Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-102

450 Az országgyűlés képviselőházának 102. ülése 1932 június 10-én, pénteken. nem!) eddig mindig megszavazta. Azt tartom, hogy a költségvetés, az appropriáció megsza­vazása tulajdonképpen formai kérdés és ezért formailag nem szavazom meg. Ha azonban tudnám» hogy a mostani kormány ki lehetne téve annak, hogy de facto nem szavaztatnék meg neki az appropriáció, ezt, őszintén szólva, mélységesen sajnálnám, mert éppen az álta­lain elmondott külpolitikai okoknál fogva nagy hibának tartanám, ha a mostani miniszterelnök úr kénytelen volna helyét elhagyni. (Ügy van! balfelől.) A miniszterelnök úr külpolitikai vo­natkozásban igen nagy sikereket ért el, igen nagy bizalommal vannak iránta (Ulain Ferenc: Az országban is!) és igen nagy bizalommal vannak a pénzügyminiszter, Korányi báró iránt is. Mind a pénzügyi kormánynak, mind a kormánynak általában nagyon sok intézkedé­sét nem helyeslem és nem tudok velük egyet­érteni, mindazonáltal, mint ellenzéki ember­nek is meg kell állapitanom, hogy külpoliti­kai szempontból és az ország szempontjából igen sajnálatosnak tartanám, ha a kormány most hagyná el a helyét. Ellenkezőleg, azt hi­szem, hogy arra a politikai belátásra fog jutni, hogy igenis a nemzetre való appellálás az egyetlen út, amely tiszta politikai képet fog Magyarországnak biztosítani. E reményem el­lenére az appropriációt nem fogadom el. (Helyeslés balfelől.) Elnök: Szólásra következik? Takách Géza jegyző: Szilágyi Lajos! Elnök: A képviselő úr nincs jelen. Jelent­kezése töröltetik. Utána következik? Takách Géza jegyző: Meskó Zoltán! Elnök: A képviselő úr nincs jelen, jelent­kezése töröltetik. Utána következik? Takács Géza jegyző: Ulain Ferenc! Ulain Ferenc: T. Képviselőház! A függet­len kisgazdapárt, mondjuk, hivatalos állás­pontját a tegnapi nap folyamán Gaal Gaston képviselő úr, a párt vezére már kifejtette. Nagy általánosságban szóvátette itt azokat az el­gondolásokat, amelyek minket, a párt tagjait is vezetnek. Egységesek vagyunk azokban a kérdésekben, amelyeket előterjesztett és ennek következtében abban a tekintetben, amit ő már előterjesztett, semmi hozzáadnivalóm nincs. Detail munkát pedig a tegnapi nap folyamán pártunk részéről Eckhardt Tibor igen t. képvi­selőtársam végzett. Nekem ma az volna a fel­adatom, hogy pártunk elgondolását ebben a detail munkában tovább fejtegessem és az igen t. Képviselőház előtt néhány olyan körül­ményre hívjam fel a figyelmet, amelyekre Eckhardt Tibor igen t. barátom az idő rövid­sége folytán a tegnapi nap folyamán már nem térhetett ki. Az appropriáció azt jelentené, hogy mi a jelenlegi kormánynak felhatalmazást adunk arra, hogy hajtsa végre azt a költségvetést, amely itt megszavaztatott. Egészen őszintén szólva, az az érzésem, hogy gyerekes játékot űzünk, amikor ezt a felhatalmazási javaslatot itt megtárgyaljuk, annál az egyszerű oknál fogva, mert hiszen már két hónappal ezelőtt olyan felhatalmazást adtunk a kormánynak, amely mellett maga a költségvetés is már tel­jesen irreális, majdnem —• bocsánatot kérek ezért a szóért — illuzórikus játék volt és leg­feljebb arra volt alkalom, hogy az ország színe előtt a költségvetés kérdésével kapcsolatban jobb, vagy kevésbbé jó gondolatokat a nyilvá­nosság előtt megtárgyaljunk. Miért adjunk tehát a kormánynak felhatalmazást arra, hogy a költségvetést végrehajtsa? Nincs mire adni, hiszen már megvan, de nincs mire adni azért sem, mert a költségvetés maga sem realitás, minthogy ezzel a költségvetéssel a kormány bármely pillanatban azt csinálhat, amit akar, adókat emelhet, vagy leszállíthat, fizetéseket leszállíthat vagy emelhet, e költségvetés bár­mely tételét egy. tollvonással áthúzhatja és annak helyébe új tételt állíthat be. Szomorú, hogy idáig jutottunk és méltóz­tassék elhinni, hogy azoknak a fájdalmas nagy szomorúságoknak leltárában, amelyet a mai napokban összeállítani lehetne, nem a leg­kisebbek közül való, hogy ennek a nemzetnek odáier kellett eljutnia, hogy az ő felhatalma­zási és költségvetési vitájában gyermekes mun­kát végezzen, illetve gyermekes képviselőházi, vagy országgyűlési munka mellett asszisztál­jon. Hogy idáig eljutottunk, az önmagában véve szomorú tény és mondom, abban a ha­lálos leltárban, amelyet össze kell állítani v a jelenről, nem utolsó helyen áll a leltárnak ép­pen ez a része. Mélyen t. Képviselőház! Annak ellenére azonban, hogy a praktikus politikai élet szem­pontjából semmi értéket nem tulajdonítok an­nak a munkának, amelyet itt hetek óta vég­zünk, részt veszek a vitában azért, hogy itt az ország színe előtt a kormánynak és a t. túl­oldalnak, de egyúttal az egész magyar közön­ségnek, a magyar társadalomnak, elmondjam azokat a gondolatokat, amelyek nem egyének­től, hanem széles néptömegektől származnak, amelyek széles néptömegeknek óhaját, vágya­kozását fejezik ki. Az igen t. kormány tizedik hónapja végzi a kormányzás munkáját. Le kell szögeznem, hogy a becsületesség és tisztesség szempontjain kívül, amelyeket főként éppen ellenzéki padsorokból naponként szoktak a kor­mánnyal kapcsolatosan hangoztatni, van még egy szempont, amelyet nagyon szívesen írok az igen t. kormány javára és ez az, hogy ezekben a kétségbeejtően súlyos időkben vállalta azt a munkát, amelyet vállalt és amelyet kellően nem jellemezhető türelemmel, nyugalommal, önmegtagadással, önmegadással végez napról­napra, pedig ez a munka naponként súlyosabb lesz és naponként nehezebb kérdések válnak megoldandókká. Végzi ezt a munkát, pedig egé­szen bizonyos, hogy dicséretet és elismerést ezért a munkáért sohasem fog a társadalomtól és a nemzettől kapni. (Szakács Andor közbe­szól.) Szakács Andor t. barátom azt mondta, hogy maga a kormány elnök úr ezt a rettenetes mun­kát sintérmunkának nevezte egy alkalommal, amivel kellően ki van fejezve, hogy mily há­ládatlan és elismerésnélküli munkára vállal­kozott. Én magam is csatlakozom ahhoz a szemé­lyes elismeréshez, amelynek Gaal Gaston t. képviselőtársam a kormány tagjai iránt kifeje­zést adott és amelyről az imént Pallavicini György őrgróf t. képviselőtársam is szólott, csatlakozom) ehhez a személyek szempontjából, azonban — sajnos — a gestio^ szempontjából nem, mint ahogy ezt rjártom vezére és a tegnap felszólalt Eckhardt Tibor t. barátom sem tette. Miért? Mert ha végigtekintek azon a tíz hóna­pon, amely alatt a kormánynak cselekednie kellett volna, azt kell látnom, hogy az elmu­lasztott alkalmaknak egész láncolatával állunk szemben. Igaz, hogy a kormány leszállította a tiszt­viselői fizetéseket, igaz, hogy felemelte az adókat, igaz, hogy ezzel a két tevékenységével elért egy 150 millió pengő körüli megtakarítást, ez azonban egészen jelentéktelen, különös kor-

Next

/
Oldalképek
Tartalom