Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-98

Az országgyűlés képviselőházának 98 úr volt szíves beszédében rámutatni arra, hogy 30 millió tőke rendelkezésre állott, mi azonban tudjuk, hogy körülbelül ennek felét adták csak ki, a másik felét még nem adták ki és pedig azért nem, mert borzasztó felté­telek vannak, olyan nehéz feltételeket szabnak annak az iparosnak és kereskedőnek, amelye­ket az nem tud betartani. Tehát ezeken a fel­tételeken kell enyhíteni. Ne kössük meg annak az iparnak a kezét úgy, hogy két jótállót vagy pedig ingatlant kérünk, mert ha az illetőnek két jó jótállója és ingatlana van, akkor nem­csak ezt a hitelt kapja meg, hanem máshol is kap hitelt, más bank is szívesen rendelkezésére bocsátja a hitelt. Különösen rövid az a termi­nus, amely alatt vissza kell fizetnie ezt a hite­lezett, kölcsönvett összeget, tehát ezt az időt is meg kell hosszabbítani. (Kenéz Béla keres­kedelemügyi miniszter: Meg van már hosszab­bítva!) En azt hiszem, hogy ha ezen evvel segíteni tudunk, — örömmel veszem tudomá­sul a miniszter úr kijelentését, hogy meg van hosszabbítva — akkor mégis bele tudunk vinni az iparba és kereskedelmbe valami kis életet, ami pedig nekünk ma, ezek között a nyomorú­ságos viszonyok között különösen kötelessé­günk. (Ügy van! Vm) van!) A magam részéről ezt voltam bátor az ipar­ral és kereskedelemmel kapcsolatosan előadni. Ehhez még csak azt vagyok bátor hozzátenni, amit elmondottam a népjóléti tárcánál is az Oti.-val kapcsolatosan, hogy méltóztassék a rokkantsági és öregségi biztosítási járulékokat egyelőre nem befizettetni. Egy ötéves felfüg­gesztéssel, azt hiszem, könnyen át lehetne se­gíteni az ipart és kereskedelmet ezen a bajon, amely az Oti.-val kapcsolatosan terheli, ha itt már más téren egyelőre nem várható segítség. Es ha öt évvel kitolódik a rokkantsági és Öreg­ségi járulék fizetése, az még nem jelent olyan nagy katasztrófát erre az országra. Nekünk be kell látnunk, hogy akkor, amikor a társada­lombiztosítótörvényt meghoztuk, kedvezőbb gazdasági konjunktúra volt, mint amilyen most van. Akkor még azt hittük, hogy az ipar és a kereskedelem el fogja bírni azokat a terheket, amelyeket a vállaira raktak. Ma meg kell ál­lapítani, hogy nem bírja el ezeket. (Kabók La­jos: Mit szólna ahhoz, ha a nyugdíjakat fel­függesztenék egypár esztendőre? Mi lenne ak­kori!) Ha a betegségi járulék fizetésénél nem kérjük ezt a felfüggesztést, mert kötelességünk­nek tartjuk gondoskodni azokról a beteg mun­kásokról, akkor, azt hiszem, hogy itt nyugodt lélekkel megtehetjük ez, mert azt mondom t. képviselőtársamnak, aki azt mondotta, hogy a nyugdíjakat is függesszük fel, hogy a nyug­díj egészen más lapra tartozik, (Kabók Lajos: Dehogy tartozik más lapra!) az már megvan, ezt pedig csak meg akarjuk csinálni, ezt most akarjuk életbeléptetni, ez még nincs meg. (Zaj.) Tehát így nyugodt lélekkel lehet vállalni azt a felelősséget, amelyet mi itt proponálunk, hogy tudniillik méltóztassék a rokkantsági és öreg­ségi járulékok fizetését öt esztendőre felfüggesz­teni. Most még a vasúttal kapcsolatban bátor va­gyok a miniszter úr figyelmét felhívni arra, hogy én magam is kérem: méltóztassék azt az automatikus előléptetést lehetőleg rövidesen előkészíteni és^ életbeléptetni. Mi tudjuk, hogy milyen nehéz és felelősségteljes munkát végez­nek a mi vasutasaink, ismerjük azt a hazafias szellemet, amellyel ők munkájukat végzik, ami­kor csaknem zokszó nélkül vállalták azt a bor­zasztó nagy fizetésredukciót, amely őket érte. ülése 1982 június 6-án, hétfőn. 209 A miniszter úr tudatában van annak, hogy 61 pengőből nem lehet megélni, ma pedig egy Máv,-munkás átlagos jövedelme 61 pengő, egy segédtiszté talán 120—130 pengő. Egészen biz­tos vagyok abban, hogy a miniszter úr fájó szívvel nyúlt ehhez a fizetésredukcióhoz és tudja, hogy ebből a fizetésből nem lehet meg­élni, de akkor kötelességünk, hogy minél ha­marább segítsünk ezen, mert nem hiszem, hogy nagyon sokáig bírja ki ezt a helyzetet az a vasutastársadalom, amely olyan becsület­tel tette meg kötelességét és amely még ma is vállalja azokat a terheket, amelyeket minden becsületes magyar tisztviselőnek és munkás­nak vállalnia kell. Itt vagyok bátor rámutatni arra, hogy a lakáskérdésben szeretnék valami enyhítést a Máv.-val kapcsolatban. A Máv. körülbelül 3000 házat építtetett, 9500 lakással. Egy jórészében természetbeni lakást ad, egy részében azonban lakbért követel tisztviselőitől, és előáll az a furcsa helyzet, hogy pl. egy magasabbrangú vasúti tisztviselő 1400 pengő lakbért kap és egy háromszobás lakásért a Fillér-utcában 1800 pengőt kell neki fizetnie. Most, amikor re­dukált lakbérek vannak, amikor redukált fize­tések vannak, ezek a tisztviselők nem bírják megfizetni ezt a lakbért. Én tehát azt kérném a miniszter úrtól, hogy méltóztassék ott, ahol lakbérek vannak megállapítva, a lakás bérét úgy megállapítani, hogy az a tisztviselő azt lakbéréből ki tudja fizetni, és ne kelljen arra ráfizetnie. Ugyanez a helyzet a Gyáli-úti laká­soknál is. A Gyáli-úton több lakás van. Van lakás segédtisztek és tisztek részére és ugyan­annak a lakásnak bére másképpen van meg­állapítva a segédtiszteknél és másképpen a tiszteknél, holott a lakás mégis csak ugyanaz. Én tehát arra kérem a miniszter urat, méltóz­tassék ezt lehetőleg egyensúlyba hozni, hogy ne kelljen ezeknek többet fizetniök, mint amennyi lakbért kapnak és ne legyeinek különb­ségek, mert ez elkeseríti az alkalmazottakat. Még itt a vasútnál vagyok bátor rámutatni két szóval arra, hogy fel van véve, a testneve­lési törvény által kötelezett sportcélokra 47.200 pengő és az önművelődési egyesületekre 15.000 pengő. Fel van véve ugyancsak ennél a címnél propaganda céljára 400.000 pengő. Azt kérem a miniszter úrtól, hogy ha van rá módja, akkor ezt a 47.200 pengőt emelje fel 60.000 pen­gővel 107.200 pengőre, azt a 15.000 peng-őt pediír emelje fel 35.000 pengőre és a 400.000 pengőből vegye el az ehlhiez szükséges 80.000 pengőt, mert tudjuk, hogy ha a hazafias szellem megvan a Máv.-nál. akkor ez elsősorban ezeknek a sport­egyesületeknek és önművelődési egyesületek­nek köszönhető. Akkor tehát nekünk ezeket pártolnunk kell. Tudatában vagyok annak, hogy pronagan'dacélból is szükség van bizonyos összegre. Mai azonban, amikor ez a nehéz deviza­és valutagazdálkodási rendsjzer van az egész világon, nem tudom, hasznos lesz-e azt egész 400.000 pengőt propagandára befektetni és nem leibét-e abból 80.000 pengőt elvenni, hogy itt te­gyünk szolgálatot azoknak, akik azt elsősor­ban megérldtemlik. Én tehát azt kérem a minisz­ter úrtól, hogy lehetőleg így méltóztassék ezt a kérdést megoldani. Nem jöttem javaslattal, hiszem azonbaín, hogy a miniszter úr megérti ezt a kérést és honorálni is fogja. A repülőtér kérdésével szeretnék még fog­lalkozni. Erre a célra nagyon kis összeg van felvéve. A miniszter úr tudja, hogy mi, fővá­ros az állammal karoltivie szeretnénk úi repü­lőteret létesíteni a Ferencvárosban az új élei­29*

Next

/
Oldalképek
Tartalom