyos panaszból, amely a falvak népétől érkezett, ahol igenis a dohos gabona elleni panaszok tömegesek voltak, ahol elpanaszolták a falvakban, hogy emberi táplálkozásra úgyszólván csalknem alkalmatlan burgonyát adtak ki az, inségakció alkalmával, és mindennek a tetejébe még az is megtörtént mindenfelé, úgyszólván egyöntetű eljárás alapján, hogy ezekért az emberi táplálkozásra kevésbbé alkalmas élelmicikkekért súlyos váltságmunkákat kellett szolgáltatni. Megszabták, hogy hány napot kell azért a 10 kilogramm búzáért, vagy azért az 50 kilogramm burgonyáért vagy lisztért dolgozni. Es amidőn a végzett munka ellenértékét szembeállítottuk a természetbeni inségakcióból származó adománynyal, kiderült, hogy horribilis árat kellett az ínségeseknek fizetniök ezért, mert az ő munkájuk értékét rendkívül alacsonyan szabták meg,