Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-98

Az országgyűlés képviselőházának 98. ülése 19S2 június 6-án, hétfőn. 249 lehet az, hogy a mai időkben, amikor annyi keserv és kín üli meg a nemzet apraját-nagyját, amikor minden réteg küzd itt a megélhetésért, akkor történjenek ilyen párbajozások és úgy történjék a leírása ezeknek a középkorias lovagjátékoknak, mint valami hőstetteknek. Egy cseppet sem csodálkozunk és egy cseppet sem borulunk le az efféle nagyságok előtt és inkább azt tartanok nagynak, aki a társadalom legelőkelőbb rétegeiből bátorsággal példát adna arra, hogy nem hajlandó kiállni erre a páros viaskodásra, amelynek semmi jelentősége nincsen, amelynél az van előnyben, aki a fegyverforgatásban gyakorlatot szerzett. Ezt a társadalmi betegséget innen kell gyógyítani, mert különben elveszítjük a megbecsülést, azt a népszerűséget, amely minden parlamentnek alapja kell, hogy legyen. És ha ez itt kiváltságos osztályok mulatsága, akkor ráillik az ilyen parlamentre, hogy osztályokat képvisel és nem képviseli az egész nemzetet. Higyjék el nekem, t. Képviselőház, nem azért hoztam most szóba ezt^ a jelenséget, mintha a törvényhozás munkáját megakasztani kívánnám és azt mondanám, hogy gyorsan rendszabályokat a párbaj ellen. En nem a büntetőtörvénykönyv korrekciójával kívánnám azt, hogy kitöröljük ezt a szót a társadalom szótárából. Ügy, ahogy most van, amint ez a custodia honesta meg van írva a magyar büntetőtörvénykönyvben, inkább kigúnyolása a büntetésnek, semhogy igazi büntetés volna. De mégsem így kell megkeresni a panaceát. Kezdjék el az urak maguk között a kaszinói erkölcsnek — melynek egy része a párbaj — a megreformálásával. Miért ne?. Ha Angliában az az udvarképes ember, aki nem párbajozik, és az angol király udvarában megjelentetik valaki, aki nem párbajozik, akkor, azt hiszem, minden alkotmányos érzületű és társadalmi magaslatra súlyt helyező ember elfogadhatja ezt. kellő erkölcs gyanánt. És ha Mária Terézia királyunk idejében eltiltották a párbajt és IL József, aki ellen lehet alkotmányjogi kifogásokat felhozni, de akit a társadalmi evolúció szempontjából nem lehet úgy megítélni, mintha nem lett (volna előharcosa minden européer gondolatnak és minden nivellálódásnak, na II. József tudott a párbaj ellen rendszabályokat hozni, akkor ebben a mi éránkban, amikor annyi okulás, annyi tanulás, annyi szenvedés járt ennek nyomában a nemzet életében, azt hiszem, a legelső dolog, hogy kiirtsuk ezt a dudvát és adjunk példát és biztassuk képviselőtársainkat arra, mutassák meg, hogy a mi megbecsülésünk nem kevesbedik, na nem állnak ki párbajra, sőt öregbbedik. Amikor az ember olyasmit olvas a lapokhan

% hogy egyik képviselőtársunkat magatartásáért harmincam fogják kihívni egy megyei vagy városi törvényhatóság területén magukat sértve érző urak, akkor ezeknek azt mondom: a magyar törvénytiszteletnek nem lehet határa ott, hogy olyankor, amikor személyes sértést észlelnek, ne menjenek a magyar bíró elé. A magyar független bírót elégnek tartom a becsület reparálása területén, ha nem is a büntetési tételben, de az indokolásban, abban a magasröptű indokolásban, amelynek forrását megtalálhatjuk Deák Ferenc törvényjavaslatában. Emlékezhetnek, t. képviselőtársaim. Deák Ferencnek az 1843. évi javaslatnál tartott beszédére, amelyet lefordítottak minden nyelvre és amelyből Mittermayer, a nagy büntetőjogász előadásokat tartott Németországban, amely beszédében azt mondotta: Ezt a barbarizmust pedig ki kell irtani a magyar közéletből. Ezt a barbár szokást el kell dobni végre a magyar közéletből, mert nem lehet az, 'hogy olyankor, amikor egyebekről kellene tanácskoznunk, zsong a folyosó, zsong az ülésterem, amikor ilyen személyes dolgok* pertraktálásáról van szó. Abban a meggyőződésben vagyok, hogy nem teszek rossz szolgálatot a magyar társadalmi élet megtisztulása szempontjából, ha ezt itt szóba hozom. Mej? vagyok győződve arról, hogy ennek politikai kihatása is kell, hogy legyen. Ha itt valóban népparlament volna együtt ,akkor nemi kellene ezt szóvátenni. Mert a titkos választás alapján összeülő népparlament egy pillanatig sem tűrné azt, hogy ez a középkori lovagjáték elfoglalja társadalmunkban azt a felemelő és megtisztelő helyet, amely nem jár ki neki, amelyet demokratikus emberek nem fogadhatnak el. Én azt tartom, hogy ebben a kínlódó világban ne ott keressük a társadalmi tisztességet, hogy régi bon ton szerint kit illet meg ez a nagyszerű bárbajképesítés, az ezzel való felruházottság. Ügy tudunk közelebb jutni a tömegekhez, úgy tudjuk az ütőerükön tartani a kezünket és úgy érezzük meg a magunk szívével azt a lüktetést, amely ott honol, Qaa rni is hozzájuk igazodunk és nem szabad, hogy egy külön társadalmi réteg ilyen favorizált módszer szerint a bíró megkerülésével tegyen maga között igazságot. Az igazságszolgáltatás megcsúfolása ez, és nem mulaszthatom el, hogy itt meg ne említsem az első magyar demokrata képviselő példáját, akinek annakidején volt bátorsága szembeszállni ezzel az, előítélettel. Vázsonyi Vilmos nem adott úgynevezett lovagias elégtételt, de azért az utolsó magyar koronás apostoli király titkos tanáosiosová fogadta és miniszterévé nevezte ki. Ha ez megtörtént Magyarországon, akkor azokban az időkben, amelyben most élünk, szabad idézni a hazai példát, szabad idézni a külföldi példákat és azt mondani: kapjunk észbe, teremtsünk először itt a parlamentben demokratikus felfogást, amely a kérgestenyerű munkást éppen olyan lovagiasnak tartja, mint a kaszinói erkölcsök által felavatott vitézeket. Azt tartom, hogy a társadalom osztályainak egymáshoz való közeledése az első lépésként abban nyilatkozzék meg, hogy ezeket a középkori maradványokat lefaragjuk, a magyar nemzetet egységes társadalomba olvaszszuk, a munkástársadalmat, a dolgozó, a verejtékező társadalmat emeljük fel minden kaszinói alapszabály nélkül a megbecsülésnek arra a piedesztáljára, amelynek színvonalát tőlünk elvárhatja. Hiszem és vallom, hogy ezt a lépést meg kell tennünk. Hiszem és vallom, hogy illetékes helyről el kell hangzania olyan nyilatkozatnak, hogy itt a párbaj ne legyen többé televényfölde ültetett növény, hogy innen ki kell irtani minden maradványát ezeknek a lovagiaskodó szokásoknak, mert ahhoz, hogy valaki úr legyen, valami más szükséges. Régi hagyományaink nem ilyennek mutatták a régi magyar udvarházak szokásait. A régi magyar udvarházakban egymásnak olvasták fel téli estéken Jósikától és Vas Gerebentől Jókaiig mindazokat a könyveket, amelyek a magyar életet, a régi magyar nemes életet, a békességes, egymást megbecsülő^ régi magyar életet ismertették. Ma kiveszőfélben vannak ezek a szokások. Egészen másutt találjuk meg a magyar társadalom jellemző jelenségeit, a bon34*