Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.
Ülésnapok - 1931-103
530 Az országgyűlés képviselőházának 10 lakosságával, ennek a kormányzópártnak többsége nem felelős választóinak, ez a kormányzópárt nem tartozik munkájáért felelősséggel azoknak, akiktől a mandátumot megszerezte. Miért? Azért, mert ezek a mandátumok nyílt szavazás útján, a hivatalos apparátus minden technikájának igénybevételével, csendőrrel, rendőrrel, lelki rábeszéléssel jutottak az egységespárt birtokába. A világ legtermészetesebb dolga tehát, hogy nem is lehet ettől a parlamenttől, ettől a Képviselőháztól mást várni, mint amit csinál, de nem lehet mást várni azért sem, mert ennek >ai parlamentnek, ennek a kormányzó többségnek 133 tagja 409 vállalatnál érdekelve van. A kormány tudtával, sőt merem állítani, a kormány hozzájárulásával. Nem lelhet tehát ettől a parlamenti többségtől, ettől az egységespárttól azt várni, hogy az ország, az ország lakossága, az ország népe részérc olyan törvényeket alkosson, amelyek ebben az országban lehetővé teszik a falu népe, a városi lakosság és mindenki részére iaz emberhez méltó életet. Ezért egyet mondok. Azok, akik velem egyformán gondolkoznak, akik ennek az országnak jövőjét szem előtt tartják és akik 'boldogabb; szebb és jobb országot akarnak itt teremteni, azt mondják, hogy minél előbb fel kell oszlatni ezt ia Házat, amelyet nyílt erőszakkal, szolgabírói és csendőrterrorral tereltek össze és a titkos választójog alapján új képviselőválasztást kell elrendelni. A közelmúlt napokban itt a pénzügyminiszter úr szájából azt hallottuk, hogy a kormány a nagybirtokososztály részére különböző formákban 1180 millió pengőt utalt kisegítésül. Kérdezem, hová lett, mivé olvadt, hova tűnt el ez az 1180 millió pengő. A falvak népe, a falusi lakosság, a kisbirtokososztály, a * falusi földnélküli szegények nem láttak ebből az 1180 millió pengőből semmit. Hová vitte a nagybirtokososztály ezt az irtózatos összeget, amely az ország lakosságának véres verejtékéből halmozódott össze. Kivitték talán Vaduzba ezt is?- Hová lett, ha nem Vaduzba vitték? Hiszen a törpebirtokosság, a falvak népe pusztul, árverések, tönkremenések végtelen láncolatát látja, a falvak népe hosszú hónapokon keresztül alig lát pénzt, nincs munkája, nem adnak munkát neki, dologtalanul, munka nélkül járja az országútját, hogy nyomorult életének fenntartásához legalább a mindennapi kenyeret meg tudja teremteni. Száz és száz esetben sikoltottunk bele a közvéleménybe, a kormány és a kormányzópárt fülébe, hogy ne nézzék tétlenül a falvak népének éhezését, pusztulását, segítsenek, adjanak munkát, munkanélkülisegélyt. A refrain, a erre a kívánságra mindig csak az volt és ma is az, hogy nincs pénz, hogy nem lehet, nem szabad munkanélkülisegélyt adni. Éppen a tegnapi nap folyamán felállott egy pap-képviselő a túlsó oldalról és ki merte ereszteni a száján azt, hogy ő nem ad a munkanélkülieknek munkanélkülisegélyt és hogy tiltakozik az ellen is, hogy adjanak. Kérdem: az ő papszive, az ő pap-lelke el tudja nézni azt, hogy a falvak lakóinak tízezrei pusztulnak- el, a gyermekek tízezrei kerülnek korai sírba, mert a családoknál napokon keresztül nincs kenyér? Az elmúlt hetekben végigjártam Bihar megyét, Hajdú megyét, t Szatmár megyét. Végigmentem a falvak egész sorám és a legszörnyűbb, a legkétségbeejtőbb helyzetet találtam ott. Bihar megyének egyik községében pl. egy beteg anyát láttam feküdni, akit a súlyos be?. ülése 1932 június 11-én, szombaton. tegség hetek óta köt ágyhoz, aki nem bír kimenni a lakásból, körülötte pedig ott van három kiskorú gyermek és egy dolgozni akaró, erős, kétkarú apa. Sír az egész család, hogy három nap óta nincs kenyér a háznál. A szomszédok által hozott nyers krumplit főzik meg az erdőben szedett rőzse lángján, és testében a súlyos kórral súlyos betegséggel ott fekszik az anya. Egy falat kenyerük, egy tányér meleg levesük nincs és főtt hajába krumplit kell ennie a családnak. Ezt azonban nemcsak én mondom, nemcsak én állítom. Méltóztassanak megengedni, hogy egy-két levélből felolvassak néhány töredéket. Most van a tavasz vége, amikor a munka már mindenütt megindult, amikor tehát már kellene kenyérnek lennie minden házban. Amikor minden dolgozni akaró, dolgozni kivánó és dolgozni tudó embernek lehetővé kellene tenni, hogy az éhséggel tovább ne kelljen küzdenie, most küldik a leveleket. Az egyik Vas megyéből érkezett. Hangzik a következőképpen {olvassa) : «Nagyon szomorú a helyzetünk, az inségliszt még nagyobb Ínséget csinált. Nagyon szeretnénk tudni, meddig kell még szenvednünk? Az egész munkásosztály egy kisajtolt fesontváz, éhezik, fázik, nincs ruhája, nincs tűzre valója, nincs pénze, így teljesen el kell pusztulni, de még kilátás sincs munkára és némán, tehetetlenül kell néznünk családunk pusztulását.» Battonyáról írják (olvassa): «Az éhenhalásról adjunk hírt innen a tejjel-mézzel folyó Alföldről, Beliezay Géza birtokáról? Mi, mint tanyások vagyunk lekötve az egész nyári munkára és <a hosszú tél után kenyér nélkül vagyunk. Kértük most, hogy adjon annyi búzát, amennyit akar, csak hogy adjon valamit, hogy éhen ne 'haljunk. Es ő azt mondotta, Ihogy nem adhat, hogy Ő nem ád semmit. Mi most Isten kegyelmére ki vagyunk téve az éhenhalásnak. A cselédségnek is azt mondotta, hogy ha furkóval tömnék is be, akkor sem fogyna el 287 kiló búza a hat családnál egy fertályban, vagy három hónapban. Azt a kijelentést tette: Menjen legelni, akinek nincs mit ennie, vagy menjen a Barátsághoz» — má!r mint a szociáldemokratákhoz — «hogy adjanak barátságot.» A legszörnyűbb azonban ez ia harmadik töredék, amelyet Tiszaszederkény községből írtak (olvassa): «Már nyolc hónap óta munka nélkül vagyok és öt tagból álló családom van. Kis gyermekeim, akik velem együtt majdnem meztelenek, haldokló könyörgéssel fohászkodnak hozzám kenyérért. Mint a gazdátlan állatok, a legnagyobb szegénységben vagyunk. Lakásunkat is el kell hagynunk, mert nem tudjuk fizetni és nincs hová lehajtani fejünket.» Van-e ennél megrázóbb állapot, t. Képviselőház, amikor az ember, aki dolgozik, aki hivatva van alkotni és teremteni, aki hivatva van családot alapítani, családját fenntartani, a kétségbeesés, az őrület és az öngyilkosság határáról kénytelen ilyen levelet írni, iamelyben szörnyű, kétségbeesett hangon kér bennünket, hogy segítsünk, (hogy segítsen a kormány, hogy gyermekeit az éhhaláltól megmentse. Ha ezt látjuk és ha úton-útfélen találkozunk ezzel, nem lehet senkinek más vágya, más kívánsága, más követelése, mint az, hogy pusztuljon az a rendszer, amely itt az ország nyakán tíz esztendőn keresztül gyötri és kínozza az ország lakosságát, amely az ő egyoldalú politikájával nem tudja megtalálni azt a lehetőséget és utat, amelyen az ország szenvedő népét a nyomorúságból kivezesse.