Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-100

30Ö Âz országgyűlés képviselőházának tézkedések történtek a legutóbbi időben. Tudjuk, hogy apró kis pereket nem engednek végigmenni az összes fórumokon, nehogy hiábavaló munkával árasszák el a bíróságot. 200 pengőn aluli per nem mehet a törvényszék2000 pengőn aluli nem mehet a Táblához, 5000 pengőn aluli pedig nem mehet a Kúriához. Ez feltétlenül tehermentesítette a bíróságokat. Kérdem azonban, miért nem terjesztik ezt ki az illeték- és adóügyekre is? Minden, akár 5 pengős ügy felmehet a Közigazgatási Bírósághoz. Ez a bíróság túl van terhelve, még hozzá egy meglehetősen drága apparátus ez, tehát amit megtettek a királyi bíróságoknál, azt feltétlenül meg kell tenni az illeték- és adóügyek terén is, mert ez a mai alapot fenn nem tartható. A Ház egyik oldala sem, még ez az oldala sem szokott adós maradni és nem szokott fukarkodni a bírálattal, amikor az egyes állami üzemeket kritizálja, annál inkább fukar azonban az elismerésben. Itt a Házban többoldalról sjzóvátették a dohánymonopólium dolgát. Meg kell állapítanom, hogy igenis elismeréssel kell adóznunk a dohány jövedék igazgatóságának, (Klein Antal: Nem nagyon!) mert dohányos embernek el kell ismernie, hogy azért a pénzért sehol a világon olyan dohányt, olyan dohányneműeket, főleg szivarokat nem lehet kapni, mint Magyarországon- Ezt akceptálni kell. (Klein Antal: Nemi!) A képviselő úr nem dohányos ember. A békebeli színvonalon is felül emelték, ezen is felül van mai a magyar dohánygyártás. Én azonibän azt kérdem a dohány jövedék igazgatójától, miért marad még mindig adós az ország dohányzó publikumának az, angol pipadohánnyal? Nem értem még azt sem, hogy miért tud a pápai dohánygyár bizonyos szivarokat elsőrangú minőségben előállítani ós miért nem képes ugyanazokat a szivarfajtákat a többi gyár is hasonló, vagy ha nem is hasonló, de legalább megközelítő' minőségben előállítani

1

? Itt valami szerkezeti hibának kell lennie, amely nézetem szerint utánjárással kiküszöbölhető. örülök, hogy a miniszter úr kijelentette azt, hogy a trafikok és

( a trafikengedélyek revízióját programmjába veszi. Tény az, hogy abszurd helyzet állott itt be. Először a kormány kijelentette, hogy csak rokkantaknak ad trafikengedélyt. Ezen az állásponton később változtattak, kereskedőknek is adtak trafikengedélyt így azonban nincs megállás-, mert bajos eleget tenni az osztó igazságnak és nehéz az embereket megnyugtatni a felől: miért kap az egyik kereskedő trafikengeidélyt, és miért nem kap a másik? Tehát vagy logikusan visizszatérek az eredeti álláspontra és azt mondom, hogy nem adok másnak trafikengedélyt, csak hadirokkantnak és hadiárvának, vagy pedig áttöröm ezt az elvet és akkor azt a jogot, amelyet megadok az egyik kereskedőnek, kénytelen vagyok ugyanolyan címen megadni a másiknak is, ha nemi akarok a logikátlanság, a következetlenség bűnébe esni. Tudjuk, hogy milyen sanyarú viszonyok között él az; ország adófizető lakossága. Hogy csak egy pacsai eset volt, az érdeme aaoknak a közegeknek, akik az adóbehajtásokkal foglalkoznak. Ha mi élesen elítéljük az ilyen kirívó és szerencsétlen tapintatlanságokat, mint amilyen Farkas t- képviselőtársunk kerületében előfordult, éppen úgy kötelességünk, hogy azok előtt, akik becsülettel, tisztességgel, tapintattal és belátással kezelik az adóközigazgatás kérdését, meghajtsuk az elismerés zászlaját. Ma a tisztviselőknek ez a réteg« végzi a 100. ülése 1932 június 8-án, szerdán. legháládatlanabb, a legnehezebb munkát, s ezektől függ, hogy a költségvetés egyensúlya tovább biztosítható-e, vagy nem. Éppen ezért a magam részéről arra kérem a miniszter orrát, hogy azt az 550.000 pengőt, amelyet az egyenesadók címénél «munkadíj» cím alatt fel méltóztatott venni, úgy a pénzügyi, mint az adóhivatali tisztviselők között rangsor szerint méltóztassék kiosztani, úgyhogy abban mindenki részesíttessék, mert a munkából mindenki egyformán vette ki részét. Ezek az emberek azt megérdemelték, csak arra kérem a pénzügyigazgatási és adóhivatali közegeket, legyen szívük a magyar nép iránt. A magyar nép tudja a kötelességét, a mostoha viszonyok az oka, hogy nem tehet eleget kötelességeinek. Kénytelen vagyok a miniszter úr figyelmét felhívni itt egy fegyelmi ügyre. Mint képviselőnek, fegyelmi ügyben beleszólása nem lehet, de, mivel ez a kérdés nem halad előre, kényte

: len vagyok erre a t. Ház színe előtt felhívni a miniszter úr figyelmét. 1926-ban egy vámpanama-botrány pattant ki Szombathelyen. Ennek a panamának a középpontjában Wellesz Jenő és egy-két társa állott. (Jánossy Gábor: Ült is!) Igen ült, de a képviselő úr mindjárt meg fogja hallani, hogy mit céloz az én felszólalásom. (Jánossy Gábor: Ismerem az ügyet.) Ezzel az üggyel kapcsolatban puszta gyanúok alapján minden tárgyi bizonyíték nélkül, két tisztességes és becsületes, soha meg nem büntetett vámszaki tisztviselőt is hivatalvesztésre ítéltek. Ez a két ember, Szalay József és Hadarics József. Én kértem ebben az ügyben az újrafelvételt, de nem kapták meg, és arra sincs módjuk, hogy a bíróság elé menjenek. A bíróság feltétlenül visszahelyezné őket állásukba. Erre a lehetetlen esetre már ismételten felhívtam az illetékes osztály figyelmét, mert felelőssé tenni alárendelt tisztviselőket azután, amikor a botrány kipattant, azért, hogy nem ellenőrizték felebbvalójukat, akiket eddig hivatali felebbvalói &JL elismerés koszorújával öveztek, igen könnyű dolog, de rettentő nehéz addig, míg a hivatalfőnök hivatalában van. (Ügy van! Ügy van!) Ha ebben az ügyben valaki felelős, akkor felelős az ellenőrző hatóság, amelynek tudnia kellett volna, hogy Wellesz Jenő a kommün alatt, nem kis gyanú alaján, el volt fogva és egy esztendeig ült a soproni törvényszék fogházában. Joggal kérdezem: hogyan került ez az ember a homlokán viselt pecsét ellenére abba a pozícióba, hogy egy ilyen felelős vámhivatal élére állíttassák. A vizsgálat során kitűnt, hogy az ellenőrző zár a raktáron nem volt és dacára annak én ezt a tisztviselőt, Szalayt, aki már régen kérte, hogy rendeljék el ellenőrző zár alkalmazását, annak ellenére, hogy nem tettek eleget az ő felhívásának^ és nem rendelték el a zár alkalmazását, végül azért vonták felelősségre, hogy tudnia kellett volna, föllebibvalójának manipulációiról. Miért Szalayt, és miért nem az ellenőrző felettes hatóságot vonták felelősségre? Elismerem, hogy a vámok körül abban az időben bajok voltak, és elismerem azt is, hogy radikálisan bele kellett nyúlni ebbe a kérdésbe, hogy egyszer rendet teremtsenek. Örülök is, hogy a vámszaki tisztviselői kart a salaktól megtisztították. Amikor azonban azt látom, hogy más esetekben, sokkal súlyosabb hivatali vétségek esetében, amikor nem puszta gyanuok alapján, hanem tárgyilag bebizonyított fegyelmi okok alapján vontak felelősségre vámszaki tisztviselőket, azoknak megbocsátották, sőt hivatalukba