Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.
Ülésnapok - 1931-100
Az országgyűlés képviselőházának 100. ülése 1932 június 8-án, szerdán. 327 meg kell azonban tennünk az intézkedéseket olyan irányban is, hogy amennyiben a mai nehéz viszonyok között, a pénzügyi megalapozás hiánya miatt egy általános földteherrendezés intézményes megoldása lehetetlenné válnék, ágy ebben az esetben legalább is egy hosszabb nyugalmi állapotot kell biztosítanunk a mezőgazdaság részére, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) amely lehetetlenné teszi, hogy a mai földárak mellett a föld a mai birtokosok kezéből kiesússzon és amely lehetetlenné teszi azt is, hogy aratás után a tulajdonosok kénytelenek legyenek elkótyavetyélni terményeiket. Hogy itt milyen utat választunk, ebben a kérdésben nem akarok állást foglalni, annál kevéshbé, mert hiszen tudom, hogy már több értékes és talán elfogadható javaslat fekszik a kormány előtt, amely ezek közül meg fogja találni azokat a módokat, amelyek a legalkalmasabbak ennek a kérdésnek megoldására. E téren a legelsőrendű fontosságú a kérdés sürgős megoldása. Addig is, míg a megoldás meg nem történik, szükségesnek tartanám olyan intézkedés kiadását, amelyet Wolff Károly t. képviselőtársam itt tegnap előterjesztett és amelyet a magam részéről teljes egészében osztok, vagyis, hogy ezentúl végrehajtást mindenki csakis a saját veszélyére foganatosíthasson,' mert ezáltal megszűnik a felesleges költségokozás, megszűnik az a ma igazán elszomorító dolog, hogy végrehajtásokat vezetnek, amikor komoly eredményre' kilátás egyáltalában nincs. (Igaz! Ügy van! a jobboldalon.) Szerettem^ volna még foglalkozni az adóreformokkal^ és a munkanélküliség kérdésével, a rendelkezésemre álló idő rövidsége miatt azonban ezt nem tudom megtenni. Az előbb előadott két kérdés és pedig a kamat és a földteherrendezés kérdésének megoldását tartanám én a legsürgősebb feladatnak, mert meg vagyok győződve, hogy ha a kormány helyesen fogja meg ezeket a dolgokat, ennek üdvös hatása semmi körülmények között sem fog elmaradni. Ebben az esetben igenis bizalommal nézek a jövőbe, mert meg vagyok győződve arról, hogy a magyar nemzetnek sokszor bebizonyított életereje, .Kitartása és élniakarása a mai súlyos időkben is csodákat fog művelni. ^ Ez a felszólalásom f egyidejűleg szolgáljon válaszkép a Magyarság tegnapi számában «Kézirat» cím alatt megjelent vezércikkre. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Ez a párt a mai beszédemben érintett követeléseket hosszú megfontolás után állította fel mint olyan követeléseket, amelyek a nemzet érdekében állanak. Vegye tudomásul tehát a «Magyarság», vegye tudomásul a túloldal, de vegye tudomásul az egész magyar közvélemény, hogy igenis pártunk ezek mellett a követelések me'iiett feltétlenül ki fog tartani (Taps a jobboldalon.) és pedig kitart még abban az esetben is, ha ez, horribile dictu, házfeloszlatást is eredményezne. Ezek a követelések ma a nemzet létérdekét képviselik, már pedig ezt a pártot sohasem egyéni érdek, hanem mindig a nemzet érdeke vezette, melyekből, s közvetve így ezekből a követelésekből sohasem leszünk hajlandók engedni. T. Ház! Minthogy bizalommal vagyok a pénzügyminiszter úr személye iránt és meg. vagyok győződve arról, hogy ezekben a kérdésekben rövid idő alatt, sürgős megoldást fog találni, a címet elfogadom. (Elénk helyeslés és taps a jobboldalon. — Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik 1 ? Griger Miklós jegyző: Fenyő Miksa! Fenyő Miksa: T. Ház! Nem kapcsolódom bele azokba az igen érdekes fejtegetésekbe, amelyeket előttem szólott t. képviselőtársamtól hallottam, és pedig azért nem, mert ezekkel a problémákkal magam is elég ibőven foglalkoztam az általános vitában és lesz alkalmam ezekkel még foglalkozni az appropriáció vitájában. Foglalkozni kívánok azonban egy fontos iparág, a szeszipar problémájával, (Erdélyi Aladár: Helyes!) amellyel a földmívelésügyi és a pénzügyi tárca tárgyalása folyamán több képviselőtársam foglalkozott. így különösen bekapcsolódom azokba a fejtegetésekbe, amelyeket Holitscher Károly t. képviselőtársamtól és báró Inkey Pál t. képviselőtársamtól^ hallottunk, amelyeket, mint a görög tragédiák kórusa, a Ház érdeklődése morajlott körül, anynyira, hogy Kun Béla t. képviselőtársam ezt a kérdést törvényszerű közbeszólásokkal el is döntötte. (Derültség.) Minthogy én ezekben a felszólalásokban nem találtam meg azt, hogy az ezekben a fejtegetésekben foglalt javaslatok arra törekednének, hogy ennek a küzködő iparnak termelésig feltételei hogyan javíttassanak meg, nem találtam meg azt, hogy az abba invesztált nagy szellemi és anyagi tőke hogyan biztosíttassák és mentessék át, t ellenben azt tapasztaltam^ hogy odáig szimplifikálták ezt a fontos problémát, hogy a megoldás módját csak abban látták, ha az ebben a termelési ágban érdekeltek egyik csoportja lefizet valamit a másik csoport javára, (Erdélyi Aladár: Ez nem elég!.) kötelességemnek érzem, hogy ezzel a kérdéssel behatóan foglalkozzam. Előrebocsátom, hogy ebben a kérdésben a parlamenti közvéleményben két csoportot figyeltem meg. Az egyik az érdekeltek csoportja, — ezt nem rossz értelemben mondom — akik akarva, nem akarva érdekeltségeik szuggesztiója alatt állanak és akiknek kívánságait, kritikáit és előterjesztéseit természetesen az; objektív kritika szűrőtalaján kell átszűrni. Azután találkoztam a parlamenti közvéleményben azzal a másik csoporttal, amely az előző csoport agitációiától indíttatva, ennek a kérdésnek szimbolikus jelentőséget tulajdonít, benne az agrárizmusnak az indusztrializmussal való összecsapását és ennek a kérdésnek a mezőgazdasági szeszgyárak javára való megoldásában az agrárizmus győzedelmet látja. Méltóztassanak megengedni, hogy ezt a beállítást, amely szerintem teljesen elhibázott, kellő értékére szállítsam le, megállapítván legelsősorban azt, hogy az ipari szeszgyáraknak f a mezőgazdasági szesziparban való szerepe éppen úgy mezőgazdasági szerep, mint a mezőgazdasági szeszgyáraké. Vagyis az ipari szeszgyártás mezőgazdasági ipar olyan értelemben, mint ahogyan mezőgazdasági ipar a malomipar, a söripar és a keményítőipar. Különösen igazat fognak nekem adni t. képviselőtársaim, ha utalok arra, hogy az ipari szeszgyártás a melasse-pn alapulván, a répatermelés jövedelmezőségének eeryik legfontosabb előfeltétele. Ha kiszámítjuk azt, hogy .a répaárábana melasse-értékesítés miiven összegáréi jut kifejezésre, akkor körülbelül 20—24 filléres tételhez jutunk el. Ha pedig meggondoljuk azt, hogy abban a vitában, amely a cukorgyárak és a répatermelők között folyt, már ötfilléres differenciáért is majdnem megszűntek a tárgyalások, akkor el kell ismernünk, hogy a mêlasse értékesítése az ipari szeszgyárakon keresztül a
