Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.
Ülésnapok - 1931-95
14 Az országgyűlés képviselőházának 95, segíteni, (Ügy van! jobbfelöl), mert h'ai ezen nem segítünk igazán, akkor jönnek azok a konzekvenciák, amelyekre senki, egyetlen magyar ember sem kíváncsi. (Szeder Ferenc: Ügy vm!) T. Házi Roppant szomorú ez a helyzet annyival is inkább, mert nap-nap után jönnek az árverések. Nem tudom megérteni, hogy miért nem mondjuk ki idejében, hogy várjanak a hitelezők, mert fizetni nem tudunk. A pénzügyminiszter úr azt mondotta nekem egyik beszédemre, hogy a bankok, a pénzintézetek autonómiájába nincs módjában belenyúlni, de amennyiben módjában is volna, nem ! kívánná autonómiájukat csorbítani. Igen t Képviselőház! Csorbítunk itt mindent: szerzett jogokat, tisztviselői fizetéseket és a (helyzet csorbítja annak az országfenntartó elemnek vagyonát, amely igazán megtette kötelességét és amely még ma is nagy szenvedések és nagy nélkülözések között is dolgozik kora reggeltől késő estig, dolgozik még akkor is, amikor az árverés már meg is történt az ő kis birtokocskájára, amikor arra már más tart igényt; még akkor sem hagyja ott azt a kis birtokot, még akkor is ragaszkodik .hozzá és dolgozik rajta, mert várja, — ami pedig nála nagyon is bizonytalan — hogy ád neki a jövő valami boldogulási lehetőséget, hogy kap valami segítséget és így visszamaradhat kis birtokában. Azt hiszem, mindenki látja, tudja, érzi, mit jelent az, amikor egy embert a maga szorgalmából szerzett kis birtokából kiakolbólítanak. (Kun Béla: Ki akolbólították a független kisgazdapárt jelöljeit! — Hegymegi Kiss Pál: 50 gazdatársát akolbólították ki! — Kun Béla: Miért nem engedték be a gazdákat? — Hegymegi Kiss Pál: 50 gazdatársa volt a független kisgazdapártban! — Mojzes János: Ott jelölték őket! A Bethlen-kormány gátolta meg!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Ne zavarják a szónokot! (Simon András: Nem erről van most szó! — Hegymegi Kiss Pál: Ön örül annak, hogy egy sem került be! ötvenet vertek ki!) Csizmadia András: Nem gondoltam, hogy egy gyenge kis figyelmeztetéssel az uraknak ennyire a tyúkszemére <hágok. (Zaj balfelöl.) Erre nem voltam elkészülve. En csak azt kértem, thogy vigyázzanak. (Hegymegi Kiss Pál: Mert kiverték őket, azért! — Kun Béla: A kormánynak is tyúkszemére kellene hágni! — Kuna P. András: Mindenkinek joga van megmondani véleményét! Csizmadiának is!) Elnök: Képviselő urak, egyszerre csak egy ember beszélhet (Kun Béla: De hol vannak a csizmás kisgazdák a túloldalról? Kun Béla képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni! (Mojzes János: Andris bácsi, mutassa a csizmáját!) Kérem a képviselő urakat, maradjanak most már csendben s ne zavarják a szónokot folytonos közbeszólásokkal. (Kun Béla: Csizmadia András mint derék, becsületes utolsó mohikán van ott!) Kun Béla képviselő úr újból közbeszólt; kérem, méltóztassék csendben maradni. Csizmadia András: A kamatleszállítás kérdéséhez feltétlenül hozzá kell nyúlni, mert a nagy kamatot az emberek nem tudják fizetni. (Szeder Ferenc: Két százalékra mondotta Bethlen!) Elnök: Szeder képviselő urat kérem, maradjon csendben. Csizmadia András: En megszavazom. (Kun Béla: De Korányi pénzügyminiszter úr engedi-e megszavazni?!) T. képviselőtársam szin- | ülése 1932 június 2-án f csütörtökön» tén megszavazza. A termelés nem bírja ezt az óriási kamatot, a termelés alig bírja el ma a kamatokat. A múltban, a boldog békevilágban a 4—5%-os kamatokat még elbírta a termelés, akkor azonban az adófizetőket nem sújtotta annyira az adó, mint amennyire most sújtja. Hiszen az utóbbi időben csak adóemelés és mindig csak adóemelés volt. (Igaz! Ügy van! balfelöl.) Ezeket a nehéz adóterheket elég kinyögni az embereknek még akkor is, ha kamatot semmit sem kellene fizetniök. Még azok az emberek is, akik véletlenül megúszták ezt az időt, akik átvergődtek rajta úgy, hogy talán nincs adósságuk, nem tudnak felmutatni semmi jövedelmet; akinek pedig adóssága van, az csak megnélkülözi, megrongyoskodja, megkoplalja az adót és családjától minden^ lehetőt elvon, mert csak úgy tud valamit még adóján kívül a hitelezőnek is fizetni. De én azt hiszem, hogy a hitelezők is akkor tesznek szolgálatot nemcsak ennek a hazának és ennek a nemzetnek, hanem önmaguknak is, ha a legsürgősebben a jobbik eszükhöz nyúlnak és belátják azt, hogy rövid időn belül majd annyit sem kapnak, mint kaptak volna, ha előbb kezdték volna és megegyeztek volna. (Kuna P. András: Nincs azoknak szívük!) Üjra hangsúlyozom azt, amit múltkori beszédemben is elmondottam, hogy nem akarom azt, hogy a hitelező ne lássa a pénzét, de a hitelezőnek is be kell látnia, hogy az a pénz ma sokkal többet ér. Értesüléseim szerint vannak hitelezők, akik a külföldi zálogleveleket megveszik, itt potomáron megszerzik a birtokot árverésen, azt a záloglevelekkel elszámolják és így az árverésen feleáron elkelt és megvett birtok árát a felére is le tudják préselni a záloglevelek elszámolásával. Ez az egyes emberek részére nincsen megengedve, mert ha egyes emberek zálogleveleket vásárolnának, azokat tőlük nem váltanák be, sőt egyáltalában nem adják meg a lehetőséget arra, hogy az adós emberek zálogleveleket vásároljanak. Hiszen láthatjuk, hogy minden ember, különösen a földmívelő osztály mennyire iparkodik. A kultúra fejlődéséről igen sokat beszélünk itt a Házban és én látom a magam vidékén, hogy ezek az emberek mennyire törekedtek állattenyésztésünket előrehajtani. Hozatták a drága teheneket Svájcból, ezeknek ára azonban egy év alatt leesett a negyedére, az ötödére s ma egy húszholdas gazdaembert, aki két évvel ezelőtt vásárolt egy tehenet, teljesen a tönk szélére állítja a tehén árának a megfizetése. A kormány nagyon helyesen rajta volt azon, hogy az állattenyésztést fejlesszék, adott hitelt, s azon a hitelen az emberek megvásárolták, beszerezték az állatokat; ezzel nemcsak önmaguknak akartak szolgálatot tenni, hanem elsősoriban példát akartak mutatni gazdatársaiknak arra, hogy mit lehet produkálni, másodsorban szolgálatot akarták tenni a nemzetnek, megmutatván, hogy ne mindig Svájcba menjünk ki az állattenyésztés fejlesztése céljából és onnan hozzuk be az árut, hanem inkább hozzánk jöjjön be más, hogy úgy élvezhessük munkánk gyümölcsét, mint ahogy élvezi Svájc vagy akármelyik másik állam. Ez azonban — úgylátszik — nem fog sikerülni, mert mire mi az állattenyésztést előre tudjuk hajtani, addigra ez visszafejlődik. Nem furcsa és nem csodálkozhatik rajta senki sem, ha a gazdák ma tönkre jutnak, hiszen nem tudják állataikat isem értékesíteni, — nem tenyészállatokról akarok beszélni, de közönséges állataikat sem tudják értékesíteni —
