Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-100

316 Az országgyűlés képviselőházának 100. ülése 1932 június 8-án, szerdán. szerenesés kijelentésnek ezt, mert nekünk az a meggyőződésünk, — és ezt külföldön magam is tapasztaltam — hogy diplomáciánk már messze van a régi ballplatzi diplomáciától. Diplomatáink ma már egészen helyes alapokon dolgoznak, és ha szükség van arra, hogy a sporton keresztül férkőzzenek be azokba a körökbe, amelyeket nekik fel kell keresniök és látogatniuk kell, akkor még ezt sem kárhoztatom, mint ahogy általában is azt mondom: a sportra is szüksége van minden országnak, minden nemzetnek, és ha a diplomaták gyakorolják a sportot, az nem baj, tessék csak gyakorolni! Azon az állásponton vagyok, hogy bár csak mindenki sportolna itthon is, diplomatáktól kezdve felfelé és lefelé, (Zsindely Ferenc: Ugy van!) mert akkor sokkal előbb lennénk, akkor egy egészséges nemzedék állana itt ezekben a súlyos időkben és jobban tudnánk teljesíteni kötelességünket. Ez bizonyos fogyasztóképességet is jelent. Ezért, ha pólóznak is, csak pólózzanak. Ezzel elősegítik állattenyésztésünket, de elősegítik az ipar és a kereskedelem nagyon sok más ágát is. Az erre költött összeget nem szabad sajnálni; ha így tudjuk kivenni ma az emberek zsebéből a pénzt, vegyük így ki. En ezen az állásponton vagyok, és ezt ne méltóztassék kárhoztatni, ne méltóztassék különösen úgy, hogy egy igen tisztességes, igen kiváló tisztviselőtársadalmi réteget akarjunk úgy beállítani a külföld előtt, ahogyan azt beállítani nem szabad és nem illik. (Ugy van! Ügy van! a jobboldalon.) Méltóztassék megengedni, hogy most rátérjek a tisztviselőkérdésre. Ezzel kapcsolatban szerettem volna^ azt látni, ha nem kellett volna egy újabb fizetésredukcióba belemenni. En magam sohasem voltam tisztviselő és valószínűleg nem is leszek, azonban mindig láttam azt a heroikus munkát, amelyet a tisztviselőtársadalom legnagyobb része, csaknem kivétel nélkül végzett ebben az országban, és kellőképpen tudtam értékelni azt a lemondást, amelyet a mi tisztviselőink részéről az utolsó esztendőkben állandóan láttunk. Sajnos, a költségvetés helyzete nem engedte meg, hogy ne kelljen ehhez a kérdésihez hozzányúlni. Arra kérem azonban a miniszter urat, hogy abban a pillanatban, amikor csak lehet, állítsuk vissza a régi fizetéseket, de különösen állítsuk vissza a lakbéreket. Nekem most is az lenne a kérésem, hogy a lakbérredukciót ne léptessük életbe, mert ezzel borzasztó, szerencsétlen helyzetbe kerül a tisztviselőtársadalom legnagyobb része. Amint láttam egy kimutatásból, a Vili. fizetési osztályban lévő tisztviselőnek negyedévi lakbére 329 pengő lesz. En, aki valameny- * nyíre mégis csak ismerem a lakásügyi viszonyokat itt Budapesiten, — Budapestről beszélek — tudom azt, hogy 1200 pengőért nem lehet egy háromszobás lakást kapni. (Ugy van! Ügy van!) Már pedig egy VIII. fizetési osztályban levő tisztviselőnek társadalmi állása is megköveteli azt, hogy legalább háromszobás lakásban lakjék. Ezt legolcsóbban 1500—1600 pengőért kaphatja meg, és mivel nem lehet kisebb lakásba menni, rá kell fizetnie a lakbérre. Ha pedig kisebb lakásba megy és feltételezzük, hogy csak két gyermeke van, akkor nem fér el abban a lakásban. De méltóztassék elképzelni azt az erkölcsi lehetetlenülést, hogy egy tisztviselőember, mondjuk két felnőtt gyermekével egy szobában fog lakni. Ezt teljesen lehetetlennek tartom. Ezért kérem a miniszter urat, ha módjában van, tekintsen el ettől a lakbérredukciótól, ha pedig most nem lehet ezt megcsinálni, akkor a legközelebbi jövőben szüntesse meg úgy a fizetés-, mint a lakbérlevonásokat. Itt teljes mértékben elfogadom azt az álláspontot, amelyet előttem szólott t. képviselőtársam is kifejtett, hogy t. i. a lakbérlevonásnál még borzasztó nagy bajok lesznek azoknál a tisztviselőknél, akik éppen a lakbérre alapítva, családi házakat építettek. (Ügy van! Ügy van!) Ezeknél már kongatják a harangot ahhoz az árveréshez, amelyet meg fognak tartani, mert nem számítok arra. hogy a hitelezők majd jószívvel lesznek és majd humanitárius cselekedeteket fognak gyakorolni azokkal a tisztviselőkkel szemben. Egészen bizonyos, hogy a rigorózus behajtás álláspontjára fognak helyezkedni, és akkor megfosztják azokat az. embereket attól az objektumtól, amelyért sokan egy életen át küzdöttek és^ verejtékeztek. En tehát azt kérem, hogy méltóztassék ebben a kérdésben lehetőleg rendet teremteni és olyan megoldást találni, hogy ezeknek károsodása ne következzék be. Itt még bátor vagyok a miniszter úr szíves figyelmét felhívni a pénzügyőrség helyzetére, örömmel és hálásan vettem tudomásul, hogy a pénzügyminisztérium náluk nem nyúlt fizetésredukcióhoz, itt semmiféle levonást nem eszközölt. Nekem azonban továbbmenő kérésem volna. Ismerem ezeknek munkásságát, tudom, hogy milyen lelkiismeretesen, pontosan, sokszor életüket veszélyeztetve végzik a maguk kötelességét. Ha módjában van a miniszter úrnak, legalább készítse elő, hogy a iövő költségvetésben már bizonyos összeggel több vétessék fel, hogy ezeknek a nénzügyőröknek fizetése javíttassék. Mert "például 72 pengőből. 80 pengőből és 300 pengőből bizony egy pénzügyőrnek nem lehet megélnie, különösen itt a fővárosban. De nem lehet megélnie még a vidéken sem, ahol most már a kiszállási díjak és pótlékok is erősen redukáltattak, úgyhogy munkájukat csak akkor tudják elvégezni, ha éjjel-nappal dolgoznak. Azt kérem tehát a miniszter úrtól, hogy ha lehetséges, legalább a növő esztendőre igyekezzék bizonyos összeget biztosítani a pénzügyőrök fizetésének javítására hogy ezek az emberek nyugodtan mondhassák, hogy ez a kormányzat azt az önfeláldozó és igazán terhes szolgálatot, amelyet ők végeznek, némiképpen honorálja. Méltóztassék megengedni, hogy a kereseti adóval és a fogyasztási adóval foglalkozzam egy-két szóban, amennyire az időm megengedi. Tudom, hogy a kereseti adónál nem^ lehet nagy redukciót végezni, mert szükség van arra, hogy több adó folyjék be, attól félek, azonban, hogy itt a kereseti adónál még kevesebb adó fog befolyni, mert az ipari és kereseti lehetőségek még jobban lecsökkentek, ' és így természetesen kevesebb . lesz a bevétel. Mégis kénytelen vagyok rámutatni arra, hogy a kereseti adónál egyes foglalkozási ágakban megállapított haszontételek túlságosan magasak, így például a húsipar körében. A húsiparnál 1926-ban, illetve 1927-ben miniszteri rendelet állapította meg, hogy mi a legkisebb haszontétel, amelyet meg kell állapítani. Azt kérném a miniszter úrtól, hogy méltóztassék ezeket a tételeket revízió alá venni. 1927-től kezdve a húsárak, az élőállatokat is beleszámítva, legalább 60—70%-kai estek, némely esetben az élőállatoknál még nagyobb mértékben. Most tehát, amikor a húsinarosok kisebb összegért vásárolják meg az élőállatot, nem lehet olyan nagy kereseti adótételt, olyan nagy