Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-102

496 Az országgyűlés képviselőházának 102. ülése 1932 június 10-én, pénteken. lehet olyan olcsó érvekkel elütni, hogy nincs hozzá pénz, mert el tudok képzelni olyan időt, amilyennek tanul voltunk 1918-ban, amikor senki sem kérdezte, hogy van-e pénz rá és amikor bizony nagyon kicsi hijja volt, hogy az én elgondolásomnál sokkal radikálisabb földreformot és telepítést nem csináltak olyanok, akik velünk nemzeti szempontból nincsenek egy véleményen. Kérdem önöktől, hogy amikor olyan súlyos helyzetben van az egész magyar nemzet, gazdaságilag sokkal súlyosabb helyzetben, mint 1918-ban volt, nem kellene-e gondolkozni azon, hogy ezt a telepítést megvalósítsuk? Hogyan akarnak önök nemcsak a földmunkás nincsetleneknek, hanem a kisiparosoknak és a nagyiparnak is új munkaalkalmakat teremteni? Hiszen a föld nyomorúsága, a föld kihasználatlansága, az árviszonyok, az adóviszonyok, mindaz, ami elsősorban a falusi kisembert sújtja, megsemmisíti a kisiparost és megsemmisíti lassankint a gyáripart is. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A gyáripart se lehet máskép talpraállítani, csak úgy, hogy megvalósítjuk ezt a becsületes, komoly agrárdemokráoiát, mert ha ezer falut telepítünk ebben az országban, az ezer templomot jelent, ezer iskolát jelent, az jelent utakat, jelent millió szerszámot, jelenti nyolcszázezer embernek munkábaállását, és ne felejtsük el, szegény országnak egy igaz tőkéje van: a munkaereje. Egyetlen munkásembernek nem szabad ebben az országban munka nélkül, ölhetett kézzel lenni addig, amíg van mód arra, hogy munkába állítsuk őket. (Helyeslés jobbfelől. — Buchinger Manó: Helyes, de nem csinálnak semmit!) Es van mód rá. Amíg más országok lassan, fokozatosan, szervesen komoly, nagyszabású reformokat valósítottak meg, addig mi ezeket a nagy gazdasági, nemzeti íreformokot száz, vagy nyolcvan esztendőn keresztül nem csináltuk meg. Ezek a reformok itt vannak, sürgetnek minket, és igenis állítom, hogy ezeknek a reformoknak megvalósítása minden magyar embernek kenyeret tud adni. (Ügy van! half elől.) De ehhez határozottság kell, ehhez terv kell, ehhez gondolat kell. Ezt nem lehet elintézni azzal, ïamit a t. miniszterelnök úr mondott, hogy meg akarja óvni a pengő értékállóságát — és ez az ő egész programmja. Nehéz helyzetben, olyan helyzetben, amelyben jórészt rajtunk kívülálló okok is belejátszanak ia mi sorsunkba, neimi segíthet más, csak fokozott iniciatíva, fokozott szellemi munka és fokozott tehetség a tervkészítésnél és végrehajtásnál. Nem segíthet más, mint minden igazi erőnek munkábaállítása, és mindezeken! túl a létminimum, megvalósítása, a létminimum megmentése. Az egész világ legnagyobb gazdasági gondolkozói azon tűnődnek, hogyan öntsék bele a kapitalista termelési^ formákba az új szükségleteket, hogyan tudják beleépíteni az új idők új szükségleteit a kapitalista rendszerbe. Európában mindenütt, ahol jobb világot próbálnak teremteni, a nagy dolgozó rétegek létminimumának biztosítását keresik. A mi pénzügyminiszterünk másképpen gondolkozik. Ö ma is nem a kisemberek létét félti elsősorban, hanem a nagy vagyonokét és a nagy jövedelmekét. Azzal szemben!, amit a pénzügyminiszter úr mondott expozéjában, én azt állítom, hogy Franciaország sohasem válhatott volna a világ legegészségesebb államává, ha olyan pénzügyminiszterei lettek volna, mint a mienk és ha a nagy vagyonok és nagy jövedelmek érintetlenségére építették volna fel gazdasági politikájukat. A francia gazdasági politikát, a francia nemzet egészségét felépítették a dolgozó francia milliókra, a kisemberekre, a kisgazdára, a kisiparosira, a kiskereskedőre és minden kisemberre. A pénzügymiszter úr azt mondja, hogy ő nem akar proletárt látni. (Ternesváry Imre előadó: Bizony nem!) Állítom, hogy ez a tíz esztendő Európában sehol nem pergett le úgy, hogy kis helyen annyi rengeteg proletárt teremtettek volna, mint nálunk. Tíz esztendő alatt a kisgazdatársadalom legnagyobb részéből proletárt teremtettek, tíz esztendő alatt a kiskereskedő, kisiparos proletár lett; a tisztviselőből, is proletárokat teremtettek. A magyar kormány egész takarékossági akciója ia kisemberek, a 100 pengő fizetésű kistisztviselők megnyomorítására van felépítve. Ez a bolsevizmus útja, nem peldig az, amit mi hirdetünk, hogy elsősorban a nagy vagyont és a niagy jövedelmeket kell megfogni. (Propper Sándor: Elmentek már Vaduzba nyaralni!) A t. honvédelmi miniszter, aki vérbeli katona, igazat fog nekem adni abban, hogy sohasem lehetett volna háborús győzelmet aratni magyar, vagy osztrák-magyar részről, de semmiféle oldalon, ha a háborúban tiszt, altiszt és közlegény között olyan szédületes űr tátongott volna, mint amilyen ma a magyar társadalom gazdag, vagyonos, élvező rétegei és a szegény tömegek között van. A német hadsereg, amelyet nem lehet bolsevizmussal vádolni, elejétől fogva úgy rendezte meg a háborút, hogy a tiszt^ ugyanazt a kosztot ette, mint a legénység és nálunk is az volt a helyzet, hogy minél kevesebb volt az ennivaló, annál inkább közeledett a tiszt a legénységhez a maga életmódjában. Nem voltam przemysli katona, de bizonyos vagyok benne, hogy amikor a kenyér nagyon fogytán volt, akkor már nem volt különbség, nem szabad, hogy lett legyen különbség tiszt és legénység között, mert arról volt szó, hogy minden életet meg kell menteni. A t. pénzügyminiszter úr nem veszi észre és a t. túloldal nem hajlandó észrevenni, hogy ostromlott vár vagyunk, amikor ezeket a szédületes különbségeket nem lehet büntetlenül tovább tűrni. (Kabók Lajos: Nekik még van kenyerük, azért nem veszik még észre a különbséget! — Temesváry Imre: Hol van ma Magyarországon nagy vagyon?) Igenis operációra van szükség, igenis, ha valaha volt, ma van nagy reformokra szükség. Szükség van egy radikális, a kisembert, a kisgazdát és a középgazdát megmentő teherrendezésre. (Ugy van! Ügy van! a baloldalon.) Igenis szükség van egy nagy telepítésre. Éneikül mozdulni sem lehet. Aki Magyarországot ki akarja vezetni ebből a káoszból, az nem írhat mást a maga zászlajára, mint egy nagyszabású telepítést, minimálisan 3 millió holddal, ezer faluval. Ezt azonban nem látom sehol. Nem látom a kormány .programját, — egyáltalában nem látom a készséget arra, hogy a kormány, vagy akár ez a parlament ezeket a nagy reformokat megvalósítani akarná, nem látom a modern gazdaságpolitikai szellemet. Ellenkezőleg, a kapitalizmus kérdésében is a legósdibb álláspontot foglalja el a m. kir. kormány; a^pénzügyminiszter úr kiássa Smith Ádám száz éve heverő' csontjait és azokkal ha;dakozik. (Derültség.) A világon, de legalább is Európában ma már nincs komoly gazdasági politikus, aki Smith Ádámra esküdne, aki a kapitalizmust olyan orthodox módon fogná fel, mint ő. Azt is állítom, hogy itt az ellenzéken sin-