Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-96

124 Az országgyűlés képviselőházának 96. ülése 1932 június 3-án, pénteken. clus 4-én — akkor még Mayer János képviselő volt a földmívelésügyi miniszter és tanúsíthatja ezt — városunk területére az 1931. évre elrendelte a legkisebb mezőgazdasági napszámbérek törvényes megállapítását. Az 1923. évi XXV. törvénycikk alapján létrejött «legkisebb mezőgazdasági napszámbérmegállapító bizottságban» a földmunkások érdekeit Benke Imre és Berta Mihály mezőgazdasági bizottsági tagok képviselték. A fentemlítettek azt a javaslatot terjesztették a bizottság elé, hogy a legkisebb mezőgazdasági napszámbér a következőképpen állapíttassék meg.» Leírják azután, hogy milyen legyen a legkisebb megállapítandó napszámbér, hogy milyenek legyenek az akkori földmívelésügyi miniszternek 1931 március hó 4-én kelt rendelete alapján a napszámbérek. Ebből azután politikumot csinálni, idehozni a képviselőház elé és a magyar közvélemény elé azt, hogy a szociáldemokrata párt izgatja a földmunkásokat arra, hogy aratási szerződéseket ne kössenek, nem lehet csinálni, ebből nem lehet ilyen konzekvenciát levonni, és ezt nem lehet egyébnek minősíteni, mint egyszerűen politikai hangulatcsinálásnak, demagógiának. Elnök: Szólásra következik? Brandt Vilmos jegyző: Meskó Zoltán! Meskó Zoltán: T. Képviselőház! Sajnálom, hogy a házszabályok nem adták meg az alkalmat és módot arra, hogy a tegnapi általános vitánál szóhoz juthattam volna, mert lett volna egy és más elmondani valóm. Most csak egypár percre szorítkozhatom, hogy elmondjam sürgöny stílusban mindazt, amit a magyar földmívelő népnek és közötte elsősorban a magyar munkásosztálynak, a magyar mezőgazdasági munkásoknak érdekében szükségesnek látok elmondani. A megszokott ismétlésekbe bocsátkoznám, ha arról beszélnék, hogy a magyar földmívelő nép mennyire el van adósodva. Nem is arról van szó, hogy reggeltől estig, hétről-hétre minden értekezleten és minden gyűlésen itt az ország házában bizonyságot tegyünk arról, hogy mi tudjuk, hogy mi a baj odakünn; nekünk a módokat kell megjelölnünk, hogy miként tudjuk a bajokat orvosolni. Kritikával élni nagyon könnyű, sokkal nehezebb megjelölni az orvoslás és gyógyítás módját. Nehéz a bajt felismerni, de még nehezebb meggyógyítani. {Ügy van!) örülök, — igazán nem voltunk összebeszélve — hogy B, volt földmívelésügyi miniszter úr most jelen van. Az ő működését sok kritika érte, különösen mióta nem miniszter. Én kénytelen vagyok mint pártokon felülálló mozgalmi ember, pártokon kívül álló országgyűlési képviselő leszögezni, (Tauffer Gábor: Nemzeti szocialista!) — kérem, ezt nem vonom kétségbe — és mint a magyar nép igaz barátja, a tárgyilagosságnak megfelelően kötelességem, hogy így fejezzem ki magamat, leszögezni, hogy igenis, Mayer János volt földmívelésügyi miniszter úr az ő igazságérzeténél fogva a nagy nemzeti egyetemes érdekek szem előtt tartásával ugyan, de mindent elkövetett a magyar kisgazdatársadalom megmentése érdekében. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Nem igazságos ember, aki ezt nem állapítja meg és szemet huny a tények előtt. Itt vannak azok a bizonyos leszólt akciók, amelyeket nevetség tárgyává tesznek olyan emberek, akik nem értenek a dologhoz, akik nem tudják milyen jó volt egyik-másik kisembernek, százaknak és ezreknek az országban egy-egy kis segítség. Egyesek mégis olyan könnyen páleát törnek emberek és intézmények fölött és könnyen mondanak kritikát. Az igazságnak tartozom azzal, hogy igenis leszögezem, hogy a volt miniszter úr, Mayer János igen t. képviselő úr, teljes odaadással, fajtája iránti szeretettel és szeretetből mindent elkövetett, hogy a bajba jutott magyar földmívelő népen ós itt hangsúlyozom, kicsinyen, nagyon egyaránt segített. (Igás! Ügy van! jobbfelől és a középen.) Ezt a nagyoknak mondom meg: jó el nem felejteni a nagyoknak, hogy a kisgazdaminiszter, aki kisgazda sorsból államférfiúvá küzdötte fel magát, nem tett különbséget, mint ahogy Nagyatádi sem tett különbséget; nem osztályharcot hirdetett, nem osztályérdekeket védett, hanem védte az egyetemes magyar földmívestársadalmat. (Ügy van! Ügy van! Helyeslés jobbfelől.) Amikor ezt leszögezem, legyen szabad a földmívelésügyi miniszter úrhoz fordulnom azzal a kéréssel, hogy ott, ahol a segítés módjában áll, sürgősen segítsen. Az ő tárcájátis gyengén dotálja a pénzügyi kormányzat, mint ezt szomorúan megállapítottuk, hogy egy agrártárcát, a földmívelésügyi tárcát dotálják aránylag a leggyengébben. Szólok először is a bajbajutott gépvásárlókról, akik tartoznak a traktorárakkal, a kis gépárakkal és akiknek egyéb gépvásárlási adósságaik vannak. Itt egy sajátságos esettel, egy sajnálatos tünettel állunk szemben, azzal, hogy azok bűnhődnek most, akik nem tudhatták, aminthogy a kormányzat sem tudta, hogy egy világkatasztrófa, egy világkrízis fog a mezőgazdaság terén beállani, azok, akik jó gazdák voltak, akik jó példával akartak előljárni, akik meg akarták mutatni, hogyan kell jobban gazdálkodni. A modernebb felfogású gazdák még jobban eladósodtak, mint azok, akik egyáltalán nem akartak a korral haladni. Most a gyárak egymásután tűzetik ki az árveréseket, egymásután követelik a gépek árait. Van, aki befizette már a gép árának felet és még mindig a feléve] tartozik, pedig azért a félárért ma vadonatúj gépet vásárolhatna. Itt feltétlenül segíteni kell, itt a kormánynak be kell avatkoznia. Ezeket a hiteleket valami formában át kell változtatni hosszúlejáratú hitelekké, halasztást, levegőt kell ezeknek az embereknek adni, máskép elpusztulnak; máskép a trator elviszi a földet. (Ügy van! Ugy van! a jobb- és a baloldalon.) A másik kérdés az eladósodott kisgazdatársadalomnak és a magyar földnek a megmentése. Mentől tovább haladunk befelé a gazdasági krízisbe, annál szomorúbb lesz; fajtánk helyzete odakünn az országban. Mentől súlyosabb lesz a betegség, annál inkább kellenek a professzorok, akik azt gyógyítják és annál jobban kellenek a nagyhatású orvosságok. Ma már egy egyszázalékos kamatleengedés — amelyet talán még egy vagy két évvel ezelőtt, amikor még 15 meg 20%-ot fizetett, hozsannával fogadott volna a közönség — olyan dolog, mintha a súlyos tifuszbetegnek egy aszpirint adok be: egy negyedórára, egy félórára enyhíti a fájdalmat, talán elmúlik a fejfájása, hogy annál nagyobb legyen azután, amikor az aszpirin hatása megszűnt. Itt leszögezem, nem vagyok pénzügyi szakember, nem értek a nagy pénzügyi tudományokhoz ... (Erődi-Harrach Tihamér: A tudósok sem értenek hozzá!) Azok érthetnek, csak én nem értek egyet velük. Ma lazt az időt éljük, — amint már kifejtettem — hogy diktatúrára van szükség, amint mondottam, az élet diktatúrájára. Magának az életnek kell diktálnia, hogy a