Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.
Ülésnapok - 1931-99
Az országgyűlés képviselőházának 99 zetbe juttatta Románia népét. Mi elhárítjuk magunktól azt a szemrehányást, mintha mi a román agrártörvényt akarnók megvalósítani. A kisemberek során azonban könnyíteni kell olyaténképpen, hogy ezzel a könnyítéssel kapcsolatban más oldalon semmiféle kár ne történjék. Nincs még egy kérdés, amelyhez különösen a törvényhozónak oly nagy felelősségérzettel kellene nyúlnia, mint a hitelkérdéshez, a tőke kérdéséhez. Ha valahol, úgy ezen a téren súlyosan megbosszulhatja magát minden túlzás és minden demagógia. Amikor erről a kérdésről beszélünk, tisztában kell lennünk először magával a helyzettel, azután különösen azzal. hogy mely tőkékből erednek azok a kölcsönök, amelyek a gazdaközönség körébe ki vannak helyezve. Hogy áttérjek az árverési front ismertetésére, Magyarországon a háború előtt az 1900-as években átlag 17.000 ibirtokvégrehajtás volt évente, 1913-ban pedig, a legutolsó háború előtti évben 23.000. Ezzel szemben a háború után 1920-ig évente átlag 3000, 1931-ben azonban már 5117 ingatlanárverés volt. A földmívelésügyi minisztérium adatai szerint, amelyek ugyan az elővásárlásra alkalmas birtokárverésekre vonatkoznak, 1930-ban 1374, 1931-ben pedig 2644 volt a mezőgazdasági ingatlanárverések száma. Ha azt vesszük, hogy egész Magyarország szántóföldjének 42%-a jutott CsonkaMagyarországra, akkor azt látjuk, hogy a háború előtti utolsó évben ugyanezen a területen legalább 4800 mazcígazdasági ingatlan állott árverés alatt. A pénzintézetek köréből rámutatnak arra, hogy a helyzet tehát nem olyan sötét, mint^ a háborút megelőző évben, azonban sötétebbé teszi a helyzetet az a körülmény, hogy az árak a mezőgazdaságban lefelé tendálnak és a helyzet^ a mezőgazdaságban tovább súlyosodik. Ha a békebeli évi 4800 birtokárveréssel szemben csak 2400 lenne is ma az^ árverések száma, ezt is sokallanám; sokallanám pedig azért, mert negyedszázad óta az agrárszövetkezeti mozgalomnak munkása és híve vagyok, amely mozgalom nem arra dolgozik csupán, hogy a föld megmaradjon, hanem arra is, hogy a föld gazdája, a föld népe is megmaradjon. (Helyeslés.) Nekem nem mindegy az, hogy a föld gazdát oserél-e, hanem nekem 'fontos iaz, hogy a gazda is megmaradjon. (Helyeslés.) Ezért felhasználom az alkalmat arra, hogy válaszoljak itt Szakács Andor t. képviselőtársamnak, — sajnálom, hogy nincs itt — aki az igazságügyi tárca költségvetése során egy, azt szeretném mondani, meggondolatlan kiszólással élt, azzal, hogy a hitelszövetkezetek központja, az Okh. vezet a birtokvégrehjtásokban, hogy tatárjárást és nemzetpusztítást végez. A valóság éppen az. ellenkező. En számadatokkal jövök, amelyek minden szónál jobban bizonyítanak. A hitelszövetkezeti központnak körülbelül 400.000 különböző kölcsöne van, ezekből peresítés alatt áll 1300—1350, tehát egy, aránylag nem is csekély, százalék, hanem ezrelék. Ebből az 1300 esetből összesen 40 ügyben van árverés kitűzve, s ebből megtartatott a legutóbbi negyedéven belül 11 árverés, ami^ a kölcsönök számához viszonyítva aránytalanul kevés, és ezek is, csekély kivétellel, ingóárverések. A képviselő úrnak tehát azt kellett volna mondania, hogy az Okh. egészen a sor végén halad a végrehajtások terén. Mert ha 5117 árverésből csak 11 tartozik az Okh. keretébe, és ebből is a nagyobb rész ingóárverés, akkor talán mégsem lehet ezt tatárjárásnak és nemzetpusztításnak mondani. (Jánossy Gábor: Ez ülése 1932 június 7-én, kedden. 289 bizonyos!) Az Okh. a legnagyobb tapintattal őrzi azt a tőkét, amely rá van bízva, és amelyről sokan hangoztatják, hogy az az állam tőkéje; már pedig méltóztassanak elhinni, hogy ebből a tőkéből a hitelszövetkezetek által összegyűjtött körülbelül 70 millió pengőnyi forgótőke tisztán a szövetkezeti tagok, a gazda- és iparostársadalom részéről gyűlt össze. Éppen ezért azt szeretném, ha ebből a Házból azok a hitelszövetkezeti vezetők, akik sok tízezren az ország legkiválóbb polgárai közé tartoznak, nem gáncsvetést, hanem elismerést kapnának önzetlen munkájukért. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Sajnálom, hogy beszédidőm lejárt, és éppen ezért az elmondottakhoz még csak egyet akarok hozzátenni. Mi, agrárképviselők nem akarunk olyan állapotot teremteni, amilyenek Romániában vannak. Mi nem akarjuk, hogy itt infláció legyen, nem akarjuk, hogy bárki mégegyszer sajnálja és sirassa takarékbetétjét. Mi mindenre vigyázunk; vigyázunk arra is, hogy amikor a kisemberek, főleg a kisgazdák érdekein könnyíteni akarunk, a másik oldalon az ország érdekeit meg ne sértsük. Mi igenis, azt akarjuk, hogy a termelés folytatódjék, hogy ebben az országban katasztrófa ne érje a termelést. (Helyeslés a jobboldalon.) A pénzügyminiszter úr ismeri a világ sorsát intéző párisi nagy urakat, de ismeri a falusi szövetkező nép százezreinek, mondjuk, millióinak tömegét is. En bízom a pénzügyminiszter úrban, hogy meleg szívével, nagy tudásával ezt a két emberfajtát összehozza és elősegíti megoldani azt a magyar válságot, amely válság megoldásásnak eredményeképpen meglesz a magyar igazság és a magyar föld jussa. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. — Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Brandt Vilmos jegyző: Magyar Pál! Magyar Pál: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Schandl Károly t. képviselőtársam beszédének első részében a világgazdasági válság jelenségeiről tartott nekünk előadást és elmélyedő statisztikai adatokkal _ mutatta ki, hogy egyelőre milyen kevés alapja van annak, hogy a gazdasági helyzet alakulását a javulás irányában az általános világgazdasági helyzet javulásától várjuk. Ezirányú fejtegetéseit osztva, inkább azon a területen szeretnék mozogni, amelyet beszédének második részében érintett, nevezetesen a válságnak azokkal a momentumaival, amelyek idehaza foglalkoztatnak bennünket és amelyekkel foglalkozva talán a világgazdasági válság jelenségeitől függetlenül is segíthetünk magunkon. T. Ház! Az utóbbi időben érthetően mind gyakrabban és gyakrabban merül fel a hitelkérdés problémája abban a formában, mint amelynek megoldatlansága^ a termelés kialakulásának és folytonosságának egyik akadályát jelenti. Nemcsak politikusok, hanem gazdasági szakemberek is ma már azt a kérdést veszik vizsgálat alá, vájjon hogyan lehetne átsegíteni az adós államokat, és így köztük Magyarországot is, azon a diszparitáson, amelyet az árunak, elsősorban a mezőgazdasági termeivényeknek hihetetlen árromlása jelent abból a szempontból, hogy a hitelek^ felvétele alkalmával egészen más árak szolgáltak alapul arra, hogy kötelezettségeiknek eleget^ tehessenek. Ezt a problémát mi idehaza izoláltan megoldani ugyan nem tudjuk — aminthogy nemcsak a mostani krízissel kapcsolatban, ha-