Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.
Ülésnapok - 1931-95
Az országgyűlés képviselőházának 95. a kötelezettségre is, hogy ezt a termelési ágát, — úgy a baromfitenyésztést, mint a tojáster- í melést — igenis elő kell mozdítanunk. Ezek az ágak, amelyek a békében még úgy szerepeltek a földművelésügyi költségvetésben, hogy »kisebb gazdasági ágak«, ma meggyőződésem szerint hatalmas előléptetésben részesültek, amire nézve külkereskedelmi forgalmunk adatai szolgáltatnak bizonyságot. (Herczegh Béla: Mégis csak jó volt az a tyúkkölcsön! — Esztergáyos János: Már akinek! — Szeder Ferenc: Aki autót vett rajta és nem fizette vissza, annak igen! — Malasits Géza: Éppen az nem kapott tyúkkölcsönt, aki ra volt utalva, — Zaj. — Beck Lajos: Hagyjuk az előadót beszélni!) Különösen meleg gondoskodás tárgya volt a földmívelésügyi minisztériumban az utóbbi időben a tejtermelés. Államháztartásunk nehéz helyzete miatt ebben az esztendőben ugyan kevesebb fedezet fog rendelkezésre állani a tejszövetkezetekre, és a tejfeldolgozó telepekre, azonban annál fokozottabb mértékben kíván foglalkozni a miniszter úr a tejértékesítés rentabilitásának előmozdításával. A budapesti tejárak (Zaj a szélsőbaloldalon.) stabilizálása megtörtént Ez azonban csak első lépés volt, mert a földmívelésügyi miniszter úr az első pillanattól kezdve azt az álláspontot foglalta > el, hogy a tej kérdést nem parciális, hanem országos rendezés tárgyává kell tenni. Ebben a j tekintetben az országos rendezés azt jelenti, '. hogy minden körülmények között meg kell i szűntetni azt a diszparitást, amely a budapesti tejárak és az úgynevezett vidéki ipari tejek ára között eddig fennállott. (Ügy van! Ügy van!) A Budapestre feljövő tej ugyanis csak elenyésző mennyisége a mi egész tejprodukciónknak. A nagy mennyiség, a vidéken értékesülő tej, ; es lehetetlen itt, ezt az eddig tapasztalt nagy ! diszparitást meg nem szűntetni, (Esztergályos János: A gazdáknak hét fillért adnak a tejért és 40 fülérért adják el.), mert ha ezt meg nem szüntetjük, ez - egész tejtermelésünk tragédiájává fog válni. Ezt a célt szolgálja a legutóbb megjelent tejrendelet, amelyről örömmel állapítom meg, hogy végre a gazdák kezébe tette a tej feletti imperiumot, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Emellett — -és ezt a szociáldemokratapárt felé szeretném mondani — ez a rendelet — legjobb meggyőződésem szerint mondom, — igenis szolgálja a fogyasztóérdeket is, azoknak a közegészségügyi követelményeknek forszírozásával, amelyek, eddig rettenetesen el voltak hanyagolva, De. rendet teremt kereskedelmileg is, véget vetve annak a rettenetes káosznak, amely Budapesten a tejértékesítés terén eddig uralkodott. (Gyömörey Sándor: Csak a közvetítők nincsenek megelégedve!) A földmívelésügyi miniszter űr, a, magyar gazdatársadalom elismerésére^ tarthat igényt ennek a kérdésnek rendezéséért és remélem, hogy azzal a bátorsággal, amellyel ehhez a kényes kérdéshez nyúlt, fogja ennek a rendeletnek végrehajtását is forszírozni, mert minden attól függ, hogy a rendelet betűiből hogyan tudunk reális életet teremteni. Sok rendeletet láttunk már, amely elgondolásában kitűnő volt, de sajnos, papiroson maradt. A földmívelésügyi miniszter úr energiája garancia arra, hogy ebből a papirosrendeletből az élet is hasznot fog látni. Vajtermelésünk erősen .fejlődik. Vajkivitelünk értéke a múlt esztendőben 5 millió pengőt tett ki. Ezt az eredményt nem lehet eléggé értékelni. A fejlődés vonala itt rendkívül tanulságos következtetésekre iiyujt alkalmat. Méltóztassék egy perc figyelmet szentelni ennek a 1 ülése 1932 június 2-án, csütörtökön. 5 néhány statisztikai adatnak (Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) és olyan kép fog a mélyen t. Képviselőház elé tárulni, amelyről, azt hiszem, érdemes néhány pillanatig beszélni. 1928-ban még csak 20 vágón vajat exportált Magyarország, 1929-<ben ez felment 54 vagonra, 1930-ban 154 vagonra, 1931-ben pedig 184 vagonra. Jól esik ezekre az eredményekre rámutatni, mert ezek beszédes cáfolatot adnak arra az időnkint felbukkanó vádra, hogy a magyar mezőgazdaság nem a fejlődés széles országútján keresi a maga boldogulását, hanem még ma is a maradiság dülőútján botorkál. Állategészségügyi törvényünk, amelyet 1928-ban hoztunk meg, már a legközelebbi időben érvénybe fog lépni, mert a végrehajtási utasítás elkészült és ezzel olyan állategészségügyi instrumentumunk lesz, amely idegen szakkörök megállapítása szerint is ritkítja párját. Irónia, hogy Magyarországgal szemben a szomszédos államok állategészségügyi aggályokat támasztanak. (Holitscher Károly: Németország!) Állategészségügyi aggályokat támasztanak azzal az országgal szemben, amely a legmodernebb állategészségügyi törvénnyel rendelkezik, amelynek egy Hutyrája van, amelynek olyan állatorvosi főiskolája és olyan állatorvosi kara van, amely bármely nyugati országban méltán foglalhatná el a maga helyét. (Ügy van! jobbfelől.) Ez az aggály, azt hiszem, csak kifogás, vagy rosszindulat megnyilvánulása, mert Magyarországgal szemben állategészségügyi aggályokat táplálni nem lehet, (ügy van! jobbfelől), Magyar ország állategészségügyét nem lehet a baíkáni állategészségügyi nívóval összehasonlítani. (Herczegh Béla: Ügy van! Kifogás az egész!) A gazdasági szakoktatás eímén a kiadási főösszeg a folyó évi 2.6 millió pengővel szemben 2.2 millió pengőben irányoztatik élői. Azt hiszem, különösebb bizonyításra nem szorul, hogy a gazdasági megpróbáltatásokkal szemben, de annak a gondolatnak az érdekében is, amely ma a mezőgazdaság megreformálása alakjában itt előttünk áll, csak a szakértelem fejlesztése útján szolgáltathatjuk ki a szellemi fegyvereket. A gazdasági szakoktatás ügye nem az iskolák és nem a tanárok ügye, hanem a földmívelő társadalom exisztenciális kérdése. Mert szerintem nem elég a magyar föld népének politikai jogokat adni, hanem egyúttal a gazdasági boldogulás eszközeinek megszerezhetését is biztosítani kell. Ezen eszköz alatt elsősorban azt a tudást értem, amely a magyar nép legegyszerűbb fiának is bepillantást enged abb cl M titokzatos műhelybe, amelyet földnek, vagy természetnek nevezünk. Gazdasági oktatásügyünk demokratizálása terén az utóbbi években nagyon sok történt. Ez az örvendetes fejlődés az új költségvetési évben azonban meg fog lassulni, mert a tömegoktatás céljait szolgáló téli gazdasági tanfolyamokra felvett költségvetési fedezet a földmívelésügyi kormányzatnak olyan szűkkörü lehetőséget ad, hogy a jövő esztendőben csak igen kevésszámú községben tarthatjuk meg ezeket a téli gazdasági tanfolyamokat. Itt szembeszállók minden olyan megállapítással, amely azt mondja, hogy a mi magyar népünk irtózik a haladástól és fásult a kultúrával szemben (Szeder Ferenc:, Nem is olyan buták,, mint amilyeneknek mondják őket!) Méltóztassanak részt venni bármely gazdasági előadáson vagy tanfolyamon, méltóztatnak majd látni azt a nagy figyelmet, azt az odaadást,