Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.
Ülésnapok - 1931-98
236 Az országgyűlés képviselőházának Álljon végre elő az a férfiú, aki megszünteti azt a szomorú állapotot, hogy ráfizet a termelésre a gazda és mégis drágán fizet meg mindent a fogyasztó. (Kun Béla: Letelik a negyedóra, t. képviselő úr!) Aki elveszi az étvágyukat azoknak, akik betegek lennének talán, ha nem nyugatindiai banánt szopogatnának, nem kaliforniai almát ennének és nem francia pezsgőt szürcsölgetnének akkor, amikor száz és százezer embernek a fekete magyar kenyérből sem jut elég. (Igaz! Úgy van! half elől.) Lépjen elő az a férfiú, aki nyitott szemmel nézi a világot és így meglátja, hogy hideg a szobája, üres a kamrája és ennélfogva betegesen véznák a gyerekei a földet túró magyar munkásnak. Lássuk végre azt a férfiút — mondottam (Kun Béla: Hol van az a férfiú? — Jánossy Gábor: Hát lássuk!) — aki visszavarázsol a múltból legalább egy kis darabot. Aki életet visz a kisiparos műhelyébe. Aki ismét felhúzza a becsukott boltok redőnyeit. (Gáspárdy Elemér: Kire gondol a képviselő úr? — Malasits Géza: Heil Hitler!) Halljuk a parancsszerű szavát annak a férfinak, aki elviselhetővé teszi a mai súlyos közterhek viselését.» Gazdasági diktátort követeltem akkor és ma is azt mondom: lehetetlen állapot, hogy egy országban, ahol a termelő tönkremegy, ahol a termelő termel vényeit, sem búzáját, sem borát nem tudja eladni, nem kapja meg az árát, ott illetéktelen haszonnal uzsorás emberek vagyonokat szerezzenek és a fogyasztók méregdrágán fizetik meg a mindennapi kenyeret. (Ügy van! Ügy van! — Kun Béla: Le kell törni!) Ezért mondottam én, hogy ne játsszunk a szavakkal, nem lehet itt már tovább játékot űzni ebben az országban, mert játéknak tartom azt, hogy kiküldöttek egy árelemző bizottságot. Éppen olyan dolog ez, mintha a faluban már két utcasor leégett és a tűzoltó főparancsnok ankétet tart, hogy milyen fecskendőt szerezzenek be. En őszintén mondom, nem láttam a kereskedelemügyi tárcánál a múltban a megértést. Itt vasútépítésről volt szó, nem itudom hány ezer és ezer embernek adhattunk volna kenyeret, mert a külföldi tőke akarta 7'5%-os amortizációs pénzen a vasutat megépíteni. (Jánossy Gábor: Mikor 1 ?) Egy félévvel ezelőtt. Igaz, hogy ráfizetett volna. Nem talált az akkori miniszter úrnál a terv megértésre. Az osztrákok ráfizettek volna, de fájjon ezért az ő fejük, itt kétezer magyar embernek kenyeret adtunk volna és vasútunk lett volna. Nem láttuk a megértést. Bizonyos bátortalanságot láttunk és én akkor elhatároztam, hogy a kereskedelemügyi tárcát nem szavazom meg. Akkor jött az új miniszter úr. Őszintén megmondom, hogy az első miniszter, aki a kartelekkel nyiltan, bátran ország-világ előtt szembe mert helyezkedni. (Éljenzés.) Nem mondom a t. miniszter úrnak, hogy ez valami nagy dolog. (Binich Ödön: Nem szabad visszaszívni!) Nem szívok vissza semmit — én ezt még csak bátortalan első lépésnek tekintem. Azonban a miniszter úr meg merte tenni az első lépést. Folytassa ezt, mert a magyar dolgozó nép, a magyarság milliói a háta mögött állanak, amikor leszámol a piócákkal, azokkal, akik az országot tönkreteszik, azokkal, akik nem» veszik ki egyformán részüket a nemzeti szerencsétlenségből, akik nem hoznak áldozatot akkor, amikor az ország fogyasztói, dolgozó tömegei az éhenha•lás előtt állanak és kétségbeesés dönget a kapuikon. (Igaz! Ügy van!) 98. ülése 1932 június 6-án, hétfőn. Mélyen t. Képviselőház! Nem beszélek a régi dolgokról, a kisiparosok nyomorúságáról, (Kun Béla: Megvan ma is!) a hitelkérdésről, hogy nem kapnak hitelt, hogy árverezik őket stb., mert ez mind köztudomású dolog, ezt a miniszter úr éppúgy ismeri, mint ahogy én, de rátérek arra, hogy mi az oka annak, hogy az a bizonyos árelemző bizottság, az az öreg nyugdíjas tisztviselőkből álló bizottság (Egy hang a baloldalon: Éljen Krúdy!) még mindig tanácskozik, közben a boltokat becsukják, a kisiparosok szerszámát elviszik, a földmunkás rongyos ruhában jár, a gyereke nem bír iskolába menni, mert nincs neki cipője és akkor ezek még mindig ár elemeznek. Hallottam, hogy logaritmustáblát is vásároltak és azzal állapítják meg legközelebb az árakat. (Derültség.) Ez nevetséges játék, ezért kár valakit ezzel a tisztséggel felruházni! Akad ebben az országban még tisztességes, bátor és egyenes ember, aki nem a maga önérdekét, hanem a nemzet érdekét nézi, aki igenis le fogja törni az áruzsorát! T. Ház! Akkor, amikor kint van az ember a falun, hallja, hogy panaszkodnak a gazdák, hogy jószágaikat nem bírják külföldre kivinni és kénytelenek elkótyavetyélni a vásáron. A legtöbb vásáron vevő sincs és itt a borjúhús és sertéshús ára mégis felmegy. (Zaj.) Én gyakorlati ember vagyok és egyszer azt mondottam itt a Házban, hogy tessék arra a borjúra ráülni, amikor az a gazda eladja. (Egy hang a jobboldalon: Nem lehet a borjún lovagolni!) A kartelvezérek nem tudnak lovagolni, majd én megmutatom, hogyan kell lovagolni. Mondom, tessék ráülni arra a borjúra és tessék megnézni, mi történik avval a borjúval attól a perctől kezdve, amikor a gazda a borjút potom áron, veszteséggel eladja addig, amíg a feleségem megvesz belőle két kilót nagy családomnak. Jogom van hozzá, hogy tudjam, miért kap a termelő olyan csekély árat és miért kell olyan méregdrágán megfizetni a húst itt Pesten? (Kenéz Béla kereskedelemügyi miniszter: Szombaton elmondottam, képviselő úr, az utolsó fillérig, hogy mibe kerül! Nem volt itt a képviselő úr!) Hogy mennyibe kerül, az nekem gyenge vígasz, de én azt kérdem, hogy miért kerül annyiba? (Kenéz Béla kereskedelemügyi miniszter: Azt is megmondottam! — Gdspárdy Elemér közbeszól.) Én nem ülök a képviselő úr lovára, én a saját lovamon szoktam lovagolni. Nem tudom, hogy a képviselő úr miért támadja mindig a fővárost, de hogy állta annakidején a támadást, amikor más urak ültek itt és nem a keresztény urak ültek itt, akkor hallgatott a képviselő úr, akkor ön az irodában ült és hallgatott. (Zaj.) Mélyen t. Képviselőház! Arra kérem az igen t. miniszter urat, hogy azzal az eréllyel, amely erélyt eddig is mutatott, azzal a határtalan igazságérzettel, amelyről meg vagyok győződve az igen t. miniszter úr részéről, azzal a bátor szókimondással és tettrekészséggel, — hiszen a miniszter úr nem tartozott soha a múlt politikájában sem a konjunktúrapolitikusok közé, — ezt elismerem és az egész Ház is elismeri, hogy a miniszter úr igenis a saját véleményét képviselte, akár tetszett ez valakinek, akár nem tetszett, — mondom, arra kérem az igen t. miniszter urat, hogy teremtsen itt rendet ebben az országban. Tisztességes és régi kereskedőségek mennek tönkre. A konjunktúrakereskedők, akik jelentkeztek, elpusztultak, senki sem sajnálja őket, de igenis sajnálom azokat a régi becsületes kereskedőházakat, ame-
