Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-101

Az országgyűlés képviselőházának 101. abban a helyzetben, hogy Magyarországtól élő állatokat vásároljon. (Ügy van! a baloldalon!) Amíg a fakereskedelemnek, a fahozatalnak bizonyos szindikátusi organizáción keresztül nem adatik mód arra, hogy kiegyenlítse á különböző fák közti árakat és egy átlagár megszabásával lehetővé tegye, hogy az aránylag drágábban áruló országokból is tudjunk megfelelő kontingenst vásárolni azért, hogy a magunk mezőgazdasági exportjának csereáruellenértékét biztosítsuk, addig ebben a kérdésben sem lesz rend, addig ebben a kérdésben sem tudunk eredményesen előrejutni. (Ügy van! balfelől.) T. Ház! Nem hosszabb kereskedelempolitikai előadással szándékozom t. képviselőtársaimat untatni. (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) Csupán példákat hoztam fel arra, hogy végeredményben törekednünk kell, hogy minden hosszabb lélekzetű, minden nagyobb koncepciójú kereskedelempolitikai terv mellőzésével és félretételével (Magyar Pál: Árucsereegyezménnyel!) ad hoc árúcsereegyezményekkel biztosítsuk az idei termésfeleslegek^ feltétlen eladását. • (Magyar Pál: Vissza a jó, primitív árúcseréhez! Nincs valutarizikó! — Ügy van! balfelől.) Mert engem, az igazat megvallva, nem érdekel, hogy mi lesz 1933/34-ben, engem az érdekel, hogy ebben az 1932/33. gazdasági évben nyolcmillió embert kell ezen a nyomorult földön eltartani (Rakovszky Tibor: Ügy van! Ez a probléma!) és ha nem tudjuk mezőgazdasági feleslegeinket kivinni, akkor felfordul ebben az országban a gazdasági stabilitás, felfordul az államháztartás egyensúlya és komoly veszedelem fenyegeti az ország belső rendjét és békéjét. (Ügy van! balfelől.) Ez a mai helyzet lényege, ez az a kérdés, amelyet minden körülmények közt meg kell oldani és én a magam részéről csak aláhúzhatom azokat a kijelentéseket, amelyeket itt Eber Antal t. képviselőtársam tett, amikor azt tanácsolta, hogy ennek a kérdésnek kell, hogy felelős gazdája legyen a kormányon belül, úgy, amint a nagyobb külföldi országok is csinálják. Megfelelő szakember, centrális irányítás alatt eleven, gyors, a viszonyokhoz idejében alkalmazkodni tudó árúcsereegyezmények rendszerét kidolgozó és szervesen egybekapcsoló irányítás alatt sürgősen hozzá kell fogni az eddigi hosszabb lélekzetű, de végeredményben túlnyomórészben eredménytelen preferenciális szerződések rendszere helyett a magyar export organizálásához. (Rakovszky Tibor: De ne Gyosz-ista, hanem agrárius legyen! — Magyar Pál: Szakember legyen, értse a módját és ne bürokrata legyen!) (Az elnöki széket Puky Endre foglalja el.) Az eddig előadottak után egy reményteljes várakozásomnak adhatok kifejezést, amikor rámutatok arra, hogy a weimari Németország tizenkétéves fennállása idején velünk szemben a legmostohább elbánást tanúsította külkereskedelmi és gazdasági téren és az igazat megvallva, nekünk, akik az ország jövőjét gazdasági kérdésekben is biztosítva óhajtjuk látni, semmi okunk sincs siratni ennek a weimari Németországnak elmúlását. (Buchinger Manó: Nein egészen biztos!) Bizonyos tapasztalatok alapján merem állítani, hogy az eljövendő Németországtól sokkal több megértést várhatunk a magunk gazdasági igényei és szükségletei tekintetében, mint amenynyit a weimari Németország részéről tapasztaltunk. A német birodalom, hogy csak egy ülése 1932 június 9-én, csütörtökön. 405 példát hozzak fel Buchinger t. képviselőtársam, a tavalyi év első hat hónapjában összesen két vágón gabonát vásárolt Magyarországtól; ez a weimari Németország nem restellte azt, hogy 1930-ban 80 millió pengővel volt aktív az ő külkereskedelmi mérlege Magyarország felé, vagyis az a szegény Magyarország, amely a világháborúban bizony keményen tartotta hátát a német fegyverbarátság mellett, 80 millió pengő arannyal járult hozzá végeredményben a német birodalom alátámasztásához 1930-ban. (Klein Antal: 64 millió volt! — Egy hang a baloldalon: Az is elég!) En ezt csak azért mondom, mert meggyőződésem, hogy a most kialakuló új német birodalom ezekben a vonatkozásokban is észre fogja venni azt, hogy a német birodalomnak nem érdeke, hogy a Duna medencéjében a szegénységet, a pauperizálódást és az elproletarizálódást tovább fokozza. (Ügy van!

f Ügy van! balfelől.) Nem lehet érdeke a német birodalomnak, hogy akár a pánszlávizmusnak, akár a különböző imperialista törekvéseknek Nyugat felől szabad betörési kaput nyisson a maga rossz külkereskedelmi^politikájával, és bizonyos konkrét kijelentések és megbeszélések alapján merem itt azt a kijelentést tenni, hogy az eljövendő német birodalomtól ebben a vonatkozásban aránytalanul több megértésre, aránytalanul becsületesebb bánásmódra számíthatunk, mint amelyet az elmúlt Németországtól tapasztalni kénytelenek voltunk. (Gr. Hunyady Ferenc: Nem is lesz szükség rá, mert a reparáció kérdését megoldják! — Buchinger Manó: A legnagyobb csalódásokra lehetnek elkészülve! — Dinnyés Lajos: Két vagonnál csak többet fognak venni! — Buchinger Manó: Nem sokkal! Hitleréknek az a programmjuk, hogy semmit sem szabad behozni! Ezt az urak nem tudják? Mindenki tudja!) Az export megfelelő szabályozásával szorosan összefügg, illetőleg az exportnak súlyos akadályát jelenti az a devizagazdálkodási rendszer, amelyet ma délután itt Eber Antal t. képviselőtársam is szóvátett. Nem férhet kétség ahhoz, hogy az a devizagazdálkodás, amely túlnyomórészt, 70%-ban agráreredetű exportunkat 30%-os pönalizálással sújtja, nem felel meg az ország gazdasági érdekeinek. En teljesen tisztában vagyok azzal, hogy minő veszedelmek állhatnak elő abból, ha mondjuk egy szabadforgalom, akár csak korlátoltan szabadforgalom kapcsán a spekuláció beleavatkoznék a pénz értékelésébe, de semmi veszedelmet nem látnék abban, ha az a terv, amelyet Magyar Pál t. képviselőtársam a pénzügyi tárca költségvetési vitája során itt már ismertetett és kifejtett, komoly konszideráció és elfogadás tárgyává tétetnék. Mert mit jelent lényegében Magyar Pál t. képviselőtársam javaslata? Nem jelent egyebet, minthogy az a büntetés, amelyet a magyar exportőr szenvedni kénytelen azért, mert magyar árut külföldre visz, elimináltatik és elimináltatik az a prémium is, amelyet az importőr kap ma a hivatalos árfolyamon jegyzett valuták révén, sokszor felesleges es az ország közgadasági életét meddőén terhelő importáruknál. (Ügy van! balfelől!) Azt kérdezem, józanul mérlegelve: mi akadálya lehet annak, hogy miután az aranyparitás hipotéziséhez — nem akarom fikciónak mondani — nyúlni nem akarunk — s én ma már azon az állásponton vagyok, hogy akár jó, akár rossz ez, a gazdasági életben a zökkenőket lehetőleg el kell kerülni — és miután ez a rendszer bizonyos mértékig már beidegeződött, ne