Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-98

Az országgyűlés képviselőházának 98. ülése 1932 június 6-án, hétfőn. 203 Elnök: Csendet kérek! Propper Sándor: Néhány szót kell szólanom hajózási tarifánkról. Ebben a költségvetésben is meglehetős nagy summa van felvéve ma is a hajózás támogatására. A hajózás ennek ellenszolgáltatását nem mutatta. A magyar hajózás tarifái rendkívül drágák, megfizethetetlenül drágák s ez is egyik oka annak, hogy az agrártermékek még a belső piacon sem értékesíthetők úgy, ahogy az megfelelő mérsékelt tarifa mellett lehetséges volna. Csak 4 egyetlenegy példával kívánom ezt az állítást illusztrálni. Például Dunapenteléről Budapestre 72 km-es víziúton 1 métermázsa gabonának a szállítási ára 82 fillér, plusz mellékköltségekkel 1 pengő 10 fillér; Bajáról Budapestre — ami 112 kilométer — 18 fillérrel drágább. Mármost nézzük egy más országban, más relációban hasonló tarifát. Chicagóból Hamburgba, Newyorkon át, tehát Chicagóból Newyorkba szárazföldön, tengelyen szállítva és Newyorkból Hamburgba víziúton szállítva 1 métermázsa gabona szállítási ára 1-3—1*4 fillérrel olcsóbb, mint Dunapenteléről Budapestre szállítva. (Mozgás balfelöl.) Ilyen tarifális viszonyok mellett nincs élet, nincs forgalom, nem lehet forgalom, ezek a drága tarifák mindent megölnek. Ha összehasonlítjuk kilométerekben Chicagót Hamburggal és Dunapentelét Budapesttel, akkor tárul fel előttünk a. maga egész borzalmasságában a mi tarifális rendszerünk. Arra kérem a miniszter «rat, hogyha már adunk szubvenciókat a hajósvállalatoknak, legalább követeljük meg tőlük, hogy méltányos tarifával dolgozzanak és tegyék lehetővé a határon belül azt, hogy az agrártermékek gyorsan és olcsón kerülhessenek egyik helyről a másikra. Egyébként, miután a kormány iránt bizalmatlansággal viseltetem, a címet nem fogadom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik*? Brandt Vilmos jegyző: Kocsán Károly! Kocsán Károly: T. Képviselőház! Az egyik legnagyobb kérdése ma a gazdasági életnek az ipari és mezőgazdasági cikknek ára közötti óriási nagy különbség. Kell, hogy a miniszter úr legfőbb gondját az képezze, hogy a két ág között, amely valamikor egymás mellett haladt, ezt a harmóniát megteremtse, ez a gazdasági élethez, a termeléshez szükséges és ez most az egyik oldalon teljesen lehetetlenné vált. Jól tudom, !

hogy az iparcikkek árának alakulása ma más tényezőktől fuga, mint a mezőgazdasági cikkek árának alakulása, a múltban azonban, valahányszor az iparcikkek előállításához valami új adalékot csatoltak, elmulasztották figyelmeztető szóval fordulni a kormányhoz, hogy ez maga artán vonja azt a nagy távolságot, amely előbb-utóbb végzetes lehet az egyik termelési ágra. Meghoztuk ugyan a kartelltörvényt, ennek kihatását azonban ezidőszerint még nem tapasztaltuk. Figyelmébe ajánljuk a miniszter urnák, hogy vagy az egyik oldalon vagy a másik oldalon indítsa meg az akciót^ s ha már az iparcikkek árát nem tudja lefelé szabályozni, valamit mégis el kell követnie, hogy az a nagy őstermelés, amely elvégre mégis csak alánja ennek az országnak, szintén rentábilis lehessen, mert ha ez nem következik be, akkor — ime itt a példája az életben — megáll a gazdasági élet terén minden. Legyen szabad most egy másik kérdést érintenem. Eltemettük — sajnos — a népjóléti mnisztérrumot. (Propper Sándor: Önök hozzájárultak! Segítették eltemetni!) Együtt szavaztunk ellene a bizottságban. (Propper Sándor: De itt hiányoztak, nem mertek idejönni!) Sajnos, más elfoglaltságom miatt nem lehettem itt, (Propper Sándor: Olyankor nem lehet más elfoglaltság!) de ha itt lehettem volna, itt is ellene szavaztam volna. De ha már most egy befejezett dolog előtt állunk^ es azokat a reménykedéseket, amelyeket a népjóléti minisztérium fejlesztéséhez kapcsoltunk, nem is láthatjuk valóra válni, de a miniszter úr hatáskörébe kell, hogy tartozzék az a kérésünk, hogy a munkaügyeket majd a kereskedelemügyi kormány megfelelő mértékben támogassa. Ennek eddig jóformán nem volt gazdája. Ha ez most áttétetik a kereskedelemügyi kormányhoz, akkor nagyon kívánatos, hogy ebből a mostoha állapotból kikerülve. mégis csak gazdája és istápolója legyen, mert bizony, ma legnagyobb bajok a munkásügyek terén vannak, kevésszámú foglalkoztatott van bizony meglehetősen rossz bérek mellett és nagy tömeg munkanélküli várja vagy a kormány segítő akcióját, vagy a gazdasági helyzet javulását, mert hiszen ezek az állapotok tovább fenn nem tarthatók. Ezzel kapcsolatban legyen szabad a miniszter úr figyelmébe ajánlanom, hogy azt az akciót, amelyet minisztersége alkalmával elkezdett, a magyar szén fogyasztásának fokozását és népszerűsítését, aiz államhatalom minden erejével hajtsa keresztül. Időnként olvassuk a sajtón keresztül, hogy importőrök appellálnak a közönség fejlett ízlésére, amely előtt ugyan tisztelettel meghajolok, idle nem akceptálom, hogy a magyar szénnek aj bűze elfintorítja a kényes orrokat és képesek inkább az idegen munkások által termelt, külföldről behozott szénnel melegíteni meg a szobájukat, mert csak hideg lélekkel lehet megtenni és elnézni azt, hogy itt pedig a munkások kereseti lehetősége csökken. (Kenéz Béla kereskedelemügyi miniszter: Teljesen egyetértek a képviselő i'irral. Be is jelentettem ezt. Szomba.ton részletesen elmondottam.) A mi bérmunkásaink csak három napot dolgoznak ezidőseeriut hetenként. (Kenéz Béla kereskedelemügyi miniszter: Sajnos, erről nem tehetünk.) Isten áldása bőven hullott családjukra, mert mindegyiknek nagy családja van és e tekintetben versenyen felül állanak, csakhogy a keresetnek ez az összezsugorodása bizony nehézzé teszi az életüket. Most csak három napot dolgoznak hetenként, nemcsak azért, mert a szénfogyasztás csökkent, hanem azért is, mert ezen irtózatos munkanélküliség megoldásának azt a módszerét alkalmazzák, hogy nem bocsátanak el ezer, vagy kétezer embert, hanem apoellálva a munkások szolidaritására, belemennek abba a megoldásba is, — mert senki sem tudja, hogy kire fog holnap a kenyértelenség napja bekövetkezni — hogy a napok redukciójával mégis egy keserves kicsiny darab kenyeret tudjanak családjuk számára biztosítani. Ez azonban csak egy átmeneti megoldás lehet, ez nem lehet végleges megoldás, de ez mégis azt mutatja, hogy a munkásosztályban olyan szolidaritás és egymás iránt tanúsított érzés van, amely előtt kalapot kell emelnünk. Bár más vonalon is meg tudnók így oldani a kérdést, hogy az emberek tízezrei, százezrei ne ténferegjenek kenyér nélkül és ne tartsák belső szégyenkezéssel a tenyerüket azért az alamizsnáért, amellyel átmentik az egyik esztendőről a másikra, vagy őszről tavaszra az életüket. Szóvá kell tennem a munkások egészség-