Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.
Ülésnapok - 1931-98
226 Az országgyűlés képviselőházának 98. illése 1932 június 6-án, hétfőn. olcsóságot akarok, vagy legalább is az eddigi árat akarom megtartani, akkor nein szabad engedni az üzemanyagok árának emelését. Végül legyen szabad egy-két szóval rátérnem a házbérek és üzletbérek kérdésére. Tudom, hogy ezidőszerint nem is tartozik ez a miniszter úr reszortjába és hatóságilag nagyon nehéz rendezni ezt a kérdést, de éppen a mai súlyos gazdasági viszonyok közepette az üzletbér nagyon nagy rubrikát jelent a rezsiköltségben- Bár a legutóbbi statisztikai kimutatás szerint Budapesten 1143 üzlet, 432 raktár és 296 műhelyhelyiség áll üresen, — a valódi szám azonban legalább is kétszer- vagy háromszor nagyobb, mert a Statisztikai Hivatal csak azokat az üres üzlethelyiségeket veszi be kimutatásába, amelyeket adó szempontjából már bejelentettek — mégis a házbéreknél, különösen pedig az üzletbéreknél azt látjuk, hogy a háztulajdonosok inkább hagyják üresen állni a helyiségeket, a helyett, hogy a bérekkel valamiképpen leszállanának. Soha nem történt meg az, hogy főútvonalainkon, a Rákóczi-úton, a Kossuth Lajos-utcában és a Károly-korúton annyi üres üzlet lett volna, mint ma. A kereskedelemügyi miniszter úr, aki mint a kereskedelmi érdekek képviselője, azt hiszem, kell, hogy valamiképpen megtalálja^ a módját annak, hogy itt az^ üzletbéreknél a háztulajdonosok bizonyos méltányos elbírálásban részesítsék a bérlőiket. Egy kisiparos írt hozzám egy levelet, — itt van a levél — amelyben elpanaszolja, hogy a Józsefvárosnak egy külső utcájában, a Práterutcában vett ki egy kis üzletet s ennek bérét ameddig bírta, ameddig erre a lehetősége meg volt, fizette is. 1932 februárjában már nem bírta fizetni, eladogatta mindenét, tehát felmondta az üzlethelyiséget a háztulajdonos; nak; 2—3 méteres üzlethelyisége volt és ezért fizetett 1400 pengő évi bért. Mivel nem bírta ezt a bért kihozni, felmondott, de a háztulajdonos nem fogadta el a felmondást, mert az 1400 pengő üzletbér felmondás kötelező. Hogy járt az illető'? Mindenét elárverezték. Nemcsak az ő tulajdonát képező kis ingóságot, de lefoglalták az üzletben lévő idegen tulajdont képező ruhákat is. Ugyanez a háztulajdonos egy külvárosi utcában lévő kis trafik helyiségért, amely szintén két méteres kis üzletnyílás, 1800 pengő bért kért! (Felkiáltások: Hallatlan!) Kérdem, igazságos-e ez, mert hiszen egy trafik nem mehet máshova, lehetséges-e egy szerencsétlen rokkant embernek a helyzetét így kihasználni? De ugyanez a helyzet van a nagy üzletek nél is. Erre a kérdésre már szombaton kitér tem és elmondtam, «hogy a legderekebb cégek, üzlettulajdonosok ott hagyták az üzletüket, pedig évi 50—60.000 pengős szerződésük volt, mert a háztulajdonos inkább hagyta tönkremenni ä céget, de nem engedett az üzletbérhői. De ugyanez áll a magánlakásokra is. (Peyer Károly: Mintha emlékezném arra, hogy Vass miniszter emelte fel ezeket a lakbéreket!) Én akkor is ellene voltam. Azt hiszem, bizonyít hatja t. képviselőtársam, hogy a törvényhatósági bizottságban is ellene voltam. (Tauffer Gábor: A drágaság folyamatát ez indította meg!) Budapesten 125.000 egyszobás lakás van, de ebből a 125.000 lakásból csak 2000 a komfortos lakás. Már szombati beszédemben rámutattam arra, hogy egy kis tatarozással, egészségügyi berendezéssel, higiénia bevezetésével mennyi vei inkább tudnók, a lakásügyet szolgálni és egyszersmind munkaalkalmat is biztosítani. (Erdélyi Aladár: Ez elsősorban a fővárosra tartozik!) A fővárosnak nincs olyan hatalma, hogy ezt egymaga végrehajthassa. Én céloztam az építési adókedvezményekre, amelyekkel munkaalkalmat lelhetne teremteni és az állam a maga bevételeit más réven meg tudná kapni. Szerettem volna még ( több dologra kitérni, de már kifogytam az időből, így a címet elfogadom. Elnök: Szólásra következik? Brandt Vilmos jegyző: Lázár Miklós! Lázár Miklós: T. Ház! Méltóztatnak megengedni, hogy nagyon röviden egy olyan problémát érintsek, amelyet képviselőtársaim az általános vitában már minden oldalról megvilágítottak. Igen kitűnő gyakorlati felszólalások és nagyon tanulságos beszédek hangzottak el az idegenforgalom kérdésében, amelyet én néhány szemponttal kiegészíteni kívánok. Magyarországon az idegenforgalom békében és a háború utáni évtizednek első felében úgynevezett luxus-idegenforgalom volt, Mi igen céltudatos és gyakran eredményes propagandával arra a publikumra utaztunk, amely mint luxus-utas szerepelt _ Közép-Eurónában, amely a nagy transzatlanti hajóknak I. osztályán és az express-vonatoknak luxusfülkéjében utazott. (Peyer Károly: A kék express!) Ügy van. A legutóbbi 3—4 évben azonban a folyton emelkedő gazdasági válság mindeu európai országra, tehát Francia- és Olaszországra nézve is teljesen illuzióriussá tette a luxusutasokért folytatott propagandát. Ennek az idegenforgalmi iparnak befellegzett. A luxusutasok fogalmát felőrölte a gazdasági válság, mert annak a külföldinek, aki még mindig valóban nagy vagyonnal rendelkezik, bármilyen idegenforgalommal foglalkozó országra nézve sincs semminemű gyakorlati és gazdasági jelentősége. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) A propaganda nyomtatványok árát sem éri meg az a néhány luxusidegen, aki az idegenforgalommal foglalkozó országba érkezik. Nemcsak a politikában, nemcsak gazdasági téren, hanem az idegenforgalom terén is minden egyes ország idegenforgalmi berendezésének a demokratizálódásra kell irányulnia. Az idegenforgalom ma már nem luxusipar, az idegenforgalom kizárólag a nagytömegek célszerű, okos és olcsó ellátására törekszik. Meg kell állapítanom azt, hogy soha ennek az országnak nagyobb sansza nem volt az idegenforgalom fokozására, mint éppen ezekben a gazdaságilag is igen szomorú időkben. Legnagyobb konkurrensünk az idegenforgalom terén Ausztria volt. Az idegenforgalom Magyarország felé törekvő csoportjai rendesen Ausztriában torpantak meg, Ausztriában maradtak, (Tauffer Gábor: Lebeszélték őket!) Lehetséges, hogy ott bizonyos befolyásokat gyakoroltak rájuk a hotelek^ és az ottani idegenforgalmi intézmények. Tény az, hogy a Magyarországba törekvő idegenforgalomnak — nem túlzok, ha azt mondom — 75%-a Bécsben torpant meg. Ma az idegen nem luxusútra megy. Aki ma utazik, az szórakozni akar, a gondjaitól akar megszabadulni, pillanatnyilag, napokra, hetekre, vagy talán hónapokra és ki akar kapcsolódni a maga életének taposómalmából, ki akar kapcsolódni abból az életből, amely ma mindenki számára, minden állam majdnem minden polgára számára, személyi, rang- és társadalmi különbség nélkül nehéz gondot, rengeteg izgalmat jelent. Ha nézzük a régi kedélyes Bécset, amely iránt mi nagy rokonszenvvel viseltetünk, ekkor azt látjuk, hogy Bécsben kriptahangulat
