Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-102

428 Az országgyűlés képviselőházának 102. ülése 1932 június 10-én, pénteken. gával, tudtuk, hogyha Tisza István valamit mond, attól nem lehet őt eltéríteni. (Propper Sándor közbeszól.) Elnök: Csendet kérek! A képviselő urat rendreutasítom ! Pekár Gyula: A második pontra ez a válaszom. A harmadik pont, .amelyet végleg tisztázni kell itt, Tisza István temetése. Abban igaza van Vázsonyi Jánosnak, hogy ott összesen negyvenötén voltak jelen, akik közül tizenöten képviselők vagy a főrendiház tagjai voltak. De figyelmeztetek mindenkit arra, hogy Tisza István pártjának nagy zöme akkor már vidéken volt és ott teljesítette kötelességét mint hazafi. Másrészt pedig sokan nem is tudtak még a dologról, az itteni terror hatása alatt, akik pedig oda eljöttek, — barátaim és társaim, akik ott voltak, emlékezhetnek rá — tudják, hogy ott a Roheim-villa előtt micsoda jelenetek folytak le. Most is látom magam ^ előtt azokat a vörösbaj uszú, ocsmány kinézésű cseh katonákat, akik holtrészegen apasztrofáltak ott bennünket, szuronnyal fenyegettek és azt mondták, — bocsánat, hogy Tisza emlékével kapcsolatban ilyeneket kell ismételnem, de a jövő kor talán tanul ezekből — annak a dögnek fejét pedig hozzátok ki onnan, mert különben a ti fejeteket ütjük le. (Mozgás a jobboldalon.) Ezt volt akkor a hangulat. En Petri Elekkel és Beöthy Zsolttal léptem be oda. Jelen voltak ott — csak azokat sorolom fel, akikre emlékszem: Ráday Gedeon gróf, Almásy László, Latinovits Endre, Keblovszky Lajos, Perényi Zsigmond báró, Vojnich Sándor báró, Klebelsberg Kunó gróf, Sándor János, Radvánszky Béla báró, Károlyi György gróf, Balogh Jenő, Almásy Dénes gróf, Scitovszky Béla, Szász Károly és Serényi Béla gróf. Hozzáteszem, hogy ezek közül az urak közül, életük veszélyeztetésével Ráday Gedeon gróf vezetése alatt, Almásy Dénes gróf, Balogh Jenő és Latinovits Endre lekísérték a tetemet egészen Biharba, ahol csatlakozott hozzájuk még Fráter Barna is. Csak ennyien voltak ott, ez való igaz, hanem ez nem változtat azon, hogy Tisza István szellemében többi társaink, a Tisza-pártnak, a munkapártnak többi tagjai vidéken teljesítették hazafias kötelességüket. Az a kifogás tehát, hogy a munkapárt nem törődött Tisza Istvánnal, nem állja meg a helyét. A harmadik dolog, amellyel Vázsonyi János t. képviselőtársam illette a pártot és^amire okvetlenül reagálnom kell: a munkapártnak állítólagos feledékenysége Tisza Istvánnal szemben. Ebből az alkalomból kötelességem felemlíteni egy esetet, hogy igenis, elparentálták Tisza Istvánt és pedig még 1918 december havában, tiszteletteljes szolgájuk, éppen én. Kötelességem ezt ad perpetuam rei memóriám megörökíteni. A következőképpen történt a dolog. Volt egy «A háborúban feldúlt tűzhelyeket újraépítő országos bizottság.» Ennek r elnöke gróf Tisza István volt s én a párt részéről abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy engem adtak alelnöknek őmelléje. Együt dolgoztunk s a legszebb tervekkel, nemzeti eszmékkel, gyönyörű ideákkal voltunk eltelve. Tisza István meggyilkolása után pár hétre összehívtam ezt a bizottságot, mint annak az országos bizottságnak, Tisza István halála után illetékes vezetője. Itt egy nagy meglepetés várt reám. Két úrnak, akiket szándékosan nem akarok itt megnevezni, ezt mondtam: (Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) Ezt azt uraknak mondom, én nem régi tüzeket akarok kigyújtani, legfeljebb a kegyelet mécsesét akarom meggyújtani egy nagy magyar mártir emléke előtt. (Szilágyi Lajos: Eltérőleg gróf Andrássy Gyulánétól, aki Tisza Istvánról a Pesti Hírlapban köztudomás szerint mi mindent összeírt!) Az a két úr, — nagyon jól fogják tudni, hogy rájuk célzok — akkor bámulatos fölénnyel és fensőbbséggel támadt rám. Amikor én azt mondottam, hogy éppen talán a tragikus halálra való tekintettel, ne töltsük be egyelőre ezt az állást, ennek az országos bizottságnak elnöki állását, akkor ez a két úr valósággal rámtámadt és azt mondották: Haj, Pekár úr, más világ van most itt! ]\lem így, mi már intézkedtünk is! En megrökönyödtem: Bocsánatot kérek, hát én vagyok a bizottság feje, a hátam mögött intézkedtekl Igen, igen, rendben van már az egész dolog, Hock Jánost kértük fel a Tisza helyére. (Zaj és felkiáltások a jobboldalon: Gyönyörű! — Kérődi Katona János: Mintapap volt!) En elképedtem és bevallom... (Buchinger Manó: Hock János igenis mintapap volt! — Propper Sándor: Tisztességes ember volt! — Zaj és ellenmondások jobbfelől. — Elnök csenget.) Hogy hű legyek a történtek előadásában, azt mondtam: Ezt nem értem, ez valóságos árulás, kegyeletsértés, mert itt az én tudtom nélkül csak a bizottság határozatával lehet valamilyen deciziót hozni. Erre azt felelték azok az urak: Tegyen Pekár úr, amit akar. Mondom: Meg is fogom tenni. Kijelentem ezennel, hogy én Hock Jánossal együtt nem dolgozom, le fogok mondani, de abban & gyűlésben, amelyen én fogok elnökölni utoljára, kikötöm magamnak azt, hogy miután engem a munkapárt bizalma tett ide Tisza István mellé, én Tisza Istvánt ebben a kettős minőségében elparentálom, mint embert és mint magyar hazafit. Erre azt mondták, hogy tessék megállapodni ebben az irányban magával az utóddal, Hock Jánossal. (Zaj.) Az elnöki szobában beszéltem azután magával Hock Jánossal, aki azt mondotta: ide új garnitúra kell. Erre azt mondottam: hiszen a terrornak engedni vagyok kénytelen, azonban kikötöm magamnak ezt az elparentálást. Erre* ő azt mondotta, hogy csak egyet köt ki a maga részéről, hogy ne becsméreljem Károlyi Mhályt. Ezt készséggel megígértem neki, mert nem Károlyiról akartam beszélni, hanem Tisza Istvánról. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Amikor így megállapodtunk, egy harmadik úr, aki az elnöki szobában a kanapén ült és aki eddig néma szemlélő volt, kissé indulatosan nézett rám és Hock Jánosra. Bátor vagyok közbevetőleg megjegyezni, hogy mindez, amit itt elmondok, nem ötletszerű dolog. En ezeket a dolgokat Debrecenben, április 24-én a Tisza István Tudományos Társaságban, mint tiszteletbeli tag, székfoglalóképpen is elmondottam, és mint kefelenyomatból idézek ebből az írásból. Az illető úr rámnézett, illetőleg Hock Jánosra és a következőket mondotta (olvassa): Ugyan mit komédiázol, mit kaszinózól annyit ezekkel! En má.r alájuk gyújtottam egyszer, majd megmutatom, alájuk gyújtok mégegyszer. Tudom én mi az urak baja, meg is mondom: nem folyt elég vér! No majd lesz még, fog majd vér folyni elég! (Felkiáltások a jobboldaIon: Ki volt. az!) Mindjárt rátérek. Nem ismertem az illető urat, Hock János bizonyos udvariassággal megismertetett minket egymással, s mondotta: Pekár Gyula — Bokányi Dezső. (Mozgás a jobboldalon.) Erre bementünk a szomszéd terembe, én megnyitottam az ülést és becsületes, a fájdalomtól talán egy kissé