Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-97

Az országgyűlés képviselőházának 97. váltképpen a főváros háztartásában szerepelnek és innen az ellenzéki padokról többízben igen helyesen ecseteitettek, de szükséges foglalkozni azokkal az állami és közüzemekkel, amelyek nagy méreteiknél és súlyos veszteségeiknél fogva legnagyobb tehertételeit képezik az amúgy is megtámadott államháztartási egyensúlynak és amelyeknek orvoslására az igen t. kereskedelemügyi miniszter úr ismert elvei alapján elsősorban törekedni kell. (Elénk helyeslés half elől.) Foglalkozni kívánok itt elsősorban a Mávag. néven ismert nagy állami üzemmel, a Magyar Állami Vas- és Gépgyárral, amelyről az igen t. kereskedelemügyi miniszter úr is hosszasabban szólt. Elöljáróban ki kell jelentenem, hogy teljes mértékben osztom azokat az elismerő szavakat, amelyekkel a t. kereskedelemügyi miniszter úr ennek a nagy állami intézménynek régebbi működését illette. Olyan időkben és olyan évtizedekben, amikor a magyar nehézipar még nem állott azon a magaslaton, amelyen ma áll, a Mávag. szinte pótolhatalan ürt töltött ki és rendkívül hasznos szerepet töltött be. Termékei'egész Európában, sőt Európán túl is dicsőséget szereztek az akkor fejlődésnek indult magyar iparnak. Ez azonban még mindig nem jelentheti azt, hogy ez a Mávag. a imagyar ipar mai helyzetében pótolhatatlan volna- Sőt a Mávag. az államháztartás mai állapotában és a súlyos verseny közepette már csak tehertételt jelent az országra, és így joggal kérdezhetjük, nem kell-e leépíteni vagy megszüntetni? Tisztelt Képviselőház! Az állami, illetőleg a közüzemekre vonatkozólag az én néhai nagy professzorom, Wagner Adolf, Berlinben azt mondotta, hogy állami üzemnek csak három esetben van jogosultsága: akkor, ha egyedül az állam által használt javak termeléséről van szó; ha kísérleti munkákról van szó, vagy ha olyan tárgyak gyártásáról van szó, amelyeknek gyártására a magánvállalkozás nem vállalkozik. Ma a Mávag. úgy az államháztartás, mint a magángazdálkodás szempontjából egyaránt súlyosan káros az országra és a magánvállalkozásra. Az államháztartás szempontjából azért, mert — amint arra rögtön rátérek — óriási adósságokat halmozott fel, mert állandó veszteséggel dolgozik ma is és mert a magániparnak és magánvállalkozásnak adózóképességét jelentékeny mértékben csorbítja. A magángazdálkodásra pedig különösen káros azért, mert sokszor a kikötött feltételek ellenére illojális és meg nem engedett konkurrenciát támaszt neki és a nemzeti vagyon jelentékeny részét megbénítja, termelésében megakadályozza. Nézzük már most, hogy ha a Mávag. budapesti gyárát leállítják, a termelés csorbát szenvedne-e? Az igen t. kereskedelemügyi miniszter úr is utalt a lqkomotívgyártásra, amelyről elöljáróban már én is megjegyeztem, hogy egyik fő üzem ágát képezte és képezi a Mávag.nak és dicsőséget szerzett nemcsak Európában, hanem Európán túl is. Ma azonban úgy áll a helyzet, hogy a lokomotívok gyártása csak akkor rentábilis, — ez nem szorul bővebb indokolásra — amikor seriesekben történik, de amikor évente 5—6 lokomotívot gyártunk, akkor ennek már ebből az egyetlen indokból kifolyólag is veszteséggel kell járnia, ennélfogva a gyártás egyáltalában nem lehet rentábilis. Itt megvallom, hogy bizonyos koncesszióra feltétlenül hajlandó vagyok. Dacára annak, hogy a Szerbiának juttatandó jóvátételnél kiderült, hogy a ülése 1932 június í-én, szombaton. Í8l magánipar a teljesen tönkretett magyar mozdonyok helyreállítására és üzem-behelyezésére is teljesen alkalmas és nagyszerű példáit szolgáltatta ekkor teljesítőképességének, dacára ennek hangsúlyozni kívánom, hogy egy egészséges pénzügyi megoldással a lokomotívgyártás valamiképpen való átmentését, például a Mavart.-nak és^ a magánipar által való átvételét közösen megállapítandó feltételek mellett elfogadhatónak tartom. Ha azonban a mezőgazdasági gépgyártást nézem, akkor azt látom, hogy az egyik legfőbb ágában, a cséplőgépek gyártásában 7—800 darab van ma is raktáron, hogy minden idevágó gyárvállalat foglalkozik cséplőgépek gyártásával — sajnos, az elhelyezés mind nehezebbé válik — és a magyar szükségletet a magángyár

a&, a magánipar kvalitatíve és kvantitatíve is teljes mértékben ki tudják elégíteni. Ami a Mávag. traktorgyártási ágát illeti, ez drágának bizonyult, ma még ki nem próbált modelekkel kísérleteznek, amely kísérletek eddig kielégítő eredményhez egyáltalában nem vezettek. A teherautók terén a Krupp-féle típust gyártj Mávag., ami ráfizetéssel jár, ttíberkocsialvázakat gyárt (Egy hang a balközépen: Benz-Mercedeseket gyártanak ) és autóbuszokat. A motort a legutolsó ideig a Mág.-tól vették, amióta' azonban a Magyar Általános Gépgyár üzemét beszüntette, nem arra törekszik, ami helyes lett volna $j magyar ipar szempontjából, hogy a Magyar Általános Gépgyárat hozza abba a helyzetbe, hogy az ő részére továbbra is magyar gyártmányt gyártson, hanem egy német gyártmányt szerzett meg és ennek a német típusnak gyártására kíván a mai nehéz viszonyok között 'berendezkedni. (Egy hang a balközépen: Csak a licenciát vette meg, a motorokat tulajdonképpen itten gyártják. A Mág. kapta meg a részleteket.) A vasöntödék tekintetében, amelyben a Mávag. konkurreniciát csinált a magánvállalkozásnak, csak azt akarom kiemelni, hogy Budapesten ma 25 ilyen öntöde van, amely félig áll és amelyeknek ennélfogva igen érzékeny konkurrenciát csinál a Mávag. Last not Least felemlítem, hogy ma már kályhák, sőt sparherdgyűrűk gyártására is berendezkedett, ami a magánüzemnél mindig dicséretes dolog, mert ott kell keresni az érvényesülési lehetőséget, ahol van. (Kenéz Béla kereskedelemügyi miniszter: A kályhagyártás speciális szabadalom.) Ennek a kályhának, ha a Jobbágy-kályhákra méltóztatnak célozni, a propagandája óriási volt, a versenyképessége azonban nem volt olyan, mint amennyit a propagandára áldoztak. (Kenéz Béla kereskedelemügyi miniszter: Nagyon jól ég. Nálam a miniszteri szobában egész télen égett!) A miniszter úr valószínűleg csak azért érezte a kályhát olyan melegnek, mert ott amúgy is befűtenek a miniszter úrnak a panaszkodók. (Elénk derültség. — Kenéz Béla kereskedelemügyi miniszter: Azt a képviselő urak végzik el, nem a kályhák! — Derültség.) Ha, már most rátérek arra, — és ez a legfontosabb és legsúlyosabb része a kérdésnek — hogy mibe kerül a Mávag. három gyárának fenntartása,, akkor elöljáróban is meg kell állapítanom, hogy a valódi státus pontos megállapítása ebben az irányban lehetetlen. Az igen t. kereskedelemügyi miniszter úr az ő ismert pontosságával és lelkiismeretességével valószínűleg többször átvizsgáltatta már ezeket az üzemeket. A Pénzintézeti Központ szakértője-