Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-99

Az országgyűlés képviselőházának 9 tári jegyen kívül fel méltóztattak venni az 1930 : XXX. törvény terhére különböző kölcsönöket? szükséges lenne tudni, vájjon az ott engedélyezett 500 millió pengőnyi hitelkeret vájjon megvan-e még, levonva belőle a már felemlített 214 millió pengőt, annyival is inkább, mert hiszen a rendkívüli hatalomról szóló 1931: XXVI. te. további felhatalmazást adott a kormánynak a kamatozó pénztárjegyek és kincstári váltók kibocsátására, amelyek azután — azt hiszem — külön vétettek fel- Ez az idei 43 millió pengő már ennek a második törvénynek és nem az első törvénynek alapján vétetett fel. •Ezzel kapcsolatban, mivel letelik az időm, csak két szóval mutatok rá még a tárcaadósságok óriási mértékű felduzzadására. Az 1928/29. évben, az üzemeket is beleértve, összesen 40 millió pengő volt a tárcaadósság, 1929/30-ra ez már felugrott 180 millió pengőre, tehát négy és félszeresére. Az 1930/31-iki eredményekét még nem is ismerem, de azt hallom, hogy — sajnos — ezek sem valami nagyon kedvezőek, sőt éppen ellenkezőleg. Még azt a kérést is volnék bátor az igen t. pénzügyminiszter úrhoz intézni, hogy a tárcaadósságokkal kapcsolatban méltóztassék bennünket felvilágosítani arról, hogy a dologi hitelek előre le vannak-e kötve, mely tárcáknál és körülbelül milyen összegekig, mert igénytelen nézetem szerint ez a tárcaadósságoknak egyik legveszedelmesebb és a parlamentarizmusnak legkevésbbé megfelelő fajtája. Méltóztassék most megengedni, hogy egészen röviden rátérjek még a külföldi adósságok kérdésére is. (Halljuk! Halljuk!) Azt hiszem, sem indiszkréciót, sem a tiltott közlés vétségét nem követem el, ha a történelmi hűség kedvéért megjegyzem azt, hogy még a transzfermoratóriumrendelet letárgyalása és kiadása előtt a 33-as bizottságban pártkülönbség nélkül igen sok szó esett a külföldi adósságokkal kapcsolatban azon kérdésekről, amelyekre vonatkozó lag — azt hiszem — a Házban ma meglehetősen egyöntetű nézet alakult ki. Felhoztuk ak kor a délamerikai eseteket, felhoztuk az ausztráliai, a Latin American Bonholder, a New South Wales stb. eseteket, nem azért, mintha ezeket az eseteket mind egymásután kopizálni lehetne betű szerint vagy szám szerint, hanem mert bizonyos biztató hasonlatosság volt ezekben az analóg esetekben. Ezektől eltekintve azonban, két érvre akarom a t. Ház figyelmét felhívni. Az egyik azzal kapcsolatos, amit Eckhardt igen t. képviselőtársam nemrég mondott, amidőn az angol font 30%-os esését vonatkozásba hozta az angol és a délafrikai költségvetéssel. Én nem vagyok azon a nézeten, hogy ezt a két esetet analogice Magyarországra lehetne applikálni. Nem lehet több oknál fogva, főleg pedig azért, mert ahogyan Cassel stockholmi tanár igen helyesen állapította meg, nem a font távolodott el az aranytól, hanem az arany a fonttól. Azt hiszem azonban, t. képviselőtársam okfejtése vagy megállapítása helytálló egy másik viszonylatban, ha tudniillik az általa felhozott okfejtést, mint analógiát, a francia frank stabilizálására, illetve a stabilizáció hatására alkalmazzuk. Anélkül, hogy ennek részleteibe belemélyednék, — hiszen az igen t. pénzügyminiszter úr, azt hiszem, sokkal jobban ismeri az egésznek történetét és hatásait párizsi követkorából — csak' azt kívánom röviden megjegyezni, hogy lia egy, a világháborúban győztes állam, amely területben és reparációkban legalább némileg '. ülése 1932 június 7-én, kedden. 263 kárpótlást nyert ama óriási veszteségekért, amelyeket a világháború folytán szenvedett, a valutáját stabilizálta és részben ennek az alacsony stabilizálásnak köszönheti, hogy szövetségeseivel szemben fennálló külföldi tartozásai tekintetében előnyös megállapodásokat tudott létesíteni, akkor azt hiszem, a szegény, nyomorult Magyarország, illetőleg annak kormánya, amikor fizetési készségünket arányba kívánja hozni a fizetés fizikai lehetőségeivel, nem lépett olyan útra és nem követett olyan eljárást, amely bennünket a művelt, civilizált nyugati népek közösségéből kizárna. (Ügy van! Ügy van!) De ezenkívül — és itt kapcsolódom be Kállay Miklós igen t. képviselőtársam érdekes beszédébe — itt van a Népszövetség pénzügyi bizottságának az arany kérdésben adott jelentése. Az idő rövidségénél fogva ezzel sem foglalkozhatom bővebben, csak megemlítem, hogy grafikonokkal és számadatokkal bebizonyította a Népszövetség pénzügyi bizottsága, hogy csökkenő nemzeti jövedelem esetén az állandó állami kiadások — vagyis a • kölcsönszolgálat, a fizetések, a nyugdíjak és az előre lekötött dologi terhek — nem számtani, hanem mértani arányban fokozódnak a nemzeti jövedelem terhére. Ha tehát azt veszem éppen ennek alapján, hogy 1924 óta, vagyis a szanálás óta az arany vásárlóerejének emelkedése folytán beállott árcsökkenés lényegesen csökkentette a nemzeti jövedelmet a pénz-oldalon és ennek következtében mértani arányban emelkedtek az állam állandó jellegű kiadásai a nemzeti jövedelemhez viszonyítva, akkor azt hiszem, nem alaptalan az a követelés, hogy az arany vásárlóereje növekedésének az áruoldalon jelentkező hatását necsak egyedül az adós viselje. (Élénk helyeslés.) Szándékosan vettem ezt az 1930. évi jelentést, mert ez még a gazdasági vízözönelőtti és nagyon sajnálnám, ha a Népszövetség antediluviálisnak nevezné el saját jelentését csak azért, mert rövid két éven belül alkalma nyílna teoretikus fejtegetéseinek gyakorlati megvalósítására. Ami a transzferkasszát illeti, azok után, .amiket a Nemzeti Bank igen t. elnökének múlt vasárnapi cikkében olvastunk, feltehető, hogy ezen a téren is változás lesz, mert azt hiszem, hogy ez, mint állandó vagy hosszabb időn át fenntartott intézmény, bizonyos veszélyeket rejt magában. (Ügy van! Ügy van!) Mert ez, ahogyan ma áll, igénytelen és teljesen laikus nézetem szerint nem más, mint a bankzárlatnak egy neme, azzal a különbséggel, hogy míg a bankzárlat csak a kifizetésekre vonatkozott, a transzfer kassza állandó befizetési kényszert, bizonyos tezaurálást is jelent, amelynek likvidálása annál nehezebb, annal komplikáltabb lesz, minél tovább tart és a végén esetleg, — reméljük, hogy nem fog bekövetkezni — ha, megközelíti vagy eléri magát a jegy forgalmat, igen súlyos komplikációkra vezethetne. Az idő rövidsége folytán nem foglalkozhatom már a borfogyasztási adóval, amelyre vonatkozóan a határozati javaslatot, úgy tudom, Bessenyey t. képviselőtársam fogja benyújtani, amit örömmel fogadok; az önkormányzati testületek óriási eladósodottságával, hiszen amint az igen t. pénzügyminiszter úr felemlítette, nyolc év alatt, ha jól tudom, 900%-kai növekedett — Budapesttől eltekintve — a tőketartozásuk; nem foglalkozhatom a garanciabank kérdésével, hogy ez miért nem kezdi meg a tevékenységét, sem pedig a föld-