Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-99

Az országgyűlés képviselőházának 99. ülése Î9È2 június 7-én, keádett. 26? és ha hamarosan nem kapok segítséget, nekem is szaporítanom, kell azoknak a számát, akiknek teher volt az élet és igyekeztek attól valami módon megszabadulni. És azt hiszem, el kell nekem hinnie, hogy nem a magam élete okoz nekem problémát, hanem a támasz és gyámolító nélkül ittmaradó családom, amelyen még mindig nem lesz segítve azáltal, ha már én nem is leszek. Személyesen is kértem önt, hogy legyen segítségemre. Nem gondolok valami fényes állásra, megelégszem én egy kis darabka kenyérrel, amelyet munkám fejében 'nyújthatnék családomnak és most újólag kérem, ne hagyjon -bennünket elpusztulni, mert higyje el, itt és így nagyon hamar a végnek kell bekövetkeznie.» Pontosan tudom, hogy mi fog történni. Még néhányszor könyöradományok, barátok, joismerősök részéről, még néhányszor a szükséges, megengedett, szabályszerű mértéken túl a szervezet segítése, végül az illető elvonul, eltűnik barátai, ismerősei szeme elől és egy szép napon valahonnan elo fog kerülni már a^ hullája.» Itt vagyunk, az emberi nyomor kiált és én egy dokumentumot, egy sápadt, nyomorgó, éhező ember jajkiáltását hozom ide (Sándor Pál: Ilyen van sok!) és valamennyiünk lelkiismeretét szeretném megmozgatni, vájjon lehet-e, szabad-e ezt szó nélkül tűrni? Emberek vagyunk-e, ha ezt szó nélkül tűrjük és elnézzük? Vájjon ez a parlament is a maga szociálpolitikai élhetetlenségével igazolni akarja-e szinte a Spenglerféle tételt, hogy az ember ragadozó vadállat? Ha eljutottunk ide a XX. században a kapitalista civilizáció nagyobb dicsőségére, hogy az embert ragadozó vadállatnak kell tekinteni (Sándor Pál: Mindig az volt!) és természetesnek vesszük, hogy az emberek el fognak hullani, akkor egy ilyen társadalom megérett a pusztulásra, (Buchinger Manó: El' is fog pusztulni!) akkor a pusztulás menthetetlenül be is következik. (Buchinger Manó: Be is következik, egészen bizonyos!) Fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy a költségvetésben a társulati adó címén felvett 18-5 millió pengő összeg meggyőződésem szerint lényegesen növelhető volna, ha kissé mélyebben és alaposabban néznénk bele abba a dzsungelbe, amelyet különösen a nemzetközi összeköttetésekkel és relációkkal bíró nagy vállalatok jelentenek. Szombaton itt egy másik tárcánál elmondott beszédemet végighallgatta néhány barátom, vállalatok főtisztviselői és az egyik részről levelet kaptam, amelyben különböző fogyatékosságokra és hiányokra hívja fel figyelmemet, amelyeket ő, mint tapasztalt ember, a kapitalizmus gyomrába belelátó fő könyvelő közeiebből, jobban lát és jobbár tua. mint mi, kívülállók. A következőket mondja (olvassa): «Hogy milyen visszaélés folyik a külföldi tőkék Kamatainak adómentessége körül, arról csak az alkothat magának tiszta képet, aki ezt közvetlenül közelből látja, Szinte kivétel nélkül minden nagyobb vállalatnak van külföldi pénzhitelezője, de ezek közt nemcsak a tényleges, komoly külföldi nagybankok szerepelnek, hanem egészen obskúrus, külföldi jogi- és magánszemélyek is. Vannak nagyvállalatok, amelyek még adnak valamit a dekórumra és e célból legalább egy részvénytársasági keretet vesznek fel, vagy alapítanak külföldön, de van elég szép számmal olyan is, aki még erre sem fektet súlyt, hanem egyszerűen költőt neveket szerepeltet a könyveiben». Itt a magántisztviselőknek az a kisfizetésű része, a 60—80—100—120 pengősök, akik az irodában üljKIÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ IX« nek, napestig görnyednek, gürcölnek, húzzák az igát, nem is álmodnak arról, hogy a külföldi hitelező, a számlákon szereplő (Zaj jobb' felől. — Elnök csenget.) Handelsmatscheppa, Aktiebolaget vagy G. m. B. H. tulajdonképpen egyszerűen csak l)eckname és az onnan történt átutalások egyenesen a vezérigazgató urak, a főrészvényesek, a szindikátusi tagok zsebébe folynak. (Ügy van! szélsőbaloldalon.) Es ami kor ezek az emberek nyitott iszemmel és világosan látják ezt a galádságot, amely itt végbemegy, ugyanakkor azt várják és azt kérik tőlük, hogy tiszteljék ezt az egyedül üdvözítő társadalmi rendet és hogy ők, a kapitalizmus nak tisztikara, valóban meggyőződéssel, mmt ahogy tisztekhez illik, a fensőbbség mellett álljanak rendületlenül. Nem méltóztatik gondolkodni azon, t. Képviselőház, mit jelent egy országra nézve, ha annak egész intelligenciája, munkássága összefogva, egy szép napon — mint ahogy ez most Chilében történt — azt mondja: igen tiszteit bel- és külföldi kapitalizmus, fütyülök rátols, mi élni akarunk és nem vagyunk hajlandók magunkat tovább kizsákmányolni hagyni. Még pedig mondja ezt menten minden doktrínától, hátat fordítva a moszkvai mételynek, egysze rüen arra az alapra helyezkedve, hogy a legelső szempont a primum vivere és ha ezt belső vagy külső hatalmasságok lehetetlenné teszik és ezeknek a belső vagy külső hatalmasságoknak benn az országban szövetségeseik vannak, akkor ezek a szövetségesek együtt tűnnek ei és pusztulnak a külső hatalmakkal. Fel kell hívnom a figyelmet itt a pénzügyi tárcánál arra, hogy ha van olyan foglalkozású kategória, ahol legelsősorban és igazán minden különösebb visszahatás nélkül meg lehetne valósítani azt az elvet, hogy vessünk véget a mammutjövedelmeknek, az álláshalmozásoknak és ezen a réven juttassunk kenyeret minél több embernek, akkor ez a biztosítási ügy. Hivatkozhatnám más területekre, bemutathatnék itt az ipar, a kereskedelem és a vállalkozás különböző terrénumairól konkrét adatokat és számokat; hogy mégis a biztosítási ügyet hozom fel, teszem ezt azért, mert ennek a területnek jellege olyan, hogy itt tulajdonképpen a nemzeti takarékoskodás egy szervéről van szó, amely speciális szerepet tölt be; termelő, áruszétosztó és spekulatív elemek itt nincsenek, ez az egész szakma tisztviselőinek, alkalmazottainak intellektuális ügyfeleket toborzó adminisztráló munkájára van felépítve, ha tehát van munkaterület, ahol az úgynevezett zsenimunkabéreknek jogosultsága egy ezredpercig sincs meg, akkor ez az a terület. Mégis mit látunk? Azt látjuk, hogy itt van például egy vezető nagy intézet, ahol közéletünknek egyik álló csillaga is igen nagy és bokros tevékenységet fejt ki és ahol négy vezetőember körülbelül 205.000 pengő összjövedelmet vág zsebre, ugyanakkor pedig mintegy 150 tisztviselő 400—500 ezer pengőt. Itt van egy másik r biztosítóintézet, amely szintén a nagyok közé és a külföldi relációkkal rendelkezők közé tartozik; itt hét vezető embernek 235.000 pengőre rúgó összjövedelme van s ugyanakkor 200 tisztviselőnek 500.000 pengő a jövedelme, tehát 200 pengő sem átlag havonta. Vagy itt van egy holland érdekeltséggel bíró harmadik intézet, ahol (három ember mindössze 180.000 pengővel könnyíti meg évente a vállalatot, viszont megspórolnak annál inkább az alkalmazottakon, amennyiben 60 embernek együttesen nincs több évi jövedelme 120.000 pengőnél. Igaz, hogy 37